Még az énidő is kötelezően elvégzendő munka manapság?! – Nem csoda, ha kiégnek a szülők…

–

Amikor megszületett bennem e cikk ötlete, még szó sem volt az ország újabb lezárásáról. Azóta pedig – amellett, hogy ez a lépés valóban indokolt volt – szülők tízezrei gondolnak rettegve az elkövetkező hetekre, amikor a hagyományos keretek között sem óvoda, sem iskola nem lesz.

Dolgozni viszont kell. Legalábbis annak a szülőnek, akinek van olyan szerencséje, hogy megmaradt a munkája. Ahhoz, hogy ezt úgy végigcsináljuk, hogy sem mi, sem a gyerekünk nem traumatizálódik közben, elengedhetetlen az összes logikusan szóba jöhető segítség – a még be nem oltott, idős nagyszülő nem tartozik ide – feltérképezése és igénybevétele, a nemek közötti egyenlő munkamegosztás hangsúlyozása, és a saját pszichés erőforrásaink feltérképezése. Nagyon szeretném, ha ez a cikk legalább támpontot adna ahhoz, hogyan éljük át a kontroll érzetét, és miképp találjuk meg az örömöt a gyereknevelésben még egy ilyen nehéz helyzetben is.

Szerda délután fél öt van.

A hangszóróból üvölt Armin van Buuren trance DJ Blah, blah, blah című száma. Az ágyon ugrálok, katicacsápokkal a fejemen. Azon kívül, hogy utálom a trance-t, és négy év alatt sem tudtam rászoktatni a gyerekemet Bowie-ra, ez egy jó nap. Délelőtt határidőre leadtam egy cikket, elvittem a ruhákat a tisztítóba, aztán az egyetemi barátnőmmel prezentációt tartottam egy online gyakorlati órán, ezzel meg is szerezve az év végi jegyemet. Most pedig nemcsak a lányom örül, hogy ugrálunk az ágyon, hanem én is, mert osztozom felhőtlen boldogságában, plusz a napi kardióm is pipa. Vacsorára egyébként lazac lesz brokkolival, este pedig jut idő magamra és a kis sorozatomra is (ez most éppen a The Innocence Files a Netflixen), de ezt már csak félve mondom, mert tényleg úgy fog tűnni, mintha tökéletes életet élő szuperanya lennék.

Nem vagyok az! És nem sikerül mindent, mindennap ilyen flottul abszolválnom. Még szerencse, hogy nem is ez a mérce. Mert ha ez lenne, akkor nagyon hamar tönkremennék pszichésen. Pedig minden, amit leírtam, alapvető elvárás ma egy dolgozó anya felé. Minőségi idő a gyerekkel, testmozgás, kihívást jelentő munka, egészséges étkezés. Ezek az alapok, amire jön a külön angol és a néptánc vagy balett a kicsinek, nekem meg a meditáció és a külsőm minden részletre kiterjedő ápolása. Tele van az Instagram az ilyen „átlagos szerdákról” készült fotókkal.

Tiszta röhej, de még az énidő is kötelezően elvégzendő munka.

Óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy a külvilágból érkező elvárások tömege és a maximalizmus az, ami elvezet végül ahhoz, hogy valaki kiégjen mint szülő?

Erről és a megelőzésről is beszélgettem Kiss Kinga klinikai gyermek-szakpszichológussal.

Herbert Freudenberger német pszichoanalitikus 1974-ben alkotta meg a burn-out szindróma kifejezést.

Az eredeti definíció szerint a kiégés az „emocionális megterhelés és stressz nyomán fellépő fizikai, érzelmi, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár”. 

 

Ebből rögtön feltűnhet, hogy bármilyen gyakran használjuk is a kiégés kifejezést, ez azért egy jóval komolyabb szindróma, mint a puszta elkedvetlenedés vagy fokozott stressz. A kiégést ma is leginkább a munkahelyi terheléssel hozzák összefüggésbe, egyes szakmák képviselői pedig kifejezetten veszélyeztetettek. A pedagógusok vagy a segítő foglalkozásúak (pszichológusok, szociális munkások) például sokkal könnyebben kiéghetnek, mint más szakmák képviselői. Ez többek között azért van, mert ők folyamatos interakcióban vannak más emberekkel, nehezen tudják a saját személyiségüket elhatárolni a hivatásuktól, így munka és magánélet akár egészségtelen mértékben is összefonódhat, ráadásul gyakran érezhetik: a hivatásuk annyira fontos, hogy háttérbe kell szorítaniuk saját igényeiket is, miközben sokszor nincs egyértelmű mércéje munkájuk eredményességének.

Mindezek érzelmileg igen nagy terhet róhatnak az emberre, ennek pedig könnyen lehet kiégés a következménye. Ez persze szerencsére nem egyik napról a másikra következik be, sokkal inkább egy hosszabb folyamat eredménye, ezért időben meg lehet állítani.

Arról, hogy a szülőség is egyfajta munka, meglehetősen keveset beszélünk

Egyesek nagyon zavarba is jönnének, ha ezt nyíltan ki kellene mondaniuk. Pedig a szülőségnek, legalábbis az „elég jó szülő”-ségnek rengeteg olyan szempontja van, amely a legkönnyebben kezelhető gyerek legtürelmesebb anyjának vagy apjának is erőfeszítésbe kerül – ha pedig bizonyos értelemben munkának tekintjük a szülőséget, akkor észre is vehetjük, hogy mennyire hasonlítanak a „szakmai” kihívások azokhoz, amelyeket a segítő foglalkozásúak tapasztalnak.

„Kiegészíteném azzal a fentieket, hogy a kiégéssel kapcsolatban azok is fokozottan veszélyeztetettek, akiknek nagyon monoton a munkájuk, akik beleragadnak a napi rutinba. Ha egy szülő azt érzi, hogy minden egyes nap pontosan ugyanolyan, és nem látja, ennek hol a vége, az mentálisan nagyon megterheli.

Ideális esetben egyébként a szülőségben az a jó, hogy éppen mielőtt beleunna valaki az egyik fázisba, jön a következő, a gyerek fejlődik, a kapcsolat változik, szintet lép. Mire egyhangúvá válna a szülő számára a gügyögés, a kicsi elkezd beszélni, mire az anyának igénye lenne visszatérni a munkába, a gyerek is érett a családon kívüli társas kapcsolatokra. Ezek a változások tehát jó esetben segítenek elkerülni a kiégést” – mondja Kiss Kinga.

A szakpszichológus szerint egyébként nem feltétlenül az fog kiégni, aki túl sok fronton próbál meg helytállni. Ha a szülő élvezi, amit csinál, ha nincs bűntudata, ha nem érzi, hogy igazán sehol sem tud megfelelően teljesíteni, ha kap pozitív visszajelzéseket a környezetétől, akkor még stressz hatására sem fog kiégni.

A gyereknevelés során teljesen normálisak a rövidebb stresszes szakaszok, krízisek, de ha ezek véget érnek, akkor föl lehet tankolni az újabb kihívásokra. A gond akkor van, ha a stressz krónikussá válik és egy szülő tehetetlennek, kontrollvesztettnek érzi magát, a helyzetet pedig reménytelennek látja.

Mindent a gyerekért?

„A szülőség, különösen az anyaság erőteljes identitásképző, egyeseknek nehezére eshet leválasztani erről életük egyéb szerepeit. Az sem segít, hogy a modern világban az eredményességnek van egy olyan eszméje, amely egyáltalán nem illeszkedik a gyereknevelés tempójához. A szülőségben ugyanis rengeteg a láthatatlan munka, a visszajelzés pedig általában jóval később érkezik.”

Ha valakinek csak a szülői identitása létezik, és abban nem tud sikereket megélni, az értelemszerűen az egész életére kihat. Ettől pedig nehéz szabadulni, mert – különösen az anyaság esetében – a szülők elé egyre magasabb mércét állítanak, éppen ezért az anyák jelentős részének kifejezetten nehezére esik megélni, hogy neki is lehetnek igényei, amelyek adott esetben a gyereke elé is helyezhetők.

„Még a szülőcsoportokban is azt látom, hogy nagyon gyakran az anya énideje is akkor legitim igazán, ha a »boldog mama, boldog baba« jegyében telik, tehát még a pihenőidőt is akkor tudja bűntudattól mentesen megélni sok ember, ha azzal legalább áttételesen a gyerekének tesz jót.”

Pedig a gyerek számára is hasznos, ha olykor frusztrálódik, ha az igényei nincsenek mindig maradéktalanul és késleltetés nélkül kielégítve, ha unatkozik, vagy adott esetben néhány percig épp nem figyel rá senki.

Ahogyan egy anyának vagy apának is jót tesz, ha a szülőség mellett más szerepei is vannak az életben, illetve szülőként is képes megélni a sikert és eredményességet. Mivel pedig a nemek közötti egyenlőtlen munkamegosztás a családi életben még hangsúlyosabb, a szülői szerepben való kiégés a nőket hatványozottan veszélyezteti. Az egy éve tartó járvány sajnos megnövelte az olyan rizikótényezők számát, mint a bezártság, az izoláltság és a túlterheltség.

„Mindenképpen kiemelném a fáradtságot, mert az krónikus formájában erőtejesen veszélyeztet a kiégésre”

„Minél fáradtabb egy szülő, annál kevésbé tud töltődni, ennek nyomán pedig még fáradtabb és még beszűkültebb lesz a gondolkodása. Ha mindent csak fekete-fehérben lát, akkor a gyerek életkorából fakadó normális nehézségek is azt az érzetet keltik benne, hogy alkalmatlan a szerepére, vagy éppen a gyereke kezelhetetlen.

Jelzésértékű, ha a szülő számára egy homogén masszának tűnik az egész gyereknevelés, amiben nehéz megtalálni a kiemelkedő pontokat, vagy ha gyakran indulatos, és ez túlmutat az aktuális helyzeten.”

Ha a kiégés jeleit észrevesszük magunkon, akkor időben kell cselekedni, megelőzve ezzel az esetleges verbális, érzelmi vagy akár fizikális abúzust, hosszú távon pedig azt, hogy a gyerek egy kiégett szülő mellett nőjön fel. Ekkor ugyanis a gyerek azt éli meg, hogy vele lenni nem öröm, hanem fárasztó munka, ami az egész későbbi életére kihathat.

„A boldog gyerekkor a család jó alaphangulatából és a sok közös élményből áll. Az hangulatot az határozza meg, hogy a gyerek mennyire érzi, hogy a szülei örülnek a vele töltött időnek. A szülői kiégés jól tetten érhető ennek az alaphangulatnak a romlásában, ezt ugyanakkor nehezebb kampányszerűen befolyásolni. Az örömteli élményekből viszont akár projektszerűen is töltekezhetünk, ezzel pedig elkerülhető a kiégés.”

Szerződés tartós bizonytalanságra

„Az egészségügyben egyes országokban használatos módszer, hogy az olyan osztályokról, ahol nagyon megterhelő dolgozni, időről-időre átcsoportosítják az ápolókat oda, ahol nem mérik olyan szűken a sikereket és az örömöket. Ez nagyon hatékony kiégés elleni prevenció” – mondja Kiss Kinga.

Na de hova csoportosítsuk át a kiégéshez közel álló szülőket?

Persze, jó lenne azt mondani, hogy a megfáradt anyuka utazzon el néhány napra a barátnőivel egy wellneshotelbe, vagy a párjával kettesben nyaralni, amíg a nagymama vigyáz a gyerekekre, de kevés szülő engedheti ezt meg magának rendszeresen, és nem is feltétlenül ez a kulcsa a fáradtság kezelésének. A szakpszichológus szerint a gyerekkel töltött mindennapokból is lehet, és kell is töltekezni akkor, ha úgy érezzük, kezd kicsúszni a lábunk alól a talaj, és ha így megy minden tovább, belefásulunk a szülőségbe.

„A klienseimnek azt szoktam ajánlani, hogy vegyenek ki egy napot a gyerekkel együtt az oviból, az iskolából, és menjenek el kirándulni vagy moziba (már amikor van ovi, suli és mozi…). Csináljanak valami olyasmit, ami kiszakítja őket a napi taposómalomból. Mivel hozzám alapvetően akkor fordulnak, ha a gyereknek van problémája, a legtöbb szülő ezt a tanácsot azért fogadja meg, hogy a gyerekének jó legyen. Aztán a görbe nap után meglepődve mesélik, hogy ők is milyen jól feltöltődtek.”

Az elsődleges prevenció a kiégés ellen az őszinte szembenézés azzal, ami nehézséget jelent

Ez nem a feleslegesen túlpörgetett önreflexiót jelenti, ami már éppen az élmény megélése ellen hat, amennyiben abból áll, hogy folyton monitorozzuk, „elég jó szülők” vagyunk-e az adott pillanatban. A nehézségek megélése az elismerése annak, hogy a gyereknevelés nem mindig öröm, hogy vannak dolgok, amiket nem szeretünk, vagy egyenesen utálunk benne.

„Jó lenne, ha az önmagunkra vonatkozó ítélkezést is elhagynánk, és elfogadott gondolat lenne, hogy az igény szerinti gyereknevelés az, ami a szülő igényeit is hordozza.”

Kiss Kinga szerint nem véletlen, hogy sok anya a gyes alatt kezd bele valamilyen hobbitevékenységbe vagy kisvállalkozásba.

„Általában nem arról van szó, hogy egy anyának több ideje van, csak másképp tudja azt beosztani, plusz egy idő után felmerül benne egy spontán igény arra, hogy fokozatosan kivonuljon a gyerekkel közös térből, és egy új szerepben kipróbálja magát.”

Abban, hogy hogyan vagyunk képesek megküzdeni a szülői feladatokhoz társuló stresszel, nagy szerepe van a pszichológiai immunrendszerünknek. Ennek szerves részei: mennyire érezzük azt, hogy kontrollálni, irányítani tudjuk az eseményeket, képesek vagyunk-e új megoldási módszereket találni egy-egy felmerülő problémára, átélni a folytonosság, a koherencia érzetét, és mennyire vagyunk rugalmasak a váratlan helyzetek kezelésében.

„Hasznos, ha nem sikerekben mérjük az életünk értékét, hanem abban, hogy van-e egyfajta folyamatos fejlődés, ami felé orientálódunk. Ez gyereknevelés esetén különösen hasznos, mert a visszacsatolás sokszor csak évek múlva következik be.

Érdemes egyébként ezért néha meg-megállni, és megfigyelni, hogy egy hosszabb periódus alatt mennyi minden változott, amit a mindennapokban észre sem vettünk. Én a nyári vakációkor döbbenek meg mindig, hogy mennyit változtak a gyerekeim” – meséli Kinga.

„Gyereket vállalni és nevelni »szerződés« a tartós bizonytalanságra” – mondja Kiss Kinga.

  

Manapság pedig egyre gyakoribb, hogy valaki nagyon strukturált, kontrollált, a sikereket azonnal és bőven mérő területről csöppen bele a szülőségbe, ezért a szakpszichológus szerint a szülőfelkészítő tanfolyamoknak abban lenne nagyon fontos szerepük, hogy felkészítsék az embereket erre a bizonytalanságra. Emellett pedig fontos lenne, hogy a társadalomban, a médiában, a filmekben is sokkal őszintébb diskurzus folyna a szülőségről, az anyaságról, amiben megjelenik a diverzitás.

„Ha azt látja egy szülő, hogy sokféleképpen lehet jól gyereket nevelni, az nagyon sokat segít abban, hogy a bűntudat terhe lekerüljön a válláról.”  

Kerekes Anna

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/DGLimages