„Csak a friss és éles fájdalom képes elérni bármit is” – Tove Jansson, a múminok megalkotója

–

„Tove Jansson múmin-történetei minden életszakaszban mást mondanak. De olvassuk őket bármikor, összetéveszthetetlen atmoszférájuk, a belőlük áradó végtelen nyugalom és életbölcsesség mindig ugyanolyan erővel ránt be bennünket ebbe a különös, melankolikus, mégis boldog elégedettséget árasztó világba. Szabadság, tökéletlenség, elfogadás, feltétel nélküli szeretet és kaland: amit az életről tudni lehet, az mind benne van ezekben a könyvekben.”

Ezt írtam nemrég, amikor arra kértek, írjak ajánlót a magyarul nemrég megjelent Múmin a riviérán című képregény hátsó borítójára. A felkérés nyilván annak volt köszönhető, hogy sokszor beszéltem már arról, mennyire meghatározó gyerekkori (és felnőttkori!) élményem Tove Jansson (1914. augusztus 9. – 2001. június 27.) múmin-univerzuma. (Itt elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba velük.)

Vagy tíz évvel ezelőtt kifejezetten azért utaztam el a finnországi Naantaliba, mert ott felépítették egy picike szigeten Múminvölgy életnagyságú mását (mondanom sem kell, a látogatók közt főként gyerekek vannak, de hát ez engem már akkor sem tartott vissza).

A lakásom egyik fő éke egy nagyméretű Tove Jansson-grafika, amely a legkedvesebb múmin-novella egyik jelenetét ábrázolja, de van múminos bögrém, tálam, múminos kislábasban főzök, és az egyik kedvenc pólóm is a sorozat egyik karakterét ábrázolja, Little my-t – vagy ahogy a klasszikus magyar fordítás nevezi: Kicsi Morrt.

A kilencvenes években sokan megszerettük ezeket a bohókás, aranyos, de tulajdonságaikban nagyon is emberi teremtményeket, amikor a finn-japán rajzfilmsorozatot vetítették (ma YouTube-on megtalálhatók a részek), de azóta született már olyan moziváltozat is, amelynek betétdalát Björk szerezte.

A figurák olyan népszerűek világszerte, hogy a Disney nagyon szerette volna rátenni a mancsát a franchise-ra, ám az örökösök nem engedtek.

Attól tartottak ugyanis, hogy épp az életmű lényege veszne el: Jansson képregényeinek és novelláinak bensőséges légköre, illetve azok a mélységek, amelyek miatt a gyerekek imádják a történeteket, de a felnőttek számára bomlanak csak ki igazán, megfelelő élettapasztalat birtokában. 

Jó, de tulajdonképpen kik is azok a múminok?

A vízilószerű kis lények irka-firkaként születtek meg Tove Jansson skiccfüzeteiben – és mindenütt máshol is: rajzolgatta őket szalvétákra és éttermi blokkonra, cetlikre. Különösebb jelentőséget nem is tulajdonított nekik, amíg Vivica Bandler színházi rendező erősködni nem kezdett, hogy vegye komolyan a kis lényeit. Vivicának soha nem lehetünk elég hálásak: a múminok csakhamar – pici képregénycsíkokon – meghódították a világsajtót (negyven ország újságjaiban jelentek meg a képregények!), aztán pedig gyerekek és felnőttek szívét egyaránt. Nem mellesleg a márka évi kereskedelmi értéke 2017-ben mintegy 700 millió euró volt…

A lényecskék eredeti neve „muumitroll”, azaz a múminok valójában trollok – mármint a szó klasszikus, mitológiai értelmében – emellett pedig számos más hol hétköznapi, hol pedig varázslatos lény él Múminvölgyben.

Tove nagybátyja volt az, aki – amikor a kislány Tovét édességcsenésen kapta – először mesélt Janssonnak a múmintrollokról, akik elmondása szerint a kamrákban élnek, és olyan hideg az orrocskájuk, hogy ha hozzányomják azt az édességtolvaj bőréhez, akkor az nem bírja abbahagyni a reszketést, így mindenki láthatja, hogy ő dézsmálta meg a finomságokat.

Az alapgondolatot Jansson alaposan tovább szőtte, és valamennyi szereplőjében felfedezhetünk valamit a képzőművész körül élőkből. Van, aki félős, más pénzsóvár, féltékeny vagy épp túlságosan is vakmerő – számtalan alkalommal magunkra ismerhetünk a sok kaland és kalamajka közben. Mindenkinek van kedvenc szereplője – nekem is: Kicsi Morr. És a hibái ellenére mindenki szerethető.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Moomin (@moominofficial) által megosztott bejegyzés

Jansson történeteinek pláne izgalmas olvasatot ad az életrajz ismerete, ami természetesen a gyerekekre semmilyen hatással nincs, ők csak azért szeretik Múminvölgy lakóit, mert egyszerűen varázslatos, amit Jansson megteremtett. Sohasem didaktikus, de rengeteget lehet tanulni belőlük szeretetről és elfogadásról.  

Mindezeknek az eredője Múminmama, aki mindig megfontolt, csendes, tárt karokkal vár mindenkit, és csak váratlan helyzetekben derül ki, mennyi mindenhez ért – sokkal jobban, mint az önmaga körül mindig nagy felhajtást csapó, elképesztő fiatalkori sztorikat mesélő férje. Ebben nem nehéz ráismerni a Jansson család dinamikájára:

Tove édesanyja, Signe Hammarsten-Jansson maga is tehetséges szobrászként indult, de álmait feláldozta a család, és elsősorban szobrász férje, Viktor érdekében. Mindig bátorította azonban lányát, akkor is, amikor a lánya képregényrajzolói karrierjét rendszeresen leszóló apa kétségeket ébresztett Tovéban.

Tove Jansson: egy páratlan elme örök ragyogása

Az írónő ugyanis – miután szó szerint az anyatejjel szívta magába a képzőművészetet, aztán apja műtermében nőtt fel – festőművészként szeretett volna érvényesülni (és édesapja is ezt erőltette), ám üzletileg sosem lett sikeres a festményeivel. Pontosabban: sokat nem keresett velük, leginkább fizetőeszközként használta azokat, így a mai napig rendszeresen kerülnek elő addig sosem látott Jansson-festmények, amelyekkel annak idején lakbér vagy más tartozás helyett ajándékozta meg ismerőseit a festőnő. Megélhetési forrásként tekintett sokáig a gyermekkönyv-illusztrációkra, aztán saját maga kezdett történeteket fabrikálni a karaktereihez, ám annyira a festészetre fókuszált, hogy eszébe sem jutott, mekkora sikere lehet a múminoknak.

Jansson legnagyobb megrendelése a helsinki városháza falát díszítő freskó, amelyen megörökítette az akkori polgármester lányát, a fent említett Vivicát. Egyrészt Vivica járt ugyanis közben annak érdekében, hogy az önkormányzati támogatásokból folyton kimaradó Tovétól végre rendeljenek valamit – másrészt pedig ekkor már javában tombolt kettejük pusztító erejű, se veled, se nélküled viszonya. Vivica volt az, aki mellett Tove felfedezte biszexualistását, ám a kicsapongó életet élő nő mellett nem találta meg a boldogságot. Ahhoz (bár Tove hozzáment Atos Wirtanen parlamenti képviselőhöz, akivel élete végéig szoros barátság is fűzte), Tuulikki Pietila grafikus kellett – akit Jansson szintén csodálatosan örökített meg történeteiben, Too-ticky néven. 

Életének ezt a szakaszát már nem, ám a Wirtanen-Vivica kapcsolatot, az édesapával és önmagával való viaskodást nagyon szépen megismerhetjük a Tove című filmből, amelyre rengetegen voltak kíváncsiak a budapesti Finn Filmnapok két vetítésén. Tove Jansson egyébként amellett, hogy figurái kultikusak, maga is LMBTQ-ikonnak számít, nem véletlenül. Saját tapasztalatait csodálatos érzékenységgel írta és rajzolta bele a múmin-univerzumba.

A történetekben többször is feltűnő két apró, különös saját nyelven beszélő lényecske, Tofslan és Vifslan egy bőröndben hatalmas rubinkövet cipel, amit mindenki elől titkol, s csak akkor mer elővenni, amikor senki sincs a közelükben. Végül a múminok szíves fogadtatásának köszönhetően ünnepélyesen megmutatják nekik a rubint.

Gondolom, nem kell elmagyaráznom a jelentését mindennek.

Az évszázad emberét játszani

Amikor a Tove című életrajzi filmben megkapta Tove Jansson szerepét, Alma Pöysti színésznő vett két csokor virágot, és kiment a temetőbe. Az egyik csokrot Tove Jansson sírjára helyezte, a másikat a saját nagymamamája nyughelyére – ők ketten ugyanis barátnők voltak, így kislányként Alma maga is többször találkozott Janssonnal.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

TOVE (@tovefilm) által megosztott bejegyzés

Emellett a színésznő alkoholt is vett, hogy koccinthasson a nagy eseményre – nem csoda, hogy élete eddigi legnagyobb kihívásaként tekintett a szerepre: Tove Janssont az évszázad emberének választották Finnországban, Japántól Nagy-Britanniáig kultusza van életművének, így aztán nem könnyű feladat őt alakítani.

A második budapesti vetítés után Alma elmesélte, hogy egyik alkalommal, amikor nagymamája vendégül látta Tovét és Tuulikkit, a pár apró múminfigurákat hozott ajándékba magával. Amik azonban úgy megtetszettek a család angol agarának, hogy elmajszolt belőlük néhányat…

A Tove című film több szempontból is érdekes egyébként amellett, hogy rendkívül szép látványvilággal, nagyfokú érzékenységgel enged betekintést Tove Jansson magánéletébe és emberi-művészi vívódásaiba. Ez volt az első olyan finn film, amelynek forgatásán intimitáskoordinátort alkalmaztak, illetve Alma Pöysti a vetítés után elmondta, hogy emellett az is sokat számított a szerelmi és szexjelenetek felvételekor, hogy női rendezővel dolgoztak.

De a múminok akkor is magukkal ragadnak, ha semmit sem tudunk a fentiekből. Jelenleg például elég sokat tanulhatna a világ Múmintól, akinek az egyik legismertebb kifakadása így hangzik:

„Én csak békében akarok élni, krumplit termeszteni és álmodozni!”

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Wikipédia/Reino Loppinen