Linn Skåber amellett, hogy író, sikeres színpadi ember is: színész, komikus, énekes hazájában, Norvégiában. Ez nem mellékes szempont akkor, amikor történeteket mesél. Monológjai, leírásai színpad után kiáltanak. Egész életeket képes egy-egy rövid jelenetbe, olykor egypár soros idézetbe sűríteni – ahogyan alkotótársa, Aisato pedig egy-egy festménybe. Életmeséi alapját egyébként interjúk adják, amelyeket ő készített a szereplőkkel. Ezúttal öreg emberekkel.

Az előszóból kiderül, hogy korábban Skåber maga is úgy volt ezzel a korosztállyal, ahogyan nagyon sok fiatal felnőtt a nyugati társadalmakban. Igyekezett távolságot tartani tőlük. Annak ellenére, hogy gyerekkorában a legjobb barátja egy hatvanas asszony volt, és egyáltalán nem zavarta a köztük lévő fél évszázad, vagy az, hogy a „néninek” megereszkedett a bőr az arcán.

Nem ijesztette még meg az öregség, mint a felnőtteket,

és nem gondolta úgy, hogy „elüldögélek nálad egy félórát a lakásban, és megeszem egy-két gofriszívet, de aztán indulnom kell, ki a magamfajták közé, ahol az igazi élet zajlik”. Mert, ha túl közel merészkednék hozzád, rádöbbennék esetleg, hogy hasonlók vagyunk, sokkal inkább, mint különbözők, és szembe kellene akkor nézni a saját jövőmmel, a halandóságommal is, amire még nem állok készen.

Egy nap megértjük, mondja Skåber, hogy ugyanazt az utat járjuk mindannyian, akárhány évesek vagyunk, és ez az út előbb-utóbb elfogy alólunk. Aki előrébb tart, mint mi, az talán jobban átlátja az egészet. Vagy nem. 

Viszont átélt sok mindent, amit mi még csak át fogunk. Ahelyett, hogy elkerüljük tehát őket, inkább keresni kellene a társaságukat. Lehet, sokat kapnánk ezektől a találkozásoktól, ha nem is jótanácsokat. 

idősek öregkor Aisato Skaber scolar

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Skåber hidat akar építeni a generációk közé.

Amelynek a lényege az értés, az ismeret, nem valamiféle hamis, geil eszményítés. Nem cuki nagyapók és nagyanyók mosolyognak ki ránk a vaníliaillatú lapok közül, hanem valódi emberek. Akik lehetnek viszonylag jó erőben, de lehetnek betegek, elesettek és feledékenyek is. Akik vágyhatnak még az érintésre, és akik fülig szerelmesek is lehetnek, akár húszévesen, és gondolhatnak úgy az öregkorra, mint fiatalon a péntekre, a hétvége kezdetére.

Van, aki előre tekint, arra koncentrál, ami még hátravan, más a múltba réved. Van, aki tévelyeg, másnak irigylésre méltó a megszerzett bölcsessége, amelynek révén például átlátja: az öregkor nem garancia arra, hogy okos az ember.

Megismerünk egy özvegyet, akinek eszébe jut egy régi éjszaka, amikor a férje és a gyerekei elmentek megnézni a tó partján a holdat, és ő szem elől vesztette őket, és félni kezdett a sötétben, félni a jövőtől, ami azóta jelenné vált. Egyedül maradt.

Aztán ott van a zsémbes, önző, halotti torokon potyázó öregasszony, nagyon érdekes és talányos karakter, aki csak a sirályokat szereti, az embereket nem. Vagy a piás vénember, aki hasonlóképp elmart mindenkit maga mellől. Olyan nyolcvanévest is találunk, aki pontosan tudja, miért fut olyan elszántan a tó körül a negyvenes szomszédja, mintha az életéért futna, mégse szól neki, hogy érti, míg egy másik öregúr, a hetvennyolc éves Gunnar viszont ki meri nyújtani a kezét, hogy megveregesse egy idegen vállát, és megvigasztalja a matek kettes miatt szomorú, szülei által leidiótázott tinédzsert a buszon. Mond neki pár mondatot, és ezzel, mint később kiderül, az egész életét megváltoztatja.

idősek öregkor Aisato Skaber scolar

A kötetből ezúttal sem hiányzik a humor sem. Például az idősek tanácsai más időseknek fejezetből.

„Ha csúnyák a fogaid, légy büszke a lábujjaidra. Vagy fordítva.”

Emlékezetes aztán az undok nagymama, Bergljot figurája, akit teljesen kiakaszt az unokája (többek közt), és miközben miatta pufog, nem tűnik fel neki, hogy „mindketten kissé x-lábúak, mindkettőjük egyik keze nőiesen és gyorsan leng, és teljesen egyforma mozdulattal fordulnak meg, hogy a másikra pillantsanak. Mintha megbeszélték volna, mintha mágnes lenne közöttük, amely egymás felé fordítja őket a szakadó esőben.”

És privát kedvencem az életmániás Bodil, aki én akarok lenni 83 évesen, és aki öt palack jó vörösbort rángat fel a húzós kocsijában a harmadikra (be is kap egy antihisztamintablettát, mert úgy hallotta, az jó másnaposság ellen, és ő előrelátó). Vendégeket vár ugyanis óriási izgalommal: öreg barátnőjét a háziasszonyképzőből, a szomszéd kocsmában felkarolt özvegyasszonyt és haverját, a trafikban dolgozó pakisztáni fiút.  

idősek öregkor Aisato Skaber scolar

A másik favoritom pedig az a férfi, aki befejezte a sóhajtozást (egész életét végigsóhajtozta és -rohanta), és nem kerget álmokat többé, hanem éli a megélhetőket. Úgyhogy nem rohan el többé Mallorcán a szépséges senorita mellett, hanem átmegy a szerelméhez, Bibbihez az erkélyre vacsorázni. És miközben hozzá tart, közli velünk, hogy

„Már szelídebben tekintek az emberekre, érzem, hogy mindannyian kissé összezavarodva kóválygunk az életben, parkokban, az indiainál, a környékbeli verandákon, keresünk valamit, amiben megkapaszkodhatunk, egy csésze kávét, egy kezet, egy fogantyút, egy istent vagy egy rákos-majonézes szendvicset”.

idősek öregkor Aisato Skaber scolar

Skåber sorozatának első kötetéről ITT olvashatod a recenziómat.

Kurucz Adrienn