Rídeljétek meg gyorsan ezt a kontentet, aztán kommentáljátok, ti hogyan látjátok mindezt a perszonál környezetetekben!

Családi legendáriumunk egyik örök története, amikor magyar-német kétnyelvű, akkor kétéves unokatestvérem, Katharina, egy itthoni látogatás alkalmával nagyszüleim Gellért-hegyre néző lakásában a tűzijáték kezdetekor annyira izgalomba jött, hogy a balkonra rohantában azt kiabálta; „Schnell-schnell, anziehen kabátka, veilig sietek!” Imádnivaló történet, nem? Főleg, ha láttátok volna az én gyönyörű kis unokatestvéremet abban a tüneményes kabátkában, amit annyira sietett felvenni.

Nem vagy kivétel, mert nem vagy kétnyelvű

Körülbelül ezzel ki is merültek azok az élményeim, amikor tündérinek találtam, hogy valaki ilyen módon keveri az idegen nyelvet és a magyar szavakat. Felmentést élveznek azért azok is, akik egyszerűen maguk is kétnyelvű családban élnek, és óhatatlanul, észrevétlenül teszik ezt, hiszen reggeltől estig váltogatniuk kell két nyelvet, és szinte automatizmussá válik, hogy egy-egy szót vagy kifejezést épp a másik nyelven szőnek bele a beszédbe. Ilyen DTK is, meg a saját nagynéném, Kata anyja is. Lássuk be, belőlük azért nincs olyan rengeteg a környezetünkben. Nem vagyok ilyen én sem, és a szomszédnő sem, az újságírók sem, akiknek a cikkeit olvasom, a férfi sem, aki előad a konferencián, amin részt veszek, és az a nő sem, aki a munkájáról mesél, egyébként nagyon érdekesen. Ennek ellenére nem tudnak egy bekezdésnyi szöveget sem elmondani anélkül, hogy ne tűzdelnék tele angol szavakkal és kifejezésekkel. Van, akit ez biztosan cseppet sem zavar, ám azt vettem észre, hogy engem egyre inkább... Persze felmentést adhatna számukra, hogy azok, akik olyan környezetben dolgoznak, ahol nagyon sokat használnak angol terminológiát, tárgyalnak, egyeztetnek angolul, szintén kivédhetetlenné válik, hogy az angol átvegye az uralmat. Ám élő cáfolata ennek legjobb barátnőm, aki angoltanár, és soha, de soha nem hallom, hogy angol szavakkal tűzdelné tele a mondandóját.

Mert érdekes módon, a magyarban mindenre van szó magyarul is.

Neked is lett filodendronod?

Biztosan azért is találom fontosnak, hogy ezzel foglalkozzam, mert szavakkal dolgozom, és ennek köszönhető, hogy magamat is rajtakaptam néha: időnként az angolt rántom elő, mert hirtelen tényleg az jön a számra. Tyúk-tojás történet, de szerintem azért, mert lépten-nyomon ezt hallom, olvasom én is. Kicsit olyan ez, mint az a szerencsétlen filodendron, ami évtizedekig a körzeti rendelőintézetek sarkában gunnyadt, míg valaki ki nem találta, hogy most ő lesz divatban, és jelenleg nem tudsz megnézni egyetlen vlogot, egyetlen süteményreceptet sem úgy, hogy ne legyen a háttérben ennek a növények egy hatalmas, letépett levele valamibe beledugva. De elég sznob vagyok ahhoz, hogy távolról kerüljem az ilyen hóbortokat, pont így vetem meg magam akkor is, amikor képtelen vagyok venni a fáradságot és arrébb tolni a „cserepes” angol menőségeket.

Pushold már magad, különben exit lesz a vége!

Próbáld ki, hogy csak egyetlen napig figyeled, mi történik ezen a téren körülötted, vagy csak figyeld saját magad! Ha kiáll a CEO, hogy lelkesítse a kollégákat, akkor biztos, hogy szóba hozza a role model-eket, kiderül, hogy szükség volna némi corporate finance tudásra, de ez elsajátítható on the job. Persze nem árt, ha a munkatársak némi passion-nal is bírnak, mert a szenvedély nem elég kifejező, mit csináljunk? A motivation legyűrte rég az ösztönzést, karöltve az inspiration-nel, higgyétek el, ez true story! Ha már a történeteknél tartunk, jobb, ha tudjátok, ma minden a storytellingről szól, a történetmesélés maradhat a sufniban. Azaz „party in da house”, hol vannak már a házibulik, amik a konyhában zajlanak. Ahonnan nem hiányozhat némi deco, lehetőleg DIY, hiszen az a menő, ha saját kezűleg készítesz valamit. Csak túl ne lépd a budget-et, mert akkor hiába a cafeteria, nem marad elég pénzed a shoppingolásra. Akkor aztán mehet a brainstorming, miből veszel szeptemberben lunch boxot a gyereknek. Na, jó, abbahagyom, pedig nagyon szórakoztató ezzel játszani, de lassan ki kéne már kikapcsolnom a gépet, elvégre hol marad a work-life balance.

Beszélni élvezet, magyarul is

Tudom, hogy sokan érintve érzik majd magukat, külön elnézést az újdonsült filodendron-rajongóktól! Az angoltanár barátnőm példájából kiindulva, mégis úgy gondolom, egy kicsit érdemes lenne figyelni arra, hogy használjunk újra magyar szavakat azok helyett, amik helyett lehet. Annyi élvezetet találni abban, ha szépen válogatja össze az ember a szavait ahhoz, amit közölni akar! Temérdek szó, árnyalt kifejezés létezik a magyarban, nem kell írónak vagy újságírónak lenni ahhoz, hogy ezeket öröm legyen alkalmazni a beszédben, az írásban. Persze mindez igaz arra is, amikor magyarul használunk szakadatlanul éppen divatba jött kifejezéseket. Úgy gondolom, elég volna csak egy kicsi tudatosság és annak a belátása, hogy beszélni pont olyan, mint öltözködni vagy egy lakást berendezni. Lehet őrülten divatosan csinálni, felkapni mindig, amit éppen mindenki felkap, de akkor le lehet mondani valami fontosról. A stílusról.

 

Kárpáti Judit