–

Ha nem tartotta volna prolivircsaftnak, Vizyné a saját állán kopogta volna le: a régi világ lassan visszatért. Megint volt 4G, meg internet, az oroszok a Főmérnök kérésére kivonultak, az utcákon már csak a kéksisakosok járkáltak, hármasával, azok is diszkréten, barátságosan, mint akik csak várost néznek. Ahogy jött a csakratisztításról, lefelé a Várból a kis Lexussal, eszébe jutott valami. Különös, édes gondolat volt, talán nem is gondolat, csak egy érzés, egy illat, a cseresznyevirágzás illata, és nem is az eszébe, inkább a lelkébe, vagy hova.

Szépnek találta, amit a wmn.hu-n olvasott, hogy a japánok nemzeti ünnepnek tekintik a cseresznyefák virágzását.

Összegyűlnek mindenféle parkokban, piknikeznek, és nézik a szirmok nyílását, lebegését a késő tavaszi szélben. Vizynét egyszerre meghatotta az elképzelt látvány. Hiszen nekik is van cseresznyefájuk a hátsó kertben! Hatalmas fa, méltóságos, a wellness pont úgy lett megtervezve, hogy rálátni a jacuzziból az üvegfalon át. Milyen elegáns volna kitalálni egy ilyen új hagyományt! Ezentúl megtartani a cseresznyevirágzás ünnepét, meghívni rá Tatárékat, Drumáékát, meg Moviszternét. A doktor úr biztos megint kimenti majd magát valamivel. Vén fasz, gondolta Vizyné, és aztán meg azt, hogy szegény Moviszterné.

Meg kéne nézni, virágzik-e már a fa.

Hónapok óta le volt eresztve a wellness acélredőnye, mióta kitörtek a zavargások. A forradalom, ahogy a hirtelen föltámadt szamizdatok hívták. Az éhséglázadás, ahogy a Vizy szerette nevezni, persze, csak válogatott körökben. Vizyné „a Vizyként” emlegette az urát, a lányok ezt  szexinek találták, csak a Moviszterné furcsállkodott, rosszul fölfogott illedelmességből. 

Szusit lehetne föladni, szerezni valahonnan szakét, meg csinálni ilyen szerencsesütiket. És jázminolajat önteni a szaunakályhára. Estefelé meg megnézni valami felnőtt mangát a jacuzziból. A Vizy az ilyet, hogy viccből nézni pornót,  „kemp”-nek hívja,  azt mondta, Susan Sontag nyomán, ezt, hogy ki volt a Susan Sontag, senki nem firtatta.

Csinálok meghívókat, gondolta hirtelen Vizyné, ahogy a Bécsi kapuhoz ért.

Egész fölvidámodott.

Aztán meg elkomorult.

A város, mint egy sáskajárás után, kifosztva, lelegelve feküdt a szeméten. Fönn, a barokk cukrászda kirakatában drága porcelánon mindössze egy szíjas pogácsa szomorkodott. Rendelésről szó sem lehetett. Honnan fog most lazacot, meg vöröstonhalat szerezni, vizitormát a wasabihoz. És főleg, hogyan fogja ezt az Anna megcsinálni. Azt se tudja szerencsétlen, mi az a szusi. Pláne a narazusi. 

Mégse állhat neki saját maga, nyolc személyre.

Alig vette észre a villamost. Kattogni kezdett az ABS. A kombinó oldalára valaki otromba, ákombákom,  vörös betűkkel fölfújta, NÉPSZABADSÁG. Még nem volt idő letisztítani.

Anna találékonynak és ügyesnek  bizonyult. Nézte a lányt, bizonyos szögből egészen szépnek látta. A foga, például. Többet kellene nevetnie. A szeme. Kár, hogy mindig lesüti, ha hozzászólnak. Csak a hajával kellene kezdeni valamit. Seszínű szöghaj, legalább befesthetné. Csak nem az én házamban, tette hozzá magában, sietve,  Vizyné.

A konyhában aztán alig kellett valamihez hozzáérnie.

A YouTube-on nézték, hogy kell a szusit csinálni. Szerencsére legalább a kések megvoltak hozzá, Vizyné még hónapokkal a zűrzavar előtt vette meg a Vaterán. Hagakure volt a készlet neve, úgy adták tovább, hogy még ki se bontották. Fix áron leütötte, százezerért. Jó kések voltak. Túl jók. Valami madár rebbent föl  az ablakpárkányról, Anna odakapta a fejét, csúnyán belevágott a mutatóujjába, csontig. Mit csinálsz, kiáltott rá Vizyné, de el is szégyellte magát. Leültette a lányt, gyorsan betekerte a kezét egy tiszta konyharuhába, és hívta a megszokott taxist, szerencséjük volt, éppen szabad volt a kocsi. Egy tízezrest gyűrt a fiú kezébe, kárpótlásul az esetleges kellemetlenségért.

Egyedül maradt a konyhában. Be kellett vallania, hogy amit érez, egyfajta büszkeség.  Milyen szépen elrendezte a dolgot. A gránitlapon még ott csillogott az Anna vére. Aztán már tompábban fénylett, ahogy odadermedt a kőre. Vizyné körbenézett, jutott-e máshova is a lány véréből, a drága vöröstonhalra, vagy a rizsre. Sehol semmi, csak egyetlen csepp árválkodott egy darabka szőlőlevélen. Norit ugyanis nem sikerült szereznie. A levelet török konzervből szedette ki, a lány kigöngyölte, lekaparta róla a rizst, és késsel kicsit elvékonyította, azt a kis csalást senki se fogja észrevenni. Gyöngyöt a disznóknak. Még rá is lehet fogni, hogy külön titok az a kis olajos, savanyú íz. Specialitás. Vizyné először a véres levélért nyúlt, hogy kidobja, de aztán eszébe jutott valami. Azt az egy szusit maga csinálta meg. Talált egy répát a hűtő zöldségrekeszében, lereszelt belőle egy darabot, hozzákevert egy kis mézet meg gyömbérport, gondolom-formán. Margarétagyökér, majd ezt fogja mondani. Édesem, de hogy szereztél ezekben az időkben margarétagyökeret? Előre élvezte a sikert. Azt hazudja majd, hogy régi japán játék, aki rátalál, annak szerencséje lesz a szerelemben. Cseresznyevirágzáskor szokták játszani.

Aztán úgy alakult, hogy mégiscsak eljött a doktor. Lőttek a közös jacuzzinak. Meg egyébként is lőttek az egész cseresznyeünnepnek, úgy, ahogy volt. A fedett teraszról nézték, ahogy elveri a jég a fát, veri el a termést, még virágkorában. Egysziromeső, mondta váratlanul Vizy, a többiek nem értették, de nem volt kedve elmagyarázni.  A férfiak komolyan elkezdtek inni,  Druma valahonnan szerzett egy karton tizenkét éves Nikkát, aranyáron. A nők inkább a szakét favorizálták. Aztán előkerültek a szusis tálak. A vendégek agyba-főbe dicsérték Vizynét, aki előbb szerénykedett, majd bevallotta, hogy Anna csinálta az összeset. A te Annád? A szusit? Látrányból? – nevetett Drumáné. Valaki megkérdezte, hogy a lány vajon evett-e belőle, ha már órákig bajlódott vele. Nem eszik az, amíg nem kínálják, mondta Vizyné. Akkor kínáljuk meg, indítványozta Tatár, a többiek óbégatva helyeseltek. Vizyné becsengette a lányt.

Anna tétován állt meg az ajtóban. Délutánra föl volt mentve a szolgálatból, a babásra pólyált ujja miatt. A háta mögé rejtette  a kezét.

Vizyné egy porcelán tányérra porciózott két szusit meg egy narezusit, és a lány felé nyújtotta.

Kóstold meg, ha már ennyit vesződtél vele.

Anna csak a fejét rázta, hogy nem.

De miért nem, az isten szerelmére?

Nem szeretem, válaszolta a lány.

Hát, soha nem is kóstoltad.

Anna lesütötte a szemét. A cipője orrát nézte, aztán megint megrázta a fejét. Ha nem, hát, nem, mondta Vizyné. Nem erőszak a disznótor. Akkor elmehet, fiam. Ha rossz kedve volt, magázta.  Senki nem nevetett. Anna  úgy hátrált ki a szobából,  mintha visszafelé játszottak volna le valami régi némafilmet.

Ilyenek ezek, fordult a társaság felé Vizyné. Nem szeretik a szusit. Rekedten fölnevetett, ijesztő hangon, és a hajához kapta a kezét.

Vagy talán nagyon is szereti, mondta Moviszter.

Hogyan, doktor úr?

Azt mondom, hogy nagyon is szereti.

De hiszen ő maga mondta, hogy nem szereti.

Éppen azért.

Ne haragudjon, Miklós, ezt nem értem.

Nem is merik szeretni azt, amit szeretnek. Hát, elhitetik magukkal, hogy nem jó az, ami jó. Így védekeznek. Talán az ellen, hogy túlontúl sokat szenvedjenek. Minek megkívánni olyat, ami úgysem lehet az övék? Igazuk is van. Különben nem tudnának élni.

De hát, mit csináljak vele?

Tessék egyszer megpróbálni. Adjon neki mindennap szusit.

Szusit?

Azt. Sok-sok sushit, narezushit, sakhimit, makezushit, annyit, hogy meg se ehesse. Majd meglátja, hogy szereti. Hogy csak a szusit szereti.

Vizynébe belebújt a kisördög. Fölemelte a tálat, és a doktor felé nyújtotta. Kóstolja meg, Miklós, igazán finom. Kalapált a szíve, majd szétverte a bordáit. Istenem, imádkozott magában, add, hogy azt vegye el, add, édes Uram, hogy megegye a vért. 

Köszönöm, nem kérek, nagyon kedves, de nem. Nem bírom a halat.

Pedig ez kóser, mondta egy leheletnyi szünet után Vizyné. A lazac meg a tonhal az kóser. Utánaolvastam.

Csend lett. Rebesgették, hogy Movisztert korábban nem egészen így hívták, de soha, senki nem mert még rákérdezni.

Nem zsidó vagyok, asszonyom, hanem vegetáriánus, válaszolta a férfi.

Fölharsant mindenfelől a megkönnyebbült nevetés.

Hát akkor, anélkül, hogy tudtam volna róla, mégiscsak gondoltam magára is. Ezt a kis ducit vegye el, Miklós, nincsen benne hús, csak egy kis répa, gyömbér, meg méz.

Németh Gábor

A WMN 5+5 sorozatban minden novellát páros interjú követ, amelyben Winkler Nóra a szöveg írójával és egy-egy WMN szerzővel beszélget. Grecsó Krisztián „párja” D. Tóth Kriszta volt, Péterfy Gergelyé pedig Szentesi Éva. Németh Gábor mellé Fiala Borcsa szegődik majd egy beszélgetés erejéig, ezt a jövő héten olvashatjátok. 

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/happyframe