A szüleiktől elszakított Csordás-ikrek története: amikor a propagandagépezet lecsap egy családra
Január elsejéig látható az Eötvös 10 művelődési házban Keleti Éva fotóművész jubileumi kiállítása (mely abból az apropóból jött létre, hogy nemrégiben ünnepelte a 90. születésnapját). Ezen a kiállításon láttam a számomra egyik legemlékezetesebb képét, mely a Csordás ikreket ábrázolja. Az 1955-ben készült fotón a művész az MTI tudósítójaként szívbemarkoló jelenetet csípett el: azt, amikor a négy kicsi gyerek háromévnyi kálvária után visszakerül a szüleikhez. Ha nem ismerted eddig a történetet, sebaj, gyere velem, elmesélem! Fiala Borcsa írása.
–
1952. május 18-án a somogyi Nagytoldipusztán élő Csordás József erdőmunkásnak és a feleségének a már meglevő két gyermeke mellé négyesikrei születtek. Ma már furcsa belegondolni, de az édesapa a Kaposvárról vonattal hazaérkező bátyjától és annak feleségétől szerzett tudomást frissen született gyermekeinek pontos számáról és neméről. Az apát érthető módon mellbe vágta a hír: „Nagyon el voltam kettyenve” – nyilatkozta később.
A négyből három fiú megszólalásig hasonlított egymásra, őket csak a közelebbi családtagok tudták megkülönböztetni. Ebben az időben ultrahang híján még nem lehetett tudni, pontosan hány kisbabával is várandós egy édesanya. Csordásné két gyerekre számított, a harmadik után pedig már az orvos is ment volna a dolgára, úgy kellett utánaszaladni, hogy jöjjön vissza, hátravan még egy! A gyerekek kis súllyal születtek, de emellett is jó pár nehézséggel meg kellett küzdeniük, többek között keringési zavarral és tüdőgyulladással is. Két hónaposak voltak, amikor elérték a 2,3 kilogrammot – ekkor kerültek át a Völgy utcai Gyermekvédő Otthonba. Hogy miért nem haza? Nos, politikai okokból.
Az ikerterhességek is ritkák, a négyesikrek pedig pláne az (viszonyításképp: Magyarországon 2000–2019 között összesen tíz négyesiker született). Csordásék ráadásul – legalábbis a korabeli sajtó szerint – az első négyesikerpár voltak, amelynek minden tagja egészségesen jött a világra, és életben is maradt.
A fiúkra – azzal a felkiáltással, hogy csak az állam képes róluk megfelelően gondoskodni, a szegényes körülmények között élő szülők nem, – rögvest lecsapott a propagandagépezet.
„A népi demokrácia majd erős, boldog férfiakat nevel belőlük”, szólt a hangzatos ígéret, a névadó szülőjük pedig ki más lehetett volna, mint maga Rákosi Mátyás.
Az édesanya a következőképp nyilatkozott az esetről akkoriban (bár lehet sejteni, mennyire voltak önállóak ezek a gondolatok): „Nagyon örülök a piciknek, mert tudom, hogy fel fogom tudni nevelni őket. Ha arra gondolok, hogy a múlt rendszerben érhetett volna ez a bő gyermekáldás, nem is tudom, hova, kihez fordultam volna. Most azonban tudom, népi demokráciáink minden segítséget meg fog adni, hogy erős, boldog férfiak váljanak kicsi gyermekeimből.”
De hogy valójában mit érezhetett, amikor megfosztották négy fiától, abba bele sem merek gondolni. Látogatni ugyan rendszeresen látogathatták a szülők a gyerekeiket, havonta egyszer tudtak Nagytoldipusztáról Budapestre felutazni a három otthon maradt gyerek mellől (a házaspárnak ugyanis született még egy babája). Az ikreknek így jó darabig csak egy néni és egy bácsi voltak a szüleik, akik csokoládét hoznak nekik időnként, derül ki a Nők Lapja riportjából.
A fiúkat három évvel később engedték csak haza a szüleikhez, ez volt az az esemény, amin Keleti Éva fotóművész is részt vett, így lencsevégre tudta kapni, amint 1955. július 19-én a Völgy utcai Gyermekvédő Otthon kertjében Laci, Gyuri, Jancsi és Pisti a hozzájuk érkező szüleik elé szaladtak, teli szájjal vigyorogva. Ketten a nagy izgalomban még a fél pár szandáljukat is elhagyják, az egyik kisfiú pedig boldogan csimpaszkodik az édesanyjába. Az egész ceremóniáról egyébként készült egy kisfilm is, érdemes megnézni ITT). A gyerekek azonban továbbra is megmaradtak a reflektorfényben, rendszeresen tudósítottak róluk, híresek voltak.
Amikor bevonultak katonának, a néphadsereg is filmet forgatott róluk, amivel a katonaságot akarták népszerűsíteni, a kisfilmet a mozikban is játszották (ami különösen a lányok köreiben igen népszerű volt).
De nem ez volt felnőtt életük egyetlen propagandafilmje: az 1972-es árvíznél is őket vetette be a honvédségi stáb mint népszerű díszleteket. A kétéves szolgálat leteltével azonban a nagy médiaérdeklődés alábbhagyott, a Csordás-ikrek lassanként kikoptak a köztudatból.
Az ominózus képről maga a készítő, Keleti Éva is is elfeledkezett idővel, mígnem a kurátora, Szarka Klári a hetvenes évek közepén emlékeztette rá – meséli el a fotóművész a 24.hu-nak adott interjúban. 2019-ben aztán (amikor két évtized elteltével ismét elővette a fényképezőgépét, végiglátogatva számos korábbi riportalanyát) újra a kamerája elé álltak az ikrek, bár akkoriban sajnos már csak hárman voltak, Pistát elvitte a szíve ötvenkét éves korában. A testvérei számára azonban örökre velük maradt: mindig jelenidőben beszélnek róla, és ha leülnek hárman, egy széket automatikusan kihagynak Pistának. A fiúk később is elválaszthatatlanok voltak, hárman a kaposvári tömegközlekedési vállalatnál dolgoztak, ki sofőrként, ki ellenőrként, ki pedig csoportvezetőként, a munkahelyükre pedig Kaposfüred egyazon utcájából indultak, itt építkeztek ugyanis mind a négyen. Amikor ideköltöztek, még nem volt neve az utcának, így felmerült, hogy Csordásnak hívják, de végül Ibolya utca lett belőle – meséli János a Népszavának egy 2019-es interjúban.
Édesanyjuk így emlékszik rájuk: „Amikor mentek az utcán, mindig össze voltak kapaszkodva. Laci barna hajú volt, különbözött már akkor is a testvéreitől, akik viszont egyformák voltak mindhárman. Huncutok voltak a gyerekek, mert ha valamit tettek, akkor mindig azt mondták, hogy a Laci volt, de ő nem tudott engem becsapni.”
Fiala Borcsa
Kiemelt kép: Keleti Éva/MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
