-

1. Mondd, hogy barát, és lépj be!

Igazság szerint én már akkor éreztem, hogy ez az irodaváltás biztos csudaklassz lesz, amikor benyitottam a nagy kovácsoltvas kapun. Az új WMN HQ épületének díszítésében ugyanis rendre visszaköszön a szivecske. Nem vagyok egy nyálas gyerek, és az oviban sem szív volt a jelem, de hát ki az a szívtelen dög, aki ellen tudna állni egy ilyen kedves fogadtatásnak?

kapu
L.O.V.E.

2. Még nyílnak a kertben

Idén nagyon rágerjedtem a tavaszra, úgy lesem a rügyező bokrokat, fákat, mint kotlós a csibéit. Jó, oké, inkább úgy, mint a legénybúcsúzós brit fiatalok a pesti lebujban sztriptíztáncos nőcit: már lekerült a blúz, hamarosan jön a lényeg! Érzem én, hogy az óvatosan nekiinduló aprócska, zöld kezdemények egykettőre vibráló impresszionista festménnyé fogják varázsolni a várost. Ennek az előfutárai pedig már az iroda házának csinos kertjében is ott izgulnak, kibomlásra készen.

rügyek
Az ígéret már ott van a levegőben

3. #pesticetli

Egyszerűen imádok társasházban élni dolgozni, őrült izgi, amikor összegyűlnek a különféle népek egy fedél alá, hogy aztán a közös ügyekről élénk diskurzust folytassanak a postaládák környékén. Megkönnyebbültél, amiért végre felnőttél, és elköltöztél anyádtól? Ne virulj korán, az új lakóközösségben mindig lesz legalább egy önjelölt népnevelő, aki időt és fáradságot nem kímélve terjeszti az igét. Időzzünk csak el egy pillanatra ennek az üzenetnek a mesteri kialakításán! Külön a sarokban már felhívja rá a figyelmet, hogy ez nem egy spam, hanem FONTOS! Majd pointilista technikával gondosan kiemeli a problémát és annak forrását, hogy azoknak is átmenjen az üzenet, akik netán, rohantukban épp csak rápillantanának a közös együttélés mózesi kőtáblájára. Az udvarias búcsúzás előtt az eset súlyosságát még hasonló esetekkel is alátámasztja – elárulom, én ezek után még belepisilni is csak nagyon óvatosan szoktam a közös sloziba.

cetli
Kőtábla - papírból

(Mielőtt nekifutásból a kommentelős gomb felé lódulna a kezed, szólok, hogy csak viccel a néni. Esküszöm, soha nem dobok bele semmit, ami eldugíthatná a rötyit, és a kollégáimat is erre biztatom!)

4. A stílus: maga az ember

A hely eleganciáját mi sem illusztrálhatná jobban, mint a lépcsőfordulóba hetykén odavetett antik Minerva varrógép. Imádom.

varrógép
Néha kiszaladok beszegni, feltűz, gomblyukazni egy kicsit

5. Kedvenc mindenem...

… a biciklim. A D. Tóth pedig olyan aranyos volt, hogy (szerintem direkt miattam) olyan helyen vett ki irodát, hogy nekem praktikusan háztól házig vezet a bringaút. Így már tényleg semmi nem áll az utamba, hogy olyan bosszútestet pattintsak magamnak nyárra, hogy térden állva és sírva könyörögjenek a legnagyobb divatházak, hogy legalább egyszer vonuljak végig a kifutójukon.

bringa
Láncba verve

6. Pihegjünk együtt

Minden lakásnak van egy olyan pontja, ahol végül a házibulik eszkalálódnak. Nálunk már a költözés alatt megszületett ez a kis sarok, azóta is ide vonulgatunk ki két cikk között egy kávéra pletykálni fontos dolgokról értekezni.

pihenő
Rajonganak értünk a szomszédok is!

7. Itt történik a medzsik!

A fő-szívem csücske ez a gigantikusan nagy konyha (amit - mint rebesgetik a kollektívában -, hamarosan, képzeljétek, lehet, hogy ápdételünk majd). Na nem mintha nem töltenénk be azonnal... A múltkor is, amikor gyúrtam a croissant kelttésztáját, nem kisorjázott az összes liba, hogy csippentsen egyet? Igen, még a Tudatos Nő, a Mindenmentes Csaj és az Életmódváltó Kolléga is.

konyha
Akár keringőzni is lehetne, de én csak zabálni járok ide

8. LMBTQ

Mondom, hogy ezt az irodát teljesen ránk szabták: nyilvánvaló tehát, hogy az ablak rolója is a mi liberalizmusunkat és nyitottságunkat tükrözi vissza. Élni és élni hagyni: ez még ilyen diszkrét vonalon is megjelenik.

roló
Pácse

9. Kusti Pisti

Tök jó arc az összes kolléga, csak egy baj van velük: állandóan jár a szájuk, mint a kacsa feneke. Tudom, nem fogod elhinni, de mind közül, képzeld, én vagyok a legcsendesebb. (Nem röhög!) Az előző helyen a temérdek szószátyár között bizony kínkeserves volt dolgozni, itt viszont van egy külön álomszép tárgyaló, szexi faasztallal, ahová elvonulgathatok. Ilyenkor csak a legkedvesebb cimborámat viszem magammal, aki mindig csöndben van (nyilván, mert tele a szája).

Fiala
BFF-em: Cookie Monster

10. That’s my spot

Ehhez a vicces sarokhoz nem nagyon fűznék kommentárt. Szép a kilátás, verőfény, miegymás, öröm itt pattogni.

laszti
Gigászi golyórágó

11. És most jön a lényeg

Amúgy meg ezért is a kedvencem ez az iroda. (Nem, nem az emberek miatt. Hülye vagy?! Pizza!!!)

csapat
Az első közös vacsora. (Beköltözés után öt perccel.)

(Meg még egy kis ritka madár a végére, bónusz fícsörként: egy kedves Szentesi. Ha nem látom a saját szememmel, esküszöm, hogy nem hiszem el.)

Szentesi-Fiala
Ritka pillanat, kétszer kell odanézni, hogy elhiggye az ember
 

 

Fiala Borcsa

A képek a szerző tulajdonában vannak