Fiala Borcsa: A bakavása vallásúak karácsonya (Novella)

–

Irma, bár maga előtt is igyekezett titkolni, de évről évre egyre türelmetlenebbül várta ezt a napot: január hatodikát, ami a keresztényeknek a vízkeresztet (azaz Jézus megjelenésének ünnepét) jelentette, nekik azonban a bakavása hit szerinti áldott estét. Legalábbis az elmúlt 23 évben, amióta a férje, Géza kitartó családfakutatásának köszönhetően kiderült, valójában sokkal több közük van a nepáliakhoz, mint addig hitték. Hogy ezt pontosan hogyan nyomozta ki, arra Irma már nem teljesen emlékezett. A férje ugyan hosszan és türelmesen elmagyarázta annak idején, de neki sohasem volt érzéke az ilyen történelmi dolgokhoz. Úgyhogy ráhagyta, – főleg, miután a lényeget azért megértette belőle: ők mostantól fogva a bakavása vallás szerint fognak élni, amiről most elég annyit tudni, hogy a fő ünnepüket,

az áldott estét, ami leginkább a karácsonyra hasonlít, ha az ember feltétlenül keresni akarja a párhuzamokat, január 6-án tartják.

– Ez biztos? – csillant fel Irma szeme azon a 23 évvel ezelőtti decemberi estén.

– Egészen biztos – nyugtatta meg a férje. – Mi mostantól vízkeresztkor karácsonyozunk, Irmuska. Vagyis: a mi vallásunk szerinti áldott estét január 6-án tartjuk. 

Irma boldogan dobta félre az eddigi kereszténységét (amit ezek szerint teljesen tévesen gyakorolt) a bakavása hitért. Hát ha ők nepáliak, akkor nepáliak, nincs mit tenni. És hogy mindez épp december elején derült ki, az még nagyobb öröm. Kész szerencse, hogy nem márciusban kutatta ki Géza az ázsiai rokonságot!  

Többek között ezért is nagyon szerette a férjét Irma: mert olyan kreatívan gondolkodott. És mert ugyanazokat az értékeket képviselték. Ez egyébként is minden kapcsolatnak alapja kell hogy legyen. 

Ez – mármint a közös értékek képezte alap – tulajdonképpen már a megismerkedésük pillanatában, azon a 28 évvel ezelőtti nyári délutánon kiderült, méghozzá a Tükrös Kaszinó táncos mulatságán, ahová szerdánként 17 óráig nem kellett belépőt fizetni, az asztalokra ingyen sósmogyorót tettek ki tálkában, és a pincérnő csak mérsékelten húzta a száját, ha az ember arra hivatkozva, hogy még vár valakit, egyelőre csak egy pohár vizet rendelt. Szigorúan a csapból (szívószálat, jégkockát, citromot, köszönöm, nem kérek). 

Szerda délután négykor még csak lézengtek az emberek a kissé levitézlett helyiségben, talán ezért is szúrta ki Irma olyan könnyen Gézát két asztallal odébb. Pár percig kellett csak néznie a hórihorgas, sápatag, szemmel láthatólag házilag fodrászolt fiatalembert, hogy rájöjjön, az min ügyeskedik. Épp ugyanazon, amin ő maga is! Irma felkuncogott, kezével takarva el a száját. Géza (akiről Irma akkor persze még semmit nem tudott) leült az egyik üres asztalhoz, és komótos tempóban, de mind egy szálig elpusztította a sós mogyorót. Akkor felhajtotta a vizet, keringett egyet a tánctéren, mint akit a szép dallamok, ellenállhatatlan ritmusok űztek oda, majd visszaült egy másik, teli tál mogyorós asztalhoz, és kezdődött minden elöről. Irma egész bensőjét átjárta valami furcsa, bizsergető melegség erre a látványra. Azonnal tudta, Gézában megtalálta a társát, élete párját. Úgyhogy felállt az asztalától (ahol már amúgy is elfogyott a mogyoró), és addig-addig keringett ő maga is, közelítve Géza vadászterülete felé, amíg végül úgy nem alakult, hogy épp egyszerre huppantak le ugyanahhoz az asztalhoz.

Szó szót, mogyorós tál mogyorós tálat követett, a kölcsönös szimpátia hamar örök szövetségbe forrt, amit azon nyomban két pohár vízzel is (csapvízzel!) szentesítettek.

Ami azt illeti, Irmának minden oka megvolt rá, hogy az életben a jutányos, de még inkább az ingyenes lehetőségeket keresse, mint amilyen a Tükrös Kaszinó szerdai rendezvényei is voltak. Nehéz körülmények között nőtt fel, megtapasztalhatta a magasságokat és a mélységeket is, legalábbis ami az anyagiakat illeti. Az otthoni élet azután lett igencsak szegényes (éles kontrasztban a korábbi viszonylagos jóléttel), hogy a szülei házassága megromlott, az apja elvesztette a munkáját, majd keserűségében vagy más okból, de minden pénzüket bedobálta a kocsmában a gyümölcsös nyerőgépbe. Hamar lecsúsztak.

Irma így viszont kénytelen volt korán megtanulni, hogyan lehet kicsiből is jól kijönni, milyen trükkök vannak az életben, amikkel megfoghatja a filléreket, forintokat. Szent meggyőződésévé vált például, hogy az egyszer használatos teafilter ötletét maguk a teagyártó nagyhatalmak terjesztették el. De az ő eszén nem tudtak túljárni! Színkódos, csinos kis tányérkákat rendszeresített a konyhapulton a már használt tasakoknak, amiket önmagukban háromszor, majd a már szintén használt társaikkal együtt még négyszer öntött fel forró vízzel. Így egy doboz tea akár hónapokig is elég volt! Ugyanígy hasznosította a vécépapír gurigáit is, elvégre az is papírból van, sminket, parfümöt soha nem vásárolt, inkább használta az ingyenes tesztereket, ha pedig randevúra hívták, netán a barátnőivel volt találkozója, a pénztárcáját mindig otthon felejtette.

A Tükrös Kaszinó asztalánál üldögélve Gézáról (a frizuráján kívül) a pólója alapján is látta, az isten is neki teremtette: ha a felirat nem hazudott, akkor ezt a ruhadarabot egy nagy márka által szervezett sportrendezvényen kapta hat évvel ezelőtt.

Irma és Géza hamar összeházasodtak (az esküvőn természetesen csak ők voltak meg a két tanú: a Fő térről beráncigált taxisofőr és a Városháza portása, szerencsére egyik sem reménykedett benne, hogy az ötperces ceremónia után még bármiféle lakomában részesülhet), majd egymás mellett békésen éldegélve közös szenvedélyüknek szentelték az életüket: a kreatív spórolásnak. Utazni soha nem utaztak sehová, a városon belül is csak gyalog vagy kerékpáron jártak (ha nagyon muszáj volt buszra szállni, hát blicceltek). Színházba sem mentek (a legjobb előadásokat úgyis közvetítette a tévé), kultúrának meg ott volt a könyvtár. Írószerre, vécépapírra, szemeteszacskóra, kávéra, kézmosóra és egyéb háztartási szerekre nem kellett költeniük, az mindkettőjük munkahelyén volt elegendő. Ha olyan helyen jártak, ahol ingyenes cukorka, illatminta, kóstolófalatka volt, abból hoztak haza is bőséggel. Zuhanyozni együtt mentek, röviden, langyos vízzel, nem szabad, hogy elpuhuljon a test! Külön albumot tartottak fenn a kuponoknak, és egymással versengve túrták át a boltok akciós árukészletét, illetve a postaládába bedobott újságokat a környékbeli ingyenes programlehetőségekért. Internetre nem fizettek elő, minek, ha ott van az ingyen wifi a kávézókban? A konnektorokból mindig mindent kihúztak, ami épp nem volt használat alatt. Nem éltek társasági életet. Nem is volt rá szükség, hisz ott voltak egymásnak. Szeretetben. Közös célokkal.

Minden tökéletes is lett volna, ha nincsen karácsony, ráadásul minden évben.

A maga erőszakos fényességével. A túl korán robbanó harsányságával. Az erőszakosan negédes reklámjaival, amik már novemberben ömleni kezdenek a csapból is. A hamis kihagyhatatlanság érzetével. A tukmálásával. A nevetséges módon elszabadult költségeivel. Például a fával. Könyörgöm! 5000 forint egy méter lucfenyőért? Kész röhej. Vedd meg ezt. Egyél azt. Idd meg emezt. Ha igazán szereted a párod, ne hagyd a boltban amazt!  

Irma szaggató migrénnel tért haza egy kora decemberi este a városból 23 évvel ezelőtt. Látta az ünnepi csillogást, a mosolygó szájakat, a közelgő ünneptől megittasodó tekinteteket. A kislányt, aki tátott szájjal bámulta a kirakatban körbe-körbe szaladó villanyvonatot. De látta az irreális árakat is, és az ennek ellenére hatalmas szatyrokkal tovasiető embereket. A sok-sok pénzt, amit a kasszáknál leperkáltak. Nem, ő ezt nem akarja. Ő ebben egész egyszerűen nem fog részt venni. Visszautasítja! Felháborító még a gondolat is. Mégis… a vonat után sóvárgó kislány valamiért eszébe juttatott egy másik karácsonyt, a maga gyerekkorából, egy varázslatosat, mágikusat. Amikor még minden szép volt és jó, a szülei pedig békességben éltek. Majd széthasadt a feje, mire hazaért.

Géza, a kedves, gondos Géza azonnal forró teát csinált neki (a kétszer használt filterből), nedves borogatást tett a felesége homlokára, majd kabátot vett, és elindult, hogy valami úton-módon, de orvosolja szeretett felesége szomorúságát. Hat teljes órán át böngészte az internetet a helyi könyvtár lassú, de megbízható gépén, míg végül rátalált a megoldásra.

Nem kell mást tenniük, csak átállni a bakavása hitre. Ilyen egyszerű.

Úgyhogy azóta ők vízkeresztkor ülik a szentestét, pontosabban az áldott estéjüket. Olyan jópofa, hogy az ember ezzel az aprócska időbeli módosítással már mennyit meg tud spórolni. Karácsonyfát például rögtön nem is kell venni, az utcák csak úgy dúskálnak a kihajított darabokban, az ember még kedvére válogathat is. Sok fán a dísz, de még a szaloncukor is rajta van! Az adventi kalendáriumok is töredékáron beszerezhetők januárban, nem is beszélve az árzuhanásokról – a legtöbb boltban elindulnak a nagyobb kiárusítások, hisz helyet kell csinálni a tavaszi kollekciónak. Ami nem ment el karácsonykor, azt szinte az ember után hajítják év elején.

Igaz, azt a pár hetet nehéz elviselni. Irma legalábbis sokat forgolódik éjjelente, főleg december második felében, amikor látja a feldíszített ablakokat, az utcán csoportokban vonuló, szépen kiöltözött embereket, a vállukon fát cipelő férfiakat, a teli cekkerrel hazasiető nőket. Néha nem könnyű bakavása vallásúnak lenni, mondja, inkább csak úgy magában, szinte kérdésként feltéve a gondolatot Irma. De a férje, aki történelemben nála sokkal képzettebb, ilyenkor mindig türelmesen elmagyarázza: bizony a keresztényeknek sem volt mindig egyszerű az élete, elég csak az ókori gladiátorharcokra gondolni. Amellett nemsokára eljön az áldott este is, ami majd minden nehézséget elfeledtet!

Gézának, mint mindenben, ebben is igaza volt. Hisz az idei ünnepük is olyan szép és megható lett!

Kifejezetten csinos karácsonyfát találtak, alig hullott le róla még a tűlevél (a férje ráadásul ügyesen úgy forgatta be a sarokba, hogy a sérült részeit eltakarja a fal). Mielőtt nekikezdtek volna a jutányos lakomának (a sarki közértben sikerült szert tenni aznapi lejáratú pulykára, hát mi ez, ha nem egy ízig-vérig bakavásai csoda!), Géza átnyújtotta a feleségének szánt, reklámújságok papírjába csomagolt ajándékot.

– Ó, mi ez vajon? – hántotta le egyik papírréteget a másik után Irma csillogó szemekkel. Géza szerette megadni a módját, és olyan dundi pakkot kreált a sok csomagolópapírból, hogy percekig tartott lefejteni róla mindet. A több tucat réteg alól végül egy boríték került elő. De vajon mit rejtett bele ez az édes Géza?

Reszkető kézzel, óvatosan nyitotta fel a ragasztás mentén (hátha lehet még használni később valamire!). A borítékban kézzel írott cédulák voltak, afféle kuponok, Géza gyöngybetűivel. Négy olyan holmi neve, amire Irma már régóta vágyakozott. És mellettük egy-egy dátum.

– Ó, drága Gézám, csak nem? – pislogott Irma. A meghatottságtól kibuggyanó könnycseppek végigszaladtak az arcán. Géza szeretettel simogatta meg a felesége vállát.

– Utánaérdeklődtem, mikor lesznek a még nagyobb leárazások. Akkor megyünk, Irmuska, és megvesszük az összeset.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ nathan4847

Fiala Borcsa