„Mama, mi az, hogy szexuális propaganda? És miért kell félteni tőle a gyerekeket?” – Plakátkampány a vacsoraasztalnál

–

Tudtam, hogy eljön majd ez a pillanat. Abban a másodpercben, amikor az első ilyen plakátot megláttam, ez volt az első gondolatom: mi lesz a már olvasni tudó kisgyerekekkel? Biztos voltam benne, hogy a miénk is előbb-utóbb rákérdez. 

Nem ezzel kezdte, először azt kérdezte, mi az, hogy Brüsszel, és miért van mérges arc a plakáton? Így esett, hogy beszélgetni kezdtünk az EU-ról, az európai elvekről, és arról, hogy Magyarország vezetése ezekkel az elvekkel bizony nem mindig ért egyet. Igyekeztem rövidre fogni. 

Dühös voltam, a francért kell erről beszélgetnem a nyolcéves gyerekemmel!

Minden alkalommal, amikor szexuális propagandás plakát mellett haladtunk el, igyekeztem elterelni a figyelmét, hogy elodázzam az elkerülhetetlent. 

Aztán persze eljött a pillanat, épp, amikor a pirítósomat vajaztam. Szó szerint megállt a kés a levegőben. Annyit agyaltam az utóbbi hónapokban, hogy mit válaszolnék erre… mégis, abban a másodpercben hirtelen gyomorgörcsöm lett. Nagyot sóhajtottam. 

– Fuhh, kicsikém, ez nem igazán gyerek téma…

– De, mama, mindenhol ott van, tudni akarom.

Nem túlzok, tényleg ezt mondta.

– Kérek egy perc gondolkodási időt – válaszoltam neki.

Csend. Szüleim az asztal körül, nagyot sóhajtanak, nem irigyelnek. Veszek egy nagy levegőt.

– Na, az van, hogy ez a kifejezés sok mindent jelent. és egy részéhez még tényleg kicsi vagy, de megígérem, hogy ha elég nagy leszel, elmagyarázom.

– Akkor mondd, amit már most is elmondhatsz! – jött a riposzt.

– Azt nem tudom még elmondani, hogy mit jelent a szexuális propaganda, de azt valamennyire igen, hogy miért írják ezekre a plakátokra. Tudod, vannak a szivárványcsaládok… róluk már beszélgettünk.

– Igen.

– Na, az ország vezetői nem támogatják őket. Azt gondolják, hogy ha a gyerekek látnak olyan férfit, aki férfiba szerelmes, vagy nőt, aki nőbe szerelmes, akkor a gyerekek majd őket akarják utánozni.

– És ettől félteni kell a gyerekeket?

– Én nem hiszem, mert szerintem a szeretet nem ilyen. De azok szerint, akik a plakátokat csináltatták, igen. És ők nem akarják, hogy a gyerekek ilyesmiről halljanak, olvassanak.

– De miért?

– Hát, kicsikém, mert az szerintük rossz. Ettől még, szerintünk apával, ez nincs így. Sajnos a politika már csak ilyen, teleszemeteli az agyunkat, hergeli az embereket egymás ellen. Ízlik a vacsi? – igyekeztem lezárni és váltani a témát.

A termelői piacról szerzett finomságokra terelés bejött. Ettünk tovább. Azóta egyelőre nem jött elő újra a téma. A gyerek megkapta a választ, legalábbis amit kapott, kielégítette a kíváncsiságát annyira, hogy nem kérdezett többet. 

De mi azért most álljunk meg egy pillanatra

Gondoljuk át csak egy picit, hogy mi is történt a vacsoraasztalnál. 

Szóval az én nyolcéves gyerekem fejében már a jó ég tudja, mióta motoszkálhatott a kérdés, hogy mi lehet az a „szexuális propaganda”. Valami olyasmi lehet, amitől félteni kell a gyerekeket? Veszély leselkedik rájuk? Szorongott emiatt, tudom, mert ismerem őt, és látszott rajta, mennyire izgult, amikor rákérdezett.

Mi pedig, a szülei, arra kényszerültünk, hogy a nyolcéves (!) gyereknek arra adjunk választ, mit jelent egy állítólagos szexuálispropaganda-ellenes politikai kampányplakát, miközben egyes könyveket lefóliázva, a gyerekosztálytól messze kell tárolni. 

Érzitek az ellentmondást? Mi ez a plakát, ha nem maga a szexuális propaganda? Mérges lettem, mert mégis mi a büdös frászt kellett volna válaszolnom a gyerekem kérdésére? Milyen segítséget kaptak, kapnak egy ilyen helyzetre azok a szülők, akiknek a gyerekei már tudnak olvasni? 

Az enyém már hatévesen olvasott, és nem ő az egyedüli. Magyarul, ki tudja, hány olyan hat-hét év körüli gyerek él az országban, akiknek a fejében már ott villognak ezek a most még nem odavaló kifejezések, és utánuk hatmillió kérdőjel?

A magyarázat szerint a „gyermekeink érdekében” ragasztják tele emojis plakátokkal az országot, olyan látványelemekkel, amelyekre úgy tapadnak a kíváncsi (gyerek) tekintetek, mint a muslicák a sárga színre. Mintha éppen őket céloznák meg velük.

Vajon mit várnak tőlünk, szülőktől? Azt, hogy a válaszunk kimerüljön annyiban, hogy a szexuális propaganda az, amit a „libsi buzik” csinálnak? (Sajnos látjuk, halljuk, hogy sok gyerek kap ilyen választ.) Az LMBTQ-közösség gyalázása vajon mehet? 

Ha – teszem azt –, kiadnék egy gyerekkönyvet, amiben azt közvetítem, mennyire undorító, természetellenes és felháborító a melegházasság, vagy az, hogy léteznek olyan emberek, akik nem érzik otthon magukat a biológiai nemükben, az törvényes lenne vajon? Hergelni szabad a gyerekeket? A frusztrált, gyűlölködő emberré idomítás nem káros a fejlődésükre? 

Az kornak megfelelő?

Vajon mi volna az úgynevezett helyes, vagy, mondjuk így: „normális” válasz a fiam kérdésére?

Igyekeztem a lelkiismeretem és a tudásom szerint a lehető legjobban megoldani a helyzetet. Nem vagyok teljesen elégedett magammal, de így utólag sem tudnám megmondani, mit hogyan kellett volna jobban. Terelni azonnal? Ignorálni a kérdést? Elintézni annyival, hogy nem gyereknek való és kész? Vagy be kellett volna avatnom őt magába a szexualitás és a propaganda kifejezésekbe külön-külön? Esetleg rendeztem volna le azzal, hogy „kisfiam, a törvény nem engedi, hogy erre a kérdésedre válaszoljak”? 

Lehetetlen helyzet. És szülőként szerintem megmászhatatlan hegy. Ez egy olyan szituáció, amibe a megkérdezésünk nélkül rángatták bele a családokat. 

És aztán jött a legfrissebb hír…

…arról, hogy Hoffmann Rózsa, korábbi oktatási államtitkár szerint a szexuális felvilágosításra csak 14 éves kor után van szükség, „amikor biológiailag és szellemileg is elég éretté válnak a gyermekek”. Igen ám, de az ország már most tele van a plakátokkal. És a gyerekeink nem vakok.

Az államtitkár asszony kijelentése után elgondolkodtam; hiába menstruál egy kislány már akár tíz-tizenegy évesen, csak adjuk a kezébe szó nélkül a betétet azzal, hogy majd négy év múlva megbeszéljük, min is mész épp keresztül? Vagy mikor a tizenegy éves kisfiú az első magömlésére ébred, szépen csendben mossuk ki a lepedőjét, alsóneműjét, és jegeljük a témát még pár évig? Ha kérdezne, mi ez az egész, zavarjuk le annyival, hogy hát, a tested néha csinál ilyet, ne is törődj vele? 

Mindeközben már az alsó tagozatos gyerekek kezében ott az okostelefon, benne az internettel. 10-11 évesen minden óvintézkedés ellenére találkoznak pornóval. Akkor hagyjuk őket magukra, és tegyünk úgy, mintha amúgy nem lenne az egész világ telehányva szexszel?

Ha nem beszélünk róla, akkor a szexualitás nem is létezik? Nincs pornó, nincs (netes) zaklatás, nincsenek pedofilok?

És ha már annyit hallottuk a szexuális felvilágosításról, amit tizennégy éves korig kellene halogatni a fenti javaslat alapján, picit beszéljünk arról is, hogyan is zajlik ez itthon az oktatás keretein belül.

Mit is kéne halasztani? A nagy semmit?!

Ha emlékeim nem csalnak, annak idején nálunk a suliban annyiban merült ki az egész, hogy a lányoknak kiosztottak egy-egy ciklusnaptárat, és kész. Nem viccelek. Emlékszem, ott ültünk egymás mellett egy barátnőmmel, nézegettük, pont mindkettőnknek megvolt. Összehasonlítgattuk, ki hova tette az ikszet. Ennyivel gazdagodott a tudásunk, hogy megtudtuk, lehet jelölgetni a napokat, de egyéb információt tizennégy év fölött sem adtak át nekünk soha. 

Nem olyan rég egy huszonnyolc éves sráccal beszélgettem, aki megdöbbent, mert tőlem hallotta először, hogy a nemi betegségeknek nem mindig van tünete, ezért IS kell mindig védekezni. Bevallotta, hogy ő még életében nem védekezett, mindig olyan csajokkal feküdt le, akik gyógyszert szedtek. Kérdezem, felvilágosította-e valaha bárki, mondta, hogy igen, a suliban megmutatták egy banánon, hogyan kell felhúzni a gumit, amire a nem kívánt terhesség miatt van szükség. A beszélgetésünk után időpontot foglalt egy alapos kivizsgálásra. Ismétlem, huszonnyolc éves, és aktív (alkalmi) nemi életet él. 

Ovikban is egyre gyakrabban merül fel a téma, sőt, az úgynevezett bugyiszabály (hogy oda nem nyúlhat senki, amit alsónemű takar) elterjedése miatt is, és hát amiatt meg pláne, hogy a nagytesók is sokkal hamarabb találkoznak szexuális jellegű tartalmakkal, amit adott esetben a kicsiknek is elmesélnek, megmutatnak. 

A melegellenessé tett „pedofiltörvény” a civilek szexuális felvilágosításra való törekvéseit is ellehetetleníti az oktatási intézményekben, így a gyerekek kiszolgáltatottabbak lesznek, mint valaha. 

Központilag lehetetlenítik el a nyílt kommunikációt, közben viszont konkrétan a gyerekek arcába tolják azt a témát, amitől elvileg (!) védenék őket. 

Vajon a törvény bevezetése után az következik, hogy legjobb lesz a szexualitásról egyáltalán nem is beszélni? Mikor jutunk el odáig, hogy központilag kiadnak egy tankönyvet, amelyben majd pontosan meghatározzák, hogy az általánosan elfogadott ciklus hossza 28 nap, a reggeli merevedés elmúltáig nem lehet kimászni az ágyból, és hogy a házasság előtti közösülés bűn? Sorolhatnám még, de inkább nem adok ötleteket.

Szóval lefóliázva, elkülönítve rejtegessük az LMBTQ-témákat érintő (azaz, az olvasatuk szerint: népszerűsítő) tartalmakat, de méteres betűkkel kiplakátolva beleégethetjük a gyerekek retinájába a szexuális propaganda kifejezést, miközben felmerül, hogy tizennégy éves korig nem is kellene beszélni a szexualitásról… Értem. 

Igen, mérges vagyok. Mert a gyerekek védelmének zászlaja alatt a politikai propaganda nyugodtan beletrappolhat egy tökéletes családi vacsora közepébe. Az ugyanis nem korai.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61