Lassan kevés olyan terület lesz, amit ne fedne le a Facebook. De ne aggódjatok, még így is maradt piaci rés (bár, ki tudja, meddig). „Kereslet szüli a kínálatot” – ahogy a közgazdász mondaná. Arra gondoltam, megkérdezem a szűk környezetemet, ha lehetne beleszólásuk, ők mit újítanának meg a Facebookon? 

Megkértem hát X, Y generációs és „bébibúmer” kollégákat, ismerősöket, írják meg: „Mit kívánunk Zukcerbergtől?”. Azaz adjanak ötletet a Facebooknak, hogy még mi mindent lehetne megreformálni. Íme, a válaszok.

1. Hírfolyam 2.0 – Miért mindig azoknak az ismerőseimnek a bejegyzését látom, akikkel életemben egyszer beszéltem?!

Gondolom, mindenkivel megesett a „social-baleset”, hogy nem csak a szigorú értelemben vett „ismerőseit” jelölte vissza. A minap azzal a kérdéssel fordult hozzám egy kollégám, hogy mi a jó istenért csak azokat látja, akikkel alig van személyes kontaktban.

Aztán kiderült, hogy ezzel a frusztrációjával egyáltalán nincs egyedül. (Annak ellenére, hogy laza ismeretségi szál köti őket össze valakivel, nem törölné ki, mert például munkakapcsolatról van szó, vagy távolabbi rokon, régi barát… és így tovább.)

Elvben erre megoldásként szolgál az, hogy a számodra fontos embereknek csinálsz egy ismerőslistát, és ott végigpörgetheted, hogy ki mit osztott meg. Ennél talán egy fokkal egyszerűbb lenne, ha a hírfolyamodban eleve azok dominálnának, akikkel napi kapcsolatban vagy. 

via GIPHY

2. Egy frissítés, ami jelezné, ha valaki visszaél a fotóiddal, arcoddal, oldaladdal

A minap rájöttem, hogy hol tudom törölni azokat az alkalmazásokat, amelyek hozzáférnek az adataimhoz. 95 alkalmazást töröltem (shame on me). Tóth Flóra kollégának zseniális ötlete támadt ezzel kapcsolatban. Kéne egy olyan frissítés, ami megmutatja, hogy ki használta fel a fotóidat. Gondolva itt a szülőkre, akiknek kiskorú gyerekeik vannak – ez különösen hasznos lenne a cyberbullying kapcsán. Automatikusan jelezné a Facebook, hogy valaki felhasználta a fotódat. Szintúgy üzenetet kapnál akkor is, ha valaki képernyőfotót csinált a Facebookodról, fotóidról.

3. Ne butítsa le végre a Facebook a képeket és a videókat!

Ha valami rettentő idegesítő a Facebookon, hogy a jó minőségben elkészült képi tartalmakat nagyon csúnyán lebutítja – ez főleg a videók minőségén látszik meg. Úgyhogy kívánjuk a Facebooktól: ne butítsa le a küldött fotókat, videókat. És Messengeren is lehessen albumot/mappát is megosztani (meg file-t telefonról is).

via GIPHY

4. Házhoz szállítás, rendelésgomb

Ha valami időszerű lenne – DTK ötlete alapján – az a kajarendelés megreformálása. Gondolj csak bele, nem lenne egyszerűbb Facebookon megrendelni, ha már úgyis minden étterem, bisztró fent van a közösségi oldalon? Úgyis ott csekkolod le a nyitva tartást, úgyis ott nézed meg, milyenek a visszajelzések. Nem lenne egyszerűbb, ha mindent itt lehetne csinálni asztalfoglalástól kezdve a házhoz szállításon át? Én támogatom!

via GIPHY

5. Egy valóban működő fake news-szűrő gomb

Gyurkó Szilvi kiváló ötletet dobott be (talán ez a kedvencem az összes közül), idézem: „Kellene egy valóságosan működő fake news-szűrő gomb is olyan extrával, hogy a fake news küldőjét vagy megosztóját automatikusan elárasztják a macskás videók vagy unikornisos posztokat lát utána már csak hónapokig”.

Szilvi túl jószívű. Pár éve volt egy startup, azt találták ki, hogy az ellenségednek küldhetsz egy doboz lószart. Hadd ne mondjam, mekkora siker volt. Ezt például felvásárolhatná Zuckerberg, és beépíthetné fake news-szűrőnek. Aki fake news-t gyárt, az tényleg üljön nyakig a szarban.

via GIPHY

6. Egy frissítés, aminek segítségével megakadályozza a Facebook, hogy részegen ráírj az exedre

Ha előfordult már veled, hogy részegen ontottad magadból a mérges üzeneteket, akkor tudod, miről beszélek. Mondjuk, a gyakorlatban erre a barátnők is megfelelnek, akik egyszerűen rád szólnak, és stoppolják a telefonodat, hogy ne írj hülyeségeket. De milyen jó is lenne, ha együtt tudnátok lerészegedni, nem?

via GIPHY

7. Frissítés, ami kiszűri a gyűlöletkeltő, állatkínzó posztokat

Veled is megtörtént már, hogy mit sem sejtve olvasgattad a hírfolyamodat, és egyszer csak egy széttrancsírozott fejű állat képei jelentek meg? Vagy hosszú gyűlöletkeltő posztok? Ha valami, akkor egy olyan algoritmus kéne, ami a pedofil, állatkínzó, gyűlöletkeltő, homofób tartalmakat kiszűri, hogy ne az embereknek kelljen ezt csinálni. Ha téged is elárasztanak ezek a posztok, akkor tudod, miről beszélek.

8. Egy frissítés, ami kiszűri a randiképes pasikat a környékeden

Ha minden igaz, akkor már tesztelik. Bizony! Végre nem kell többé bogarászni, hogy milyen a kapcsolati státusza az illetőnek. Nem kell többé digitális nyomozásba kezdened, hogy megtaláld őt Facebookon, és összehasonlítgasd az adatait… Hiszen minden ott lesz egy helyen. Legalábbis… egy kattintással kevesebb lesz.

via GIPHY

9. Tiltógomb egy életre

Az a szar a Facebookban, hogy míg korábban, ha valakivel nem akartál találkozni, el tudtad kerülni. Megszakítottad vele a kapcsolatot, és maximum „fényévente” hallottál róla egy-egy röpke sztorit. Ma viszont még a legutáltabb ismerősöd, közéleti szereplők, hírességek szarai is az arcodba vannak nyomva.

Kéne egy tiltógomb, amivel örökre ki tudsz tiltani embereket a virtuális életedből. Nincs többé olyan, hogy megjelenik valakin keresztül, mert egy közös fotón bateggelték, valaki lájkolta a posztját vagy valakinek a rokona. Örökre kiszűr minden róla készült tartalmat. Törlés. Tiltás.

via GIPHY

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Glen Carrie