Nincs még egy olyan női szerep, amihez annyi társadalmi és belsővé tett elvárás és képzet társul, mint az anyaság. Anya a tartóoszlop, aki számára a saját szükségletei másod- vagy inkább sokadlagosak. Anya nélkül a szerkezet, amit családnak nevezünk, nem működik, összedől. A benne megélt nehézségeket, elakadásokat pedig épp emiatt nehéz kommunikálni – pedig sokszor életbe vágó lenne. Mert az anya is ember. És bármennyire szeretnénk is fenntartani ezt az illúziót, valójában nem mindenható. És nem is sérthetetlen. Az anyai kiégést – ami annak a hosszan tartó érzelmi és mentális terhelésnek a következtében jön létre, ami a gyerekekről való folyamatos gondoskodással jár – a mai napig stigma övezi. Ezt igyekszik oldani D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kell! legújabb epizódjában, amelynek témája: az anyai kiégés, annak hatásai a család egészére, és a gyógyulás lehetőségei.
–
Már nemcsak hallgathatod, de nézheted is a Beszélnünk kell! epizódjait:
Tekintélyelvűség, visszaélés, kihasználás, másokon való átgázolás – nem tudom, létezik-e még egy olyan szó, amihez annyi negatív képzet társul, mint a hatalomhoz. Itt az ideje kimondani: diszfunkcionális a viszonyunk a hatalommal. Megszoktuk, természetesnek tartjuk azt, hogy mások kihasználhatnak minket, visszaélhetnek a pénzünkkel, időnkkel, szabadságunkkal. De miért van ez? Itt a Beszélnünk kell! új epizódja a hatalomról.
Bár az együttélés során gyakran nem is tudatosul, mennyi közös rituálénk van a gyerekünkkel, ezek egyik pillanatról a másikra való elvesztése olyan, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Rádöbbent a saját sebezhetőségünkre, kiszolgáltatottságunkra, és szembesít azzal, hogy hol tartunk az életünkben. Itt a Beszélnünk kell! legújabb epizódja az üres fészekről.
Milyen anya az ilyen? – pörgetjük a fejünkben a kérdést, sokszor magunkra célozva, amikor nem bírjuk, nem akarjuk, nincs kedvünk, kiégtünk az anyaságban. És a legtöbben nem tudjuk azt mondani magunknak, hogy JÓ anyák vagyunk. A lusta anyák napján erről elmélkedik Tóth Flóra.
A súlyos fogyatékossággal élő gyereket nevelő szülőknek időnként beletörik a bicskájuk az ellátórendszer anomáliáiba, de a mentális egészségükkel, a pszichés jóllétükkel már végképp senki nem foglalkozik kapacitás híján. Így lehetséges az, hogy sok szülő sok éve nem jutott el nemhogy pszichológushoz, de még csak egy baráti összejövetelre sem. És ennek technikai és anyagi korlátai egyaránt vannak – a 19-20 éves kort betöltő, fogyatékossággal élő embereket nevelő családok 70 százaléka létminimum alatt él.
Elképesztő hajtásban éljük az életünket: az Y generáció tagjainak 73 százaléka heti 40 óránál többet dolgozik, egynegyedük 50 óránál is többet, és közel egyharmaduknak kettő vagy több munkahelyen is helytáll.
„Van kiút a kiégésből: igaz, ehhez tudatosan vállalni kell azt a sok fájdalmat, amivel a feldolgozás, és ha szükséges, a jövő átkeretezése együtt jár” – hívja fel a figyelmet Ágnes, aki szülészeti ápolóként tapasztalta meg az olyan mély érzelmi és szakmai kiégést, amely egy időre a rendszerből való kilépésre késztette.
Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akin az egész társaság röhög, amiért minden tüsszentés után a sürgősségire rohan, és egy rutinvérvétel előtt sem alszik napokig. Pedig ami kívülről nézve nevetséges, az belülről nagyon is szorongató – hátterében pedig jóval komplexebb tényezők állnak, mint sokan gondolnák. Ráadásul nem csak mentális, de kulturális tényezők is.
Fasiszta vezetőket tekint nemzeti hősnek, Putyint a haza barátjának véli, vissza akarja vezetni a sorkatonaságot. Kilépne a NATO-ból, bírálja az EU-t, „mert az ENSZ közgyűlésén találkozott egy másik, nem emberi fajjal is”. A klímaváltozást nem tartja valóságosnak. A nők szerinte szülés után válnak nőkké, kifogásolja a császármetszést, mert azáltal megszakad az isteni szál, a vizet információk és rezgések sokaságának tekinti.
