A rajzot készítő gyermek finommotorikus mozgása életkorának megfelelő… amennyiben a rajzot a lábával készítette, ami már a rajzolás első másodperceiben elzsibbadt.

Emberábrázoló technikája kiváló, hiszen olyan részletek is megjelennek az arcon, mint a szempilla (még ha az a szemgolyóból is nő ki), valamint a kirúzsozott száj. Ha azonban jobban megnézzük a rajzot, látjuk, hogy az alakok uszonyban végződnek, ami két dolgot jelenthet:

  1. a gyermek azt hiszi, hogy az ember deréktól lefelé így néz ki, tehát ostoba, vaaagy:
  2. a gyermek azt hiszi magáról, hogy tud sellőt rajzolni, tehát nincs tisztában a korlátaival.

Amennyiben a második verzióra voksolunk, láthatjuk, hogy az alkotó ismeretei a sellők anatómiájáról meglehetősen hiányosak. Ennek oka pedig, hogy vagy egyáltalán nem látta A kis hableányt, vagy látta, de ostoba.

A sellők ugyanis köztudottan szépek, ami ebből a rajzból ugye, nem derül ki. Többnyire semmilyen testi fogyatékossággal nem rendelkeznek, ami ebből a rajzból ugye, nem derül ki. Nézzük csak meg jobban a piros hajú sellőt, akinek csak egyetlen kéz jutott. Persze még így is szerencsésebb mint prostiarcú kolléganője, akinek annyi sem. Így esélye sincs, hogy tárcsázza a mentőket, és jelenthesse, hogy rövidesen elviszi az anafilaxiás sokk.

Az alkotó már most érzékeli a nők közötti állandó rivalizálást: a piros hajú sellő ugyanis, látva fajtársa csalánkiütésektől puffadó arcát, heves örömtáncba kezd, és közben azt dúdolja: átk.rtál ribanc…. rám sóztál hat kék műkörmöt, pedig csak három ujjam van, úgyhogy most csak sírjál vért!