–

Nincs itt semmi látnivaló, kérem! Szóval tessék szépen tovább sétálni! Csupán egy olyan optikai jelenségről van szó, melyet az eső- vagy páracseppek okoznak, amikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk, és spektrumaira bomlik. Ez volna a szivárvány keletkezésének száraz magyarázata általános iskolában, fizikaórán.

A kikezdhetetlen prózaiságon túl mégsem találkoztam olyan emberrel, akit hidegen hagyott volna a szivárvány látványa.

Vajon mit látunk benne?

Valamit, amire mindig vágyakoztunk, de sosem lehet a miénk?

Egy eltávozott lelket?

A folyton előttünk álló utat?

Azt a szépséget, amely a hétköznapi élet minden nyűgét egyszerre sodorja el akkora eufóriával, hogy a lélegzetünk is eláll tőle?

Tényleg veri az ördög a feleségét?

Vajon a napsütéssel vegyes eső valamiféle sztratoszférai, családon belüli bántalmazás lesz, és tényleg veri az ördög a feleségét? És ha igen, akkor az ezután rendszerint feltűnő szivárvány azt jelenti, hogy kibékültek?

Maga a szivárványnézés: meditatív állapot. Nálunk az óvodás szinte receptre rajzolja le heti kétszer – mintegy önmagát megnyugtatva. Gondosan válogat az ötven árnyalatos pasztellkréta-palettából, így nálunk még fekete is van a szivárványban, ahogy egyébként az minden rendes famíliában előfordul.

Ehhez még gyereknek sem kell lenni.

Miért imádjuk annyira a szivárványt?

Vajon miért szaladunk ki az utcára életkortól függetlenül, miért tekergetjük a fejünket, pipiskedünk, mászunk fel egy falra, miért nyújtogatjuk a nyakunkat? Miért tárjuk ki felé a karjainkat? Erre a kérdésre nem tudok választ adni, csak annyi biztos, hogy mindenki rajong érte. Azt sem tudom, hogy miért kapkodunk a telefonunk után, amikor tele van a net szivárványos fotókkal.  Az én lelkes szivárványfotózásomhoz számos ismerősöm csatlakozott nemzetközi szinten, így lassan összehozhatnánk egy romantikus katalógust.

Hiszen egyik olyan, mint a másik… vagy nem?

Hát, nem.

A szivárvány változatos

A napkeltés/napnyugtás szivárványnak ugyanis más az összeállítása, mint a napközbeninek. Reggel az ember nem azért lát csak vöröset, sárgát, narancsot az égen átívelő képződményben, mert még bazi álmos, hanem azért, mert valóban csak ezeket a színeket tartalmazza a korai- vagy éppen késő esti égi képződmény. Ha kéket-zöldet (és indigót, meg ibolyaszínűt is) szeretnénk látni, akkor munkaidőben és délután érdemes felfelé tekintgetnünk.

Néhány éve már külön szivárványbesorolás is létezik, bár szivárványosztályozás már az 1950-es évektől létezik azon megfigyelés alapján, hogy mekkora vízcseppek törik meg a beeső fényt:

minél nagyobbak ugyanis a cseppek, annál élénkebbek lesznek a szivárvány színei.

Egy másik megközelítés szerint úgy is csoportosíthatunk, milyen magasan van a nap a horizont fölött. Hetven fokos szögben a zöld és kék színek dominálnak, a horizonthoz közelebb pedig a sárgák és a vörösek.

„Somewhere over the rainbow”

A szivárvány szó a szív igéből ered, de mindannyian a szívünkkel érzékeljük (ami meg főnév). Ki hinné, hogy ennek a csodás jelenségnek a magyar neve a szivárog, a szivacs, lecsupaszítva pedig az ezek közös gyökerét is adó szív igéből van? És tényleg: a szivárvány látványa egyszerűen magába szippant. Egy barátom, amikor meglátta, már rohant is le a tizedikről, hogy kiássa a „szivárványlábnál” elrejtett titokzatos kincset. Persze sosem találta meg.

Angolul, németül, finnül a formát is kifejező nevet kapott: esőív/esőíj.

Olaszul: villámív(íj).

A szentjeiket igen tisztelő katalánoknál: Szent Márton (Szent János) hídja.

A spanyoloknak és portugáloknak: szivárványhártyaív.

A franciáknak: égi ív, a törököknek: égi öv.

Az oroszok és az ukránok szivárványa az „öröm” és a „boldogság” főnevekkel rokon. Milyen igazuk van: pont ezt érzi az ember, amikor meglátja a feje felett.

Tatárföldön talán a legszebb a neve: hálaimahíd.

A hithű zsidók úgy tartják, „Aki látja a szivárványt, mondjon [áldást]… de nem szabad nagyon nézni”.

Egy ausztrál sem kerülhetné ki a témát, mitológiájuk szerint ugyanis az egész világot a Szivárványkígyó teremtette. De a görög, finn, hindu, ír, sumér, japán, skandináv mítoszokban is találunk fontos szivárványmotívumot.

Palócföldön pedig régen azt mondták rá: bábabukra!

Tündérek szalagja.

Akárhogyan is, az viszont lehetetlen, hogy a mi „szív” igéből eredő szivárványunknak ne lenne köze a megpillantás percében lelkesen dobogó szervünkhöz, a szívünkhöz is.

De hogy jön egy optikai légköri izé a nagybetűs élethez?

Egész egyszerűen – a szivárványtanulmányozás (micsoda szuper foglalkozás lehet!) sokat tesz hozzá a lehetséges földön kívül életek megismeréséhez. Ahol szivárvány van, ott víz van (legyen az a hely akár egy exbolygó). Ahol pedig víz van… De ezt már tudjuk.

Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Anton Jankovoy