-

(Elöljáróban szeretném jelezni, hogy egészen véletlenül épp a fenti képet tettem a kérdésem mellé illusztrációnak. Szóval, ha a válaszok akaratom ellenére mégis egy kicsit sikamlósabbra sikeredtek itt-ott, arról természetesen nem mi tehetünk. Hanem Alexander Skarsgard. Bocs.)

Szentesi Éva

Az egyik szomszédom legyen Brad Pitt, a másik meg Lukács Laci. Én meg véletlenül mindig pőrén napozok majd a teraszon. Meg amúgy is.

Pásztory Dóri

Én a legjobb, legrégebbi barátnőmet szeretném a szomszédba az egész pereputtyával. Lehet, hogy csak azért, mert most ő az, aki a lehető legtávolabb van ettől, hiszen Los Angelesben él. Azt hiszem, a férjem után hozzá vagyok a legőszintébb a világon. Neki simán meg merném mondani, ha túl hangosak lennének, ha átsöpörnék a leveleket a mi kapunk elé, vagy ha épp nem volna kedvem kávézni vele. És ő is simán lepattintana, ha olyanja volna. Ilyen, mondjuk, huszonöt év alatt egyszer sem fordult elő, de szívesen kipróbálnám, hogy mennyi idő alatt unnánk meg egymást. Harminckét év eddig kevés volt hozzá. A férjeink is nagy haverok, és a gyerekeink között csak 11 hónap különbség van. Iszonyú király lenne megadni nekik, ami nekünk megadatott, az egész életen át kísérő barátságot.

Kalapos Éva Veronika

Én Kate Winsletet szeretném a szomszédomba, mert ahányszor csak meglátom, azt érzem, hogy ezzel a nővel nagyon jókat lehetne sörözni, meg szétröhögni az agyunkat. Na jó, ha muszáj, magával hozhatná Joaquin Phoenixet azokból az időkből, amikor Sade márki játékaiban játszadoztak együtt, de lehetőleg a fehér inge nélkül...

Gyurkó Szilvi

Benedict Cumberbatchot kérem, nyilván. És akkor panelbe költöznék, ahol jó vékonyak a falak, hogy mindig halljam azt a gyönyörű hangját!

(A beszélgetés során itt kissé elszabadultak az indulatok, ugyanis Benedict DTK fantáziáját is megmozgatta. Kriszta válasza a következő volt: „Jó, akkor majd visszafogjuk magunkat sze... akarom mondani beszélgetés közben.” Szegény Szilvi azonban nem akart osztozni a saját fantáziáján: „Pffff... kénytelen leszek új pasit keresni. Mondjuk, a panel miatt eleve billegett a dolog. De mivel imádlak, nem várhatom el, hogy visszafogd magadat szex közben. Inkább elköltözöm a panelból egy tóparti házba, ahol kertészként foglalkoztatom Michael Fassbendert, és arra kényszerítem, hogy álló nap félmeztelenül ültessen virágokat. (Igen, télen is.)” Itt úgy tűnt egy pillanatra, hogy Kriszta kötélnek áll. Vagy mégsem?

DTK: „Rendben. Bár a tóparti házaknak is megvan a maguk vonzereje...”

Szilvi kénytelen volt könyörgőre fogni a dolgot: „Most hagyd abba. Utálok ennyit költözni!!!”

Mialatt Kriszta és Szilvi a három és fél milliárd pasi közül ezen a kettőn huzakodott:

Both Gabi

Imádom, ahogy évődtök! Úgyhogy azt szeretném, ha az egyik szomszédom Kriszta lenne, a másik meg Szilvi. És akkor építhetnénk egy kis falucskát, aztán megnyitnánk a WMN-kommunát, ahova mindenki beköltözne, aki a WMN-nél dolgozik. Pásztory Dórit teleportálnánk Londonból, Szalánczi Kriszta és Csenge pedig feladná a vidéki életét. (És így legalább nem kellene bejárni az irodába dolgozni.)

Csiszér Goti

Korábban volt a törzsfőnök, vagy a falu bölcse, vagy a sokat tapasztalt nagymama, akihez el lehetett menni, és aki mindig szolgált valami megfontolandó tanáccsal. Nekem már nincs nagymamám, és nem élek falun, így azt sem tudom, léteznek-e még a falu bölcsei. De van nekem egy tanítóm, Júlia. Biztos ismersz te is olyan embert, aki akkora nyugalmat áraszt, hogy képtelenség mellette dühösnek lenni. Ő olyan. Bölcs, elfogadó, és egyben alázatos az élettel szemben. Hosszas dilemmáimra kapok választ úgy, hogy csak feltesz egy kérdést, vagy mond egy olyan mondatot, ami aztán évekig segít nekem a nehéz helyzetekben. Szeretet sugároz mindenkire, és egyben megmutatja, milyen tényleg szeretni és elfogadni a másik embert úgy, ahogy van, megítélés nélkül. A jelenben él, és a szimpla jelenlétével is tanít. Szeretném ezt megtanulni tőle. Szóval jó lenne többet a közelében lenni. Klassz lenne, ha ő lenne a szomszédom.

Deli Csenge

Én a fiatal kiadású DiCapriot nagyon szívesen látnám a szomszédságomban. Akkor együtt dolgozhatnánk ki egy tervet arra, hogyan védjük meg a világot a globális felmelegedéstől. Valamint örömmel simogatnám meg az arany szobrocskáját, amikor átmegyek hozzá valami welcome-sütivel. A másik oldalról meg jöhetne Jennifer Lawrence, mert annyira jó fej!

Horvát Sára

Jeffrey Dean Morgan és Mathew Goode lakótársakként az egyik oldalon, hogy meglegyen az eye candy, a másikon Kim Kardashian, hogy legyen kitől kölcsönkérnem a ruháit. Méretre is biztos stimmelünk!

Kárpáti Judit

Én Walter Matthaut szeretném. (Talán bizony Judit nem látta A szomszéd nője mindig zöldebb című klasszikust, ahol Walter Matthau és Jack Lemmon csinál hülyét egymásból???)

Kormos Anett

Ha én választhatnék, akkor azt választanám, hogy ne legyen szomszédom. Egy darab se. Ha nem, akkor Harry Pottert választanám, de csakis akkor, ha egyszer kölcsönadná a láthatatlanná tévő köpenyét. Amit persze véletlenül elfelejtenék visszaadni neki, ő meg... b.szhatná. Hahaha!

Prónay-Zakar Gina

Mint tudjuk, az összes rajongott pasim halott, tehát valami hollywoodi sztártemető mellé kellene költöznöm. De ha már: szívesen laknék Bono és The Edge dél-franciaországi nyaralója közelében, nyilván csak a természeti szépségek miatt. És bármikor beköltözhetnének a szomszédomba Patti Smith amerikai és Ana Tijoux francia-chilei énekesnők, akik igazi feminista ikonok, példaképek, ők az én a szuperhőseim. Énekelgetnénk, iszogatnánk, és megváltanánk a világot.

Hát, így állunk mi. És ti? Kiket szeretnétek a szomszédotokba költöztetni?

 

Kép: True Blood (2014. HBO)