–

Tombol a nyár és a fesztiválszezon, minden hétre jut valami nagy, szabadtéri hepaj Magyarországon. Vagy két évtizede vagyunk nagyüzemi fesztiválország, ennek ellenére mindig túl sok felkészületlen emberrel találkozom, akit a helyszínre érve arcul csap a valóság, hogy aztán egy hétig fetrengjen lázasan a napszúrás vagy a megfázás miatt. Márpedig a kellemetlenségek nagy része simán megelőzhető volna egy kis szemfülességgel.

Elsősorban be kell látni, hogy a fesztiválozás nem a gyenge emberek sportja. Lenyomni egy hosszú hétvégét „ottalvósan” felér egy kőkemény teljesítménytúrával.

Húsz éve tolom a fesztiválipart, hol sátorban, hol „hazamenősen”, ám mindig mindenre felkészülten. Majdnem mindig. Majdnem mindenre. De azért vagyok, hogy te ne kövesd el az én hibáimat. Gyere, mondom a tutit! Meg aztán röhöghetsz is rajtam, nyugi. Pedig komolyan mondom, hogy ez egy normális, igazi stílusnaplónak indult.

Ember, tervezz!

A fesztiválozás első és legfontosabb divatszabálya, hogy légy körültekintő. Először is: nézd meg, hol lesz a fesztivál. Nyilván nem az odajutást értem ezalatt, hanem magát a helyszínt: napos vízpart, ahol tenyérnyi árnyék sincs, vagy hűvös erdő, ahol viszont este nyolc után cidrizel majd. Vagy például hiába találod ki, milyen szép leszel egy kecses szandálkában, ha amúgy a helyszínen egy hete esik az eső, és cuppogós sár van. Tehát mielőtt bármit kitalálnál, kérdezősködj, ellenőrizz. Mert még így is megvan az esélye, hogy bebukod az egészet. Az idei Glastonbury előtt (megnéztem!) 26 fokot és száraz időt jövendöltek a brit időjósok. Nos, nem tudom, kinek lehet hinni ezen a világon, ha már nekik sem (láttál te már brit időjárás-jelentést? Nálunk egy atomtámadást se vennének olyan komolyan, mint ők azt, hogy a nap mely szakában hány százalék esély mutatkozik az esőre…), de elég megrázó volt 26 helyett 14-ben és szitáló esőben leszállnom a repülőről (a hajam se tartott).

A leghasznosabb ruhadarabom tehát az a sebtében vásárolt esőkabát lett, ami amúgy hat számmal nagyobb a méretemnél, meg a leértékelt bélelt gumicsizma, amit az odaúton akasztottam le egy túraboltban. Nem szexi, de sokkal szexibb, mint a kórházi ágyat nyomni.

Így aztán stílusnaplómat ezzel a remekbe szabott fotóval kezdeném. Szívesen.

Elképzelés vs. valóság

Akármit mondanak is a magazinok divatoldalai, csak nekem higgy: a legfontosabb a kényelem. Más szavakkal: ha valami nem elég stabil ahhoz, hogy hajnali kettőkor négykézláb közlekedj benne, akkor válassz mást. Akkor is, ha nem tervezel hajnali kettőkor négykézláb közlekedni.

Például nem tudom, láttad-e már vicces kezeslábasba bújt emberek arcát sorban állás közben a mobilvécé előtt – és közvetlenül azután, hogy kilépnek onnan.

Ó, igen. Pontosan olyan a pisilés a gyakorlatban, ahogyan elképzeled. De ezt az egyet legalább nem a saját káromon tanultam meg.

Ami a praktikus szempontokat illeti: olyan táskát vigyél, amit kényelmes cipelned akkor is, ha a pulcsid és/vagy széldzsekid benne van (tehát nem vágja a vállad)! Én újabban a gym bagre esküszöm, nincs súlya, és pont belefér minden, ami kell, de jó ötlet lehet egy övtáska is, ha a nagyobb cuccaidat tudod tárolni valahol.

A legfontosabb a kényelmes cipő – ha ez nincs, akkor kínszenvedés az egész.

Bocs, ha profán vagyok, de a meleg ellenére is jobb egy zárt sportcipő vagy csizma, mint egy szandál, hacsak nem akarod a retket suvickolni napokig a lábfejedről. A flip-flop pedig tilos: hihetetlenül balesetveszélyes, és elég, ha valaki rálép a koncerten, aztán már búcsút is inthetsz neki.

Két körülmény van, ami örök ellenséged a fesztiválokon: a hideg és a meleg.

Jó esetben nappal az utóbbi, ám cidriztem már tök átázott sátorban is két napig valamelyik ősrégi EFOTT-on, szóval csak óvatosan a bizakodással Két kérdést kell magadnak feltenned. Az első: akarom-e, hogy ez a ruha/kiegészítő/csillámtetkó beleégjen a bőrömbe? A második: Nézek-e ki olyan jól ebben a cuccban, hogy megérje tüdőgyulladást kapnom érte? Ha igen a válasz, akkor hajrá, ha nem, akkor gondold át újra.

Nekem az idei Glastonbury előtt (ahol kiemelten fontosak az őrült szettek) nagyon szép kép élt a fejemben arról, hogyan fogom belevetni magam a világ leghíresebb fesztiváljának forgatagába. Jó előre kiterveltem, milyen outfitekben megyek majd az egyes koncertekre. Aztán persze be kellett látnom, hogy fényképezni elég bajosan lehet cuki nyári ruhácskában, pontosabban nehéz észrevétlennek maradni munka közben, ha a szél a nyakamba fújja a lenge anyagot. Rövid ruha szintén emiatt nem jöhet szóba, maradt hát a jól bevált forrónadrág és a csíkos felső. Tudom, hogy így egy fokkal kevésbé vagyok izgalmas, mint a fast fashion hippiruhába meg vicces jelmezekbe öltözött angol fesztiválozók, de hajnalban biztosan az én mosolyom az őszintébb, még az általuk elfogyasztott alkoholmennyiség dacára is.

Ne feledd: túlélő vagy!

A fesztiválozás harmadik alappillére a gyors adaptálódás.

Mantrázd magadban: „akármilyen helyzet áll elő, azt képes vagyok megoldani”. Hidd el, bőven lesz is helyzet!

A Glastón is akadt. Az eső ment, a napsütés jött, nekem meg a harmadik napra úgy leégett a fejbőröm, hogy azt éreztem, ha így haladok, mumifikálódni fogok. A jelek szerint nem én voltam az egyetlen lúzer, ugyanis a fesztivál tele volt sapkaárusokkal. Én télen nagy kalapos vagyok, de baseball-sapkám életemben egyszer volt (angol válogatottas, nyilván), és úgy néztem ki benne, mint egy nagyon félresikerült óvodás, úgyhogy azóta eszembe sem jutott ilyesmire vetemedni. Itt viszont ez volt a legszolidabb választás, így hát megvettem a legolcsóbb pirosat, hogy legalább ne sisteregjen tovább a fejbőröm. Reggelre kiderült, hogy ez a világ legkényelmetlenebb baseball-sapkája, és már nemcsak a fejbőröm, de a tarkóm is fáj, mert kidörzsölte. Így hát másnap megadtam magam az idei fesztiváltrendnek, és vettem egy flitteres baseball-sapkát. Ami amúgy kiválóan teljesített: nappal óvott, éjjel melegített. Hogy hogy áll? Az tulajdonképpen mindegy is.

Egy kis hazai

Kiválóan megterveztem, hogy az idei Glastonburyn a magyar könnyűipar és nehéz gitárzene nagyságát fogom hirdetni. Magyar a napszemüvegem, magyar pulcsit és gym baget vittem, a koktélcseresznye a habon pedig a kedvenc metálzenekarom, az Ørdøg katonazöld pólója volt. Az időjárás körülbelül három órára engedte, hogy ebben parádézzak, de azért megörökítettem nektek, mégpedig a kedvenc helyszínemen, a Silver Hayes területén. A biztonsági őrök nem akartak beengedni, mert még nem nyitott meg a hely, de roppant komoly arccal azt mondtuk nekik, hogy egy szörnyen fontos fotóanyaghoz készítünk képeket. Hát, igaz is, nem?!

Ennyit az extravaganciáról

Oké. Tartozom egy vallomással. Én a fesztiválokra bulizni járok, ami tánccal, porral, kosszal, izzadsággal jár. Mindig is csodáltam azokat, akik hófehér cipőben lejtenek be a VIP-be, hogy koktélt kortyolgassanak – na, engem sosem fogsz tiszta cipővel és hibátlan sminkkel látni egyetlen szabadtéri megmozduláson sem. És ezt én egy pillanatig sem bánom. De persze szeretem én is megadni a módját – a Sziget tud mesélni arról, milyen göncök kerülnek ilyenkor elő a szekrényemből. Na, gondoltam, a Glastonbury se maradjon azért szűz e tekintetben, elővettem hát a kedvenc, szétszaggatott neccharisnyámat, amiről a férjem nemrég megjegyezte, hogy szerinte nem tesz túl jót a megítélésemnek. (Itt Joan Jettet idéztem neki.)

Esküszöm, hogy hideg volt, amikor reggel elindultam a sajtósátorba! Hogy délutánra mi történt? Nos, feltaláltam az örökharisnyát. Szőcs Lilla azt mondja, rakjak rá hologramos highlightert, és mondjam azt, hogy hableány vagyok.

A legfontosabb tanácsom

Elkenődött? Szétszakadt? Szorít? Nyom? Felejtsd el! Élvezd! Elvégre azért jöttél, nem? A megoldás néha egészen váratlan formában érkezik. 

 

Csepelyi Adri

A képek a szerző tulajdonában vannak