Ültem az erkélyen fent a hetediken, és csak bámultam ki a fejemből a délutáni napsütésben. Ha jól emlékszem, fehér póló volt rajtam, a tükör előtt elsuhanva még meg is jegyeztem hangosan, hogy nem túl előnyös darab, mert a hasam semmivel sem lett laposabb az előző héthez képest. Éppen a szőnyeget vittem ki, hogy kiporoljam, amit nyáridőben diszkréten mindig akkorra időzítek, amikor a szemközti színház népe száz-szám a téren várakozik. Ilyenkor félpucérra vetkőzöm, és minden izmomat megfeszítve rázom a csíkos rongydarabot, miközben úgy teszek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Messziről biztosan jó pasinak tűnhetek – gondolom közben –, akire vágynak, és az előadás közben is rólam fantáziálnak az ünneplőbe öltözött, operára éhező honfitársak. Az alakításom azonban gyenge lehet és közönséges, mert még senki sem törte rám az ajtót, és nem tepert le azonnal. Szóval ültem az erkélyen, és hagytam, hogy süsse az arcomat a nap. Nem terveztem hosszan kint maradni, de valahogy úgy alakult, hogy mégis kint ragadtam. 

Csak ültem ott némán, néztem a semmibe a háztetők felett, és csendben megállapítottam, hogy a tavasz tagadhatatlanul megérkezett. Ott, abban a szent pillanatban, a kék kagylófotelemben alakult úgy, hogy kanos lettem. Mert az életben vannak dolgok, amikre nem lehet előre felkészülni. Mint például arra, hogy

az idei tavasz is úgy robbant be az életembe, mint a derült égből lepottyanó hormonbomba, tele szexuális kisülésekkel.

Nem volt oly' rég, így tisztán emlékszem, ahogy teljesen meztelenül állok a kádban. Azért írom le, hogy ruha nélkül voltam, mert nálam néha (nagyon néha) előfordul, hogy túltolt jókedvemben mindezt felöltözve teszem. Én az a típus vagyok, aki a fal felé fordul, mert szeretem bámulni, ahogy peregnek lefele a vízcseppek. Közben dúdolok, mit dúdolok, ordítom az éppen aktuális kedvenceimet! Azt szeretem, ha forró a víz! Nem vagyok mazochista, de élvezem, ahogy vörösre színeződik mindenem, és azt is, ahogy fáj az égető vízsugár, amit a jobb kezemben tartott rózsából permetezek magamra, érdekes, de most jövök rá, hogy még soha sem használtam mikrofonnak, pedig milyen egyértelmű lenne. Csiklandoz, megérint, imádom, ahogy apró tüskék ezreit érezve bizsergeti a bőrömet. Nem állítom, hogy csak a tavaszi hangulat miatt, de másodpercek alatt kerülök kellemes helyzetbe. Nem is frusztrál, hiszen a fürdőszobám nem nyilvános hely. Hagyom, hadd bizseregjek a lábujjaim hegyéig, hagyom, hogy a bal kezem azt tegye, amit ilyenkor ösztönösen tennie kell. Szeretve lenni, a mi titkunk marad! Nem kell ezt tudnia senkinek! 

Két napja történt munka közben, amikor a „kedves” mellé léptem, és beszédbe elegyedtem vele. Már korábban kinéztem őt magamnak, a nekem legszebbet, legkedvesebbet. Csak álltunk egymás mellett, filozofáltunk a semmiről, már nem is igazán emlékszem. Nem szándékosan, talán tudat alatt jött az inger, de egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá, míg egyszer, alig fél másodpercre összeért a csupasz karunk. Nem tudom már, hogy melyikünk billent el, de arra az egy pillanatra a mennyországba kerültem. A fejem búbjától indult, még most is borzongok, ha bevillan az érzés, ami szétáradt bennem. Ahogy végigkúszott észrevétlenül át a tarkómon, a nyakam környékén kicsit megpihenve. Ahogy a mellkasomba nyilallt, szétáradt a karjaimon, miközben terjedt egyre csak lejjebb és lejjebb. Ott, középen újra megpihent. Ha nem lett volna nálam egy mappa, bizony sarkon kellett volna fordulnom, hogy elhagyjam a terepet. Aztán kúszott tovább a combjaimat mardosva, csókolva a belső, érzékeny felületet.

Olyan volt, mintha órákig tartott volna, pedig annyira kurta volt az egész, hogy szinte mérni sem lehetett volna.

Minden idegsejtem sikított, hogy fordulj oda, és éld meg a pillanatot, de jól nevelt és gyáva lévén, csendben, magamban éltem át ezt a mentális, csodálatos, orgazmikus pillanatot.

Ugyanúgy, ahogyan a minap is! Éppen keményen edzettem, bicepszre dolgoztam vagy a seggemet feszesítettem. Már erre sem emlékszem. De talán mégis mellre toltam, ültem az egyik kényelmes kínzóeszközben. Az edzőterem amúgy is egy nehéz terep, sokszor azon kapom magam, hogy bámulom a csodaszép embereket. Mondjuk, nem zavarba ejtő kínossággal, csorgó nyállal teszem, de akkor is! Már-már szégyellem magam, és felteszem a kérdést: talán csak amiatt járok oda, hogy a szememet legeltessem? De csitt! Mert ami szép, az szép... és különben is! Szerintem ők amúgy is bírják az ilyesmit. Szóval ültem ott a gépen, és csak néztem a tökéletességet. A fejemben egy mozi zakatolt, tele élettel. Nem holmi szoft felnőtt film, lágy erotikus maszlag. Kőkemény hardcore pornó volt... tele mocsokkal és trágár szavakkal. Mert barbár táj barbár szóra kapatja a számat, én meg ott csücsültem összeszorított, keresztbe vetett combokkal, mert az összes vérem, ami élt és mozgott, az mind az ágyékomba szállt.

Nem vagyok biztonságban, mert a tavasz teljesen kicsinál. Random kerülök bajba, bárhol is legyek, akár kocsmában, színházban vagy az utcán. Tombolnak a hormonok, ellepik az agyam, és percekig én vagyok a legkínosabb helyzetben lévő, furcsán viselkedő alak. Tavasz van, emberek! És röviden, tömören, őszintén, forrongva csak egyet mondhatok: szexelni akarok! Úton-útfélen, éjjel és nappal. Ágyban és földön... vagy a parkban, pokrócon... fűcsomót markolva. Tök mindegy, csak sok legyen! És az sem utolsó szempont, ha van kivel! 

És akkor íme, egy afrodiziákum-recept, amolyan pasifőzelék, ami valójában fehérboros zellerfőzelék:

Hozzávalók:

 1 evőkanál vaj

 3 evőkanál olívaolaj

 15-20 centi póréhagyma (vagy egy közepes fej vöröshagyma finomra aprítva)

 1 gerezd fokhagyma

 3 fej zellergumó (kábé 1,6 kg) meghámozva, félbevágva, fél centisre szeletelve, gyufaszálra csíkozva

 2 deci száraz fehérbor

 5 dl alaplé

 fél teáskanál só

 1,5 dl tejszín

 késhegynyi, frissen reszelt szerecsendió

 1 púpos evőkanál étkezési keményítő

 tálaláshoz friss petrezselyemzöld, durvára aprított pirított dióbél

 frissen őrölt bors

Elkészítése: egy nagyobb serpenyőt füstölésig hevítek. (A legjobb egy wok.) Meglocsolom egy evőkanál olajjal, és a felcsíkozott zellert három-négy részletben megpirítom. Nekem ez négy-öt perc volt adagonként, miközben folyamatosan kevergettem. Két-három perc után finoman sóztam, majd két evőkanálnyi borral meglocsoltam. Vigyázzunk a felcsapó gőzzel! Azért ne egyszerre pirítsuk, mert akkor nem pirulni fog, hanem párolódni.  Ezt addig végezzük, amíg el nem fogy a zeller. Tegyük félre. A vajat egy lábosban (közepes lángon) összeolvasztom az olajjal. Ráborítom a hagymát, és négy-öt percig – folyamatosan keverve – pirítom. Finoman sózom, és egy-egy kanál vízzel vagy borral meglocsolom, hogy gyorsabban puhuljon. Hozzáforgatom a pirított zellert, felöntöm az alaplével és kábé egy deci borral, majd fedő alatt hét-nyolc percig forralom. Szerecsendióval, sóval, borssal ízesítem. Puhára főzöm, de nem hagyom teljesen szétfőni. A tejszínt kikeverem a keményítővel és fél deci langyos vízzel, majd besűrítem vele az alapot. Sózom, borsozom, ha kell. Tálalásnál friss petrezselyemmel és a dióval szórom meg. Én tettem rá pirított fekete köményt is, mennyei.

Szatmári Főzelékes Feri