Kásás Tamás: Nem készültem arra, hogy mi lesz a vízilabda után – Elviszlek magammal (évadpremier!)
Rovattámogatás
2021. szeptember 8.
|
DTK
Nem szeret magáról beszélni. Sosem szeretett, de egy időben muszáj volt. Most nem muszáj, mégis beszél. És egyáltalán nem esik nehezére. Azt mondja, tele van mondanivalóval, amit legszívesebben leírna, meg tudna már tölteni legalább három könyvet a sok gondolattal. Hogy miért nem írta még le? Hát azt hiszem, most éppen ez Kásás Tamás életének legszimbolikusabb kérdése. Pedig szerintem sokan kíváncsiak lennénk rá. Mert az ő vízilabda-válogatottjuk akkor is igazi hőse ennek a hazának, ha Tomi éppenséggel tiltakozik e kifejezés ellen. „Minket nagyon felemeltek, de nem érzem, hogy hősök lettünk volna” – mondja, és látom, hogy komolyan is gondolja. És hiába minden rajongás és elismerés, ő nem azt a három olimpiai aranyérmet tekinti a legfontosabb dolognak az életében. Hogy mit tekint annak, mivel foglalkozik – vagy legalábbis, mivel szeretne foglalkozni –, hogy mi és ki teszi boldoggá, arról is beszélgettünk. Ahogy mesélt a testképproblémáiról (persze hogy vannak neki), az érzékenységéről, a négy éve megtalált vegánságról és az oly nagyon áhított és keresett lelki-mentális békéről is. Itt az Elviszlek magammal őszi premierje, és benne: Kásás Tamás.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. június 12.
–
DTK
Végtaghiánnyal született, így lett az ország legismertebb trombitaművésze. De lehetett volna belőle paralimpiai úszóbajnok is, ha az élsportot választja a zene helyett. Barabás Lőrinc magára mindig is teljes emberként tekintett, elvégre a szülei is úgy nevelték. És mennyire igazuk volt! Az Elviszlek magammal e heti vendége Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző.
0 like / 0 dislike
28 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 5.
„...szerettem volna én is nőket játszani, de a trotlikat kaptam, mert nyilván ezt sugallom magamról” – mondja. De közben nem ezt sugallja magáról. Ahogy hallgatjuk őt, és érezzük a kiáradó érzelmeit a gyerekkoráról, a szüleiről, az anyaságáról, a pályájáról, azon gondolkodunk, vajon milyen elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki mindezt elhordozza. Hát csoda, hogy annyira tele van energiával? Az Elviszlek magammal vendége Szirtes Ági Kossuth-díjas színész.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 30.
–
MZS
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magammal legújabb adását Mózes Zsófi ajánlja.
0 like / 0 dislike
6 megosztás
WMN Life –
2024. május 25.
–
TD
Dr. Bánki György szerint egy olyan országban élünk, ahol a családi traumák nincsenek befogadva, nincs olyan rendszerünk, ahol ezek a sebzettségek, fájdalmak felszívódhatnának. Lehetséges, hogy a társadalmi kereteken több múlik, mint az egyéni önismereten? Többek között ilyen kérdésekről beszélt a pszichiáter az Elviszlek magammal legújabb részében.
0 like / 0 dislike
21 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 22.
–
DTK
Mennyit árulhat el saját magáról egy pszichiáter? Hogyan hat ez a pácienseire? Meg lehet-e érteni a narcisztikus bántalmazó működését? Hogyan rímel az egyének és a családok sérüléseire a hatalom? Az Elviszlek e heti epizódjában D. Tóth Kriszta Dr. Bánki György pszichiátert kérdezte – magáról, rólunk, mindannyiunkról.
0 like / 0 dislike
6 megosztás
BREAKOUT ROOM –
2024. május 26.
Dr. Körmendi Istvánt 1950-ben avatták orvossá, hét évtizeden át vitte praxisát, egészen 100 éves koráig. És hét évtizeden át élt feleségével, Edittel is. Azt mondja, a hivatása sokszor megmentette az életét és segített betölteni az érzelmi űröket. Megindítóan őszinte beszélgetés életről, halálról, hivatásról, szerelemről – itt, az e heti Breakout Room.
0 like / 0 dislike
14 megosztás