–

2020-ban nem lehet tervezni!!!

Ja, de mégis, csak öt percnél előre meg se próbáljátok! Hiába volt minden lefixálva, hiába gondoltam, hogy majd beköltöztetem a kollégiumba, elbúcsúzunk amolyan „gilmórgörlösen”, semmi nem úgy történt, ahogy képzeltem. A vírushelyzet és a naponta négy-öt új, különböző országokat érintő információ kissé kikezdte az idegeinket és a pénztárcánkat is,

mert végül, mindig mindent újratervezve és átgondolva, összesen hat megvásárolt repülőjeggyel, két külön napon távozott London irányába a gyerek és az apja, aki Lorelai Gilmore-ként is csodásan helyt állt.

Én végül nem mentem a karanténok okozta mizéria, a kutya éppen nem túl jó állapota és a Covid-minimalizálás miatt. Bőgve, de maradtam, és kissé feszülten vártam a híradásokat.

A beköltözés egyszerű volt, hiszen a kollégium egy praktikus vasárnapi időpontot adott meg erre, este tíz és éjfél között lehetett első körben becuccolni.

Hívtam is a kis csapatomat, hogy mi a helyzet, a gyerek kinyomott, az apja felvette

Gyanús háttérzajok mellett közölte, hogy nagyjából minden rendben, attól az apró ténytől eltekintve, hogy a (kellemetlenül rohadt drága) szoba sajnos kábé öt négyzetméter, tiszta dzsuva, az ablak nem záródik, a benne lévő egyetlen szék meg le van hányva, de optimista ember lévén azt mondta, hogy minden rendben lesz. Ennek csak némileg mondott ellent, hogy a háttérben a lányom ordító zokogása és autók zaja hallatszott, kérdeztem tehát, hogy amúgy merre vannak?

Lassan derült ki, hogy a beköltözés aznap három egész percesre sikerült, majd a kikészült gyerek közölte enyhén fáradt férfi Lorelai-unkkal, hogy akkor most elindulnak inni. Apuka rendesen együttműködött, és hajnalban már valahogy vissza tudta gyömöszölni a szobába a (nagykorú!) gyereket,

hogy elindulhasson az onnan másfél órára lakó barátokhoz aludni mintegy három órát. (Kedves kiakadók, a gyerek felnőtt – és igen, abban a helyzetben az apja nem kezdett el a keresőbe beírni kulcsszavakat, hogy hogyan neveljen felnőttet ebben a helyzetben. Túlélésre játszott. Átmenetileg ügyesen.)

Már másnap reggel egy, a kollégiumhoz közeli boltban vásárolta a fertőtlenítő és takarítószereket, amikor gyermekünk arra riadt, hogy átment rajta pár vonat. Nem kellett sokat mennie, hogy az immár napfényben fürdő lerohadt szobából befotózza, hogy karnyújtásnyira a nem záródó ablaktól hat sínpár fut. Nem lett boldogabb, de az egésznapos közös takarítás, súrolás, fertőtlenítés, kipakolás, berendezés, hányásos székre zacskó húzása, na meg az apja tényleg fergeteges humora valamelyest visszahozta az életbe.

Könnyes búcsú

Ez annyit tett, hogy még körülbelül egy napig depressziósan figyelte a sínpárokat, majd zokogva búcsút vett a édesapjától, és mindenki ment a saját útjára. Ő megkezdte a folyamatosnak mondható haverkodását és bulizásait, az apja meg a repülőtér felé vette az irányt egy bőröndnyi visszacuccal, ami már nem fért el a „tágas” szobában. 

Ő amúgy nem túl érzelgős fajta, de a családja, főleg a lánya erősen a szívében van, így konkrétan egy órán keresztül folytak a könnyei az amúgy szürke londoni időben indokolatlanul viselt napszemüvege alól. Kicsit szét lehetett esve, mert csak a táskáját, abban minden létező papírját, laptopját, azaz mindenét hagyta fent a távolodó vonaton.

Ebben amúgy ő nagyon gyakorlott versenyző, így a gép indulása előtt még tett egy rövid túrát a közeli kisvárosba, megszerzett mindent, amit kellett, és a kapu bezárása előtt felcsúszott a gépre is, hogy tovább folytassa a sírdogálást.  

8 kreatív őszi fotó, amit te is meg tudsz csinálni a telefonoddal

WMN Zizi – 2020. október 29. – SZL

Nagyjából ezzel egyidőben szomorúságunk tizenkilenc és fél éves tárgya már rég öt-hat új haverral ül egy kocsmában, és ahogy mi éppen lezártunk egy korszakot, ő nyitotta is ki teljes vehemenciával a sajátját.

Nagyjából ekkorra datálható a már hosszú évek óta létező családi Messenger-csoport totális átalakulása. Szeretem ezt a levelezést, mert mindig mutatja az érzelmi- és családi dinamikát. A legújabb jellemzője pedig az, hogy totálisan elcsúszott a Budapest-London tengelyen a bioritmus, és ennek nem az egy óra különbség az oka. Mi sem fekszünk korán, de az egyetemi létbe belecsapott gyerek dermesztően hajnali időpontokban közöl éppen számára fontosnak tűnő dolgokat, miszerint éppen kikkel ismerkedett össze, milyen új olasz barátok pecójában táncolnak (videóval), akikkel jó lenne, ha most azonnal beszélgetnék egy kicsit, mert annyira örültek, hogy a cara mamma (én!) beszél olaszul. Hajnali ötkor…

Én olyankor még magyarul sem, csak ha vészhelyzet van.

De jött olyan videó is, ami nem teljesen tűnt Covid-biztosnak, hiszen egy viszonylag kicsi koliszobában úgy harminc részeg diák táncolt, miközben egy japán diáktárs az ágyon állva nyomta a Firestartert.

Itt már csak annyit bírtam írni, hogy Müller Cecília asszony és én arra kérjük szépen, hogy haladjon kifelé onnan, amennyiben nem létszükséglet már a negyedik napon elkapni a vírust!

Eddig sem aludtam túl jól, de szeptember óta még az is totálisan összezavarodott

Alig van olyan éjszaka, amikor hajnalban nem kapom fel a telefont egy gyors csekkolásra. Általában amúgy értékes és fontos kérdések kerülnek terítékre hajnali négy és hat között, így például

„papa, ha fent vagy, akkor írd már meg, hogy csinálod a posírozott tojást”, „mami, tudod, van az a felsőm, amit te vettél nekem, kicsit színes, de nem nagyon, moshatom a fehérekkel?”, „ömlik a víz a fürdőszobából, mert eldugult a lefolyó”  vagy „hogy kell légteleníteni a fűtőtestet, anyaaaaa?”.

Ha tudok, rögtön válaszolok, de azért nem mindig vagyok olyan állapotban, arról nem is beszélve, hogy ilyen hosszú csőgörényem nincs is… Másnap általában délután kettőkor jön a válaszunkra a válasz, hogy „áááá, már mindegy”, vagy „késő, már összemostam”, stb.  

Aztán érkeznek olyan üzenetek, hogy „papa, küldtem mailt, sürgősen nézd meg, légyszi!” Ez este tizenegy körül jön, és nevezett papa éppen a haverjainál bulizgat, telefonja itthon, pedig egy sürgősen beadandó esszé felülbírálása a tét. Így anya (én!) megvárja apát, aki hajnalban hazatámolyog, és bármilyen kondícióban is van, erővel leülteti a gép elé rá kirótt feladatának teljesítésére. Elég gyakori egyébként a financiális jellegű kérdéssor, az utalások összegéről és várt időpontjáról való diskurzus is, illetve néha kapok egy-egy linket, mondjuk, egy rózsaszín parókáról, hogy azt azonnal rendeljem már meg a kolesz címére. Kérdésemre, hogy miért, már mély álomba szenderül a gyermek, és újabb kilenc óra, mire megkapom azt a választ, ami miatt továbbra sem szeretnék rózsaszín parókákat rendelni.

A legtöbbször kapott üzenettípus azonban kizárólag arra vonatkozik, hogy érzi magát öregecske szerelme, a kutyája, Mázlika. Mondjam el, hogy selymes-e a fülénél a szőr, az orra nedves-e, milyen kedve van, illetve adjuk-e neki rendesen a gyógyszereit.

Minden áldott nap videót vagy képet követel róla, és csak igen ritkán jut eszébe a kutya selymes füle, orrlevegőjének illata csekkolása közben megkérdezni: mi hogy vagyunk tulajdonképpen? Egyébként nem is baj, mert párnapos nehéz szervezés után általában tudunk és szoktunk videócsetelni, ami visszarepít mindenkit egy kicsit a legviccesebb és legjobb családi beszélgetéseinkbe. Egyszerre állati vicces és mély, bár közben már a fél kollégium megjelent a képben ilyen-olyan hiányos öltözetben, és a konyhában megannyi náció fiataljainak érdekes étkezési szokásait is megfigyelhettük.

Azt azért megállapítottuk egy másfél órás beszélgetés után, hogy már megint a kutyának örült a legjobban a gyerek: teljesen kivirult, amikor húsz percen keresztül „vele beszélgetett”.

Amúgy érezhetően minket is bír, bár csak ritkán hiányzunk neki, amit alapvetően jó hírként könyvelhetünk el.

Csakúgy, mint azt, hogy tegnap megcsinálták a lefolyót, olyan tíz napja került új szék is a hányásos helyett, a szobáját sem cserélné el már senkiével, és vonatzaj nélkül el sem tudja képzelni a pihentető alvást. Az ablak továbbra sem zárható, a fűtés sem működik, állítása szerint kezd sörhasa lenni (nem hiszem) és olyan fehér, mint az angol lányok. Úgy tűnik, ott is otthon van végre… Én meg lassan felíratok valami tuti altatót magamnak.

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images