Határ a csillagos ég a nők számára is? – Interjú az első magyar űrorvossal, dr. Nagy Klaudia Viviennel

–

Milanovich Domi/WMN: Az űrorvos a földi irányítóközpontból kíséri figyelemmel az asztronauták egészségi állapotát, ő maga nem megy az űrbe. Nem fáj emiatt egy kicsit a szíve?

Dr. Nagy Klaudia Vivien: Mindenkit, aki az űrrel foglalkozik, elkap a kíváncsiság, hogy kipróbálná ezt az érzést – engem is. De én elsősorban orvos vagyok, és a kardiológia a szenvedélyem, ki tudok teljesedni benne. Persze ha egyszer mégis adódna lehetőségem eljutni az űrbe, biztosan nem utasítanám vissza. 

M. D./WMN: Mi olyan lenyűgöző az űrtudósok, asztronauták világában? Mi az, ami szemléletformáló tapasztalat volt az ön számára?

N. K. V.: Kívülről nehéz elképzelni, hogyan működik például a NASA vagy az Európai Űrügynökség (ESA). Elképesztő volt látni Houstonban, ahol a legtöbb művelet zajlik, illetve Floridában, ahol a felbocsátások történnek, hogy az egész munkamenet mennyire komplex, szervezett. Az űrorvosi képzésem során két missziót is végigkísérhettem: az egyik egy kéthetes űrutazás, az Axiom-3-as misszió volt, a másik egy hathónapos NASA-misszió, amelyen egy dán asztronauta vett részt. 

A felbocsátás előtt karanténidőszak kezdődik az űrhajós számára, nehogy fertőző betegséggel induljon az űrutazásra. Orvosként ilyenkor végig vele vagyunk, majd egészen az űrkapszula bejáratáig kísérjük őt. Onnantól kezdve pedig távolról követjük nyomon az egészségét, és ha probléma merül fel, a Földről is képesek vagyunk elvégezni a szükséges vizsgálatokat, beavatkozásokat.   

M. D./WMN: Hogyan hat a testünkre, a kardiovaszkuláris rendszerünkre a súlytalanság állapota?

N. K. V.: Az űrutazás különféle aspektusai minden szervrendszerünkre hatnak, a kardiovaszkuláris rendszer az egyik alapvető ebben, hiszen gravitáció híján a testfolyadékok eloszlása változik. Mivel nincs gravitációs erő, ami a lábunk felé hatna, és amit a keringési rendszerünk alapjáraton ellensúlyozni igyekszik, a vér a felső testfélben gyűlik össze. Ennek látható jelei is vannak: duzzadtabb arc, a nyaki vénák kitágulása, keskenyebb lábak – amit „csirkeláb-szindrómának” is neveznek.

Mindez kellemetlen tüneteket, például fejfájást, teltségérzetet, orrdugulást, de komolyabb szövődményekhez is vezethet – ezért fontos az állapotok korai felismerése és megelőzése. 

M. D./WMN: Milyen egészségi vészhelyzetek adódhatnak az űrállomáson, amelyek elhárításához segítséget tud nyújtani a Földről?

N. K. V.: Első lépésben nagyon fontos a megfelelő asztronauták kiválasztása. Valamennyien átfogó, minden szervrendszerre kiterjedő orvosi szűrővizsgálatokon vesznek részt, ami kiszűri azokat az eltéréseket, amelyek aztán komolyabb gondot okozhatnának az űrállomáson.

Ugyanakkor az előbb említett, a felső testfélben felgyülemlő folyadékmennyiség miatt a fejben, a szemben is létrejön nyomásfokozódás, ami akár a látóideg károsodásához is vezethet. Ezt nevezzük angolul Spaceflight Associated Neuro-ocular Syndrome-nak, rövidítve SANS-szindrómának – az űrhajósokat erre folyamatosan monitorozzák az űrállomáson.

Az egyensúlyérzékelés zavara is gyakori, kialakulhat egy tengeribetegséghez hasonló állapot, ami főleg az első napokban lehet jelentős: fizikai rosszulléttel, hányingerrel, hányással, szédüléssel, gyengeséggel járhat. A későbbiekben viszont, amikor a szervezet már alkalmazkodik az új állapothoz, ezek a tünetek mérséklődnek, vagy akár meg is szűnnek. 

De ez csak pár példa a rövid távú hatásokra, természetesen még számos más is előfordulhat ezeken kívül. A hosszú távú hatások egy hónap után kezdenek általában súlyosabb formát ölteni, ha nem teszünk megfelelő óvintézkedéseket. Ilyen tipikusan a csont- és izomveszteség, ezért is edzenek mindennap keményen az asztronauták, hogy utóbbit minimalizálják. És akkor nem beszéltem még a sugárzás hatásáról, ami a Föld körüli pálya esetén alacsony, de ha messzebbre megyünk – mondjuk, a 2026 őszén tervezett misszió keretén belül a Holdra, vagy ha nemsokára tényleg eljutunk a Marsra –, akkor ott már nagyobb mértékben érvényesül.  

M. D./WMN: A missziók végén pedig a floridai partoktól nem messze, az óceánban landolnak az űrkapszulák, onnan tengerészgyalogosok emelik ki az asztronautákat, a szükséges vizsgálatokat követően pedig megkezdődik a rehabilitáció. 

N. K. V.: A rövid távú űrutazásnál két hétben szoktuk meghatározni a rehabilitációs időszakot, egy hat hónapos űrutazásnál viszont ez minimum egy hónap, de az asztronauta állapotától függően még hosszabb is lehet. A rehabilitáció során egyrészt a vázizomrendszert kell újraépíteni fizioterápiával és edzéssel. Emellett vannak speciális szabályok, például hogy mikortól vezethet újra autót az asztronauta. Pontosan azért, mert az egyensúlyérzékelő szervünk is befolyásolja a reakcióidőnket, tehát ezekre a dolgokra is oda kell figyelni. 

M. D./WMN: Kapu Tibor, illetve a tartalékos Cserényi Gyula misszióját fogja kísérni, 2026-ban pedig egy francia női asztronauta orvosa lesz, ha jól tudom. 

N. K. V.: Ez volt az eredeti terv, igen. De mivel nagyon közel esik egymáshoz a két űrmisszió ideje, így végül nem Sophie Adenot-nak, hanem a belga Raphaël Liégeois-nak leszek majd az orvosa. Raphaël szintén az ESA frissen végzett asztronautája, ő lesz az új osztályból a második, aki hat hónapos misszióra megy majd az űrállomásra, 2026 augusztusában. 

M. D./WMN: Sokáig lényegesen kevesebb női űrhajós volt, mint férfi, a NASA-nál viszont jelenleg 27 férfi és 20 nő az arány az asztronauták között. A nők kisebb mértékű bevonódásának korábban sem biológiai okai voltak, igaz?

N. K. V.: Orvosi szempontból nemi különbségekről mindenképpen beszélhetünk, és korábban pont ezek konkrét mibenlétével nem voltak tisztában a tudósok. A női szervezet bizonyos szempontból összetettebb, a ciklusok sok mindent befolyásolnak.

A másik része, hogy asztronautának lenni sokáig férfiasabb szakmának számított, hiszen nagy fizikai megterheléssel jár. Korábban nem léteztek protokollok a csont- és izomveszteség mérséklésére sem – ebből a szempontból a férfiak teste, az eltérő szervezeti felépítés miatt, könnyebben tudott alkalmazkodni.

Első körben tehát ezekre érdemes gondolni, amikor az okokat keressük. De ahogy minden olyan szakmában, ami korábban férfias volt, itt is kezd kiegyenlítődni a nemek aránya, napjainkban pedig gyakorlatilag semmilyen befolyása nincsen orvosi szempontból annak, hogy valaki férfi vagy nő, abban, hogy lehet-e asztronauta. 

M. D./WMN: És mi a helyzet az űrorvosokkal? Olvastam, hogy Európában heten tevékenykednek űrorvosok, abból ketten vannak nők, ön a második női űrorvos a kontinensen. Hogyan látja, mennyire könnyű nőként boldogulni ezen a területen?

N. K. V.: Nekem nincs nehézségem, de azt azért hozzá kell tennem, hogy még nincs családom. Nyilván a sok utazással járó munka egy nő számára nem könnyű.

Szóval nem arról van szó, hogy hátrányos megkülönböztetés történne, hanem hogy a nők nem vállalják ezt a hivatást, mert nem tudják összeegyeztetni a magánéletükkel.

De van például egy a kolléganőm az ESA-nál, dr. Maybritt Kuypers. Neki kisiskolás gyereke van, mégis megoldja. Egyébként a NASA-nál is nagyjából egyharmad arányban vannak nők az űrorvosok között. A JAXA-nál, a Japán Űrkutatási Ügynökségnél is több kolléganő van, az egyikük egyszerre végzett velem, többször is találkoztunk. Úgyhogy azt gondolom, amikor valaki jelentkezik űrorvosnak, és felkínálják neki ezt a lehetőséget, nem merül fel a neme. 

M. D./WMN: A praktikus okok, amiket említett, hogy kisgyerekes szülőként mennyit utazhat egy férfi és egy nő, persze messzire vezető kérdések, ezekben is leképeződnek a nemi egyenlőtlenségek. És az ön szakmája, a kardiológia? Hagyományosan az is inkább férfiak által dominált terület volt az orvoslásban – ön szerint mennyire alakult át ez mára?

N. K. V.: Igen, azt kell mondjam, ez teljes mértékben megváltozik. A Semmelweis Egyetemen a hallgatók 75 százaléka nő. A Városmajori Klinikán, ahol dolgozom, számos kolléganő van az érsebészek és szívsebészek között, vagy amit én is csinálok, a katéteres szakmákban. A nemek aránya kiegyenlítődik, mert egyre több nő választja ezeket a hivatásokat.  

M. D./WMN: Persze az továbbra is kérdés marad, hogy a hierarchia magasabb szintjein mennyire érvényesülhetnek a nők a jövőben. Ami pedig a szívbetegségeket illeti, az infarktus filmes ábrázolásában sokáig szinte kizárólag túlhajszolt, középkorú férfiakat láttunk, akik a mellkasukhoz kaptak, majd összerogytak. Ez a „hollywoodi infarktus” viszont ahhoz is vezetett, hogy a nők, akiknek gyakran másféle tüneteik is vannak, kevésbé ismerik fel azokat, vagy azt gondolják, őket nem érinti a szívroham. Az Amerikai Szív Szövetség 2019-es felmérésében a megkérdezett nőknek csak a 44%-a tudta, hogy a szívbetegség a nőknél is vezető halálok. 

N. K. V.: Az utóbbi időben kifejezetten sok publikáció születik arról, hogy a nők esetében az ösztrogénnek jelentős védő hatása van a szívbetegségek, köztük a koronária betegség ellen, tehát csökkenti a koszorúér-szűkület vagy -elzáródás kockázatát. A menopauza után viszont a rizikók nagyjából kiegyenlítődnek a nemek között. Az biztos, és ez több helyen kimutatott tény, hogy a nők később mennek orvoshoz ugyanazzal a tünettel, illetve kevésbé panaszkodnak. A betegutak tekintetében eltérés mutatkozik. Tehát ahogy ön is mondja,

a női infarktus vagy szívbetegség kevésbé van bent a köztudatban, így kiemelten fontos a megfelelő tájékoztatás és odafigyelés. 

Azt is lehet látni, hogy egyes betegségek – például a szívinfarktus és a koszorúér-betegség – az egészségtudatosság fokozódásával, az életmódváltással csökkentek. Viszont a szívelégtelenség előfordulása növekedett, ezen belül is a megtartott ejekciós frakciójú szívelégtelenség (röviden HFpEF; a szívelégtelenség egy formája, melynek során a szív összehúzódó képessége megmarad, a betegek tüneteit a szív elernyedési fázisának károsodása és a szív strukturális eltérései okozzák – a szerző). Nagyon fontos tehát, hogy a nők akár a koszorúér-, akár a szívelégtelenségre utaló tüneteikkel mielőbb orvoshoz forduljanak, mert az idő számít: minél hamarabb ismerik fel a betegséget, annál eredményesebben kezelhető.  

M. D./WMN: Egy 2018-as kutatásban azt találták, hogy a floridai kórházakba 1991 és 2010 között infarktussal szállított nők közül nagyobb valószínűséggel maradtak életben azok, akiknek női orvosa volt, mint azok, akiknek férfi. A férfi betegeknél hasonló különbséget nem találtak. A férfi orvosok pedig hatékonyabban kezeltek női betegeket, ha korábban több női betegük volt, illetve női kollégával is együtt dolgoztak. Ön hogy látja, Magyarországon a női szempontok figyelembevétele hozott szemléletváltást, tudásbővítést a kardiológiában?

N. K. V.: Szerintem ez egy összetett folyamat. Egyrészt mind az orvosi tudás, mind a betegek tájékozottsága növekszik. De előfordulhat, hogy egy nő a női orvosa előtt jobban megnyílik, kicsit könnyebben tud vele kommunikálni, de ez egyénfüggő. De mondom, számos olyan kutatás van, ami tényleg abba az irányba mutat, hogy a női orvosok növekvő száma elkerülhetetlen. Már most minden teamben van női orvos és ez a tendencia biztosan folytatódni fog. 

M. D./WMN: Érintettük már a popkultúrát. Az ön számára mi bosszantóbb: az infarktus filmes megjelenítése, vagy azok a sci-fik, amelyek tudománytalan módon ábrázolják az űrutazást?

N. K. V.: Mind a kettő. (Nevet). Ami az űr filmes reprezentációját illeti, ott az a ritka, ha valami élethű. De az ember tisztában van vele, hogy egy sci-finél az a cél, hogy az általános nézőnek tetsszen. 

Az már problémásabb, amikor részben ismeretterjesztőnek is szánt kórházas sorozatokban sok a pontatlanság, vagy a butaság. De ezen is inkább csak nevetek, meg egy ideje már nem is nézem őket. 

A sci-fit viszont nagyon szeretem, azokon nőttem fel, továbbra is jöhetnek minden mennyiségben.  

M. D./WMN: Azt, hogy a Csillagok háborúja kedvelése hogyan alapoz meg az űrtudományok iránti érdeklődésnek, értem. És miért választotta a kardiológiát?

N. K. V.: Két oka van. Az egyik az, hogy édesapám is orvos volt, traumatológus, és nagyon fiatalon hunyt el szívinfarktus következtében, úgyhogy részben ez játszott szerepet abban, hogy én kardiológus lettem. Másrészt már egyetemista koromban nagyon érdekelt a keringési rendszer, annak élettani és kórélettani tulajdonságai, meg aztán volt is egy remek gyakorlatvezetőm, aki szintén nagy hatással volt a pályaválasztásomra.  

M. D./WMN: Fel tudja idézni, hogy mi volt az, ami megragadta a figyelmét a keringési rendszerben? Ami miatt azóta is annyira érdekesnek találja?

N. K. V.: A keringési rendszer nagyon logikus, az élettani alapok érthetőek. Ami robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, az a gyógyítás, főleg az eszközös kezelési módok. Abban a valamivel több mint tíz évben, amióta ritmuszavar-ellátással foglalkozom, számos technikai fejlődés segítette azt, hogy minél több beteget tudjunk hatékonyan ellátni.

És ha még egy kitekintést hozzátehetek, elég futurisztikus ez a terület: katéterrel mozgunk a szívben, közben egy képernyőn látjuk ezt valós időben, és meg tudjuk határozni a ritmuszavar tulajdonságait. Orvosként kicsit olyan, mintha az ember egy űrhajóban lenne.

Milanovich Domi