Nincs még egy olyan női szerep, amihez annyi társadalmi és belsővé tett elvárás és képzet társul, mint az anyaság. Anya a tartóoszlop, aki számára a saját szükségletei másod- vagy inkább sokadlagosak. Anya nélkül a szerkezet, amit családnak nevezünk, nem működik, összedől. A benne megélt nehézségeket, elakadásokat pedig épp emiatt nehéz kommunikálni – pedig sokszor életbe vágó lenne. Mert az anya is ember. És bármennyire szeretnénk is fenntartani ezt az illúziót, valójában nem mindenható. És nem is sérthetetlen. Az anyai kiégést – ami annak a hosszan tartó érzelmi és mentális terhelésnek a következtében jön létre, ami a gyerekekről való folyamatos gondoskodással jár – a mai napig stigma övezi. Ezt igyekszik oldani D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kell! legújabb epizódjában, amelynek témája: az anyai kiégés, annak hatásai a család egészére, és a gyógyulás lehetőségei.
–
Már nemcsak hallgathatod, de nézheted is a Beszélnünk kell! epizódjait:
Tekintélyelvűség, visszaélés, kihasználás, másokon való átgázolás – nem tudom, létezik-e még egy olyan szó, amihez annyi negatív képzet társul, mint a hatalomhoz. Itt az ideje kimondani: diszfunkcionális a viszonyunk a hatalommal. Megszoktuk, természetesnek tartjuk azt, hogy mások kihasználhatnak minket, visszaélhetnek a pénzünkkel, időnkkel, szabadságunkkal. De miért van ez? Itt a Beszélnünk kell! új epizódja a hatalomról.
Bár az együttélés során gyakran nem is tudatosul, mennyi közös rituálénk van a gyerekünkkel, ezek egyik pillanatról a másikra való elvesztése olyan, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Rádöbbent a saját sebezhetőségünkre, kiszolgáltatottságunkra, és szembesít azzal, hogy hol tartunk az életünkben. Itt a Beszélnünk kell! legújabb epizódja az üres fészekről.
Túlterheltség, magány, gazdasági kiszolgáltatottság, szorongás a rájuk nehezedő elvárásoknak való megfelelés, és az anyasággal kapcsolatos sok, egymásnak is ellentmondó információ miatt – ezek voltak a leggyakoribb válaszok, amiket a közel 3 ezres követőszámmal rendelkező Instagram-oldalamon az egyszerűnek tűnő „Hogy vagy?” kérdésre adtak a megszólított anyák.
Milyen anya az ilyen? – pörgetjük a fejünkben a kérdést, sokszor magunkra célozva, amikor nem bírjuk, nem akarjuk, nincs kedvünk, kiégtünk az anyaságban. És a legtöbben nem tudjuk azt mondani magunknak, hogy JÓ anyák vagyunk. A lusta anyák napján erről elmélkedik Tóth Flóra.
A súlyos fogyatékossággal élő gyereket nevelő szülőknek időnként beletörik a bicskájuk az ellátórendszer anomáliáiba, de a mentális egészségükkel, a pszichés jóllétükkel már végképp senki nem foglalkozik kapacitás híján. Így lehetséges az, hogy sok szülő sok éve nem jutott el nemhogy pszichológushoz, de még csak egy baráti összejövetelre sem. És ennek technikai és anyagi korlátai egyaránt vannak – a 19-20 éves kort betöltő, fogyatékossággal élő embereket nevelő családok 70 százaléka létminimum alatt él.
Minden rossz érzésem szertefoszlott, amikor megtudtam, és nemcsak megtudtam, hanem a saját bőrömön tapasztaltam is, hogy Törökországban, ha egy török meghallja, hogy Magyarországról érkeztünk, felkiált, hogy „magyarok, testvéreink!”, és máris bensőséges beszélgetésbe kezd.
Míg egyes emberszabásúak különböző leveleket esznek a vemhességük megszakítása érdekében, más emlősök biológiailag is képesek erre, ha megérzik egy új hím szagát.
Hilde Coppi, a vakmerő berlini ellenálló a náciellenes Rote Kapelle csoport tagja volt. Zsidókat bújtattak, röpcédulákat terjesztettek és a Radio Moskau adásain keresztül, német hadifoglyok szeretteiknek küldött üzeneteit továbbították. 1942 szeptemberében a csoport sok tagját letartóztatták és halálra ítélték: köztük Hilde Coppit is, aki a börtönben szülte meg a fiát.
