–

Kurucz Adrienn – Örkény a felvételi irodában

Felvi-iroda, Maros utca, értetlen nő, kontra alkalmazott.

– Ha megkapom a meglévő diplomámra a maximális pontot, ami 400, akkor abból hogy lesz 450, ami a ponthatár?

– Pluszpontokkal. Nyelvvizsga?

– Van.

– Szuper, arra adnak még 40 pontot.

– De így se elég ezen a szakon.

– Ööö, nem.

– Akkor?

– Van önnek fogyatékossága?

– ?

– Bocsánat.

– …

– Fogyatékos gyermek, olyan személy a családban, akit ön ápol?

– ?

– Mert szociális helyzetre való tekintettel adható újabb 40 pont…

– Más?

– Sportolói múlt?

– Mi köze a sportnak a pszichológia-felvételihez?

– Azért is jár pluszpont… Viszont van másik út is!

– No!

– Érettségizzen le!

– Megtörtént.

– De az sima érettségi! Tegyen magyarból emelt szintűt.

– Asszonyom, van egy magyartanári diplomám. Felkészíthetnék ez alapján középiskolásokat az érettségire. Miért érettségiznék le belőle újra????

– Mert azért jár 50 pont, és akkor nem vesszük figyelembe a diplomáját, csak az érettségi eredményeket, plusz az emelt szintű eredményét. Ha biztosra akar menni, akkor, mondjuk, érettségizzen le újra történelemből is! Akkor biztos felveszik pszichológiára. Már persze, ha hajlandó dolgozni érte.

Örkény és a közlekedés, avagy Both Gabi és az elveszett trolipótló

A trolipótló buszvezetője nem tudja, merre kell vezetnie a járművet, az utasoktól érdeklődik. Mondjuk neki, hogy kövesse a felsővezetéket. Csodálkozik.

Zimre Zsuzsa, Örkény a japán autóbontóban – A bakoknak sosem sikerül semmi elsőre

Japán autóbontó a város határában. Kézzel-lábbal elmagyarázom, mit szeretnék. „Brékó, brékó, Tamás gyere a munkafelvételhez!” (Megérkezik Tamás, ötvenes, kicsit megtört darab, de töretlenül mosolyog.) Szemrevételezi az autót. Elmentében int még, japán vagy francia? Mondom, francia. Oké-jelet mutat. Visszajön. Belepróbáljuk az autóba. Nem passzol. Tamás el. Újabb tíz perc várakozás. Tamás vissza. Új alkatrésszel. Jelentőségteljesen rám néz, majd megszólal: „Maga bak?” Néma csend. Mindenki a válaszra vár. Mondom. igen. „Hát, ennyi, én is. Nekünk sosem sikerül semmi elsőre” – mondja, és mint a nagyjelenet végén, meghajlással távozik. Én is.

Tóth Flóra – Örkény a szupermarket pénztárnál

A gyerekeimből valahogy mindig a pénztárnál állva törnek elő az örkényi beszólások.

Például itt kezdik el jól hallhatóan sorolni, hogy kinek mi a kedvenc itala: „van, akinek az almalé, van, akinek az Elzás víz… a mamának meg a bor”. Ezt már minden pénztáros tudja a hozzánk közel lévő üzletben.

Vagy amikor a bolt hátsó részén megbújva papírbilit használunk egy SOS megoldandó kaki-ügy kezelésére, akkor a pénztárig magukban tudják tartani az információt: „a mama táskájában egy nagy kaki van”. De ott már nem.

És valóban egy nagy kaki volt a táskámban, méghozzá gondosan becsomagolva.

De azok a legjobbak, amikor a pénztárost is sikerült belevonnunk a kis családi műsorunkba:

Pénztáros: – Tizenkétezer-ötszáz forint lesz.

Gyermek (négyéves): – Mama, fizethetek én?

Én: – Persze.

Pénztáros: – Van saját pénzed?

Gyermek: – Persze, nagyon sok pénzem van.

Pénztáros: – És tényleg te fizeted ezt a sok ennivalót?

Gyermek: – A mama mindig megengedi, hogy én fizessek.

A pénztáros teljesen döbbenten néz. Én megörülök, hogy a boros és a kakis incidens után végre kiderül, milyen jó anya vagyok.

Aztán előveszem a bankkártyám, és a kislányom kezébe adom. A pénztárosnak lassan leesik, hogy nem a gyerekkel fizettetem ki a napi bevásárlást. Mindenki boldog. Távozunk.

Tóth Dominika beszélgetése egy diszpécserrel – Ezek nem azok a rozsdás csirkeszárnyak, amiket kerestek

Én: – Elnézést, de rossz ételt hoztak ki, én rozsdás csirkeszárnyakat kértem. Ez nem az.

Nő: – De, az.

Én: – Nem, nem az, ezek rántott csirkecombok.

Nő: – Igen, rántott csirkecombok.

Én: – De én rozsdás csirkeszárnyakat kértem.

Nő: – Igen, ezek rozsdás csirkeszárnyak.

Én: – Nem, ezek rántott csirkecombok.

Nő: – Csirke.

Én: – Igen csirke, de ez comb és rántva, én rozsdás csirkeszárnyakat akarok, küldjék ki azt, amit rendeltem.

Nő: – Rendben küldjük.

DTK, Örkénnyel a Közértben (lábjegyzet*: A darált hús kétszer darálva az igazi)

Közért Budapesten. A hentespultnál állok, várok a soromra, fél kiló darált marhacombot készülök vásárolni. Magas, borostás férfi lép oda hozzám, a szemembe néz, és ezt kiabálja: „Nem kell egymillió dollár? Akkor rohadjál meg a saját szarodban, te hülye kurva!” Aztán meglobogtatja a kezében tartott névjegykártyát, és elballag. A combot kétszer daráltatom át, a gyerek jobban szereti, ha apró szemű a hús a bolognai szószban.

Örkény az okmányirodában, avagy Pásztory Dóritól ujjlenyomatot vesznek

Útlevél ügyintézés úgy hat éve a festői XIII. kerületi okmányirodában, mögöttem kígyózó sorral.

Ügyintéző: – Tud adni ujjlenyomatot?

Dóra: – Vannak ujjaim, akkor tudok.

Ügyintéző: – De csak akkor tud, ha mindkét kézről veszünk.

Dóra: – Mindkét kezemen vannak ujjak. Nem gond.

Ügyintéző: – Akkor két hüvelykujját rakja oda.

D: – Na, abból pont nincs kettő.

Ügyintéző: – Akkor melyikből van?

D: – Azt sajnos nem tudom.

Ügyintéző: – Mi az, hogy nem tudja?

D: – Hát, nézze meg, maga szerint melyik ujjak ezek?

Ügyintéző: – Jó, akkor nem veszünk ujjlenyomatot.

Örkény az igazgatóiban, Gyurkó Szilvivel – „De ha tudnák, milyen nehéz helyzetben vagyok én”

Iskolában egyeztető tárgyalás az igazgatóval, mert az egyik tanár veri a gyerekeket. Az egyik ilyen esetet felvette egy gyerek, bizonyítékaink vannak. Elmondjuk az igazgatónak, hogy mi a helyzet. Azzal zárjuk, hogy a gyerekek (legalább száz gyereket tanít ez a tanár) komoly veszélyben vannak, ez így nem mehet tovább. Megkérdezzük, mit fog tenni? Meghallgatja, majd azt mondja:

„Oké. De ha tudnák, milyen nehéz helyzetben vagyok én. Nem könnyű a munkám. Nagyon ki vagyok merülve” – majd elhallgat. Ennyi. És néz ránk, hogy van-e még kérdésünk.

Szőcs Lilla – Örkény és a rókatetem

🦊,,Eltemettem,így már nem okoz gondot."

Örkényi házasság: Kurucz Adrienn és férje, Dolák-Saly Róbert beszélgetnek – „Képzeld, felhívott a Tibor”

(A férfiak miért nem értik a családi viszonylatokat, amikor azt pontosan átlátják, melyik aluljáró hova visz?)

Férfi: – Képzeld, felhívott a Tibor.

Nő: – Az ki?

Férfi: – Nagybátyám, a Tibi bácsi fia. Zenész a gyereke!

Nő: – Tibi bácsinak nem volt fia, csak lánya.

Férfi: – Öööö. De volt fia, most hetvenéves.

Nő: – Nem lehet hetvenéves fia, mert a felesége nyolcvanöt körül van max…

Férfi: – Mi köze van ehhez a nagynénémnek?

Nő: – Csak annyi, hogy a „néni” Tibi bácsi özvegye, tehát a hetvenéves Tibinek nem lehet az anyja. Különben is csak egy gyerekük volt, egy lány… de basszus, ez a te családod, nem? Hogyhogy nem tudod?

Férfi: – Akkor Tibi az öccse.

Nő: – Kinek az öccse? A néninek?

Férfi: – Tibi bácsinak.

Nő: – Hogy lehetne Tibi bácsinak egy Tibi nevű öccse?

Férfi: (csodálkozó kutyafejjel) – Jó, akkor felhívom a nevelőapámat, ő biztos emlékszik a családi dolgokra.

…

Férfi: – Halló, Bandikám, kicsodája a Tibi a Tibi bácsinak? Hogy nem tudod? Én se… Adri ordítva röhög, leteszem.

…

Férfi: (töpreng) – Akkor felhívom a nagynénémet.

Nő: – Megkérdezed, hogy van-e fia? A nagynénédet, akit hatvan éve ismersz?

Férfi: – Meg én!

Nő: – Hívd inkább az unokaöcsédet, hogy van-e nagybátyja! Mármint anyai részről.

Férfi: – Nem hívom, kinevet. Inkább a nagynénémet.

Fél órája beszélnek, már mindenki szóba került a családban, csak Tibi nem, kerülgetjük, kerülgetjük a témát, vagyis a Tiborokat… Vajon kiderül, ki telefonált?

Fotó Örkény Istvánról: Fortepan/HUNYADY JÓZSEF