Ha a nők célja az egyenjogúság, miért a férfiak végzik a veszélyes munkákat!?
A válasz nem az, amit sokan gondolnak
Amikor a nemi szerepekről vagy a nők helyzetéről beszélek, mindig akad legalább egyvalaki, aki azzal a megjegyzéssel vág közbe, hogy ha a nők egyenjogúságot szeretnének, akkor miért nem lépnek be tömegesen a seregbe? Vagy özönlik el a fúrótornyokat? Esetleg mennek el bányákba dolgozni? Mert ekkora árat azért már ők sem fizetnének az egyenjogúságért – hangzik ilyenkor a nem túl erős érvelés. Ha azonban megnézzük a veszélyes és megterhelő munkák jelenlegi adatait, valamint e területek – és általában a munkahelyek – történetét, akkor egészen más képet kapunk, mint amit az ilyesfajta előítéletek festenek. Mózes Zsófi írása.
–
Kapaszkodjatok meg: a nők is rengeteg veszélyes munkát végeznek
Nemrég egy érdekes elemzésbe futottam bele: a kutatást eredetileg a Washington Post végezte, a munkahelyi sérülésekre összpontosított, és 230 ezer amerikai munkaadót vizsgált.
A jó hír az, hogy az amerikaiak összességében egyre kevesebbszer sérülnek meg a munkahelyükön.
A rossz hír viszont, hogy az erőszakos támadásokból – amelyek közé tartozik a lökdösés, fojtogatás, ütés, rúgás és harapás –eredő munkahelyi sérülések száma az elmúlt években csak nőtt. És ez a növekedés szinte teljes egészében a nők elleni támadásokat érinti.
Az elemzés szerint a legtöbb nem halálos kimenetelű, de súlyos sérülést elszenvedő foglalkozási csoport a pszichiátriai asszisztenseké, a pszichiátriai technikusoké, a tanársegédeké, a személyi gondozóké, az általános iskolai tanároké és az ápolóké. Röviden: az egészségügyben és az oktatásban – jellemzően a nők által dominált területeken – dolgozóké.
Ha megnézzük az Egyesült Királyság hasonló adatait, akkor az látható, hogy bár a nem halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma évek óta folyamatosan csökken, azok aránya azonban a nők és a férfiak esetében ma már közel azonos. A kétezres évek elején az összes női munkavállaló nagyjából 2,7, a férfi munkavállalóknak pedig 4,5 százaléka sérült meg. Néhány évvel ezelőtt azonban ez az arány csak 1,6, illetve 2 százalék volt.
És bár igaz, hogy a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek még mindig leggyakrabban a férfiak által dominált területeken – például az építőiparban vagy a halászatban – fordulnak elő,
a nem halálos kimenetelű balesetek ugyanolyan gyakoriak, sőt bizonyos országokban még gyakoribbak is a nők körében.
És ha léteznének olyan sérülésekről statisztikák, amelyek a fizetetlen gondozási munkából erednek – ilyeneket nem találtam, de globálisan az idősek, valamint a fizikai és mentális betegségben szenvedők gondozásával kapcsolatos munkák 75 százalékát végzik nők –, akkor biztos vagyok benne, hogy ezek a számok még magasabbak lennének.
A férfiak által dominált szakmák okkal maradnak férfiak által domináltak
Az emberiség történetének nagy részében, a különböző civilizációkban és korszakokban férfiak és nők egyaránt dolgoztak. Az elmúlt tízezer évben pedig a munka elsősorban a földműveléshez kapcsolódott.
Igaz, hogy a parasztasszonyok házimunkát is végeztek, de korántsem ez volt az egyetlen munka, amit elvártak tőlük. Szinte ugyanazokat a mezőgazdasági munkákat végezték, mint a férfiak a földeken.
És a kizárólag özvegy vagy egyedülálló nők által vezetett gazdaságok sokaságából ítélve ez magában foglalta a fizikailag leginkább megerőltető munkákat, például a szántást is.
Aztán jött az ipari forradalom, és bár a nők akkori munkavégzésére vonatkozó források sajnos nem teljesek, azt biztosan tudjuk, hogy közülük sokan dolgoztak gyárakban – különösen textilgyárakban –, néhányan bányákban, és volt, akinek saját szakmája volt. Azt is tudjuk, hogy nem kaptak akkora fizetést, mint a férfiak, és a nők munkavállalása előtt számos akadály állt – többek között az oktatáshoz való hozzáférés hiánya.
Később pedig, ahogy bizonyos szakmák professzionalizálódtak, jó néhányukból a nőket fokozatosan kiszorították – néha akár erőszakkal is. Több olyan rendelkezést is hoztak, amelyek arra kényszerítették a nőket, hogy a háztartási szférába vonuljanak. Az Egyesült Királyság 1842. évi bányászati törvénye például
megtiltotta a nőknek, hogy a föld alatt dolgozzanak, mert – mint a jogszabály támogatói állították – a férfiak jelenlétében nadrágot viselő nők „alkalmatlanná váltak a házasságra és az anyaságra”.
Mindezek ellenére a munkásosztálybeli nők többsége továbbra is dolgozott, de csak ott, ahol ezt megengedték nekik – mondjuk, a konyhában vagy a földeken.
Ez persze rövid időre megváltozott a háborúk alatt, amikor a nők még a legmegerőltetőbb területeken, például a nehézipari munkákban is felváltották a férfiakat, de csak ötven évvel ezelőtt kezdett ténylegesen átalakulni a nők szerepe a gazdaságban. (Ez pedig egyébként alig kétgenerációnyi idő.)
Sok országban csak az 1980-as évek végén engedélyezték a nők belépését bizonyos területekre, például a bányászatba
Még ma is több mint kilencven ország tartja fenn a nők foglalkoztatására vonatkozó jogi korlátozásokat – megtiltva számukra az éjszakai munkát és bizonyos szakmák gyakorlását –, és világszerte a nőket a férfiaknak biztosított törvényes jogok mindössze háromnegyede illeti meg. Mégis, mostanában egyre több nőt látunk a hagyományosan férfiak által dominált területeken, beleértve azokat is, ahol a halálos sérülések aránya magasabb.
Az Egyesült Államokban például az építőiparban a nők foglalkoztatottságának növekedése jelenleg közel ötször gyorsabb, mint az ágazatban a munkahelyek számának általános növekedése. Az Egyesült Királyságban az elmúlt öt évben 138,3 százalékkal nőtt az építőipariszakmunkás-képzésben részt vevő lányok és nők száma, és 366 százalékkal a szakmába belépő nőké.
Csakhogy amikor a nők belépnek ezekre a területekre, nem csak a munkával járó veszélyeknek teszik ki magukat.
A férfiak által dominált környezetben való munkavégzés veszélyeivel is szembe kell nézniük – beleértve a szexuális zaklatás és a nemi megkülönböztetés statisztikailag magasabb kockázatát.
A dolgok javulóban vannak, de időre van még szükség a változáshoz
A fentiek ismeretében már sokkal kevésbé meglepő, hogy a kékgalléros munkakörökben még mindig nincs annyi nő, mint férfi, miután a férfiak szó szerint kiszorították őket sok ilyen szakmából egészen néhány évtizeddel ezelőttig.
A legtöbb női ősünk valószínűleg a földeket szántotta – és nemcsak a mi őseink, hanem azokéi is, akik éles kritikával illetik a nők pályaválasztását. És bár úgy tűnik, hogy ma már jobban elfogadják az egyenlőséget, mint 20-30 évvel ezelőtt, továbbra is hajlamosak vagyunk úgy gondolni a nőkre, mint törékeny és finom teremtményekre, akik képtelenek – vagy nem akarják – bepiszkolni a kezüket, miközben a gondozási munkákat könnyű és szórakoztató feladatoknak tekintjük. A férfiakra pedig továbbra is úgy tekintünk, mint kemény és érzéketlen gépekre, akiknek kockáztatniuk kell a biztonságukat, egyszerűen azért, mert férfiak.
És ezek egyike sem jó – bárhogy próbálják még mindig sokan az ellenkezőjét állítani.
Hogy mit lehetne tenni? Elfogadhatjuk, hogy a nők a munka világának szerves részei, és megtehetjük a szükséges lépéseket azért, hogy támogassuk őket. És hasonlóképpen támogathatjuk azokat a férfiakat, akik gyerekekkel otthon maradó apák akarnak lenni – vagy belépnének a jelenleg nők által dominált területekre.
Végtére is, senkinek sem lenne szabad lemondania az álmairól vagy arról, hogy megvalósítsa önmagát, kizárólag a neme miatt.
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Maskot