„Mosolyka, mondd, mi az álmod?” – Finisben a Majd helyett most című film

–

Hogy egy gyönyörű tündérmese mögött miféle napi küzdelmek állnak, az rögtön kiderült, amint Fanny és a férje némi késéssel megérkezett. Elmesélték, hogy Siófokról indultak kora reggel, ám hiába készültek el idejében (Sándor öltözteti, ülteti székbe a feleségét), az autó nem indult, gyorsan kellett keríteni egy kölcsönautót.

Megoldották.

Úgyhogy itt lehettek alkotótársaikkal együtt életük egyik legfontosabb eseményén, amelyen hírül adták, hogy véget ért a forgatás, most már csak az utómunka van hátra, és ha minden jól megy, decemberre komplett lesz a film, amelyen évek óta dolgoznak, és amelynek készültéről már mi is hírt adtunk: először 2015-ben, amikor a házaspár exkluzív interjút adott D. Tóth Krisztának.

Most, négy évvel később, Fannyt, úgy vélem, már nem kell bemutatni, szerintem mindenki látta, hallotta nyilatkozni, a könyvét is rengetegen olvasták. Különleges lány ő, képes arra, amire csak kevesen: reményt ad az embereknek, hitet abban, hogy a legnehezebb helyzetekben is megőrizheti az ember a méltóságát, a derűlátását, a humorát.     

Egy igazi királylány ő, mesebeli hős, ezért szeretik annyira az emberek, uralkodik önmagán és a démonokon minden rossz ellenére, ami vele történt – nem kispályás ezen a téren.

Azt mondták az orvosok, tizennyolc évig fog élni.

Fanny ma, harmincévesen azt mondja erre: ne süssetek rám bélyegeket többé!  

És még azt is mondja, idézem: „Megtanultam anyukámtól, hogy kevés dolgot tudok egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, de egyet biztosan: a hozzáállásomat.”  

Fogalmam sincs, hogyan csinálta, de Fanny anyukájának sikerült meggyőznie a lányát arról, amiről mi is vágyunk meggyőzni a saját lányainkat: túl lehet élni még önmagunkat is.

Akár a saját halálos ítéletünket is, miszerint például az izomsorvadás gyorsan öl.

Ámulva nézem Fannyt, ahogy ámulva néztem Stephen Hawkingot is, akinek huszonegy éves korában jósoltak pár évnyi haladékot mindössze.

Hawking tavaly halt meg, hetvenhat évesen, és az orvosilag indokolatlan ötven bónuszévében a világ egyik legragyogóbb tudós elméje lett, és három gyermek apja.

Fanny vagy ahogy mindenki ismeri, Mosolyka se gondolja úgy, hogy álmodni számára ne lenne érdemes. Habár az itt és most fontosságát hangsúlyozza, a filmje címe is Majd helyett most, ő nagyon is számol a jövővel, jövendő fia és lánya is szerepet kap példának okáért a történetben.

Hiszi: dolga van. Ahogy Hawkingnak is dolga volt ezen a világon.

Tudott bízni ebben, építeni arra, amire a diagnózisa szerint nem volt érdemes.

Hogy miként képes ennyire elszánt és erős lenni egy ember, miközben sokkal nehezebb csomagot kap az útra, mint mások, azt nem tudom.  

Én néha piszlicsáré dolgokon is évekig rágódom, szóval a titkot tőlem ne kérdezze senki.

Amit én mondani tudok nektek, az az, hogy nemsokára itt lesz a film, okulhatunk belőle, megnézhetjük, milyen volt Fanny és a körülötte élők élete az elmúlt három évtizedben – és milyen lesz a jövő, Mosolyka milyennek álmodta meg.

Én is csak három rövid részletet láthattam a filmből egyelőre, így teljes képet nem kaphattam a készülő produkcióról, de annyi azért átjött, szívét-lelkét belerakta mindenki ebbe a moziba.

Ami igazából nem is mozi, ahogy az egyik szereplő, Cserna Antal fogalmazott: „Önismereti utak értek össze a forgatáson.”   

Bevallom, felmerült bennem, hogy talán szerencsésebb egy efféle játékfilm esetében, ha a szerepeket színészek játsszák (hisz még egy rutinos előadónak sem lenne egyszerű feladat önmagát alakítania, egyszerre kívülről és belülről látni és láttatni önmagát, megtörtént eseményeket emlékezetből reprodukálni, miközben kamerák veszik a jeleneteket), de az alkotók állítása szerint fel sem merült a forgatáson, hogy különbség lenne profik és amatőr (fő)szereplők között, mert egyáltalán nem folyt „színészkedés”. (Fanny és a férje amúgy nemcsak főszereplői és írói a filmnek, de rendezői, producerei is mind a ketten.)       

Ahogy a Mosolyka édesapját alakító Csuja Imre fogalmazott: „kalákában” készült a Majd helyett most. És a forgatásokat is jól leírja a cím: jött a szereplők közül, aki épp jönni tudott, így állt össze mozaikról mozaikra, jelenetről jelenetre a mozi évek alatt. Mesélik, hogy mindig egészen családias volt a hangulat, előfordult például, hogy Árvay Zsuzsa szinkronrendező (Csuja Imre felesége) főzött a forgatáson.

Hogy a végeredmény milyen lesz, az egyelőre nem tudható, mindenesetre az alkotók nagyon hisznek a sikerben, fesztiválokra is szeretnék benevezni a filmet.

De ami ennél sokkal fontosabb, szerintem, hogy megint teljesült Fanny egy nagy álma, egy álom, amit valóra váltani olykor (szinte) reménytelennek látszott. Úgyhogy lehet továbblépni, újabb terveket szövögetni, a befejezett munka öröméből tovább építkezni.

És örülni közben mindannak, ami adatott, ennek Fanny nagy mestere.

És hogy ne maradjak adósotok, elárulom, mit szokott válaszolni Mosolyka a férjének, ha azt kérdezi (állítása szerint úgy hetente egyszer): mi az álmod, Fanny? Nos, azt feleli neki mindig: „Az az álmom, hogy megcsókolj.”

Kurucz Adrienn

Kiemelt kép: Gyurkovits Tamás