–

Ülünk boldogan a kocsiban, úton hazafelé a férjemmel, mert három év után először végre megtapasztalhattuk, milyen látni a jövendőbeli gyermekünket egy ultrahang-felvételen, és hallani a szívdobogását. Arról beszélünk, milyen nagyszerű az, hogy ha tesót szeretnénk, nem kell újra ezt a sokévnyi kálváriát végigcsinálni, hiszen már tudjuk a megoldást, tudjuk hova kell fordulni. Harmincnyolc évesen azért ez nagyon nem mindegy. Egy magán meddőségi centrumból tartunk éppen haza. Egy olyan centrumból, ami alól a kormány éppen most készül kirántani a talajt.

Ahova szerettünk volna majd egyszer visszatérni, de ez már nem lesz lehetséges.

Talán sokan nem értik, miért olyan érzékeny téma ez, és miért probléma az, hogy állami intézmények felé terelik a kezelésre szorulókat, ahol, ugye, elméletileg ingyenes a szolgáltatás. Személyes tapasztalatunk következik – a megértést segítendő.

A három évünkből egy (!) csak azzal telt el, hogy megpróbáltunk eljutni a meddőségi kezelésig

Az előtte lévő időkben túlestünk már ezer vizsgálaton, mindent rendben találtak, mégis hiába vártunk babára. Orvosom javaslatára célba vettük az inszeminációs eljárást.

Február elején időpontot kértem a komplex szolgáltatást ígérő Állami Meddőségi Intézmény 1-be. Közel a munkahelyemhez, mert azért a lokáció sem mindegy, ha az ember lányának kétnaponta kell járnia ultrahangra. Sokadik telefonhívásra, április végére kaptunk is időpontot az első konzultációra. Márciusban robbant a Covid, minden megállt, az időpontunkat törölték. Mindennap néztem a honlapjukat, hogy mikor nyitnak újra. Májusban megtörtént, telefon elő, harc az új időpontért. Hosszas magyarázat következett: most nem tudnak adni, most ezt meg azt veszik előre, most még csak a márciusi törölteket hívják be, legyek türelmes, nagyon sokan várnak, majd ők hívnak, és visszakapjuk mi is az időpontot.

Sosem kaptuk vissza. Ezért felkerestük Állami Meddőségi Intézmény 2-őt. A leleteinket egy kivételével réginek minősítették, így kaptam egy listát, hogy mit kell begyűjtenünk. Mint utólag kiderült, komplett lombikprotokoll szerint kérték a vizsgálatokat, bár inszeminációkkal kezdődtek volna a beavatkozások. Óvatos kérdésemre, hogy itt végeznek-e bármilyen vizsgálatot, hamar helyretettek: „ez lombikcentrum, itt nincs vizsgálat, menjünk el ide meg oda, máshova, ezer helyre”. Nem baj, mentünk mi, és hát legalább egy része (bár nem minden) ingyenes volt.

Röpke két-három hónap alatt összeszedtük a leleteket, és vártuk, hogy felülhessünk az asszisztált reprodukciós futószalagra. Ám gyorsan lepattantunk róla.

Intézmény 2 mindenható doktora – azóta egyéb szakmai körökben megkonzultált és megerősített vélemények alapján is –mondvacsinált ürüggyel utasította el a beavatkozás megkezdését. Újra megpróbálkoztam Állami Meddőségi Intézmény 1-gyel, ezúttal öt hónappal későbbre sikerült időpontot szerezni. Addigra pont le is járt volna majdnem minden leleltünk érvényessége, tehát kezdhettük volna megint elölről az összes vizsgálatot. El voltam keseredve, az idő röpült, és nulla előrelépés történt.

Itt ért véget a küzdelmünk az állami intézményekkel, és léptünk magánútra

Utólag visszagondolva, óriási szerencsénk volt, hogy nem kerültünk bele az állami rendszerbe, valószínűleg sok sikertelen beavatkozás okozta csalódástól menekültünk meg ezáltal.

A magán meddőségi intézményben csak két új vizsgálatot kértek, amit addig soha senki nem említett. Azért pont ezt a kettőt, mert ezeknek létezik terápiás konzekvenciája. Igen, fizetni kellett a vizsgálatokért. Akkor is kellett volna, ha állami intézményben vagyunk, mert ezek nem képezik az alap kötelező kivizsgálási csomag részét, hiába nagyon fontos vizsgálatok.

Az egyik a HBA-teszt, ha ennek rossz az eredménye, nem érdemes inszeminációval próbálkozni, mivel ebben az esetben a spermiumok maguktól nem képesek kötődni a petesejthez, így hiába juttatjuk közel egymáshoz őket, a fogantatás elmarad. A megoldás lombik, ICSI-vel, vagyis amikor mikroszkóp alatt a petesejtbe befecskendeznek egy darab spermiumot. A másik a DNS- fragmentáció vizsgálata, ha itt rossz az eredmény, az életképes embrióra az esély minimális. A megoldás egy speciális szelekciós eljárás (Fertile-chip), ennek segítségével az egészséges, jó DNS-ű spermiumokat leválasztják, és csak velük dolgoznak tovább. Ezzel a Magyarországon még nem túl elterjedt megoldással (tudtommal két magánklinikán elérhető) nagyságrendileg növelhető egy inszeminációs vagy lombikeljárás sikeressége. Ami azt jelenti, hogy kevesebb lesz a csalódás, de kevesebb az eljárás és a hormonterhelés is.

A kis biológiai kitérő után kanyarodjunk vissza hozzánk

A DNS-vizsgálat eredménye borzasztó lett, két és fél év után magyarázatot adva az addigi sikertelenségre. Nem kellett hónapokat várnunk, február végén történt a konzultáció, márciusban már túl voltunk az első – majdnem sikeres – beavatkozáson. Maximális odafigyelés, egyénre szabott, finomhangolt hormonterápia, és a következő hónapban a második chipes inszemináció sikerült!

Hogyan alakult volna mindez Állami Meddőségi Intézmény 2-ben? A DNS-fragmentáció eredményének – hiszen ezt ott nem kérték vizsgálni – hiányában több sikertelen inszemináció, majd lombik. Baba: majd egyszer… talán.

Mire az Állami Meddőségi Intézmény 1-ben eljutottunk volna egy első megbeszélésig, addigra már túl voltunk a hathetes ultrahangon, pocakomban az új élettel. Három hónap leforgása alatt. 

Értem én, hogy „Magyarországon a demográfiai kihívások állami szerepvállalást igényelnek”. De ez miért jelenti azt, hogy az állam elveszi a szabad választás lehetőségét, és jól működő intézményeket hint be sóval? Csak úgy, egyik napról a másikra, kétségbeesésbe és bizonytalanságba taszítva azokat a párokat, akik eddig úgy érezték, jó helyen vannak, és önként, felnőtt ember módjára mérlegelve döntöttek úgy, hogy hajlandók és tudnak rá költeni, hogy gyerekük lehessen. Ezek az emberek most vissza lesznek kényszerítve az állami rendszerbe, ahol majd kuncsoroghatnak időpontért, fél évre előre. Jó esetben…

Zoé

Ha tovább olvasnál a témában, Filákovity Radojka írását ITT találod