–

Karl Jäger (54) vadász:
Mindenekelőtt le szeretne szögezni, hogy én nagyon gemocht Hófehérkét. Kislánykora óta ismertem. Én harmincévesen került Kékszöllősy méltóságos úr birtoka, én disszidál Kölni kalifátusból iszlám veszély elől a biztonságos Kelet-Ojrópa. Én Kelet-Ojrópa is nagyon szeretek. Hófehérke is nagyon szeretek. Magyarország, szeretlek. Kékszőllősy méltóságos urat is nagyon szeretek. Bejár Hófehérkével és mamájával kéthetente Felcsút City, nagy Einkaufszenter, amíg ők bevásárolnak, én menni Migránsügyi Hivatal, Kékszőllősy Méltóságos Úr mindig kiadni nekem migránscselédkönyv, kell bemutat Migránsamt, hogy nem kell engemet deportíren lassen, mert gebürtiger katolikus vagyok, ugye. Tetszik látni, fehér a bőröm, kék a szemem, ja. Mutassam kamerának? Nem kell, alles klar. Fúj-fúj iszlám, utál iszlám. Nem tetszik engemet deportíren lassen, ugye? Ich bedanke mich unterthänlich. Na, és akkor, amikor a nagyságos asszony, akit nagyon szerettem, mert sose vert engemet, túl sok pénzt költötte a Felcsútstadti szuvenírboltban Rácheles hűtőmágnesre, a Méltóságos úr meglegyintette, és akkor a Női Principiumvédelmi hatóság bestätigt az önkezűség. És akkor jött az új méltóságos asszony, és azt mondta, hogy vigyem el Hófehérke in die Wald, és töte sie. És akkor én nagyon sírta, és nem akarta, de tudtam, hogy menni kell, mert különben nekem a migránscselédkönyvemben nem lesz stempel, és akkor nekem kaputt. Entweder du, oder Hófehérke, mondtam magamnak, és mentünk tief in die Wildnis von Felcsút, mint egy Schiller-balladában.

Hófehérke (19):
Na, és mondok a vadásznak, hogy Karl, ne baszódjá', mer' megküldelek, mit akarsz mán azzal a bökőve’? Az meg pislog érted, azt mondja nekem, hogy ő izé vót, hogyishívják na, tejológus vagy mi a rák németbe’, vágod, és hogy ő nem öl meg, érted. Mondom baszódjá' meg, te még szarnak is gyáva vagy, bazmeg. Én úrikisasszony vagyok, gecibe, a NER része, baszódjá', te nekem legyé' bazmeg férfi. Te szolga vagyol bazmeg, apám csicskája, a Magyarhírlapba is benne vót a címlapon, hogy Kékszőllősy méltóságos úr migránscselédei körében, ha az a parancs, hogy öljé', akkor öljé'. Mostohámra rájött a balhé, érted, megjött neki, meg, ugye, állandóan jön neki a kokó a nemzeti kokóellátóból, Habony és Fiai, azt ilyenkor hülye. Majd hazamegyek, azt felgyújtom, gecibe.

Hapci (102):
Én Kékszőllősy méltóságos úrikisasszonnyal a Felcsúti vadonban ismerkedtem meg, a vadon észak-északkeleti részén, palás dolomit és korajura mészkő elegyes kőzetén helyezkedett el, lábát behajlítva, súlypontját a gerincoszlop aljára helyezve, vagyis, bocsánat az illetlen egyszerűségért, ült a nagyméltóságú kisasszony. Kezével a morzsalékos-szilikátos, részben folyami üledékkel kevert altalajt elemezte. El akartam bújni, de észrevett és megszólított, amit én a kasztomhoz illően, magamat hasra vetve, fejem kezeimmel eltakarva fogadtam, és a törvények értelmében válaszoltam: Alja értelmiségi vagyok, Nagyméltósága, akit a NER nem fogadott kebelére, nem vagyok méltó, hogy hozzám szólj, köpj le, és hívj rendőrt! Ő azonban – és távol álljon, hogy itt én most a törvények megszegésével akarjam vádolni a kisasszonyt – nem a törvényeknek megfelelően járt el, vagyis nem rúgott belém és nem köpött le, és sajnos meg kell mondanom, ami a kisasszonyra, mint törvénytisztelő NER-tagra nem vet jó fényt, ezt később nem is pótolta...

Szundi (99): 
Ööö... hát öööö… a nagyságos kisasszonynál határozott dezorientációs disztópiát lehetett fölfedezni, amely a heves affekciók által proiciált egó diszfunkciójából… egyszóval, amikor hazaértem a szeméttelepről, ahol a nemzet kebeléből joggal számkivetettként immár negyvenedik éve a hasznos nehézfémek bányászatából járulok hozzá társaimmal együtt a nemzetgazdaság teljesítményéhez, és ezzel pozitíve saját énképemet is erősítem... (elalszik)

Morgó (99):
A Nagyméltóságú kisasszony helyzete a vita activa és a vita contemplativa, a cselekvő és a szemlélődő élet ellentéte szemszögéből – hiszen ez az antik elméletírók óta közhelynek számít, számtalan teória kísérletezik összeegyeztetésükkel Platóntól és Arisztotelésztől kezdve Machiavellin és Kojeve-en át szerénységemig, de hát ki olvas ma már filozófiát, kérdem én? Ez a szánalmas bohóc, Szundi? Vagy a nevetséges Hapci (ki az a Hapci, kérdem én?) És még ezek nevezik magukat értelmiséginek? Szánalmas – egyszóval a Nagyméltóságú kisasszony megette a csalánlevesem, és a kenyérhéjtömbömet, amit természetesen szerénységem sérelmezett, és a jogfilozófia alapelvei szerint – de hát, ki olvas ma már rajtam kívül jogfilozófiát – számon is kért nevezett kisasszonyon, illetve ezeken a magukat nevetséges és érthetetlen módon értelmiséginek nevező bohócokon. Mire ezek a szánalmas, morálisan erodálódott entitások azt felelték, hogy az ő csalánlevesüket és erjesztett kenyérhéjukat is megette, de mit változtat ez azon – kérdem alázatos szerénységgel –, hogy az enyémet is megette? Nekem csak a sajátom hiányzik, maximum a Kukáé, aki, tisztelve bennem az értelmiségit, önként le szokott mondani javamra a fejadagjáról.

Szende (107):
Rettegtünk, kérem. Ez az igazság. Először is az, ugye, hogy kint kellett éjszakáznunk a puszta ég alatt, mert a nagyságos kisasszony szerint büdösek vagyunk. Aztán kijön, és felébreszt bennünket, hogy nem tud aludni, hozzunk neki töményet és cigit. Mondjuk neki, hogy mi el vagyunk, ugye, tiltva, nem vagyunk a NER részei, nem mehetünk sem nemzeti dohányboltba, sem nemzeti italboltba, de ő erre azt mondja, hogy akkor feldob minket migránspártolásért, és akkor nekünk végünk. Akkor kértük, hogy legalább ne ma, nemzetszaporító napon küldjön el bennünket törvényt szegni, amikor amúgy is mindenki, aki a NER része, a KDNP nemzetszaporító plázáiban papi felügyelet mellett szaporodik, hanem holnap, gyűlöletnapon küldjön el bennünket, amikor a migránsokat verő és rugdosó tömegben sokkal könnyebb elvegyülni.

Herceg (68):
Hát, az úgy volt, ogy Kékszőllőssy Méltóságos urammal, az államtitkár barátommal, a miniszterhelyettessel, az orosz, a belorusz, a szerb és a lengyel nagykövettel, jaj, de nagyon jó cimborájaim nekem mind,  az északi oldalon foglaltunk lőállást. Már hajnalban jól bepályinkáztunk, amíg a bíboros úr megáldotta a fegyvereket, elmondtunk egy rózsafüzért, ittunk egy sört, és vártuk, hogy jöjjenek a migráncsok. Nálam két golyós Walter volt, egy Sutrm golyószóró és két lézeres éjjellátós Dragunov, én voltam a legtopisabb, de hát, hadd örüljenek a baráti országok elvtársai, a belorusz kománál, a Mihailnál még hőkeresős repeszgránát is volt, érted, meg egy ultrahangos annihilátor, nagyon adják az ívet ezek! Na, és épp amikor jöttek volna a migráncsok, balról nekem felugrik a bozótból egy olyan süldőforma kis szaudi nőstény, azt elkezd futni. Biztos ott lapult egész éjjel. Lövünk, mint az őrült, az a nemnormális Mihail még egy repeszgránátot is utána küld, de az csak fut tovább. Na, erre felülök a kvadra, azt utána. Hej, ilyenkor szeretem én ám csak az erdő illatát, mikor ott fut előtted a vad, te pedig átadod az arcod a menetszélnek! Jaj, nekem mindenem a természet! Vidéki gyerek vagyok, na, nekem az erdő meg a vadászat a minden, mint Petőfi Sándornak! Na, de, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, egyszer csak látom, hogy a kis szuka zsutty, fejest ugrik a szakadékba. Bosszankodtam, keseregtem, szép mellkaslövéssel akartam leteríteni, hogy a trófeája ne sérüljön, most meg tönkreteszi nekem az egészet. Fordultam is volna vissza nagy bosszankodva, azt egyszer csak meglátok egy olyan kis professzorviskót, amilyen a szeméttelepek körül szokott lenni. Na, elpuskáztad, Levente, a szaudit, sebaj, kárpótolod magad értelmiségivel, gondoltam, azt berúgtam az ajtót, gondoltam, jól megszórom őket a dumdumos Sturmmal. És már húztam volna meg a ravaszt, amikor észrevettem a a Nagyméltóságú kisasszonyt! Hát, majd a szívbaj jött rám! Milyen szerencse, hogy a Princípiumvédelmi Bizottság alelnöke vagyok, rögtön felszólítottam a kisasszonyt, hogy teljesítse asszonyi kötelezettségeit. Hát, így szerettünk egymásba a nagymamával, kisunokáim!

Péterfy Gergely

Kép: Dina Goldstein - Fallen Princesses