–

A férjem épp a nappalit porszívózza, amíg én egy határidős cikken dolgozom. Hiába fektettük le az egyenlő munkamegosztás és közös teherviselés szabályait már a kapcsolatunk legelején, és hiába igyekszünk mentesülni a nemi sztereotípiák alól, mégis iszonyú feszítést érzek belülről: hiszen ez az én feladatom lenne. Ahogy a többség, én is ezt hozom otthonról, ebben nevelkedtem.

Mindannyian egy kapott csomaggal érkezünk

Beleszületünk egy családi szabályrendszerbe, aminek ismerjük a működését. A szeretetünk egymás iránti fokmérője a lojalitás, ami egyebek közt abban nyilvánul meg, hogy azt a hagyományt igyekszünk folytatni, azok szerint a szabályok szerint próbálunk élni, amiket a családunkból ismerünk – még akkor is, ha esetleg ambivalensek a hozzájuk fűződő érzelmeink.

Épp ezért, ha valaki szeretne elszakadni a családi hagyománytól, az mindig lojalitáskonfliktust szül.

„Kimondatlanul, zsigeri szinten jelenik meg benne az érzés, hogy mivel ő másképp csinálja, elveszíti a jogát, hogy a családhoz tartozzon. A családból való kiszakadás pedig egy félelmetes, előzmény nélküli állapot, mintha valaki egyedül lebegne az űrben” – mondja Bóta Tímea tanácsadó szakpszichológus.

A mintáktól való elszakadás azért sem könnyű, mert a család minden erejével védi, köti az odatartozókat. Ha valaki szeretne eltávolodni a hagyományoktól, bekapcsol a család félelemérzete, aminek az alapja az a közös, ősi tudás, hogy veszélyes eltávolodni a szűk közösségtől. Így mindenkinek, aki változtatni szeretne a kapott mintáin, iszonyú nehéz dolga van.

Holott a nemi sztereotípiák és az egyenlőtlenség jókora hatással vannak az életünkre

Az IKEA nemrég készített egy reprezentatív felmérést a nemi egyenlőséget vizsgálva a cseh–szlovák–magyar régióban, ebből egyebek mellett az is kiderült, hogy a társadalom nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásai hosszú távú hatással lehetnek az életünkre. Egyéni szinten azzal, hogy nagyon pontosan körvonalazzák, hol húzódhatnak a kiteljesedésünk határai.

„Ha azt gondolom, hogy egy nőnek az a dolga, hogy gyereket szüljön, akkor azt is mondom, hogy ezen az egy területen van tétje az életének, megerősítése a létezésének. Viszont, ha képes vagyok úgy gondolkodni, hogy mi minden vagyok és lehetek nőként, emberként, akkor nem lesz akkora nyomás rajtam az egyes területeket illetően. Minél tágabb a keret, amiben magunkról gondolkodunk, annál kevésbé fogunk szorongani” – fejti ki Bóta Tímea.

A szakértő szerint azonban minél erősebben vannak hangsúlyozva ezek a szerepelvárások társadalmi szinten, annál frusztráltabb és kirekesztőbb lesz az adott társadalom.

Az a feszültség, ami most érzékelhető itthon, épp ebből ered; gyakorlatilag vonalzóval rajzolták körbe, mi a család, ki nevelhet gyereket, és milyen elvek alapján.

„Ebből kifolyólag az ember könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy bizonyos körökbe nem illik bele, ami társadalmi szinten nagy feszültséget szül. Ez pedig a mostani bizonytalan helyzetben még jobban kiélezi az emberek közötti véleménykülönbséget.”

Egy krízis közepén ugyanis, amikor minden biztonságos fogódzónk elveszett, a szakértő szerint kell valami, ami stabilizál, amibe még kapaszkodhatunk – ez a többség számára lehet akár az a meggyőződés is, hogy az apa férfi, az anya pedig nő.

Nemhiába a legnagyobb zűrzavarban került elő ez a téma, hiszen erősen lehet vele emberekre hatni, manipulálni.

A társadalom egy tükör, épp ezért lenne fontos egyéni szinten foglalkozni azzal, hogyan csökkenthetjük magunkban a frusztrációt, és hogyan növelhetjük az elégedettséget – ezt pedig leginkább önismerettel lehet elérni.

Felismerni a saját szükségleteinket

Minden második magyar háztartásban a nők vállalják teljes mértékben a házimunka elvégzését, ami azt is jelenti, hogy mindennap átlagosan fél-egy óra láthatatlan (azaz fizetetlen) munkát végeznek – ez szintén az említett, az IKEA által készített kutatásból derült ki. Jogosan merülhet fel tehát a kérdés, hogy miért nem közöljük az igényünket az egyenlőbb munkamegosztásra.

Bóta Tímea szerint ez egyrészt azért is nehéz, mert a társunk is nagy valószínűséggel patriarchális berendezkedésű családból jön, ahol ez a kimondatlan elvárás, a természetes működés. Másrészt nekünk is nehezünkre esik felismerni a saját szükségleteinket.

„Megtanulunk másokra figyelni, mindeközben arra a pofonegyszerű kérdésre nem tudunk sok esetben választ adni, hogy mi mire vágyunk, mik a saját szükségleteink.

Fontos ezt a készséget már egészen korán elkezdeni fejleszteni, arra szocializálni a gyerekünket, hogy szavakkal ki tudja, és ki merje fejezni, mi történik benne. A szavainkkal teremtjük meg ugyanis a saját valóságunkat, ha viszont egy családban nem lehet kommunikálni az érzéseinkről, akkor nem fogjuk legitimnek, érvényesnek sem tekinteni azokat” – mondja a szakember. Majd hozzáteszi, ha a családunkon keresztül nem tanuljuk meg, hogy fontos, amit érzünk, akkor a párkapcsolatunkban sem fogjuk felhatalmazva érezni magunkat arra, hogy nyíltan kifejezzük az érzéseinket, vágyainkat, igényeinket, mindazt, ami bennünk történik. 

Doffek Gábor: Nekünk, férfiaknak nagyon könnyű

WMN Ügy – 2021. március 6. – DG

 

Amit otthonról hozunk, egész életünkben velünk marad

De hogyan írhatók át az otthonról hozott minták? Átírhatók-e egyáltalán?

A szakértő szerint a kapott mintáink a történetünk részei; felnőttként, ha már át nem írhatjuk is, de jól megismerhetjük őket, így azt is észre fogjuk venni, ha önjáróvá kezdenek válni. Így olyan döntéseket hozhatunk, amelyekkel a minták már nem sodornak az apánk vagy az anyánk szerepébe, vagy nem indítanak be olyan erős ellenreakciót, ami szintén meghatározza az egész működésünket. Hiszen akkor is a minta határoz meg minket, ha tűzön-vízen át ellenébe akarunk menni.

Bóta Tímea szerint akkor tudunk érett döntéseket hozni, és a saját, vágyott életünket élni, ha ismerjük a családi történetünket – még akkor is, ha fájdalmas szembenézni vele. Ez azonban egy életen át tartó munka, aminek sosem érhetünk teljes mértékben a végére. „Olyan ez, mint egy spirál: ha dolgozunk magunkon, az önismeretünkön, egyre több oldalról, más fénytörésben ismerjük meg az adott történeteket, így már sosem kerülünk vissza oda, ahonnan indultunk” – mondja.

A szakértő szerint emellett az is fontos, hogy megtanuljunk együttérzéssel tekinteni arra a családi berendezkedésre, amiből jövünk. Azzal együtt még, hogy dönthetünk másképp, élhetünk másképp, választhatunk másféle társat, mint a szüleink, elismerhetjük, hogy ők is azt tették, amit tudtak.

„Van egy bizonyos pont, amikor már nem szabad hátrafelé mutogatni, hanem arra kell törekedni, hogy egyre inkább a saját életünket éljük.

Azt is fontos kiemelni, amikor az otthonról hozott szerepkörökről beszélünk, hogy a nemi egyenlőtlenségek nem csak a nőket érinthetik rosszul, nem ők az egyedüli elszenvedői. A patriarchális berendezkedés ugyanis a férfiakban is jelentős belső feszültséget tud szülni.

Nehéz folyamatosan azzal a hittel működni, hogy rajtuk múlik minden, nekik kell helytállniuk a család boldogulása érdekében, hogy mindig erősnek kell lenniük, és nem mutathatják ki az érzéseiket – nem hiába van annyi szív- és érrendszeri megbetegedés a férfiak körében. Ez iszonyú nagy teher rájuk nézve is” – teszi hozzá Bóta Tímea.

A nemek közötti egyenlőség tehát nemcsak a rendről szól a világban, hanem a korrektségről is. Arról, hogy milyen felszabadító egy olyan párkapcsolatban lenni, amelyben egyenrangúnak érezzük magunkat, amelyben nem függünk a másiktól, hanem egymást választottuk. És nem azért választottuk egymást, mert passzolnak a nemi szerepeink, hanem mert tisztán látjuk, ki a másik, és kik lehetünk mi mellette.

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/monkeybusinessimages