„Rengeteg emlős van itt…” – Zoológiai ritkaságok a Nyúl utcában, avagy: boldog születésnapot, WMN!
A világ tele van tragédiákkal, rengeteg állat került a kihalás szélére. Sok olyan faj van, amit már évszázadokkal ezelőtt kipusztítottunk, másokat most üldözünk a szakadék felé. Vannak, amelyeket úgy tüntetünk el az élők sorából, hogy soha nem is találkoztunk velük. Éppen ezért örvendetes, amikor az ember egy olyan élőhelyre bukkan, ahol soha korábban nem látott állatok élnek. Ilyen például a WMN szerkesztősége is. Kökéndy Ákos írása, vagy mondjuk úgy: (nagyon) rendhagyó köszöntő a negyedik születésnapunkra.
–
Fontos leszögezni, hogy a kutatások még gyerekcipőben járnak, biztos, sok helyen később pontosításokra kerül sor, de valahol el kell kezdeni.
A Nyúl utcai mikrobioszférába belépve először is azt le kell tudni, hogy ezek az állatok nem különösebben büdösek, így bátran közelebb mehetünk hozzájuk.
Nem feltétlenül tűrik az emberek közelségét, időnként egymást is megkarmolják, persze csípik is egymást, kis távolságból viszont nyugodtan megszemlélhetők.
Első látogatásaim alkalmával azt vettem észre, hogy ezek az állatok vagy másnaposak, vagy éppen isznak, esetleg spontán inni készülnek. Később kiderült, hogy az állathorda csak akkor kezd így viselkedni, amikor közeledem. Ha azt hitték, hogy nem figyelem őket, visszatértek száraz zugaikba. A déli etetésnél nagyon békésen üldögélnek a vályú körül, ahová egészen egzotikus elemózsiák kerülnek. Sikeresnek tűnik a vadvédelmi és örökbefogadási kampányuk, takarmányozásukról így már kattintásokkal is lehet gondoskodni.
A csapat egyik legfeltűnőbb tagja a drótszőrű gasztrocsimpánz.
Viselkedése alapján nehezen besorolható életkorú, nőivarú példányról van szó, aki fura szokásoknak hódol. Az egyik ilyen, hogy minden mozgó vagy szelíden növögető élőlényt képes megenni. Teszi ezt fékezhetetlen étvággyal és meglehetősen hangosan. Sokszor látható késekkel és serpenyőkkel a kezében, így az evőeszköz-használók szűk csoportját gyarapítja és hizlalja. Nagyon kitartó állat, váratlan ötleteivel bombázza a többieket, és ha valamit szeretne elérni, azt egy drótszőrű vadászkutya eltökéltségével teszi. Hülye naptárakat figyel, mindig tudja, mikor van a lábujjköz-szőrtelenítés világnapja, és ezt világgá is kürtöli. Futni is nagyon jól tud, ezeket a rohamait azonban ügyesen kompenzálja brutális mennyiségű répával, retekkel és mogyoróval.
Egy másik bokorban csöndesen bújik meg a szivárványos égi cica.
Ez a kedves és játékos állat naphosszat tesztépítéssel foglalkozik. Neki köszönhetjük, a „Milyen emberfajta lennél, te állat?” típusú online kvízeket. Nagyon színes világa van, szívesen barkácsol, épít DIY-légvárakat, de mindig figyeli, hogy mi pörög most nagyon a földön. A földikutya ellentéte, mégis képes teljesen beleolvadni a környezetébe, így a ragadozók ritkán veszik észre. Mivel a környezete mindig rendkívül színes, így ő is lehet vidám „kavalkadista”. Amikor éppen elege van, leugrik egy takarmányboltba, és magas szénhidráttartalmú, csokoládét nem csak nyomokban tartalmazó „jutifalatokat” kerít. A cicagombolyag helyett ő közösségi hálót feszít ki, ezzel szolgálja a többieket.
Az élőhely egyik igazi kuriózuma a palacknyitó paradicsomfácán.
Igazi túlélő, ha belegondolunk, hogy az Archaeopteryx már kihalt, ő meg egyre jobban szárnyal, nem kérdés, hogy ki tud jobban élni! Nevét változatos életmódjáról és öntranszformáló képességéről kapta. Teljesen öntörvényű állat, a tudósok folyamatosan veszekednek a besorolásáról, amire ő csak annyit mond, pezsgőspalacknyak-szerűen elnyújtott magánhangzóival, hogy: Baazmeeg, hülyéék ezeek? Kedves, költői magasságú és egyben tudományos mélységű kérdés ez! Amikor nehéznek érzi a paradicsommadár tollruháját, ledobja, és filter nélküli kemény húsú fácántyúkká alakul. Rettenetesen tud unatkozni, ilyenkor kerülni kell, mert irodalmi alkimistaként a pezsgőt is ecetsavvá tudja alakítani.
A hangyányi pelebogár vizsgálatához mikroszkóp kell.
Szívmelengetően pici és iszonyú gyors. Nevét szorgalmáról, bársonyosan puha lelkéről és elképesztő páncéljáról kapta. Munkamániás, az ivadékok védelme a mindene, ezért van szüksége kitinpáncéljára. A legtöbb emlős elbújhat mögötte, ha arról van szó, hogy ki kell állni a legkisebbekért. Paragrafusokkal ízelt lábával a legmesszebbre képes eljutni, hangja milliókat ér el, pedig nem üvölt, csak kér. (Na, jó, néha üvölt is, mert kiszakad belőle az ember.) Amikor elemében van, akkor iszonyú menő a kültakarója és pezseg körötte a levegő, ha kimerül, akkor téli vagy nyári hibernációra vonul, hintalovon. Klónozni kellene, de nem lehet, belőle csak egy van.
Az egyik sarokban kucorog a nagyszívű fürkészzsiráf.
Az ó-hedoni szigetről származik, szeret nagyon finomakat enni és inni. Titokzatos, csak hosszasabb megfigyelés után veszed észre, hogy micsoda erők működnek odabent. A szelídség hatalma nem jelent kritikátlanságot, sőt! Mindent átfürkész, ami az élőhelyen terem, igyekszik szép nyugodtan és finoman kiválogatni a kukacos és a kissé ütődött gyümölcsöket, amik a rezervátum fő exportcikkei. Néha morog. Zsiráfként képes felülemelkedni mindenen, de könnyen a frászt lehet rá hozni.
Meghökkentően kevés az Y-kromoszómát hordozó egyed a rendszerben, az egyik ilyen alakot nem véletlenül tartják vitrinben. Ritka kincs az ivarérett, tetterős, zakós csikóhal. A rezervátum szélén, a fő táplálékforrás mellett, egy akváriumban úszkál. Nagyon fontos számára rágó szájszervének ápolása, szájüregében szabályos, fotogén fogsor foglal helyet, nyeríteni is szeret. Kültakarója Excel-kockás zakó, ez remekül harmonizál az uszonyában tartott rozéspohárral, függőleges gerinctartása segíti a monetarizációs áramlatok közötti navigációban.
A nyüzsgő és színes vadon varázsütésre elnémul, amikor megjelenik az elektromos vezérkolibri.
Nem szereti, ha dörgölődznek hozzá, ilyenkor szikrák pattognak a szeméből. Ezzel az elektromossággal viszont képes közlekedni is. Az egyetlen nektár- és koktélszívogató madárka, amelyik még a ló hátán is megél, sőt jól bánik a zablával. Kamerofil viselkedése miatt sok megrendezett, rejtett kamerás rövidfilmben dokumentálták már vezetői képességeit. Mozgó ketrecében nem táncol, pedig az „Elvis-leg magammal” főcím alapján akár Presley-imitációra is gondolhatnánk. Apró termete ellenére nyilvánvaló, hogy mindenki felnéz rá.
Botcsinálta természetbúvárként szívesen kutatom még ezt a kis földi paradicsomot, hogy további leírásokat adhassak az itt élő skatulyarontó videosólyomról, kacagó vízi tigrisről, igavonó piacdelfinről, gyöngyházfényű fotokalmárról, hullámos harkálygazelláról, harmatos daruborzról, csicsegő oroszlánpandáról, óvatos lepkemókusról, krétás szelfirozmárról és az addig még felbukkanó újabb fajokról.
Hacsak nem falnak fel kedélyesen a következő találkozásunkkor ezek az állatok…
Kökéndy Ákos
Szerzőnk korábban megjelent írásait ITT olvashatod
