–

Gin (ejtsd: Dzsin), becenevén Dzsinosz, alkalmanként Oszama, vagy egyszerűen csak Terrorista születését a WMN-olvasók is nyomon követhették, miután a mamáját négy és fél hónaposan „felkoppintotta” egy helyi macsó macsek az első görögországi lockdown kellős közepén – még azelőtt, hogy alkalmunk lett volna ivartalanítani őt. Két kistesóval érkezett meg e világra: Szumszum (ami héberül szezámmagot jelent) sajnos a reggelt sem élte meg. Gin másik tesója, Tonic pedig minden igyekezetünk ellenére szintén hamar feladta a harcot az életben maradásért: a mamamacska egyszerűen túl fiatal volt az anyaszerephez, és három nap után megunta a szoptatást, majd mindent elkövetett, hogy megszabaduljon a kicsiktől. Alkalmanként kilopta őket az ablakon, eldugta őket egy poros traktorroncsba, majd diadalmasan hazatért, és jelét sem mutatta annak, hogy bármikor tervezné meglátogatni a gyerkőcöket. 

Gin

Miután megértettük, hogy az egyetlen életben maradt cicacsecsemő élete a mi kezünkben van, megtanultuk cumisüvegből itatni, kézzel etetni, melegen tartani, és orvosi utasításra két kemény antibiotikumkúrán is átesett, mivel három hónapos korában is épp csak akkora volt, mint általában egy háromhetes kiscica. Mostanra – féléves korára – úgy megerősödött, mint egy kis bivaly, és hála annak, hogy kénytelenek voltunk rettenetesen elkényeztetni, mára rettegésben tartja az egész családot.

Gin az egyetlen a hat macskánk közül, aki gátlástalanul felugrál az összes polcra, asztalra, de még a karácsonyfára is – amelyet a földbe döngölve úgyszólván le is igázott. Rakétatempóban rohangál a lakásban, a nyomában kialakuló hurrikán pedig mindent magával ragad, és reggelente – pontban hatkor – úgy ébreszt minket, hogy sorban a padlóra löki a szobanövényeket. 

Mi pedig hálásan és boldogan figyeljük, ahogy felrobbantja maga körül a világot, tudván: nélküle túl nyugis és kiegyensúlyozott volna az életünk itt, az isten háta mögötti kis faluban, Agios Georgiosban. 

Arak, becenevén Arakasz, Arcsi a mi macskacsaládunk II. Erzsébet királynője – tekintélye hatalmas, ám karaktere kissé fakó, pont, mint a britek királynője Margit hercegnő mellett. A frizurája pedig mindig olyan, mintha élete minden napja „bad hair day” lenne. 

Arak

Arak ugyanakkor halált megvető bátorságról, és igaz uralkodói természetről tett tanúbizonyságot, amikor elsőként, az összes kistesóját megelőzve mászott fel a lépcsőnkön másfél évvel ezelőtt, nem sokkal a Görögországba költözésük után, és elhatározta: ő és a teljes családja mostantól velünk lakik. 

Ahogy korábban elkrónikáltam, a szülés utáni depresszió egy időre megingatta józan ítélőképességét – volt idő, amikor annyira nem volt kanala az anyasághoz, hogy átadta az ezzel járó feladatokat kishúgának, Tahininek, aki olyan lelkesen pótanyáskodott, hogy még szoptatni is megpróbálta a gyerekeket, bár természetesen egy csepp teje sem volt. Ám miután a kisfia erőre kapott, és bizonyossá vált, hogy nem Arak feladata többé életben tartani a kölyköt, lassacskán visszatért régi önmagához. 

Manapság Arakasz – ami egyébként görögül zöldborsópörköltet is jelent – ismét az a vehemens, merész amazon, aki egykoron volt: néha gondol egyet, és leveti magát az első emeleti erkélyünkről, csak úgy mókából, máskor, ha sétálni megyünk, egyedüli macsekként úgy dönt: velünk tart, és akár négy-öt kilométeren át követ minket fáradhatatlanul. Emellett meggyőződésünk, hogy kicsit boszorkány is, mert hajnalonta alakot vált: a napfelkeltében borzasbagoly-sziluettje bontakozik ki, ahogy az ágyunk mellett üldögél, és hatalmasra nyílt, kerek szemével bámul minket. Esküszöm, gyakran az ébreszt fel minket, hogy egyszerűen csak magunkon érezzük a tekintetét.

Tahini, becenevén Tahin és „Ya’alom” (ami héberül gyémántot jelent) a kis famíliánk igazi hercegnője. Törékeny, kissé sznob, és olyan puha a szőre, mintha mindennap szamártejben fürödne. 

Tahini

Nagyon különleges hangulatban kell lennie ahhoz, hogy kézbe vehessük.

Ha méltóztat leheveredni az ágyunkra, akkor is csak tisztes távolságban tőlünk, nehogy bármelyikünk indokolatlanul meg merészelje cirógatni,

a macskakaját – legyen az száraz vagy konzerv – kifejezetten rühelli, és kizárólag kukoricát hajlandó enni, ha kell, egyenként kiszedegetve a szemeket a macskatápfalatok közül. 

Emellett természetének másik alappillére a testvéri rivalizálás Arakkal – fennhordott rózsaszín orrocskával mászkál bozontos tesója előtt, az pedig egyenesen brazil szappanoperába illő családi dráma volt közöttük, amikor Tahini átvette a gyerekneveléssel járó terheket, csak hogy megmutassa Araknak: bár neki ugyan sosem volt kölyke (és nem is lesz, hiszen nem fogja a vemhességgel és szoptatással elrontani az alakját), még ebben is jobb, mint a nővére. 

Néha elmerengünk rajta, hogy vajon valahol a vulkanikus hegyek között, vagy talán a tenger mélyén vár rá egy kacsalábon forgó Csipkerózsika-várkastély, esetleg titokban hableány, mert ő az, aki a legritkábban alszik itthon, ugyanakkor ismerve Borsószem királykisasszony ízlését, elképzelni sem tudjuk, hol találhatna kényelmesebb fekhelyre, mint idehaza.

Különösen olyankor gyanús, amikor ellentmondást nem tűrő hangon nyávog: „távozni kívánok”, mintha csak attól rettegne, hogy meglátjuk, ahogyan hátsó lábai sellőuszonnyá változnak. 

Lángosh, becenecén Lángi, Lángibángi, Bángosh, Bangalor, Bungaló története hasonlóan alakult VII. György, Nagy-Britannia egykori királyának életéhez – ha már a royalista párhuzamoknál tartunk. 

Lángosh

Ő volt a csendes, érzékeny, nyugalmas fivére Fava macskánknak, Minden Macskák Királyának, aki erős mancsokkal és oroszlánszívvel tartotta össze a cicacsaládot, igazi alfahímként. Ám ellentétben VIII. Eduárddal, Fava sajnos nem egy kétszeresen elvált amerikai macskanőért hagyta el a birodalmat – az ő Wallis Simpsonja egy alantas farmer volt, aki rókamérget szórt a közeli citromliget fáinak tövébe, Fava pedig háromnapos kórházi kúra után a karjaink közt szenderült örök álomba.

Fava hiánya hatalmas űrt hagyott mindannyiunk szívében, de Lángosh volt az, aki leginkább megzuhant: éjszakákon át nem jött haza,

még a reggeliken és vacsorákon sem jelent meg, antiszociális és búbánatos macska lett, és nyoma sem volt korábbi kedves, finom, nyugalmas természetének. Tudta, érezte, akkoriban még egyedül maradt macskaférfiként a családban, így neki kell átvennie a falkavezér szerepet, ám egyszerűen nem állt készen a feladatra. 

Egy nap, amikor a falunk tengerparti tavernájában ebédeltünk, odalépett hozzánk Mary, aki a település vulkán felőli végében lakik, és megkérdezte tőlünk: „Ő a ti cicátok?”, és a telefonján mutatott egy képet… Lángoshról, aki kényelmesen elterülve, Mary kanapéján durmolt. Így kellett megtudnunk: a koronát megörökölt macskakirály titkos, második életet él. Már-már lemondtunk róla, hogy valaha visszakapjuk, amikor is… 

Fava halála után egy hónappal a szomszéd olajfaliget földbirtokosa megjelent az ajtónkban két kismacskával, és miután töredelmesen beismerte, hogy az első négy cicánkat is ő helyezte a házunk elé mózeskosárban (na, jó, kartondobozban), elmondta: a csepp cicusok a mi macskáink édestesói a következő alomból, a szülők pedig az ő garázsában élnek, Athénban. 

„Hallottam a vörös ördögfiókátok tragikus haláláról, és gondoltam, biztosan örülnétek, ha tudnátok: az egyik újszülött szakasztott Fava.” 

Amióta a két új családtag megérkezett hozzánk, visszaállt a rend: Lángosh önkéntesen lemondott a trónról, így nem kellett többé új szerepbe helyezkednie, megmaradhatott a mézédesen és százhúsz decibellel doromboló hercegnek. Búcsút is mondott Marynek, és – mint benső háborúból hazatérő katona –, leheveredett a kedvenc meditációs párnájára, amely negyedakkora, mint ő, így elöl-hátul lelóg róla, mégis meggyőződése: ennél kényelmesebb trónus neki ugyan nem kell.

Gigantes (ejtsd: Gigántesz), becenevén Gigi, Zsizs, Zsizsé, alighanem Fava reinkarnációja: veres bundáján táncot jár a napsugár, és magától értetődő magabiztossággal lakta be a lakást megérkezése pillanatában. 

Gigantes

Míg vele egyidős tesója, Hummus három nappal érkezése után is remegő lábakkal és kimért gyanakvással közlekedett a bútorok alatt, ő elegánsan és peckesen sétálta körbe a birodalmát, és azonnal hűséges alattvalóivá fogadott minket. Született kékvérű, aki sosem rakoncátlankodik, és nem vesz részt a többi macsek által gerjesztett forradalmakban: elutasítja a rombolást, cincálást, kaparást, és nyávogni is csak akkor szokott, ha a birodalmat szolgáló, lényeges információt kíván átadni, mint például: „Esik az eső.” 

Nevét egyébként az egyik kedvenc görög fogásunkról, a fűszeres paradicsomszószban sült óriás vajbabról kapta – csakúgy, mint Fava, amely sárgaborsókrémet jelent, és „nomen est omen” valóban olyan lágy, mint a vaj: ha ölünkbe vesszük, egyenesen a karjainkba olvad,

ha magunkhoz öleljük Netflix-nézés közben, hanyatt fekve hagyja, hogy dögönyözzük, és a világ azon kevés macskái közé tartozik, akik nemcsak hogy elviselik, de egyenesen imádják, ha be vannak takarva – teóriánk szerint azért, mert királyi palástként gondol a paplanunkra.

Hummus (ejtsd: Humusz), becenevén Humi, Humifuli, Humuszijáú a renitens nagybácsi, akitől Gin, a legkisebb trónörökösünk minden szégyentelenséget és rosszaságot elleshetett. 

Hummus

Anarchista aktivistaként mászkál a fejünkön-arcunkon-hasunkon, miközben aludni próbálunk, esetenként már hajnali ötkor úgy dönt, hogy ideje felkölteni az egész családot, a többi macska hátán ugrálva, alkalmanként fülüket harapdálva, étkezés közben pedig amint elfogy az eledele, azonnal elindul konyha körüli portyájára, hatalmas mancsaival lecsapva a többiek tányérjára, majd gátlástalanul maga elé rántja azokat, és ha nem állítjuk meg a ragadozásban, benyomja az összes kaját mások elől. 

Igazi imádni való rosszfiú, akiért – ha ember lenne – minden nő oda meg vissza lenne. Bőrdzsekit és westerncsizmát viselne, tele lenne tetoválásokkal, Harley Davidsonnal száguldozna, és valószínűleg rebellis, társadalomkritikus verseket írna. Ő az egyetlen – ellentétben a többiekkel, akiknek mind afféle perzsamacskaszerű, turcsi orruk van – aki hetyke sziámi orral büszkélkedhet, ez pedig talán még több gyanakvásra ad okot számára: „Hogyan kerülhettem ebbe a jó kislányokkal és kisfiúkkal teli családba?!”

Egyetlen reménye az anarchista hatalomátvételre egy katonai puccs, egyszemélyes hadserege pedig Gin, akinek a szakadárszívű nagybácsi igazi idol, etalon, lélekállat.

A militáns tréning és ideológiai propaganda pedig olyan remek eredménnyel jár, hogy Dzsini mostanra úgy huncutságban, mint furfangosságban túltesz Hummuson. Így aztán Humi manapság már – afféle lusta diktátorjelöltként – egyre ritkábban lázadozik a rendszer ellen, inkább büszkén figyeli, ahogy protezsáltja szisztematikusan aláássa a monarchia tekintélyét. 

Ám bármily különbözők is ők hatan, egyvalamiben bizonyosan egyenlően osztoznak: ez pedig az önzetlen, szeretetteljes gondoskodásunk. Pontosan tudják: ha mindannyian az ágyunkban heverésznek, egymás hegyén-hátán, mi pedig épp nyugovóra térnénk, olyan elővigyázatosan helyezkedünk el körülöttük, hogy lehetőleg egyiküket se kelljen megmozdítanunk. Tudják: minket aztán cseppet sem foglalkoztat, ha bárki azt pletykálja rólunk, „ott megy az a két őrült cat dad, akik nemcsak hogy melegek és vegánok, de hat macskával osztják meg a huszonöt négyzetméteres lakásukat”. 

Mi pedig pont ilyen meggyőződéssel, szívvel-lélekkel-elmével tudjuk: új életünk itt, Methanán akkor kezdődött el igazán, amikor ezek a bajszos kis angyalok úgy döntöttek: örökbe fogadnak minket. #ACsaládAzCsalád! 

Steiner Kristóf

A képek a szerző tulajdonában vannak