Valóra vált Á-Lom: 500 kisgyermek kapott új ágyat az Adománytaxi jóvoltából – Képriport

–

Tudom, hogy a mindent átható, generalizált szorongás és lelkiismeret-furdalás nemcsak az én alapbeállításom, hanem sok kortársam, barátom is szenved tőle. Amikor az emberiség a vesztébe rohan, amikor dől, borul össze az egész világ, az ember azt sem tudja, van-e értelme bármit tenni a takaró fejünkre húzásán túl. Minden keresztbe tett szalmaszál fölöslegesnek tűnik a nagy egészhez képest, amikor bármerre nézünk, megoldhatatlannak tűnő, globális problémákat látunk.

Pedig, ha valamit bebizonyított ez a rohadt vírus, az az, hogy ha muszáj, akkor például le lehet zárni a füstöt okádó gyárakat úgy, hogy végre kilássunk az ablakon. Vagy fellélegezhet pár hónapra a legnépszerűbb város is a turistaáradat elmaradásával.

Oké, csak a spirál továbbgyűrűzik és a fal máshol omlik be, a leálló gazdaság ugyanúgy fenyeget humanitárius katasztrófával, mint a túltermelés. Remek. Akkor tehát még sincs jó megoldás? Globális szinten nem tudom. Kisebb léptékben viszont egy csomó jó példát látok. Ilyen az Adománytaxi tevékenysége is.

Leírtam már vagy tízszer, de most akkor újra: civil szervezetek végzik az állam feladatait.

Az Adománytaxi például hidakat épít a főváros és vidék között. Miután bizonyossá vált, nem lesz tele a naptáram év végi rendezvények fotózásával, jelentkeztem önkénteskedni hozzájuk, hogy közelebbről is megnézzem, hogyan teszik, és legalább egy kicsit enyhíthessek abbéli szorongásomon, hogy nem vagyok elég hasznos tagja a társadalomnak.

Három megye egy-egy apró településén kislábujjtól fejbúbig maszkba burkolva és letesztelve látogattam meg körülbelül húsz családot, hogy megnézzem, mi is a kifutása az alapítvány Á-Lom projektjének. Magam is pakoltam és fuvaroztam kisebb adományokat, és elkészítettem egy fotósorozatot, amivel az Adománytaxi megköszönheti saját partnereinek a kampányhoz nyújtott segítségüket. Ennek a sorozatnak egy részét mutatom most meg.

Magyarországon csaknem ötvenezer gyermek osztozik testvéreivel közös ágyon, vagy alszik olyan fekhelyen, ami nem tudja biztosítani a szükséges pihenést 

– olvasható az alapítvány oldalán. Az „Á-Lom / 1 gyerek, 1 ágy” az Adománytaxi bútorprojektje, amely azt a célt tűzte ki, hogy minőségi alvóhellyel lássa el azokat a gyermekeket, akik számára ez nem megoldott.

Gondoljunk bele: nincs hol aludni. Milyen rettenetesen távol van bármilyen stabil jövőképtől az a gyerek, akinek nemhogy egy kis tanulósarka nincsen, de ágya se. A család négy-öt másik tagjával kell osztoznia egy fekhelyen, és adott esetben másnap az iskolában figyelnie, teljesítenie. Hát, kisebb baja is nagyobb lesz annál, hogy…

Az Á-Lom projekt keretében az Adománytaxi Horn Tamás alapító-igazgató vezényletével két év alatt majdnem ötszáz ágyat juttatott el az adományozóktól négy megye összesen tizenhárom településének mélyszegénységben élő családjáig. A misszió sikerének a kulcsát én legfőképpen a helyi szinten működő önkéntesek megtalálásában láttam.

Az nagyon fontos ugyanis, hogy egy adomány jó helyre kerüljön, és ezt felelősen csak egy bennfentes tudja eldönteni. A szálakat a közösségben otthonosan mozgó, talpraesett, fifikás helyi összekötők tudják a legügyesebben mozgatni.

Őket kellene „felülről” minden erővel támogatni tevékenységükben.

Akikkel én találkoztam, jellemzően óvónők, pedagógusok, tele tenni akarással, elhivatottsággal, szociális érzékenységgel. Ők tudják a lehető legnagyobb biztonsággal olyan helyekre juttatni ezeket az ágyakat, ahol aztán nem lesz belőlük tűzifa vagy portéka a jövő heti bolhapiacon.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az alapítvány a megfelelő embereket találta meg a „fixer” szerepére, mint hogy számos olyan családnál is jártam, amelyek még tavaly kaptak ágyat, és mindenhol pontosan ugyanolyan boldog kisgyerek ült vagy feküdt benne, mint amilyenek az új tulajdonosok. A borzalmas iskolai szegregáció, a kifehéredő egyházi iskolák helyett sokkal inkább arra lenne szükség, hogy minden támogatást megkapjanak azok, akik lokálisan magukra vállalják ezt az összekötő szerepet, akik képesek bevonni azokat, akik kívül maradnának, akik összetartást tudnak varázsolni akkor is, amikor sokkal egyszerűbb csak legyinteni a széthúzásra.

Az adományozásnak kultúrája van. Vagy hát kultúrája kellene hogy legyen. Az egyik oldal például nem a szemetét kellene hogy felajánlja, a konténerbe dobja vagy a cipősdobozba csomagolja. A valóban hasznos, jó minőségű, tartós dolgok jelentik az igazi adományt.

A másik oldalnak pedig nem szabad passzívnak maradnia és csak (el)várnia.

A helyi partnerek szerveznek például az Adománytaxi által eljuttatott apróbb tárgyi ajándékokból és ruhákból „turit” is. Vagyis jelképes, ötven-száz forintért a rászorulók megvásárolhatják az adományokat, a befolyt összeget pedig visszaforgatják a közösségbe. Ezeknek a turiknak a megszervezésébe pedig a lehető legtöbb helyit is megpróbálják bevonni. Jól jön a segítség a pakolásnál, cipekedésnél, csoportosításnál, az egyén pedig minél hasznosabbnak érzi magát, annál nagyobb az önbecsülése, és annál jobban megbecsüli azt is, amit kapott.

Az Á-Lom projekt családok százainak teremtett nyugalmat nemcsak az éjjelek, de a nappalok során is, mert annak ellenére, hogy anyagi okok miatt elvileg nem emelhetnek ki egy gyereket a családjából, a megfelelő mennyiségű alvóhely hiánya mégis szempont lehet egy ilyen döntésnél.

A családok, amelyeknél jártam, jellemzően egy szobát tudnak fűteni télvíz idején. Ide koncentrálódik a teljes családi élet. Kevesen tudnak rendesen asztalhoz ülni, pláne elvonulni vagy nyugalomban lenni.

Sok helyen szinte az egész szobában nem volt más, csak az összetolt ágyak – most már legalább abból van mindenkinek sajátja.

De nem csak a legszegényebb családok számára óriási anyagi teher egy rendes gyerekágy megvétele. Sok helyen a középosztálybelinek tartott családoknál sem jut ilyesmire. Ahol van munka, ott közmunka van, alkalmi munka, vagy legjobb esetben gyári munka. Ennek ellenére akad, akinek van elegendő fix jövedelme ahhoz, hogy banki hitelt vegyen fel, és ne uzsorát azért, hogy az addig együtt élő sok generáció különköltözhessen.

Bár megint nagyon messzire visz a gondolat, azért nem tudom nem ismételni magam: meggyőződésem, hogy a változást a gyerekeknél lehet csak elkezdeni.

Akinek nincs mintája, annak nincs jövőképe, és nincs identitása se. Akihez soha nem szól kedvesen egy tanár, aki előtt nincs jó (ad absurdum sikeres) példa, aki nem lát mást maga körül, csak kiégett, megfáradt, cél nélküli felnőtteket, annak bitang nehéz kiemelkednie.

De visszakanyarodva: az Á-Lom kampány egyébként a szememben egy logisztikai bravúr is. Nagyon sok szereplőt kellett ahhoz bevonni, hogy megvalósulhasson a projekt, és ekkora tárgyak mozgatásához nem elég markos önkénteseket találni (persze már önmagában az is nagyra becsülendő, hogy akadnak segítők, akik a budapesti feladatokat nagy gondossággal ellátják, ha kell, szombat reggel fél hétkor), de szállítmányozó cégek, autók is kellenek. Láttam a falvakban a kis taligákat és lepattant furgonokat, amikkel aztán a helyiek közreműködésével az ágyak célba értek. Láttam olyan otthont is, ahol az ágy érkezését megünneplendő előbb kifestettek.

Az Adománytaxi ötlete egyébként a 2015-ös menekültválság idején merült fel először, a hatalmas civil összefogás hatására, ami a rászorulók megsegítéséért szerveződött.

Mert az emberség egyáltalán nem halt még ki, csak a rendszer rossz. Az ütött-vágott civil szervezetek egyelőre azok, amelyek képesek összekötni például az adományozó kedvű budapestieket a (halmozottan) hátrányos helyzetű vagy éppen szegregátumokban élő vidékiekkel.

Tömegek jótékonykodnának, ha tudnák, hogyan kell, hol kell, mi kell. Az Adománytaxi a szociális ellátás, a közösségépítés, a társadalmi érzékenyítés és a fenntarthatóbb jövőre való törekvés elemeit ötvözi úgy, hogy közben a személyességre és az átláthatóságra épít: az önkénteseknek lehetőségük van a partnerekhez elmenni, mint ahogy én is tettem most, és csak ajánlani tudom mindenkinek a látogatást.

Képek és szöveg: Chripkó Lili

Hogy a projekt folytatódik-e, az részben annak a függvénye, hogy a felajánlott ágyakon kívül jövőre is lesz-e szállítópartner és pénzbeli adomány, amivel az Adománytaxi munkáját segítik. További információkat találsz az alapítvány weboldalán, ahol az adományozás módjáról is olvashatsz.