-

 Íme, a WMN-iroda egy átlagos napjának hiteles beszámolója:

8:00

Megérkezem. Nagy csinnadrattával lepakolok, kiteszem a kosaramból az aznapi reggelinek szánt élelmiszereket, fél kiló krumplit, nyolc fej vöröshagymát, két fokhagymát, egy oldalnyi szalonnát meg egy fél malacot, és hogy fogyókúrás legyen a disznótoros, mellécsapok egy citromot is. Kell a vitamin. A neszezésemre felocsúdott munkatársaknak közben röviden összefoglalom egy szűk órácskában az előző estém történéseit: véleményemet a világról, kinyilatkoztatok, majd a gyerekeim igencsak megkérdőjelezhető jó modoráról tartok rövid, ám annál keserűbb értekezést. Gabianyu eközben megvető arckifejezéssel gubbaszt a másik szobában a kanapén, és vadul püföli a laptopját. Rendszerint, amikor a legjobb poénnál tartok, akkor bekiabálja, hogy: „így nem lehet dolgozni"! Ha ennyire kiabál, tényleg nem...

9:45

Végre senki sem zavar! Nekiülök dolgozni. Felírom egy lapra a címet, alá pedig, ami egészen biztos: Fiala Borcsa írása. Épp belekezdenék az első mondat megálmodásába, amikor nyílik az ajtó...

9:55

...és bevonul a Szentesi. Tudod, van olyan ember, akit észre sem veszel, hiába van a társaságodban négy órája vagy épp tíz éve. És létezik ennek az ellentéte, aki olyan, mint egy óceánjáró, harsányan tülkölve hasítja maga előtt a világot. Megjelenését akkor sem tudnád figyelmen kívül hagyni, ha történetesen süket, néma és vak lennél két kontinenssel arrébb egy betonbunkerben kuporogva. A Szentesi bevonulásánál két dologra kell odafigyelni: egyrészt, hogy ne vágd magad automatikusan haptákba, másrészt, hogy kiszúrd az egyértelmű jelekből, milyen hangulat lesz aznap az irodában. Ma épp úgy tűnik, hogy az égbolt felhőtlen és derűs, záporok, zivatarok sem várhatók, de akkor...

10:15

... Szentesi elkezd kommenteket olvasni. És elszabadul a pokol. Mindenki fedezékbe vonul, és buzgón hányja magára a kereszteket.

10:55

Némileg elült a tornádó, így tovább folytatom a megkezdett mondatot. Ám ekkor csörög a főnökasszony telefonja. Angolul beszél, biztos a férje hívja. Összevissza nevetgél, mint egy tinilány. Úristen, de jó a kiejtése! Na, hol is tartottam...? Már épp beugrana, az iménti gondolat, hajlik felém csücsöri szájjal a múzsám, amikor az ofiszmenedzserünk, Judit ma századszorra is elrebeg egy imát a printer előtt. Angyali türelemmel kapcsolgatja a szerkezetet, ami állandóan és irtó hangosan visszadumál neki. Aztán sikerül végre dűlőre jutniuk egymással, beáll a vihar utáni csend, és...

11:00

...elkezdődik az értekezlet. Az örsgyűlés során érintőlegesen megbeszéljük a napi, heti aktualitásokat, szóba kerül a maják időszámítása, az amerikai külpolitika, a magyar belsőépítészet, az űrkutatás, a Z-generáció, az orvosi jövőkutatás, a házasság pro és kontra érvei, Brad Pitt arcéle, Lukács Laci bokája, a rák, a fejfájás és az elhízás ellenszere, a legújabb színházi darabok és a legtutibb diéták is. Ami jó is, hogy megemlítődött, odakint már harangoznak, a szélszes Gáspárunknak pedig ezzel párhuzamosan minden más gondolat törlődik az agyából, hogy helyet adjon a legkardinálisabb kérdésnek: mi lesz ma az ebéd?

12:00

Elkezdjük aktívan várni az ebédet. Ez úgy néz ki, hogy mindenki a laptopja előtt ül munkát imitálva – nekem például sikerült három teljesen értelmetlen mondatot bepötyögnöm, majd azzal a mozdulattal ki is húznom, de kívülről szerencsére mindez buzgó újságírásnak tűnik (remélem). Szentesi messzendzsere megállás nélkül pittyeg. Komolyan mondom, nem értem, mikor dolgozik! (Én sem – a főszerk.) Közben hol a jobb, hol a bal sarokból röppennek fel a kétségbeesett hangok, mintha csak egy fecskefészek fiókái sírnának betevő után. Ezek a csipogások két dologra fókuszálnak: mikor rendeltük meg az ebédet, és az valószínűsíthetően mikor fog megérkezni. Gáspár minden robogó hangjára kirohan az erkélyre.

12:55

A futár csöngetése spontán népünnepélyt vált ki. A kollégák ujjongva felugrálnak, összeölelkeznek, egymás hátát lapogatják, vidáman kurjantgatnak, megkönnyebbülve sóhajtoznak és a nyakukba kötik a damasztabroszt.

13:30

Lecsúszott az utolsó falatka ebéd is, a teljes vérkeringésem átirányítódott gyomortájékra. Minden energiám arra megy, hogy nyitva tudjam tartani a szememet. Ezzel úgy tűnik, nem vagyok egyedül, innen is, onnan is halk hortyogások keverednek a klaviatúra lassú koppanásaiba. Tessék-lássék leütögetek én is pár billentyűt, mégiscsak dolgozom... vagy mi.

14:30

Lassan, de biztosan kezd visszatérni a kómába zuhant agysejtjeimbe az élet. Lássuk csak, hol is tartottam...?

14:45

Ja, igen. Megvan.

15:00

Nem, mégsem az volt.

15:15

Egy dupla presszó segítségével végre eszembe jut. Neki is ülnék dolgozni, amikor...

15:34

...a gyerekeim hazaérkeznek a táborból. Elkezdenek eSeMeN-, Vájber- és Messzendzser-üzenetekkel bombázni. Mikor érek haza, mi történt velük ma, ki a hülyébb, de a legfontosabb: mikor lesz végre kész az ebéd? Komolyan, nem is értem, hogy lehetnek ilyen mohók, falánkak és türelmetlenek! Kitől örökölhették??!

15:45

Végre befejezem a reggel nyolckor elkezdett mondatot. Még gyorsan begépelek egy fél bekezdést, ráérek kitörölni otthon is... Aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek a főszerkire, majd összecihelődöm. Értse meg, haza kell mennem, első a kötelesség! A cikket meg... majd befejezem holnap az irodában.

Fiala Borcsa