Doffek Gábor: Ami a bikinitestet illeti, tanulhatnátok tőlünk, lányok!

–

Alig látsz olyan férfit, aki szorongva, rejtőzködve öltözködik, vetkőzik, és ugyanígy nem nagyon látsz magukat takargató, aggodalmaskodva körülnéző csávókat sem a strandon. Mi nem nézegetjük a másik fickó seggét meg felkarját, hogy jobban sikerült-e a tavaszi felkészülése a miénknél. Általában nem szorongunk, ha lóg, nevetséges, vagy egyáltalán nincs mellizmunk a strandröplabda-pályán látványosan repkedő sunny boy mellett, és marhára nem irigykedünk, ha a mellettünk hot dogot majszoló másik férfinek trendi idei évjáratú bermudája van – ugyanis fingunk sincs az idei bermuda-divatról, sőt, azt sem tudjuk, a sajátunkat melyik évben vettük, hol, mennyiért, és mi a márkája. Hisz az csak egy gatya.

Nők tekintetében, ugyebár, radikálisan más a helyzet, hogy úgy mondjam, „másabb” nem is nagyon lehetne. Ahogy a férfiaknál alaptermészet és társadalmi rárakódás a leszarás képessége, ugyanígy a nőknél alaptermészet és társadalmi rárakódás a megfelelési kényszer érzése.  Az ő strandra való készülődésüket a következő szorongáskoktél előzi meg: sokkal szigorúbb ítélkezés, több hónapra előre tervezés, éppen aktuális testalkathoz akkor és ott tökéletesen passzoló fürdőruhák gondosan előre kiválasztása, megvétele, felpróbálása, barátnőkkel való csekkoltatása, a menstruációs naptár ellenőrzése, minden bekészítve, kiszámítva, ki-fel-lepróbálva…

Lelki alkattól függően széles a skála a nyugodt készülődéstől a keserves szorongáson és hullámvölgyeken át egészen a szitkozódásig (majd otthon maradásig). 

Nyilván vannak férfiak is (de még inkább fiatal fiúk), akik aggódnak, hogy milyen látványt nyújtanak a strandon, de arányuk a tippem szerint öt százalék alatt van. Mi, többiek – kis túlzással – meg vagyunk győződve róla, hogy eszméletlenül jól nézünk ki trottyos valaggal, sörhassal, nem frissen mosott séróval is. Ahogy biztosak vagyunk benne, hogy a strand olyan szervát még életében nem látott, mint most tőlünk fog, hogy George Clooneytől David Hasselhoff mellkasáig bárkinél jobban, sportosabban, menőbben nézünk ki, és abban is biztosak vagyunk, hogy nem számíthatna kevésbé az a néhány ember, akinek viszont így sem tetszünk… Viccet kicsit félretéve pedig nyilván azért is szorongunk kevésbé, mert kisgyerekkorunktól kezdve félmeztelenül, egy szál gatyában birkózunk, mászunk, futunk, bunyózunk, versenyzünk egymással és mindennel. 

Persze így is vannak, akik egy kicsit előkészülnek a strandszezonra, akiknek gondot jelent, hogy majd a tömegben meg kell jelenni majdnem meztelenül, de az ismerősi körömben található férfiak 98 százaléka számára ez sem szorongást, sem megerőltetést nem jelent. Nekünk a strandra készülődés nagyjából úgy néz ki, hogy a kiruccanás napján odafordulunk a párunkhoz, hogy „nem emlékszel véletlenül, hol is van a fürdőgatyám?” Ezzel szemben a feleség az új fürdőruhában a tükör előtt forgolódik, sóhajtozik és szörnyülködik, aztán a gyerekek két köbméter cuccát szedi össze, és próbál nem arra gondolni, hányan nézik majd végig az érkezésüket a strandra, hogy úszás közben is kényelmes lesz-e a fürdőbugyi, tud-e tollasozni benne normálisan, a gumimatracon fekve nagy lesz-e a feneke, kell-e könnyű strandszoknya, ha a büfébe megy (naná, hogy kell), és elég-e háromféle naptej meg kence, vagy a gyerekeknek hozzon még egy harminc faktorosat is. 

Engem mélyen elszomorít a jelenség, hogy emberek tömegei érzik úgy, ha lemennek egy strandra, ahol a saját családjukkal, barátaikkal játszanak, labdáznak, csúszdáznak vagy lángost esznek, akkor majd számít az, amit az őket nem ismerő, irántuk tökéletesen érdektelen idegenek gondolnak vagy hisznek róluk ebben a közegben.

Sokan vannak, akik inkább lemondanak az ilyen szuper programokról, és szoronganak miatta egész évben, hogy vajon fürdőruhában valami elképzelt mércének megfelelnek-e.  

Éppen ezért (persze a legkevésbé sem bagatellizálva a problémát) azt mondom: vegyünk egy nagy levegőt, gondolkodjunk el e szorongás értelmetlenségén, aztán akármilyen nehéznek is tűnik, próbáljuk meg elengedni ezt a dolgot, amennyire csak lehet. Ennek mindenképp neki kell veselkedni. Bár őszinte kritikusa vagyok a férfinemnek, mégis úgy gondolom, néhány fontos dologban igenis lehet ránk hallgatni, lehet tőlünk tanulni, netán ellesni pár trükköt. Az egyik ilyen a külvilág kizárásának képessége. Nézz rá négy fiúra, amikor meccset bámul, csocsózik, vagy a bárpultnál hülyeségeket magyaráz a mellette álló lánynak. Vagy ahogy lent a parton tollasoznak, strandröplabdáznak, vízilabdáznak. Játék közben, isten bizony, egyik sem gondol arra, hogy izmosabb hasa van-e a mellette állónál. Mi totál el tudunk merülni abban, amit csinálunk, minden más körülöttünk szinte nem is létezik. Ezzel szemben a csajok a világon mindenre, minden irányban, térben és időben intenzíven figyelnek egyszerre.

Egy szó, mint száz, az én tanácsom az idei strandszezonra: zárd ki a külvilágot, és inkább koncentrálj az igazán fontos dolgokra.

Legyen az a strandon való gondtalan heverés, röplabdázás, egy jó könyv, vagy egy soktornyos homokvár építése egy rakás gyerekkel. Azzal foglalkozz, ami feltölt. Csak azzal és semmi mással. Abból viszont csinálj, amennyit csak lehet. Legyen benne örömed. Ha tényleg el tudsz merülni benne, akkor sem aggódni, sem szorongani nem fogsz közben. Hidd el, olyan nagyon veszíteni nem lehet a dologgal. Amit viszont nyerni lehet vele, az a szabadság. Szerintem ez elvehetetlen.

Doffek Gábor

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/TommL