–

Mióta azon a csodálatos keddi napon hazahoztuk szívem bundás kis csücskét, mindenki azt kérdezi tőlem: milyen egy macskával az élet? Nos, fogalmam sincs. Arról, hogy az én macskámmal milyen, már többet tudok mesélni, de ha két szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: csodálatosan gyanús. Én csak egy cicát akartam, de egyre inkább belegabalyodom egy világokon átívelő összeesküvés-elméletbe. Azonnal kifejtem.

Kezdem inkább a történet elején

Hogyan is válhat valaki egy Felis catus (azaz macska) gazdájává alázatos szolgájává? A képlet nem bonyolult, három (leegyszerűsített) fázisból áll: alaposan átgondolja, dönt, és szerez egyet. Nos, az első két lépésen én már úgy hároméves koromra túl voltam, azonban a legnehezebb, harmadik fázisra még potom húsz évet kellett várnom, ugyanis édesanyám jól fejlett állatfóbiája miatt maximum pókot tarthattam a sarokban. Az meg nekem nem volt szimpatikus opció.

A fényt a macskamentes alagút végén tizenkilenc éves koromban láttam meg, amikor elkezdtem az egyetemet, és összeköltöztem a barátommal Budapesten. Mivel állatfóbiája nem, de macskája a szüleinél már volt, azt hittem, nyert ügyem van. És milyen igazam lett, alig négy év nyafogása, kismilliárd macskás videó levetítése és masszív könyörgés után, itt dorombol mellettem ez a tündéri kis görény szőrgolyó.

Igen, Artúr a karantén alatt került hozzánk, de nem, nem karanténcica. Azaz, nem azért mereszti most a seggét fenséges hátsóját a kanapénkon, mert untuk a négy falat, hanem azért, mert most lett időnk belevágni ebbe a nagy kalandba.

Mikor is érkezhetne jobbkor egy cica, mint amikor a személyzete 24/7 készültségben áll, hogy lesse a vágyait és százhuszonharmadjára is kikönyörögje őt a kanapé alól?! Ugye.

Hosszú menet volt tehát, de az álmom teljesült

Több mint felkészültnek éreztem magam a gazdiságra szolgálásra, ugyanis már évek óta több cicás Facebook csoportnak vagyok a tagja, hogy fájdítsam a szívem, és gyönyörködjek mások tüneményes kedvenceiben. Ezeken a helyeken pedig rendre előkerülnek a macskás élet gyönyörei és gyötrelmei is, én pedig rendre követtem mindegyiket, valamint millió cikket olvastam a témával kapcsolatban.

Az évek alatt világossá vált: nemcsak akkor lehetsz „szaranya”, ha gyereket vagy kovászt nevelsz, hanem akkor is, ha állatot tartasz. Főleg, ha macskát. Ezekből a néhol jogos, néhol a kelleténél vérmesebb vitákból pedig összeállt a kép, tehát igyekszünk a legjobb szándékunk és tudásunk szerint nevelni kényeztetni a saját kis cirmókunkat.

A macskások gyülekezete nem csupán a parttalan viták helye, hanem összetartó közösség is, és nagyon hálás vagyok, hogy most már én is közéjük tartozom.

Ugyanis, amint elmeséltem a szerkesztőség két veterán macskásának, Szőcs Lillának és Kerepeczki Annának, hogy nemsokára négy lábbal többen leszünk itthon, azonnal praktikus tanácsokkal, felszereléssel és kötelező olvasmányokkal láttak el minket, amiért nagyon hálás vagyok nekik (szívecske).

Megnyertük a cicalottót?

A hazafelé tartó úton Artúr velőtrázó nyávogások közepette tépte, rágta, harapta a cicahordozó minden négyzetcentiméterét, jelezve, hogy ezt vele egyszerűen nem lehet megcsinálni. Na, gondoltam magamban, van itt önérzet bőven, ez a tízhetes kis szőrgolyó pillanatok alatt gatyába ráz, és irányba állít majd minket.

Azonban amint nyílt a börtön ajtaja, az önérzet köddé vált, és egy bújós, kedves, szófogadó tündérke bújt ki rajta. Pedig felkészültünk mindenre: kábelszaggatásra, eltévedt kakicsomagokra, finnyogásra és távolságtartásra.

via GIPHY

Ehhez képest bújik, imádja, ha simogatjuk.

Főleg a pocakjánál. Akkor úgy dorombol, hogy a szomszéd kelleténél többször használt fúrója megalázva könyöröghet a receptért.

Mindent megeszik. A száraz tápot is. A függöny ép, a kábelek sértetlenek. A dolgát minden esetben a kijelölt helyen végzi. Imád velünk játszani, és kedvünkre bözörgethetjük. A vénánkat sem cakkozta még ki. Sehonnan nem ver le semmit. Akkor sem, amikor kétszáz kilométer per órával rodeózik a lakásban. És bár macskabiztossá tettük őket, egyik kijárat sem érdekli, jó neki, ahol van. Távollétünk alatt sem szedi atomjaira a lakást, a növényeket nem rágja meg, és mivel nem alszik a szobánkban, két nap alatt az éjszakai vernyogásról is leszokott.

Persze azért mutat némi macskás vonást, például kedvence a halas alutasakos, és hiába a sok drága játék, az alufóliagolyónál nincs, ami jobban lekösse.

via GIPHY

Egyetlen tiltott passziója pedig, hogy imád a kanapé alatti porcicákkal bandázni, de ez talán bocsánatos bűn.

Íme, az elméletem

Nos, ezek alapján jól látszik tehát, hogy vagy kifogtuk a világ legédesebb, legkedvesebb, „legjófejebb” macskáját, vagy ez egy pontos, alattomos haditerv része. Gyakran kapom magam rajta, amikor gyönyörködöm a „habtestében” és a cuki pofijában, hogy azon gondolkodom, ez az angyalokéhoz hasonlatos viselkedés csak a beetetés része-e? Belopja magát a szívünkbe, hogy amikor végre elkezd kénye-kedve szerint viselkedni, és módszeresen rosszalkodni, már szeressük annyira, hogy bármit megbocsássunk neki. Hogy helyes-e a feltételezésem, majd kiderül, és ha sikerül bármit megtudnom a mocskos kiscicatervekről, azonnal szólok nektek is!

Bárhogy is van, nem jár túl az eszünkön

Ugyanis bármilyen terv totálisan felesleges: a nulladik pillanattól fogva imádjuk a kis tökfejét, és bárhogy változik is majd az évek során, mindig a szívünk bundás kis csücske marad. Szaggatott függönnyel és vénával, vagy anélkül.

Ja, és a neve

A múltheti Sherlock-kvízemből talán már tudjátok, hogy Artúr Sir Arthur Conan Doyle után kapta a nevét. A történetek iránti hódolatom miatt tetemes mennyiségű energiát fektettem abba, hogy a cicus a Sherlock vagy a Moriarty nevet viselje. A barátom azonban ebbe már nem egyezett bele, mondván, ez nem macskanév – és milyen igaza lett! – hanem inkább felcsapta az internetet a férfi keresztneveknél, és meg sem állt az Artúrig, amit mindketten aranyosnak találtunk. Szégyellem, de csak a kompromisszum létrejötte után egy nappal esett le, hogy ez a világ legtökéletesebb neve a kiscicámnknak: kedvenc krimi-karaktereim atyjáról kapta a nevét, hát persze!

Dián Dóri

Utóirat: Névadójához híven, Artúr nagyon is konyít az írásmesterséghez, így küldés előtt természetesen még leellenőrizte, hogy miket hordok róla itt össze, szóval elnézéseteket kérem a kihúzott sorokért.

A képek a szerző tulajdonában vannak