–

Hat évvel ezelőtt kaptam egy levelet egy olvasónktól

Egy édesanya írt benne arról, hogy a tizennégy éves lánya coming outolt, és bevallotta neki, hogy a lányokat szereti. A levele – akkor még álnéven – megjelent nálunk (A gyerekem meleg).

Az anyával folyamatosan leveleztem, mélyen megérintettek a sorai. Fél évvel később – már névvel-arccal – megjelent Éva következő írása (A lányomból fiú lett), amikor kiderült, hogy Jázmin nem Jázmin többé, hanem Tóbiás. És nem leszbikus, hanem transznemű.

Később Tobi édesapja is írt nekünk (Drága fiam, Tóbiás Benjamin!), és végül maga Tobi is leírta a legmélyebb érzéseit (Sokévnyi szenvedés után még mindig élek!).

Ha ezeket elolvastad, menj el valamelyik moziba, és nézd meg a Tobi színei című filmet.

Én már láttam, és biztos vagyok benne, hogy ha te is megnézted, utána egészen mást gondolsz majd (mint eddig) azokról az emberekről, akik nem a heteroszexuális többséghez tartoznak. Mégsem mások, mint te vagy én. 

Az első moziélményem a pandémia után

Egy sajtóvetítésre ültem be pár hete a Cirko-Gejzír moziba, hogy megnézzem a Tobi színeit. Először voltam moziban a pandémia után, ettől már eleve elérzékenyültem, a Cirko pedig amúgy is a szívem csücske a mozik közül.

A témáról sokkal több háttértudásom volt, mint egy átlagos nézőnek, hiszen a cikkek megjelenése miatt rengeteg levelet váltottam Tobi anyjával, Évával. Nagyon vártam a filmet, és nagyon féltem attól, hogyan lehet egy ilyen érzékeny témát közel hozni a nagyközönséghez.

Az első perc után tudtam, hogy Bakony Alexa biztos kézzel és nyitott szívvel irányította négy és fél éven át a film készülését.

A könnyeim miatt gyakorlatilag alig láttam valamit a filmből. Aztán elmentem a díszbemutatóra is, hogy találkozhassam az alkotókkal és a szereplőkkel.

Miért olyan fontos ez a történet?

Bakony Alexa, a rendező így válaszolt:

„Szerettem volna egy olyan narratívát megmutatni, ami igen ritka, hogy egy támogató családban is mennyire nehéz feldolgozni egy hasonló helyzetet. Ezt igazán pozitív történetnek gondolom. Ebben a témában sajnos elég kevés van ebből, ezért is fontos, hogy ezeket megmutassunk.”

Arra kérdésre pedig, hogy szerinte változhat-e a film szereplőinek a sorsa attól, hogy a nyilvánosság elé került a történetük, ezt mondta:

„Lehetséges, de már a négy és fél évig tartó forgatás során is egy csomó minden alakult. Eleve azáltal, hogy sok nehéz helyzetben ott voltunk, adtunk egy másik perspektívát a helyzeteknek anélkül, hogy beavatkoztunk volna.

Mindig az ő életük folyása volt az elsődleges szempont, a film az csak egy film, az volt a legfontosabb, hogy ők jól legyenek.

Volt persze egy kis terápiás jellegük ezeknek az alkalmaknak, amikor ott jártunk. Jól egymásra hangolódtunk, és a bizalmas viszonyhoz az is szorosan hozzátartozott, hogy mindig csak hárman mentünk Táborosi András operatőrrel és Bohács Tamás hangmérnökkel. Ők sem feladatként fogták föl ezt a filmet, számukra is sokkal inkább küldetés lett, mint munka.”

Mi volt a legnehezebb, és vajon sikerül-e némiképp megváltoztatni a filmmel azok szemléletét, akik kevésbé elfogadók?

„Nehezen döntöttük el, hogyan rakjuk össze a nyersanyagot – folytatta Alexa. – A forgatással párhuzamosan ment a vágás, Rudas Mariannával együtt találtuk ki, hogyan építsük föl a filmet.” (A rendező mindegyik munkatársáról igen nagy elismeréssel nyilatkozott.)

„Én nagyon hiszek abban, hogy meg lehet változtatni az emberek hozzáállását. Ezért is készült a film.

Ha valaki megnézi a filmet, ebben nem lehet mit nem szeretni. Ha erre azt érzi, hogy »kapát-kaszát akar ragadni«, akkor ott tényleg baj van. 

Ezek a legfontosabb céljaim, hogy megmutassam: hogyan támogasd a gyerekedet, hogyan éljetek családként. Olyan könnyű ezeket kimondani, de mégis nehéz a gyakorlatban jól csinálni. Itt nagyon jó példákat látunk arra, milyen magas szinten kommunikálnak egymással, micsoda problémakezelés van, hogyan menedzselik a házasságukat. Tobi is mennyire őszintén mer beszélni a szüleivel, hogyan támaszkodhat rájuk.

Szerintem csodálatos, ahogy ez a család összetart. Nagyon büszkék lehetnek arra, ahogyan élnek, és semmi szégyellnivalójuk nincs. Örülök, hogy vállalták, nagyon hiszek abban, hogy aki ezt megnézi, el fog gondolkodni, akár érintett, akár nem. Csak a saját családján, hogy ő hogy van velük, vagy hogy kéne ezt az egészet csinálni.”

Éva és Tobi

Éva, Tobi anyja eléggé izgult a bemutató előtt:

„Most már egészen biztos vagyok benne hogy ez az egész egy folyamat, és Tobinál mindig minden változik. Amikor elmondta, hogy leszbikus, ott lezártam, és felkészültem erre, aztán elmondta, hogy transznemű, akkor az agyamat megint átállítottam, és amikor ma megláttam, majdnem hanyatt estem, mert megint fordult vele egyet a világ. A külseje mindig változik. Most már biztos vagyok abban, hogy Tobit soha nem fogom tudni betenni egy skatulyába. El kell fogadnom, hogy folyamatos változásban éli az életét.”

Tobi és Éva a díszbemutatón – Fotó: Egyed Péter

Tobi sem akarja betenni magát semmilyen skatulyába.

„Egyre jobban örülök annak, hogy elkészült ez a film, mert ez olyan téma, amit semmiképp nem szabad elcsendesíteni, hiszen itt van körülöttünk a mindennapjainkban. Viszont nagyon sok ember még így sem tud róla semmit.

Egyre inkább azt érzem, hogy az emberek az ismeretlentől félnek, mert ha megismerik, akkor már nem félnek tőle. Ez a film hátha ad egyfajta táptalajt »a nagybetűs ismeretlennek«.

Mert nagyon őszintén beszél arról, hogy a szeretet konkrétan határtalan.”

Nem csak szerencse

Tobi így folytatja, amikor arról kérdezem, hogy egy elfogadó családdal és munkahellyel mennyire érzi magát szerencsésnek:

„Nekem sem volt minden életszakaszomban ennyire jó a helyzetem. Persze mázlista vagyok, hogy ennyire megtaláltam a helyem. Nekem a családom jelenti a biztonságot, ami kevés emberről mondható el ebben a közösségben. Nagyon sokunknak a baráti közeg jelenti a családot, mert köztük vannak a legnagyobb biztonságban, tőlük kapják a legtöbb szeretetet.”

Mit lehetne tenni ahhoz, hogy könnyebb legyen az LMBTQ-emberek élete?

Tobi így válaszolt:

„Ha mindenkinek tudomása lenne arról, hogy az LMBTQ-emberek léteznek, és egyébként semmivel sem másabbak, mint a többiek, ez jelentené a legnagyobb előrelépést. Ha nem az lenne, hogy nagyon sok ember ezzel még nem találkozott, és ezért fél tőle. Anyáék nem attól féltek, hogy én milyen vagyok, hanem attól, hogy a többi ember milyen hatással lesz rám.”

A filmből minden kiderül

Nézzétek meg a Tobi színeit, és ismerjétek meg általa azokat az árnyalatokat, amelyek a fekete-fehér világból elvisznek titeket a sokszínűség gyönyörűségéhez.

Both Gabi

Képek: Cirko Film és Egyed Péter