–

Szervusz, Klárikám, csak egy percre ugrottam át hozzád, be se megyek! Na, jó, de tényleg csak egy percig maradok, millió dolgom van, és nem akarlak feltartani. Hoztam a palántákat, amiket megígértem.

Hogyhogy milyen palántákat?!

Klárikám, tudod, mondtam múlt héten, hogy kimegyek a kertészetbe csütörtökön, és veszek neked is pár tő muskátlit, olyan csoffadtak a kis virágaid az erkélyen, rossz nézni!

Nem vitted be őket télen, mi?

Bevitted? Akkor az átültetéssel lehetett gond! Mindjárt rájuk nézek, tudod, nekem olyan szemem van a virágokhoz, egyből kiszúrom, mi bajuk.

Érzik ám a növények, ki szereti őket igazán. Hacsak ledugok egy tövet, biztos bokor lesz belőle. Nem tehetek róla, ilyennek születtem.

És nem tudok parancsolni a kezemnek! Mindig csinálni kell valamit, Balázskám majd megőrül tőlem.

Lusta, ez az igazság.

Te, hallod, a lányom pont olyan virággyilkos, mint te, hiába megyek át havonta rendbe tenni a kertjét, ha nem locsol rendesen!

Mondtam neki, hogy permetezni is kellene a rózsákat, tetvesek a levelek, de nem engedi, képzeld el, a gyerekek miatt, azt mondja. Pedig elég nagyok már, nem nyalogatják a növényeket, az almát is megmossák maguknak!

Persze azért én titokban előmosom a gyümölcsöt, olyan kis hebrencsek!

Biokert, biokert, mondja az anyjuk, én meg mindjárt valami csúnyát…

Nonszensz, Klárikám, nonszensz!

Mindegy, az ő kertje!

Csak hát fáj a szívem, hogy pusztulnak azok a gyönyörű virágok.

Ej, add azt a kávét, angyalom, aztán megyek is, el kell vinnem Saci barátnőmet a csontkovácshoz, beállt a dereka. Tízre van időpontunk.

Hát képzeld el, az az ostoba orvos tisztára félrekezeli, mondtam is Sacinak, hogy elég a kuruzslásból, nyomás az én csodakezű mesteremhez, az majd jól megropogtatja, és holnapra kutya baja se lesz!

Megadtam már neked a számát? Sose lehet tudni, mikor lesz rá szükségetek!

Nekem rendbe tette a csodateájával a hólyaghurutomat, Balázsomnak meg, képzeld el, még a látása is javult, amióta kezeli az isiászát.

De, komolyan!

Pedig nem hitt benne ő se, úgy rángattam el magammal, jól össze is vesztünk, mert szerintem csak a csinos doktornő miatt ragaszkodott annyira a körzeti neurológiához.

Megtiltottam, hogy az SZTK-ba betegye még egyszer a lábát!

A fiam a fülészetre járkált oda hiába, neki is én kerestem végül egy jó magánorvost, nem is értem, hogy képzeli, hogy majd az államiban meggyógyítják.

Olyan jó gyerek az, te Klári, de muszáj foglalkozni az ügyeivel, mert átverik!

Kis teszetosza, mint az apja, nem tud nemet mondani, ha mégis nemet mond, az is igennek hangzik inkább… Hiába mondom én a magamét, felnőtt ember, már késő. Anyósom rontotta el, agyonkényeztette, azért ilyen puhány. Nem kellett volna ráhagyni… Csak hát utálta a bölcsődét szegényke.

Klárikám, milyen kávé ez?

Jó, jó, de figyelj csak, hozok neked át kóstolót az enyémből, próbáld ki azt! Olasz. A nagykerben vettem, nagyon jó áron, veszek neked is legközelebb, ha ízlik! Úgyis jön a névnapod.

Visszatérve a fiamra, képzeld el, megnősül jövőre.

El se hiszem.

A kislány?

Nagyon rendes, tisztelettudó.

Harmincöt éves, vagy harminchat, nem emlékszem pontosan.

Egy munkahelyen dolgoznak. Mondtam Ákoskámnak, hogy nem túl szerencsés becserkészni egy házi nyulat, de azt mondja, másik osztályon van az Éva, nem is futnak össze, csak ha akarnak.

Ők tudják.

Én meg azt tudom, hogy majd megőrültem Balázstól, amikor én voltam az asszisztense egy rövid ideig, mert elment szülni a Manyi. Majdnem elváltunk, te, képzeld, csak azért nem, mert tudod, nekem fát lehet vágni a hátamon. A végén már ott tartottunk, hogy fogat is én húztam. De, komolyan, még abban is segíteni kellett neki. Bivaly nagy férfiember volt a páciens, úgy is hívták: Kovács, egy akkora hetese volt, hogy el se hinnéd. Én húztam hátra a fejét, Balázs meg a fogat rángatta, de az istennek se akart kijönni, izzadtunk mind a hárman, mint a lovak, aztán mondtam, hogy adja csak oda azt a fogót, úgyis én vagyok az erősebb, a konzervek tetejét is csak én tudom lecsavarni egy mozdulattal.

Ne nevess! Megmutassam?

Csak van a spájzban egy üveged!

Tudom, hogy nem vezetsz igazából háztartást, de egy nyomorult uborkád csak van!

Nincs? Na, majd adok kovászost. Anyám receptje, olyat ma már nem eszel máshol!

Megszoktam már gyerekkoromban, hogy mindent nekem kell megoldanom.

Anyám szülte a gyerekeket, aztán ment vissza a gyárba három hónap után. A szoptatáson kívül mindent csináltam, én voltam a nagylány. Az öcsém bezzeg játszhatott, pedig csak egy év van köztünk. Nekem meg maradt a háztartás és a pesztra iskola után.

De színjeles voltam ám!

Már akkor főztem, amikor még le se bírtam emelni a teli lábast a tűzről.

De nem is vagyok olyan puhány, mint az öcsém!

Most intézem a nyugdíját.

Hát képzeld, nem akarnak beszámítani neki egy teljes évet, be kell mennem rendet csinálni a nyugdíjintézetbe. Mondta, hogy hagyjam, ne idegeskedjek miatta, de nem bírom, amikor packázik valakivel a hivatal!

Nincs elég dolgom, ugye, hát ezt is elintézem!

Na de most már tényleg rohanok, Klárikám, itt hagyom a palántákat, de neki se kezdj nélkülem az ültetésnek, majd átugrom délután. Olyan kis törékenyek, nehogy bajuk legyen. Meglátod, milyen szép lesz az erkély!

Hogy még sose ültettél, muskátlit?

Hát most se fogsz, drágám, mondom, majd én segítek.

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Claudia Burlotti