–

Tulajdonképpen a mai napig küzdök azzal, hogy megtaláljam azt az egyensúlyt, ami a legjobb nekem, mind a testedzést, mind a táplálkozást illetően, de úgy érzem, jó úton haladok. Idén leszek harmincéves, és ha beállok meztelenül a tükör elé, képes vagyok szépnek, vonzónak látni magam, noha azt is észreveszem, éppen hova szaladt fel néhány kiló, vagy mit photoshoppolnának meg rajtam nagy eséllyel, ha egy a közmegegyezés szerint tökéletes testű, szexi csajt kéne varázsolni belőlem egy divatanyag kedvéért például. Bőrfeszesítés, laposabb has, vékonyabb comb, keskenyebb csípő, kerekebb fenék, nagyobb mell, tónusosabb kar, meg a homlokomon is van egy ránc, ami gyanúsan kezd elmélyülni. Lenne velem munka bőven, még akkor is, ha egyébként alapvetően egy átlagos alkatú, magas nő vagyok.

Sok mozgásformával kísérleteztem már, de nemcsak amiatt, hogy jobban nézzek ki, hanem mert valóban kiegyensúlyozottabbnak, egészségesebbnek érzem magam, amikor rendszeresen sportolok. Nem közben, hanem amikor vége az edzésnek. Nem leszek álszent, általában semmi kedvem felállni a kanapéról, elindulni és mozogni, de amikor megteszem, nagyon büszke vagyok magamra, hogy legyőztem a saját lustaságom. Persze, él bennem a vágy, hogy egyszer rátalálok arra a sportra, amit aközben is élvezek, amikor épp űzöm. Így találtam ki, hogy

itt a nyár, a jó idő, tőlem meg egy köpésre van egy uszoda, elkezdek úszni járni, hátha én leszek a kerület Katinkája.

Tipikusan az az ember vagyok, aki ha valamit kitalál, arra nagyon rákészül. Értelemszerűen tehát, amikor megálmodtam ezt az egész úszásdolgot, úgy indultam neki a projektnek, hogy heteken keresztül vadásztam egy célnak megfelelő egyrészes fürdőruhát, ami nem bikini, nem érzem magam benne bálnának, és lehetőleg nem indokolatlanul drága, ha már utoljára huszonöt éve voltam uszodában, még óvodáskoromban. Igen, én voltam az, aki bevitt magával egyszerre húsz darabot a fülkébe, hogy aztán leizzadva, kipirult fejjel rángassa le magáról mindegyiket. De nem adtam fel, meglett a befutó, és az úszószemüveg meg a -sapka kiválasztásánál már behoztam a kiesett időt, mindkettőből felmarkoltam a legelsőt, ami a kezem ügyébe akadt, jó lesz, haladjunk már alapon.

Nem szeretek valahova először egyedül menni, nem ismerem a járást, a rendszert, teljesen kiszolgáltatottá tesz az új helyzet. Gondoltam, ezt előre megspórolom, és odatelefonálok az uszodába, hogy ne érjen váratlan meglepetés a helyszínen, hogy például sávot kellett volna foglalni, vagy ilyesmi.

– Halló, jó napot kívánok! Ez tudom, hogy furcsa kérdés lesz, de szeretnék elkezdeni úszni járni. Van bármi teendőm? Vaaaagy. Csak úgy lemegyek, és úszom egyet?

– (Fojtott röhögés a vonal túloldalán.) Jó napot! Hát, igen, csak lejön, és úszik.

– Köszönöm, nagyszerű, akkor ööö… holnap reggel ott leszek!

– (Már nem fojtotta el a röhögést.) Várjuk!

Na, másnap le is csattogtam a kis flip-flopomban, egyből odamentem a legnagyobb kinti medencéhez (nagy ötlet volt), felpattintottam az úszósapkát, úszószemüveget, és azt gondoltam, hogy ilyen áramvonalas testet még nem látott ez a medence, mint amilyet most fog.

Az első két hossz után vált világossá, hogy vagy olyan tüdőkapacitásom van, mint egy láncdohányos százévesnek, vagy csak simán szar a technikám. Vagy mindkettő.

Erőlködtem (bohóckodtam) még egy félórát, ahogy két nappal később még egyszer. Majd elkezdtem böngészni az uszoda weboldalát, hogy kerítsek egy oktatót, akivel vehetek egy-két magánórát, hogy most már aztán tényleg regionális úszóbajnokká léphessek elő a szezon végére. Ez a terv ott bukott meg, hogy az úszóiskola ezerrel gyerektáboroztat, de szerencsémre indult csoportos felnőttoktatás is, ahova becsatlakozhattam.

Szeretném, ha mindenki elképzelné, ahogy megérkezem a tanmedencéhez, ami derékig ér, az egyik felében csupa három-négy éves tanul éppen úszni, mi pedig, harminc körüli felnőttek várjuk, hogy instruáljanak minket, hogy úszósapkával és -szemüveggel a fejünkön, mikor tempózzunk a lábunkkal, miközben a vízben magunk előtt tartunk egy polifoamtáblát, illetve hogyan gyakoroljuk, hogy nagy levegő és kifúj három másodperc alatt a víz alatt! Persze az uszoda igazi nagy öregjei fel-le járkálnak, a szülők könnybe lábadt szemmel gyönyörködnek a csemetéikben, ahogy sikeresen hajtják végre az első karcsapásokat, valaki pedig a tanmedence mellett rövidíti le az utat a szaunához. A lényeg, hogy

nagyon sok ember válik tanújává a megaláztatásnak, hogy éppen csak karúszó nincs az emberen, hogy felnőtt létére tanuljon meg úszni.

 

„Mögöttem két srác megbeszélte, hogyan kell SZAKSZERŰEN leborotválni a heréjüket” – A legabszurdabb dolgok, amiket a vonaton hallottunk

WMN Life – 2021. július 20. – CSA

Pedig én tudok, csak hát rosszul, mint az több ízben kiderült. Ahogy tökéletesítettem a gyorsúszásomat és a levegővételemet, olyan romantikus gondolataim támadtak, hogy vajon bárkiben felmerül-e az, hogy valójában mi egy nagyon tehetséges felnőtt úszócsapat tagjai vagyunk, csak valamilyen extrém edzésterv keretében a kicsiknek fenntartott medencében gyakorolunk. Arra jutottam, hogy akiben igen, azt vélhetően sokszor rászedték már az életben a naivitása miatt, de jó volt ebben a hitben ringatnom magam.

Négy teljesített alkalommal a hátam mögött (bizakodásra adhat okot, hogy az oktató két alkalommal átküldött a versenymedencébe gyakorolni), a múlt héten újra lementem önállóan úszni. Most már egy órát végig tudtam nyomni kicsi pihenőkkel, anélkül, hogy felmerült volna bennem, hogy egy ponton lehet, hogy újra kell éleszteni. Ezután pedig kifeküdtem még egy órát napozni is. Mondjuk, törülközőt elfelejtettem vinni, szóval ahogy kiültem a medence partjára, a smirgliszerű, csúszásmentes burkolat természetesen bolyhosra dörzsölte a fürdőruhát a seggemen, de hát istenem, kit érdekel. Kerületi lakosként pedig bérletem is van már. Mondja valaki, hogy nem gondolom ezt az egészet halálosan komolyan. És hogy miközben úszom, élvezem-e? Nem, egyáltalán nem. De amikor kijövök a vízből, nagyon büszke vagyok magamra.

Krajnyik Cintia