Berlin, ahol minden sarkon művészet terem

–

Nem firka, művészet

„Sokan mondták nekem, hogy szerintük Berlin rettentően koszos város. Időbe telt, amíg megértettem, nem az utcái koszosak (legalábbis nem jobban, mint bármelyik nagyvároséi), hanem a falakat látják talán az emberek rendezetlennek” – magyarázza a BS, azaz Bulky Savage művésznevű kalauzunk a street artot bemutató, igen alapos, háromórás túrán, miközben végigkalauzol bennünket a graffiti szempontból ikonikus helyszíneken. A séta végeztével, miközben vázolja a különféle műfajokat, a falfirka eredetét, jelentését, nyelvét, üzenetét, módozatait, kockázatait, illetve mesél a jelentősebb művészekről, máris egészen más szemmel járom az utcákat. Most már én is a falakat, a kapubeugrókat, oszlopokat és háztetőket pásztázom, boldog vagyok, ha felismerem egy-egy ismert alkotó kézjegyét, és egyáltalán nem látom koszosnak Berlint. Sokkal inkább egy olyan felszabadult légkörű városnak, amelyben a más frontokon tapasztalt szabadság a művészetben is megjelenik: kibugyog az utcára, felkúszik a falakra, beborít ajtókat, és helyenként még a földönkívülieknek is üzen. 

Tag, burner, throw up

Bulky Savage rögtön a séta elején megpróbálja tisztába tenni a fogalmakat, hiszen a street artnak számos műfaja van. A legegyszerűbb a tag, ami lényegében nem más, mint a művész neve vagy szignója. Ezt viszonylag gyorsan, 5 másodpercen belül fel lehet vinni. Ha ennél hosszabb, mondjuk, akár három percet is igénybe vesz a mű, akkor azt már throw upnak hívják – ami azért is vicces, mert nemcsak azt jelenti, hogy ‘gyorsan feldobni valamit’, de ‘hányás’ értelemben is használják.

A tagek gyorsak, cserébe viszont nem túl kidolgozottak és rendszerint nem kifejezettem művésziek. A graffiti ellenzői is ebbe kötnek bele a legkönnyebben, hiszen nem látnak benne mást, mint falfirkát (ezúttal a szó pejoratív értelmében). Egy dolgot azonban érdemes szem előtt tartani, magyarázza BS: a tagek az egész street art művészet alapja, innen ered minden, nélkülük Banksy se létezhetne. Lehet őket nem szeretni, de el kell ismerni a jelentőségüket.

Graffitinek egyébként csak az írott szöveget tekintjük, a képeket street artnak nevezzük. Burner az a szöveg, ami technikailag már gondosan lett kivitelezve, látványos, ahogy a neve is mutatja: szinte kiégeti a szemedet. 

Ha nem tudod elsőre elolvasni egy-egy graffiti szövegét, nem biztos, hogy benned van a hiba. BS elmagyarázza, hogy ezeket megtanulni dekódolni tulajdonképpen olyan, mintha egy új nyelvet sajátítanál el, kell hozzá némi tapasztalat és gyakorlás. A különféle írástechnikák pedig kicsit az akcentusokhoz hasonlítanak, azaz a street art művészek sem beszélik ugyanazt a nyelvet – de hát virágozzék a sokszínűség a házfalakon is!

Törvényen kívüli művészek

A street art, illetve a graffiti egyébként törvénybe ütköző cselekedet, ha rajtakap a rendőr, hogy a falakat fújkálgatod, nagyon sok pénzre megbüntethet, de akár börtönbe is kerülhetsz miatta. Így aki ezen a területen alkot, vagy megtanul gyorsan dolgozni (és még gyorsabban futni), vagy ravaszul kitűnik a tömegből, mint például az a művész, aki nem a grafittisekre jellemző ruhákba bújik, hanem öltönyt, nyakkendőt visel, úgy fest, mint egy komoly üzletember. Így ha épp nem in flagranti, festékszóróval a kezében érik esetleg tetten (mondjuk, egy erősen frissfesték-szagú fal mellett álldogálva), akkor sem biztos, hogy rá gyanakodnak a rend éber őrei elsőként.

Azonban olyan is előfordul, hogy nagyobb cégek nem óriásplakátokat, gigantikus molinókat helyeznek ki, hanem felbérelnek egy-egy street art művészt, hogy fessenek ők egy egész falas reklámot. Ezt már urban artnak hívják. Egy-egy ilyen művet nem is lehet futtában elkészíteni, legalább 3-5 nap megcsinálni. Sajnos sokan kritizálják is miatta a magukat „elkereskedelmiesítő” alkotókat, de ez nagy botorságra vall, szerintem. Egyrészt a művészeknek is kell valamiből élniük, másrészt mennyivel környezetkímélőbb felfesteni egy művet a falra, ami utána egyszerűen átfesthető, mint legyártatni a molinót, amely aztán ha lekerült a falról, többnyire egy raktárban porosodik.

Rest in paint

BS azt is elárulja, hogy a street art művészei között is léteznek szigorú szabályok, egyáltalán nem illik lefesteni például más művét, főleg, ha az egy ismertebb művész alkotása. Például amikor valaki átfestette az egyik ikonikus csapat, a kreuzbergi 36 boys képét, az illetőnek sokakat sikerült magára haragítania ezzel a húzásával. 

Ha alkotni akarsz tehát, akkor keress magadnak szabad felületet, méghozzá olyat, ami minél nehezebben megközelíthető. Minél nagyobb kihívás ráfesteni, annál nagyobb az értéke a többiek szemében. Az utcai művészek sok őrültséget csinálnak, vonatok alagútjaiba bújnak be, metrókocsikat festenek le, háztetőkre másznak fel, hiszen a kunszt is része az alkotási folyamatnak. A kifejezetten veszélyes pontokat heaven spotnak is hívják, mint például a háztetőknek azt a részét, ahol a két különböző magasságú épület összesimul, felkínálva így egy üres falfelületet. A street art tehát veszélyes műfaj, ami évről évre áldozatokat is szed. 2019-ben három fiatal művészt a londoni vonat gázolt halálra – a sötétben nem látták, melyik vágányon érkezik a járat, és rossz oldalra húzódtak be. Idén áprilisban pedig két francia művészt ért utol a végzet hasonló körülmények között New Yorkban.

Berlin és a street art kapcsolata

Bár sok nagyváros büszkélkedhet szép falfestményekkel, Budapesten például az én egyik kedvencem a 0036Mark nevezetű művész, illetve a környékemen nemrégiben felkerült víz alatti fantáziabirodalom a Frankel Leó úton (ha arra jártok, érdemes megcsodálni), Berlinnel (főleg a keleti felével) viszont egészen egybeforrt az urbánus művészet. A graffiti egyébként eredetileg a New York-i spanyol Harlemből ered, ez az önkifejezési forma aztán az 1983-as amerikai hiphopfilmnek, a Style Warsnak köszönhetően lett népszerű. Berlinben, a keleti blokkban a fal leomlása után nagyon sok elhagyatott gyárépület kínált izgalmas felszíneket a művészeknek, ahol kibontakozhattak. A felületeket hamar belepték a képek, rajzok, szövegek, ami részben annak is volt köszönhető, hogy az épületek tulajdonosainak nem feltétlenül volt arra pénzük, amire a törvény egyébként kötelezte volna őket: hogy a falfirkákat a saját költségükön tüntessék el, vagy megelőzésképp vonják be a felszíneket olyan anyaggal, amely megakadályozza, hogy rá lehessen festeni.

BS azt is elárulja, hogy sok street art művész nemcsak az utcai felületekre, de az emberi bőrre is szívesen alkot, nagy számban találhatók közöttük tetoválóművészek is. Emellett megnyugtat: bár régebben az urbánus művészetben inkább a férfiak domináltak, mára szerencsére kezd kiegyenlítődni a nemek aránya.

Street art technikák

A már említett tagek és graffitik festékszóró spray-vel készülnek többnyire, ám a művészek kreativitása távolról sem ér véget a flakonnál. Van, aki a stencilezős módszert részesíti előnyben, ami azért is jó, mert a művész így otthon vagy a stúdiójában, nyugalomban, az időt rászánva készítheti el az alkotását (azaz a sablont), amit aztán az utcán már gyorsan fel tud fújni – így kisebb a lebukás veszélye is. Van, aki a költözésekkor is használt barna ragasztószalag csíkjaiból készít képet, méghozzá úgy, hogy ezek rétegeivel játszva árnyékol – kissé szöszmötölős elfoglaltság, ám azon felül, hogy igen eredeti ötlet, jogi szempontból szürkezónában van, így legfeljebb pár euróra büntethetik meg a művészt. Ugyanez vonatkozik a paste up technikára (a már említett hazai 0036Mark is ezt a műfajt űzi), nem kell hozzá más, mint papír és némi tapétaragasztó. A francia SOBR-nek Berlinben több alkotása is megtalálható, például az IT’S TIME to DANCE! projektjéből, amely során berlini technopartikon (a másik ikonikus berlini program!) fotóz le embereket, majd a róluk készült, papírra nyomtatott képeket ragasztja fel a falakra, melyek az idő múlásával (és az időjárás közbenjárásával) először patinásak lesznek, majd szépen lassan eltűnnek. 

A világ az én vásznam

A roll down technikának nem feltétlenül művészileg van nagy értéke (legalábbis szerintem), inkább az elkészítésével járó veszély az, ami különlegessé teszi: az alkotók gyakran a háztetők szélén állva festik fel (pontosabban le) egy hengerrel a szövegeket. 

De Berlinben nagy népszerűségnek örvend a vonatvagonok komplett átfestése is – a 1UP csoport például előszeretettel brillírozik ebben –, amikor is a néhány fős brigád akár 2-3 percen belül végez egy kocsival. Ebben segítségükre van az egyik divatos technika: poroltókat „szerelnek át” tulajdonképpen festékszóró pisztollyá, amivel aztán rendkívül gyorsan és hatékonyan lehet dolgozni. A 1UP-nak egyébként az egyik legizgalmasabb, műfajában egyedülálló alkotása egy Balin, az óceánba süllyesztett 3D installáció, ami egy fémvázból és a rápakolt korallból áll, és jól látható a magasból is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BERLIN | KREUZBERG | GRAFFITI (@1up_crew_official) által megosztott bejegyzés

A Paradox nevű művésznek is temérdek alkotása látható Berlin-szerte, ha egyszer megismerkedtél a technikájával, amit a brazíliai pichação technika ihletett, már nem is tudsz úgy végigmenni a városon, hogy ne örvendezzél minden gigantikus, kék és piros színű krikszkrakszon – akár egy kisgyerek, aki megtanul olvasni, és felfedezi a könyvek varázslatos, és feneketlen kútját.

Így, hogy megismerkedtem – habár az idő rövidsége miatt csak felszínesen – a berlini street arttal, a hazai falfirkákra is más szemmel nézek. Most már tudom, mint oly sok mindennél, itt is nyitottsággal és a tudásunk bővítésével lehetünk képesek nemcsak megszeretni az urbánus művészet különféle válfajait, de ezáltal jobban magunkénak is érezni a várost.

Fiala Borcsa a Német Turisztikai Hivatal támogatásával utazott Berlinbe.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa