–

Angliában az élet

Amikor elkezdtem Angliában az egyetemet, sok új dologgal találkoztam. Meg kellett tanulnom azokat a módszertani, technikai dolgokat, amiket az angol diákok általános iskolás koruk óta szívtak magukba. Például nem kezdik Ádámtól-Évától az esszét, tudják, hogyan emeljék ki az olvasmányok legfontosabb pontjait, és hogyan alkossanak róla saját véleményt.

Eleinte persze úgy éreztem, mennyire le vagyok maradva, én nem ezt tanultam, nekem nyomták az évszám-név-fogalom hármast. Aztán lassan rádöbbentem, hogy amíg ezekre a technikai fogásokra nagyon gyorsan ráérez az ember, addig az angol fiatalok évek alatt sem tudják elsajátítania azt a lexikális tudást, amivel mi érettségi után rendelkezünk.

Persze-persze, ebben rengeteg haszontalan és fölösleges dolog is van, de azokat úgyis szelektálja majd az agy, és magam is meglepődtem, milyen jól tudtam hasznosítani a fizikán, bioszon vagy rajzórán hallott (látott) információkat még a történelem szemináriumaimon is.

Előnyben a Közép- és Kelet európaiak

Az érdekes az, hogy a magyarok nincsenek ezzel egyedül.

Az összes Közép- és Kelet-európai diáktársam olyan műveltséggel rendelkezett az egyetemen, aminek az angol, amerikai és ázsiai tanulók tudása közelébe sem ért. Arról nem is beszélve, hogy

a top angol egyetemekre általában csak top angol magániskolákból lehet bejutni, ahova pedig általában nem a tudás, hanem a szülői pénztárca szerint szelektálódnak a diákok.

Ezzel szemben nekem minden európai ismerősöm állami iskolában végzett, és vagy ösztöndíjjal, vagy a Kaszás Fanni által korábbi cikkben említett diákhitellel jutott be az egyetemre.

Szerintem nem az a baj, hogy túl sokféle óra van itthon, hanem az, hogy minden órán túl sok (nem praktikus) dolgot tanítanak.

Manapság egyre többen váltanak hivatást akár 180 fokos fordulattal, így az igazán nem baj, hogy nagyjából mindenhez ért az ember valamilyen szinten. Különösen, mivel a faktok miatt lényegében 16 évesen kell eldöntenie a diáknak, hogy mi akar majd lenni.

És mi van, ha meggondolja magát? Vagy mi van, ha több dolgot szeret csinálni, esetleg több dologhoz van tehetsége?

A mai napig hálás vagyok, hogy nem kellett leadnom az emelt matekot csak azért, mert biztosan tudtam, hogy az egyetemen humán tárgyat tanulok majd. Az, hogy tudok rendesen számolni, és átlátok egy-egy bonyolultabb, szerteágazó feladatot is, csak újabb előny volt számomra a nyugati rendszerben nevelkedett diákokkal szemben, akiknek eleve kevesebb matematikát tanítanak és közel sem olyan szinten, mint nekünk.

Idegen nyelv, idegen nyelv, idegen nyelv

Egyszer olvastam valahol, hogy mi, magyarok azért vagyunk olyan jók matekból, mert már kisbabaként kifejlődik egy speciális logikai rendszer az agyunkban, ahogy a nehéz szerkezetű magyar nyelvet megtanuljuk. A magyar nyelv után pedig – statisztikák szerint – nagyon könnyen tanulunk idegen nyelvet is.

Nyilván az angol és amerikai diákoknak nincs akkora szükségük idegen nyelvre, ott van nekik a „native” angol, mégis szembetűnő, hogy az európai diákok akár két-három nyelvet is beszélnek a saját anyanyelvükön és az angolon kívül.

Ma már Magyarországon is minden gimnáziumban, sőt sok helyen már általános iskolában is, tanulnak a diákok legalább egy, angolon kívüli idegen nyelvet. És bármilyen uncsi, bonyolult vagy csúnya az a német, spanyol, francia, olasz… később meg fogja érni, különösen, ha külföldön akar később tanulni vagy dolgozni az ember.

És akkor most tényleg előny a magyar iskolarendszer?

Nekem nagy előnyt jelentett a magyar iskolarendszer és bár sokáig meggyőződésem volt, hogy minden magyar diáktársam minden állami iskolában szert tud tenni ezekre az előnyökre, be kell látnom, mekkora szerencsém volt.

A gyerekekben természetesen jelen lévő tudásvágyat csodálatos általános iskolai tanárnőm csak tovább támogatta, és a gimnáziumban sem mészárolták le, mint sokaknak.

Bár a tízkilós táska cipelése minden reggel és délután megvolt, nem kellett az otthon maradt tolltartó miatti egyesért izgulnom, nem volt megalázás egy-egy rossz felelet miatt, és csak tizenkettedikben fordult elő, hogy a hét egy napjára becsúszott nyolc óra. A kilencedikes húgomnak idén mindennap vagy hét, vagy  nyolc órája van. Én ilyet hírből sem hallottam.

Addig maradhattunk gyerekek, ameddig csak lehetett.

Igen, szerencsém volt, nem tagadom, de nem vagyok álszerény sem, tudom, hogy azért én is kellettem hozzá. Zseniális tanáraim voltak, de hiszem, hogy ők is csak úgy tudtak megtanítani nekem annyi mindent (ami később könnyítette külföldi tanulmányaimat), hogy én is odafigyeltem, és akartam tanulni. Az persze talán megint a szerencse kérdése volt, hogy olyan osztályba kerültem, ahol ezzel nem voltam egyedül.

Nekem talán szerencsém volt, de ez azt is bizonyítja, hogy igenis léteznek jó állami iskolák, elkötelezett tanárok, érdeklődő diákok és támogató szülők. Mert ez a négy mind egyszerre kell ahhoz, hogy bármilyen oktatási rendszerből profitálni tudjon az ember.

De van-e hátránya?

Angliában töltött egyetemi éveim alatt világossá vált, hogy az egyik nagyon fontos dolog, amit nekem soha nem tanítottak az iskolában, ellenben minden brit osztálytársamnak igen, az a „gondolkodás” és véleményalkotás volt.

Az angolok mind magabiztosan fejtették ki gondolataikat a szemináriumokon, mert tudták, hogy nincs rossz válasz és nincs egyes azonnal, amint valami olyat mondtál, amivel a tanár esetleg nem ért egyet.

Itthon mi, én legalább is, túlzott szabálykövetésre voltunk nevelve, féltünk önálló véleményt formálni, és hajlamosak voltunk azt elfogadni szépnek, amiről megmondták nekünk, hogy szép, és azt elítélni, amit tanáraink elleneztek.

Ebből a szempontból nagyon sokat kell még fejlődnie az egész magyar mentalitásnak és gondolkodásmódnak az oktatásban, ha lépést akarunk tartani a világgal.

Sok hibával küzd a magyar oktatási rendszer, de nem szabad abba a hibába esni, hogy azt hisszük, máshol sokkal-sokkal jobb.

Vannak dolgok, amiket Nyugat-Európában, Amerikában jobban csinálnak, de azt a tudást, amit mi még így, a krízisben is elsajátíthatunk, ők gyakran távolról sem ismerik. Nem állítom, hogy nincs azonnali változtatásokra szükség, de talán már az is előrébb vihetne, ha a panaszkodás helyett mindenki előbb jól meggondolná, hogy ő maga megtett-e mindent, hogy kiaknázza a magyar oktatás nyújtotta pozitív lehetőségeket, amik – talán kis számban – de igenis léteznek.  

Csernik Gréta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ skynesher