Nyúlós pite, felrobbanó tojás, és egy véletlen: 80 éves a mikrohullámú sütő

–

A varázslatos nyúlós pite története

A mi családunkban a konyha egyértelműen édesanyám territóriumának számított – még akkor is, ha számára, négygyerekes nőként a főzés nem kifejezetten tartozott a könnyed kikapcsolódás műfajába. Így aztán igazán bátor lépés volt, amikor apukám egy szép nap hazaállított egy akkoriban idehaza újdonságnak számító szerkezettel: egy mikrohullámú sütővel! Már a neve is titokzatosságot, misztikumot sejtetett. 

Onnantól a konyhai birodalmon belül afféle mikrotársadalom alakult ki: míg az anyaország továbbra is egy kézben összpontosult, a mikrohullámú sütőre rászabadult a család többi része. Ebben eleinte különösen édesapám brillírozott, aki alapos műszaki emberként természetesen a folyamatokat a szakirodalom beszerzésével kezdte: kerített egy szakácskönyvet, melyben kifejezetten mikrohullámú sütőkre fejlesztett receptek voltak. Ma már nagyon furcsa – legalábbis nekem – elképzelni, hogy valaki egy komplett menüsort lefőz a dobozkában, ám akkoriban még teljesen másképp gondolkodtam. Emlékszem, micsoda szenzáció volt, amikor asztalra került a mikróban készült ribizlis pite. Egészen más textúrái voltak, mint az addig megszokott édességeknek: az alapja kissé nyúlós volt, a teteje szivacsos, középen pedig a festőien szétrobbant gyümölcsszemek tanyáztak. Nyilvánvaló volt: immár az új, modern időket csócsálhatjuk a szánkban.

Hát kit érdekel anyám vasárnapi húslevese, a nagymamám hagyományos buktája, ha helyette ehet mikróban összeolvasztott trappista sajtot (személyes kedvencem, jalapeno karikákkal megtűzdelve!), vagy nyúlós-nyákos süteményt?

Mindez a kilencvenes évek elején történt… és hát mit tudhattuk, hogy háztartásunk modernizálására tett kísérletünkkel jócskán elmaradunk a fejlettebb országoktól? A mikrohullámú sütőt ugyanis 80 évvel ezelőtt szabadalmaztatták – igaz, még három évtizednek kellett eltelnie, hogy szélesebb körben is elterjedhessen. 

A mikrohullámú sütőnek Amerikában még saját nemzeti napja is van, méghozzá december 6-án, így tisztelegve az eszköz előtt, „ami örökre megváltoztatta, hogyan használjuk a konyhát” és ami „megkönnyíti az egyetemisták, szinglik, és túlhajszolt szülők életét". 

Nocsak!

A mikrohullámú sugárzás melegítő hatását egészen véletlenül fedezte fel 1945-ben a hányattatott sorsa miatt főleg autodidakta módon tanuló Percy Spencer. Egy nap ugyanis, amikor a munkahelyén egy működő radarberendezés közelében állt, észrevette, hogy a zsebében lévő csokoládé megolvadt. Éles eszű fickó lévén azonnal felismerte: a mikrohullámokkal főzni lehet! Hogy bebizonyítsa a hipotézisét, kukoricaszemeket helyezett a magnetron közelébe. És voilá: megszületett az első mikrohullámon pattogtatott kukorica! 

Spencer felbuzdult. Lyukat vágott egy vízforraló oldalába, beletett egy tojást, majd mikrohullámokat irányított a lyukra. Ez is működött… sajnos. Szkeptikus kollégája ugyanis épp a kritikus pillanatban kukkantott bele a vízforralóba, így a tojás az arcába robbant. 

Innentől már felpörögtek az események, mintha csak mikrohullámon rezegtették volna őket: 1945. október 8-án a Raytheon nevezetű cég bejelentette a mikrohullámú főzési eljárás szabadalmát.

Ami viszont különösen szomorú: Spencer úgy halt meg 1970-ben, hogy nem profitált többet a találmányából, mint két dollár –  munkahelye, a Raytheon ugyanis ennyit adott az alkalmazottainak a szabadalmaztatott találmányokért.

Gigászi mikró és villám virsli

Persze, az ősmikró még egészen másképp festett, mint a mai szerkentyűk. A mikrohullámú sütők Ádámja (azaz az első kereskedelmi forgalomba hozott darab 1947-ből) igazi monstrum volt: 1,8 méteres magassága mellé nem kevesebb, mint 340 kilogrammot nyomott. Ennek megfelelően háromszor annyi energiát fogyasztott, mint a mai mikrohullámú sütők, vízhűtéses volt, és mai értékben számolva cirka 10 millió forintot kóstált.

A ma is népszerű alakját a Litton Industries fejlesztette ki az 1960-as években, a forgótálcás megoldást pedig a japán Sharp Corporationnek köszönhetjük. 

A mikrókat az 1970-es évekre sikerült árban közelebb hozni a szélesebb közönség pénztárcájához. Ennek köszönhetően 1986-ra már minden negyedik amerikai háztartásban volt mikró,

1997-ben pedig az amerikai háztartások több, mint 90 százaléka birtokolt egyet.

Először 1947 januárjában használtak nyilvánosan mikrót: a New York-i Grand Central Terminalban elhelyezett, áthallásos nevű Speedy Weeny automatákkal pikkpakk lehetett hotdogot készíteni.

Csak fémet ne! De miért? 

Azt mindenki hamar megtanulja, hogy fémet szigorúan tilos a dobozba tenni, az okok, illetve a működés magyarázatát rábízom inkább Caroline A. Ross, a Toyota anyagtudományi és mérnöki professzorára, én ugyanis fizikából mindig is csapnivaló voltam. „A mikrohullámok a rádióhullámokhoz hasonló elektromágneses sugárzás formái. Ezeket egy magnetron nevű eszköz generálja, és a sütőben gondosan kalibrált frekvencián gyorsan oda-vissza pulzálnak. A mikrohullámok visszaverődnek a sütő belső fémfalairól, áthatolnak a papíron, üvegen és műanyagon, azonban az ételek – pontosabban az ételek víztartalma – elnyeli őket. Ez az elnyelés a molekulákat előre-hátra rezegteti, hőt hozva létre.”  

A fém nem tartalmaz vizet, ezért ha csak azt teszed be a sütőbe, akkor vissza fogja tükrözni a mikrohullámokat ahelyett, hogy elnyelné őket, mint az ételek. A visszaverődő mikrohullámok „felhalmozódnak”, ezek okozzák aztán a szikrázást, apró villámlásokat, ami károsíthatja a sütőt. 

Mind meghalunk?

Még mindig sokan aggódnak amiatt, hogy a mikrohullámú sütőben készített ételek kevésbé egészségesek, mint a hagyományos módszerekkel előállított fogások. 

Egyes tápanyagok, mint például a C-vitamin, lebomlanak, ha hőnek vannak kitéve, függetlenül attól, hogy mikrohullámú sütőben vagy hagyományos sütőben készül az étel. Mivel azonban a mikrohullámú sütőben a főzési idő rövidebb, ezért ott jobban megmaradnak az ételekben a hő hatására lebomló tápanyagok. „A tápanyagokat legjobban megőrző főzési módszer az, amely gyorsan főz, a legrövidebb ideig melegíti az ételt, és a lehető legkevesebb folyadékot használja” – magyarázza a Harvard Health Publishing idevágó cikke. „A mikrohullámú sütő pedig megfelel ezeknek a kritériumoknak, hiszen ott kis mennyiségű vízzel az étel lényegében belülről kifelé párolódik. Ezzel több vitamin és ásványi anyag marad meg, mint szinte bármely más főzési módszerrel.”

A BBC hasonló témájú írása, mely szintén a mikrohullámú sütőkben készült ételek egészséges voltát vizsgálta, ugyancsak megerősíti ezt, több kutatást is beidézve: semmi káros hatás nem éri az ételt, amennyiben a mikrót rendeltetésszerűen használják. A mikrohullámok sugárzása is teljesen ártalmatlannak tekinthető. „A mikrohullámok alacsony frekvenciájú elektromágneses sugárzást használnak – ugyanazt, mint a villanykörték és a rádiók. Amikor ételt teszünk a mikrohullámú sütőbe, az elnyeli ezeket a mikrohullámokat, ami az ételben lévő vízmolekulákat rezgésbe hozza, és a keletkező súrlódás felmelegíti az ételt. (…) A mikrohullámok azoknak az elektromágneses hullámoknak a részét képezik, amelyeknek naponta ki vagyunk téve. Amikor kenyeret sütünk, a sütő fűtőelemeiből származó elektromágneses hullámoknak és infravörös energiának vagyunk kitéve. Még az emberek is radioaktív hullámokat cserélnek egymás között” – mondja Juming Tang, élelmiszeripari mérnökprofesszor a Washingtoni Állami Egyetemről.

„Ha napfényből termesztett növényeket eszünk, akkor nem kell aggódnunk a mikrohullámú sütőben elkészített ételek miatt.”

Arra azonban a kutatók felhívják a figyelmet: nem szabad minden ételt abban a műanyag dobozban melegíteni, amiben megvásároltuk őket. „Egyes műanyagok nem alkalmasak mikrohullámú sütőben való használatra, mert lágy és rugalmas tulajdonságukért polimereket tartalmaznak, amelyek alacsonyabb hőmérsékleten megolvadnak, és 100 °C felett a mikrohullámú sütőben való használat során kioldódhatnak.”

A rák sikolya

Végül, ha már egy személyes élménnyel kezdtem a mikrohullámú sütők nyolc évtizedes történetét, hadd zárjam hasonlóképp. Mivel kamaszkoromban is szerettem főzni, illetve már akkor is kíváncsi és kísérletező kedvű voltam, egyik nap úgy döntöttem, hogy feltalálom az alacsonykalóriás rákszirmot. Azaz: a rák aromájú kemény lapocskákat nem hagyományosan olajban sütöm ki, hanem a mikróban. Annyi eszem legalább volt, hogy első körben csupán egyetlen lapot tettem be a dobozba, majd elindítottam maximális fokozaton. Pár pillanatig nem történt semmi… aztán halálsikoly hallatszódott odabentről, majd a rákízű lap felugratott a mikró falára és ott felgyulladt. Apukám féltve őrzött csodaszerkentyűje pedig ezzel meg is adta magát.

Úgyhogy, ha szabad egyetlen tanáccsal búcsúznom: ne csináljátok utánam, gyerekek.

Fiala Borcsa