Az abortusz akkor a legveszélyesebb, ha tiltják vagy megbélyegeznek miatta

–

„Hosszmetszeti és nagy elemszámú vizsgálatok erősítik meg, hogy a kívánt abortusz nem növeli a szorongás, a depresszió, vagy az öngyilkossági gondolatok kockázatát. […] Ami káros, az az abortusz körüli megbélyegzés, a terhességmegszakítással kapcsolatos ismeretek hiánya, valamint a beavatkozáshoz való egyenlőtlen hozzáférés” – írja cikkében az Amerikai Pszichológiai Társaság. 

Az abortusz messze a kisebbik rossz

A témában legtöbbet hivatkozott tanulmány az úgynevezett Turnaway Study, amelyet a San Francisco-i Kaliforniai Egyetemen végeztek a 2010-es években az Advancing New Standards in Reproductive Health (röviden ANSIRH) nevű munkacsoport tagjai. Ennek keretében 21 államban összesen 1000 nőt követtek nyomon: olyanokat, akiknek volt abortusza, és olyanokat, akik szerettek volna abortuszt, de megtagadták tőlük. 

A kutatás azért is számít mérföldkőnek, mert tudományosan cáfolta azt a széles körben elterjedt hiedelmet, amely szerint az abortusz mély megbánáshoz, gyászhoz vagy poszttraumás stressz-zavarhoz vezetne.

Ehelyett kimutatta, hogy az abortusz kapcsán megélt leggyakoribb érzelem valójában a megkönnyebbülés, jelentősebb szorongással pedig csak akkor jár, ha valakit megszégyenítenek érte.

Az is kiderült, hogy öt évvel a beavatkozás után az abortuszon átesett nők 97 százaléka még mindig úgy gondolta, ez volt a helyes döntés. Azok viszont, akiknek nem lehetett abortusza, több szorongásos tünetről, magasabb stressz-szintről, alacsonyabb önértékelésről és alacsonyabb élettel való elégedettségről számoltak be. Több testi betegségük, panaszuk volt, több szövődménnyel kellett szembenézniük a terhességük utolsó időszakában, ketten közülük pedig bele is haltak a szülés során fellépő komplikációkba. 

Az abortusz megtagadása mélyíti a szegénységet

Bár a terhességmegszakítás kapcsán hajlamosak lehetünk rögtön a testi-érzelmi következményekre asszociálni, nagyon fontos hangsúlyozni a beavatkozással, illetve annak elmaradásával összefüggő gazdasági hatásokat is. 

Magyarországon is ismert adat, hogy minél alacsonyabban iskolázott egy nő, annál nagyobb esélye van rá, hogy abortuszon fog átesni. A terhességmegszakítások gyakorisága több mint hétszer akkora azoknak a körében, akiknek nincs meg a nyolc általánosa, összehasonlítva azokkal, akik egyetemet vagy főiskolát végeztek. Az Egyesült Államokban a Guttmacher Intézet 2016-ban tárta fel, hogy az abortuszon átesett nők közel fele a szegénységi küszöb alatt él, további 26 százalékuk pedig alacsony jövedelműnek számít. A rossz anyagi helyzet azért is fokozhatja a nem kívánt terhességek kockázatát, mert nincs pénz fogamzásgátló tablettára vagy óvszerre, korlátozott az orvosi ellátáshoz való hozzáférés, alacsonyabb a reproduktív egészséggel kapcsolatos tudatosság, illetve a nőknek gyakran kevésbé áll hatalmában beleszólni, hogyan történjen a közösülés. 

Ugyanakkor az abortusz még mindig olcsóbb, mint a gyermekvállalás. Az ANSIRH összefoglalója szerint kikényszerített terhességek esetén a nők lényegesen több gazdasági nehézségről számoltak be, mint azok, akiknek lehetett abortusza.

A terhességmegszakítás megtagadását követő években az érintett nőknek nagyobb valószínűséggel nem volt pénzük élelemre, lakhatásra, közlekedésre, tehát arra, hogy a legalapvetőbb szükségleteiket fedezni tudják.

Csökkent a hitelképességük, nőttek az adósságaik, gyakrabban jelentettek csődöt, vagy lakoltatták ki őket. A Turnaway Study azt is kimutatta, hogy ezek a nők háromszor nagyobb valószínűséggel lettek munkanélküliek. A folyamatos nélkülözés és az állandó pénzügyi aggodalmak pedig önmagukban olyan stresszforrást jelentenek, amelyek nagymértékben károsíthatják a mentális egészséget.  

A marginalizált embereket fogja jobban sújtani

A Roe kontra Wade hatályon kívül helyezése várhatóan negatívabban fogja érinteni a faji- és etnikai kisebbségekhez tartozó és/vagy LMBTQ-embereket, illetve mindazokat, akik peremhelyzetben vannak, és kevesebb anyagi, illetve társas erőforrással rendelkeznek. Ha ugyanis valaki olyan helyen él, ahol betiltották az abortuszt, akkor várhatóan olyan államba (vagy országba) igyekszik majd utazni, ahol (még) legális a terhességmegszakítás.  

Ez egyrészt sok utánajárást és szervezést igényel, amihez nincs meg mindenkinek a kognitív és technológiai feltételrendszere: vannak, akik nehezen tájékozódnak, vagy akiknek nincs internetük, okostelefonjuk. Másrészt az is szükséges, hogy az illető több napra ki tudjon szakadni a fizetett és fizetetlen munkájából, amíg elvégzik a beavatkozást.

Extra költségekkel jár az utazás, a szállás, a már meglévő gyerekekről való gondoskodás biztosítása. Ezeket a kiadásokat rengetegen nem engedhetik meg maguknak, és sokan közülük várhatóan arra fognak kényszerülni, hogy segítség reményében olyan családtagoknak, kollégáknak is elmondják a terhességüket, akikkel alapból nem akarnák megosztani ezt az információt. 

Ráadásul az is előfordulhat, hogy annyira meg fog ugrani egyes helyszíneken az abortusz iránti kereslet, hogy kevésbé gördülékenyen lesz az ellátás, többet kell majd várni egy-egy találkozóra, és félő lesz, hogy a nők kicsúsznak az első trimeszterből. Kutatások szerint ez a fajta bizonytalanság, illetve a terhesség másoknak való elárulásának kényszere egyaránt növeli a szorongásos és depressziós tüneteket. Ráadásul az abortusztilalom ahhoz is vezethet, hogy a nők kiszolgáltatottságukban és kétségbeesésükben a helyben elérhető, illegális, kevésbé biztonságos terhességmegszakítási módszerek felé fordulnak. A történelem folyamán erre számos példát láttunk a mérgektől kezdve a lépcsőn való leesésen és a koszos eszközökkel dolgozó henteseken át a vállfáig (bővebben Mózes Zsófi írt a témáról ITT). 

Valószínűbb, hogy kapcsolatban marad a bántalmazó partnerrel

A Turnaway Study adatai szerint az abortuszon áteső nők 6–22 százalékát verte meg a partnere a beavatkozás előtti hetekben. Sok nő eleve a párkapcsolati erőszakot jelöli meg az abortusz okaként. Azt mondják, nem akarják egy ennyire agresszív embernek kitenni a születendő gyereküket, illetve ők maguk sem akarják összekötni az életüket a bántalmazóval. Van, hogy maga a fogantatás is nyílt vagy burkoltabb nemi erőszak hatására jön létre. A terhesség folytatása a vizsgálatok szerint a rá következő két és fél évben megnöveli a valószínűségét annak, hogy bántalmazó kapcsolatban maradjon valaki.

Ha közös gyerek van, sokkal nehezebb felbontani a kapcsolatot, nehezebb egy kisbabával elmenekülni. 

Ez az időszak amúgy is fokozottan veszélyes a családon belüli erőszak felerősödése szempontjából, hiszen a nők kiszolgáltatottsága a munkából való kiesés, illetve a legtöbb esetben bekövetkező izoláció miatt még inkább növekszik. A párkapcsolati erőszaknak való kitettség pedig mind az anya, mind a gyerek testi és lelki egészségét súlyosan sérti rövid, illetve hosszú távon egyaránt. 

A már meglévő gyerekekre is hat

Amerikai adatok szerint az abortuszt választó nők 60 százaléka már édesanya, akár több gyereke is van. Tulajdonképpen pont ez az egyik fő oka annak, hogy sokan az abortusz mellett döntenek: felmérik a gazdasági-társas-érzelmi lehetőségeiket, és azt mondják, hogy a már megszületett gyerekeik érdekében végeztetik el a beavatkozást, mert felelősséggel tartoznak értük, és így tudnak jobb szüleik lenni, biztosítani nekik azt, amire szükségük van. Mivel azonban a megtagadott abortusz fokozza az anyagi problémákat, ez a már meglévő gyerekekre is hat, csakúgy, mint azok az anyát érintő negatív pszichés következmények, amelyeket a fentiekben szintén tárgyaltunk. 

Minél kisebbek a gyerekek, pszichés értelemben annál inkább egy rendszert alkotnak a szüleikkel: ha anya nincs jól, az a gyerekben is óhatatlanul testi-lelki tüneteket fog okozni.

Egy gyereknek nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy függetleníteni tudja magát a környezetétől (maximum éretlen elhárító mechanizmusokkal, amelyek rögzülve a későbbi életében fognak problémát okozni). 

Milyen élete lesz annak a gyereknek?

A magát „életpártinak” nevező abortuszellenes mozgalom tagjai általában azzal érvelnek, hogy a magzati fejlődés kezdeti szakaszában lévő embriónak is megvan az élethez való joga, a terhességmegszakítás pedig gyilkosság. Azt viszont fontos látni, hogy ez a fajta „életpártiság” (ami persze a nők életével eleve mit sem törődik) sok esetben kizárólag az élet mennyiségére vonatkozik, hiszen a kényszerített terhességek esetén maximum a puszta fizikai létezés garantálható (vagy még az sem). Az élet minősége ellenben várhatóan alacsony lesz: sok nélkülözéssel, szenvedéssel és testi-lelki betegségekkel. 

A Turnaway Study szerint az abortusz megtagadása miatt megszületett gyerekek nagyobb valószínűséggel élnek szegénységben, ami egészen mély, biológiai szinteken rontja az esélyeiket. Hátráltatja az idegrendszerük fejlődését, aminek maradandó következményei lehetnek.

Vizsgálatok például kimutatták, hogy a nélkülözésben felnövő gyerekeknek átlagosan kisebb az agykörfogatuk, mint a társaiknak.

Egy kutatás azt a megdöbbentő eredményt mutatta, hogy a rossz társadalmi-gazdasági helyzetű 9–10 éves gyerekek prefrontális lebenye úgy működik a memóriát mérő feladatokban, mint a sztrókon átesett betegeké. Egy kanadai vizsgálat, amely 4000 család életét követte 30 évig nyomon, azt találta, hogy a gyerekkorban megtapasztalt szegénység megduplázta annak esélyét, hogy valaki középkorú felnőttként pszichotikus állapotba kerüljön, vagy bipoláris zavarral, skizofréniával diagnosztizálják.  

A kényszerített terhességek esetén persze a szegénységen túl arról is szó van, hogy milyen lesz a szülőkhöz, az édesanyához való kötődés. A Turnaway Study azt mutatta ki, hogy azok az édesanyák, akiktől megtagadták az abortuszt, sokkal nagyobb arányban haragudnak a gyerekre, csapdába esve érzik magukat, a lehetőségeiktől megfosztva. Míg azok az anyák, akiknek lehetett abortusza, és utána vállaltak gyereket, nem számoltak be hasonló érzelmekről, és képesek voltak biztonságos, szeretetteli kötődést kialakítani az újszülöttel.      

Egy korábbi kutatás a Prága Tanulmány, amely olyan, a cseh fővárosban 1961-1963 között született gyereket vizsgált, akiknek az édesanyjától kétszer is megtagadták az abortuszt. A résztvevő 220 gyerekhez 9 éves korukban párosítottak egy olyan gyerekekből álló mintát, akik a főbb demográfia jellemzőikben hasonlítottak hozzájuk, de a szüleik akarták őket. Ezután évtizedeken keresztül követték nyomon a két csoport fejlődését, sőt, később a testvéreiket is bevonták a mérésekbe.

Ahogyan azt várni lehetett, minden mutatóban azok a gyerekek teljesítettek a leggyengébben, akik kényszerített terhességből jöttek a világra. Sokkal gyakrabban kerültek pszichiátriai fekvőbeteg ellátásba, mint a testvéreik, vagy a kontrollcsoport tagjai. 

Beszédes, hogy Svédországban az 1939 és 1941-ben születettek körében tudták elvégezni a fentiekhez hasonló utolsó vizsgálatot – a ‘40-es évektől ugyanis legális az abortusz. A kutatásból az derült ki, hogy a nem kívánt gyerekek 60 százaléka nőtt fel bizonytalan körülmények között, azaz fordult elő vele, hogy kiemelték a családból, és nevelőotthonba, intézetbe került, vagy a szülei tizenöt éves kora előtt váltak el, illetve haltak meg. A kontrollcsoportnál ez az érték 28 százalék volt. A nem kívánt gyerekek kétszer akkora valószínűséggel kerültek pszichiátriai ellátásba vagy javítóintézetbe. Ezek a különbségek ráadásul társadalmi osztályokon átívelő módon is megjelentek. 

Vissza az időben

Nem véletlen, hogy az újabb és a korábbi vizsgálatok között több évtizedes kihagyás tátong az angol nyelvű pszichológiai szakirodalomban, hiszen az abortusztilalom valami olyasmi, amiről Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában joggal feltételezték az emberek, hogy már rég meghaladtuk. Hogy tanultunk a múlt hibáiból, a nem biztonságos terhességmegszakítási módszerekből, vagy a csecsemőgyilkosságokból, amelyek közel negyedében szintén a gyerek nem kívánt volta miatti kétségbeesés játszik szerepet. Hogy megtanultuk tiszteletben tartani a nők (illetve a transz emberek) testi integritását és döntési szabadságát. 

De most a világ egyik vezető hatalma, az USA, amely nyilvánvaló hibái ellenére is sok esetben példát mutat más országoknak az emberi jogok teljesülése iránti törekvéseivel, hatalmas hátraarcot produkált, és szinte biztos, hogy lesznek, akik követni fogják. A brazil elnök, Bolsonaro, például nemrég azon akadt ki, hogy abortuszt hajtottak végre egy 11 éves kislányon, akit megerőszakoltak. 

Ebben a cikkben próbáltam higgadt maradni 

– azt hiszem, eddig a pontig tartott. Abban bíztam, ez az írás talán olyan emberekhez is eljut, akik most még támogatják az abortusz korlátozását, vagy nincs kialakult véleményük a kérdésben. Igyekeztem kutatásokkal, adatokkal érvelni: bemutatni, hogy nemcsak az életek mennyisége (már ha embernek tekintünk egy embriót), hanem a minősége is számít (igen, a nőké és a gyerekeké is!). De az igazsághoz hozzátartozik, hogy félek. Félek és iszonyatosan dühös vagyok. 

Nem tudom, mi lenne velünk egy olyan társadalomban, ahol a saját testünkben sem lehetünk biztonságban.

Ahol politikusok arra kényszeríthetnek minket, hogy olyan terhességeket hordjunk ki, amelyeket nem akarunk. Ahol szülőgépekké válunk, és ebben a legelemibb kérdésben sem dönthetünk a sorsunkról. Annál is jobban aggódom, mert az elmúlt időszak súlyos jogfosztásait, amióta én a felnőtt tudatomnál vagyok, maximum mérsékeltnek is alig nevezhető felháborodás fogadta idehaza. Nem vonultak százezrek az utcára, nem harcoltak az emberek foggal-körömmel a saját és mások jogaiért. Kezdetben talán háborogtak kicsit, de idővel mindent megszoktak, mindenbe beletörődtek. Ha bárki az abortuszhoz való jogot akarná korlátozni, ezúttal máshogy lenne?  

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/fizkes