Holle anyó, Károly bácsi, Bors néni és a többiek – Te melyik mesebeli öregre szeretnél hasonlítani időskorodban?

–

Holle anyó

A Grimm-fivérek meséjében szerepel a riasztó kinézetű idős asszony, aki egy földalatti birodalomban lakik. A germán népmondák szereplőjeként is ismert Holle asszony nem is emberi, hanem isteni minőséget képvisel, hiszen mindent tud már a földről és az égről, a természetről, az emberekről, a jóról és a rosszról. És mindenkinek azt adja, amit megérdemel. A szorgalmas lánynak aranyesőt, a lusta lánynak pedig élete végéig tartó, lemoshatatlan szurkot.

Az öreg halász nagyravágyó felesége

Szintén a Grimm-fivérektől ismerhetjük az öreg halász nagyravágyó feleségét, aki semmivel nem elégszik meg. Először csak egy szép kis házat kér az ura által a beszélő csukától, akit a férje megsajnált, és visszadobott a vízbe. Aztán már palotát, utána királynő akar lenni, de ez sem elég neki, császárnőségre vágyik. Amikor megkapja, a pápaságot vágyja, de később rájön, hogy inkább ő akar lenni az Úristen. A csuka megelégeli a fékezhetetlen vágyakat, és visszaváltoztatja nincstelen öregasszonnyá. Illyés Gyula átiratában az asszony észhez tér ettől, és szorgalmas, dolgos fehérnép válik belőle. Még az is lehet, hogy boldog lesz…

A Halál és a százéves öregasszony

Ebben a népmesében egy igen rafinált öregasszony szerepel, aki már százéves, de még mindig nem akar meghalni. El is jött érte a Halál, hogy elvigye magával, ám az asszony addig rimánkodott neki, hogy holnap jöjjön vissza, míg föl nem írta a Halál az ajtófélfára, hogy „Holnap jövök!” Amikor másnap is megjelent, az öregasszony azt mondta neki, hogy nem ma, hanem holnap kellene jönnie. És valóban ez állt az ajtófélfán. A Halál egy ideig hagyta, hogy az öregasszony erre hivatkozva mindennap elküldje, de aztán megelégelte, és azt mondta, hogy kap még egy órát kap, utána kész, vége, viszi magával. Az öregasszony el akart bújni a Halál elől, ezért előbb a mézes hordóba bújt, majd a felhasított dunyhába. Amikor a Halál meglátta, úgy megijedt tőle, hogy messzire szaladt előle, és az öregasszony talán még ma is él…

Bors néni

Gyerekkorom egyik nagy kedvence. Nemes Nagy Ágnes verses meséjének főszereplője mindannyiunk előtt Dajka Margit jóságos képében jelenik meg. A vagány öregasszony beszélget a Nappal, a Holddal, a cipővel, az aszfaltozókkal, sétál a háztetőkön, a padláson, kéményről kéményre jár, és már a gyerekeknek is megmutatja, hogy a kor előrehaladtával nem múlik el a játékosság, a világra való rácsodálkozás, inkább bölcs mosollyal és áradó szeretettel figyel mindent és mindenkit.

Károly bácsi és Irma néni

Bálint Ágnes zseniális Frakk, a macskák réme című sorozata volt a másik nagy kedvencem anno. Ebben ismerhettük meg a két örökké zsörtölődő öreget, akik pont úgy civakodtak egymással, mint Frakk Lukréciával a gonosz fekete macskával, és Szerénkével, a naiv fehér cicával. Károly bácsi igazi kockafejű öregember, mindennek úgy kell lennie, ahogy elképzeli, de Irma néni tüchtig öregasszonya nem hagyja magát, és kiáll az érdekeiért. Imádtam őket, hogy olyan kiszámíthatóan pörlekedtek egymással, ám végül mindig megoldották a gondjaikat közösen. Hihetetlen humora van a sorozatnak, most is befeledkeztem a mesékbe, amikor fel akartam frissíteni az emlékeimet. A lelkem mélyén én is olyan öreg szeretnék lenni, mint ők, akik kiszámíthatóan és harmonikusan élték az életüket még akkor is, ha nem voltak konfliktusmentesek a hétköznapjaik.

Pettson (és Findusz)

Svenv Nordquist, a svéd meseíró és illusztrátor alkotta meg az öreg, mogorva, magának való Pettson figuráját, aki mindig matat valamit a kaotikus műhelyében, feltalál, ácsol, és elsősorban csöndre meg nyugalomra vágyik. De egy beszélő macska, Findusz állandóan megakasztja az elmélyülésben, pont úgy, ahogy a kisgyerekek sem viselik el, ha nem rájuk figyelünk. Pettson nem tökéletes, néha indulatos, máskor meggondolatlan, és sokszor csinál olyat, amit később megbán. Halálra idegesíti az állandóan okvetetlenkedő macskája, de semmi pénzért nem cserélne a sorsával, és a maga módján akár még boldognak is mondható.

Philémon és Baukisz

Az egyik leggyönyörűbb történet, amit valaha olvastam az idősekről, a görög Philémon és Baukisz mitologikus meséje.

A két öreg tisztes szegénységben tengette életét, a természet kincseivel táplálkoztak, és egymás szeretetéből merítettek erőt a mindennapokhoz. Egyszer két vándor keresett szállást a környéken, de senki nem engedte be őket, csak az öregek fogadták szívesen az ismeretleneket szerény, aprócska házukba. Mindenüket odaadták a vándoroknak, akikről nem tudták, hogy Zeusz és Hermész az, a két istenség. Amikor a bor nem fogyott az asztalról, hanem egyre több és több lett, Philémon és Baukisz rájött, hogy nem egyszerű földi halandókat vendégeltek meg. Egyetlen kincsüket, az árva libát is le akarták vágni a kedvükért, de öregek voltak, a liba pedig fürge, hiába kergették, nem érték utol. Zeusz és Hermész nem kívánták a liba halálát, és megkérték a két öreget, hogy menjenek fel egy hegyre, mert most megbüntetik azokat, akik nem segítettek rajtuk. A falut ellepte a mocsár, csak az ő kicsi házuk emelkedett ki belőle. A házukból templom lett, az öregek pedig arra kérték az isteneket, hogy ők lehessek a templomszolgák. Még egy kívánságukat teljesítették a hálás égi lények: Mindketten azt kívánták, hogy mivel egész életüket szép egyetértésben töltötték, egy órában érje őket a halál, hogy ne kelljen látniuk hitvesük sírját. Kívánságuk teljesült, amikor eljött az ideje, ugyanabban a pillanatban ellepték őket a levelek. Még elbúcsúztak egymástól, majd Baukisz hársfává vált, Philemón pedig tölgyfává változott… „Egymás mellett álltak, s jámbor kezek gyakran aggattak ágaikra koszorút.”

Most, hogy lassan ötvenéves leszek, egyre gyakrabban eszembe jut az öregkor, és tulajdonképpen már én is vágyom egy nyugodt, mesebeli életre. Csak remélni tudom, hogy nem lesz belőlem gonosz mostoha… Azt hiszem, leginkább Bors néni szeretnék lenni.

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni a malomban

Zúg a malom, zúg a malom,
szőke árpa a garaton.
Hajnalban már szitál a liszt,
fehér, mint a fehér batiszt.
Malomszobát beteríti,
fehér köddel sötétíti.
Bors nénit is beszitálja,
hullik, hullik a hajára.
Így lesz, mire itt az éj,
szőke árpa lisztfehér.

Both Gabi