„Megkérdeztem egy kislányt, mit szeretne a Mikulástól, azt felelte: egy dildót”

–

Csúnyán lebukott Télapók

„Ötéves lehetett a gyerekem, amikor az oviból hazafelé tartva megkérdeztem, járt-e náluk a Télapó” – mondja Gyöngyi. „Lelkesen mesélt, majd egyszer csak hozzátette: »Szerintem amúgy a Tibi bácsi volt, mert ugyanolyan volt a cipője«. Tibi bácsi az ovi karbantartója volt. Nagyon erőlködtem, hogy ne röhögjek! Aztán persze hímeztem-hámoztam, hogy tuti, nem, meg hát lehet másnak is olyan cipője, de nem tudtam meggyőzni.”

Nóráéknál is a lábbeli volt a banánhéj, amin elcsúszott a Télapó. „Anyu óvónő volt, apu meg szakállas, így őt kérték meg, hogy legyen Mikulás. Bátyám, aki oda járt oviba, hazafelé nagy lelkesen mesélte élményeit: »És képzeld, Apu, a Mikulásnak ugyanolyan a cipője, mint neked!«”

Hacsek Zsófia antropológus is megosztott egy emléket „a rákospalotai folklórból”, méghozzá a nagyapja gyerekkorából: 
„Lakott a Rekettye utcában egy fodrász, bizonyos Seszli bácsi, aki (ha jól értelmezem a történetet) sváb származású volt, és törte a magyart. Őt kérték fel a környékbeli szülők, hogy legyen a Mikulás, a fia meg az ördög. Be is nyitottak a kis Vilkóhoz és Zolkóhoz (ők a nagyapám és az öccse, előbbi most 87, utóbbi majdnem 86 éves), de nem tartott sokáig az illúzió, ugyanis a Mikulás a következő szavakkal dorgálta meg a fiúkat: »Fogol te nagypapa csúfolni?« Erre Vilkó felkiáltott: »Ez nem a Mikulás, ez a Seszli bácsi!«”

Boglárka azt meséli, náluk az egyik kisgyerek mindenki előtt lebuktatta a Mikut, amikor az izgatott csendbe bekiabálta: „Nézd! A te apukád a Mikulás!”

Vannak olyan közösségek, ahol a Mikulás sem „szívjóságból” vállalja a feladatot, ami azért gyanús lehet a szemfülesebb gyerekeknek… például amikor a Mikulás az ajándékok átadása után kap a konyhában egy felest. Hogy a hatodik családnál milyen állapotban van az ilyen jól tartott Télapó, abba bele sem merek gondolni…

Mivel vizuális típus vagyok, nagyon jót mosolyogtam Gabi történetén is. „Lányom ovijában az egyik óvó néni öltözött be Mikulásnak. A hölgy elég termetes volt, igen dús keblekkel. A fényképeken látszik is a gyerekek kissé zavart arca.”

Félelmetes Mikulások

Reni meséli: „Én voltam az, aki az óvó néni ölében zokogott, mert annyira megijedt a Télapótól. Bár lehet, hogy csak nem tudtam feldolgozni a fehér filcből kivágott lapos szakállat… Nekünk gazdaságos Mikulás járt.”

Judit kislányának annyira betett a szakállas fickó, hogy még farsangra sem heverte ki a traumát. „Amikor kiderült, hogy jön a farsang, teljesen kiborult. Mondogatta, hogy nem akar oviba menni. Mégis miért? – kérdeztem, mire azt válaszolta: fél, hogy az ijesztő farsang bemegy hozzájuk a csoportterembe. A Mikulás teljesen szétcsapta szegény drágám idegeit… Ma már 27 éves. Valahogy kiheverte.”

A gyerek szeme mindent lát!

Brigitta gyereke azóta valószínűleg a Scotland Yard kötelékében dolgozik, annyi pengeéles keresztkérdést tett fel az édesanyjának a Mikulással kapcsolatban, hogy innen megmondom: kár lenne veszni hagyni egy ekkora nyomozótehetséget!

– Anya, a Télapó igaziból létezik?

– Mi… hogy…? Miért kérdezed?

– Milyen név már az, hogy Télapó? Ő valakinek az apója?

– Igen, gondolom, neki is van családja.

– De miért mindig egyedül utazik?

– Biztos nem érnek rá a többiek, készülnek a karácsonyra.

– Nekem itt valami bűzlik. Tegnap a céges Télapónak más színű volt a kesztyűje, mint ma az oviban.

– Talán összekoszolta és mosásban van a másik…

– És tavaly még szemüveges volt!

– Szemműtétje volt…

– Ezt az ajándékot se csinálhatta ő, mert vonalkód van rajta.

– Ő is halad a korral…

– Képzeld, az oviban magas sarkú csizmában volt a Télapó! Neked ez sem gyanús?

– Kicsim, én már semmin nem lepődöm meg… 

Sarokba szorított szülők

„Amikor rájöttem arra, hogy nincs Mikulás, anyám szeme közé néztem: »Hazudtál nekem! Mindig azt mondod, hogy hazudni csúnya dolog! Erre te megvezettél éveken keresztül!!!« Emiatt aztán a húgomnál már egy teljesen más megközelítést alkalmazott anyu: »Szóval, van ez a Mikulás nevű fickó… vagy talán nincs, azt hiszel, amit szeretnél, a kérdést illetően nekem nincs kiforrott véleményem«” – írja egy Reddit-felhasználó, hogyan csinált (ezek szerint) politikust az anyukájából.

Ha le is buksz, és ott a helyszínen csalódottnak tűnik a gyermek, utólag mégis abszolút megéri a befektetett energia, derül ki egy másik Reddit-vallomásból: „A bátyámmal elrejtettünk egy videókamerát a mikulásvirágok közé, hogy tetten érjük vele a Mikulást. Ehelyett egy szemcsés, sötét videófelvétel készült, amelyen a szüleink gondosan elhelyezik az ajándékainkat, és megírják a levelet a Mikulás nevében. A bátyám, aki nálam négy évvel idősebb, az elfogadás és a hitetlenség határán volt amúgy is, én azonban összeomlottam.

Akkoriban az igazság teljesen feldúlt… de most, hogy visszagondolok rá, rendkívül nagyra értékelem, hogy a szüleim milyen messzire mentek az ilyen hagyományok fenntartásáért.” 

Traumatikus igazság

Az sem mindegy, hogyan derül ki a valóság, és valóban nagyon traumatikus lehet, ha te kisgyerekként nagyon szeretnél dolgokban hinni, de éppen a szüleid legyintenek erre, akiknek az is a dolga lenne, hogy varázslatossá tegyék a világot körülötted, amíg erre van szükséged.

„Az én történetem elég szomorú. Én voltam az utolsó gyerek az osztályomban, aki még hitt a Mikulásban, még igen heves vitákba is belekeveredtem az osztálytársaimmal, akik megpróbálták felnyitni a szemem. Mondtam is az anyukámnak egyik nap, mennyire dühös vagyok, amiért a többiek azt állítják: a Mikulás nem létezik. Az én kedves, érzékeny anyukám nagyon lazán mondott valami olyasmit, hogy »Hát igen. Nem létezik« és nevetett. A világom omlott össze! A szüleim hazudtak nekem, és ha ebben hazudtak, akkor mi a helyzet a húsvéti nyuszival, a Fogtündérrel és Jézussal?!”  

Bevásárlóközpontos Mikulások élményei

Hallgattassék meg a másik fél is, már csak azért is, mert decemberben az áruházakban robotoló bér-Télapóknak is vannak izgalmas, vagy olykor szívet tépő sztorijai.

„A kilencvenes években egy bevásárlóközpontban dolgoztam. Amikor megkérdeztem egy kislányt, mit szeretne karácsonyra, lazán odavetette, hogy egy dildót. Azt hittem, rosszul hallottam, úgyhogy újra rákérdeztem. Mire hangosabban megismételte: egy dildót! A nevetésemet palástolva eleresztettem egy hohohohót, majd azt feleltem neki, szerintem olyasmit nem biztos, hogy be tudok szerezni. Mire felvilágosított, hogy melyik játékboltban tudom megvenni a Fecsegő tipegők sorozat karaktereit, köztük Dilt is.”

A kislány tehát egy Dil doll-t, azaz egy Dil babát szeretett volna… de nem csodálom, hogy szegény maskarás fickóban megállt az ütő!

Egy másik azt meséli, hogy egy kislány a Mikulástól „olyan ciciket kért, mint amilyen anyának van”. Volt olyan Mikulás, akit egy kisfiú arra kért, idén ne is hozzon neki ajándékot, csak tegyen egy szívességet: vigye el magával a fiú kisöccsét.

És sajnos vannak kevésbé vicces vágyaik is a gyerekeknek. „Gyermekkórházi Mikulás voltam egy partin, amit az a gyógyszertár rendezett, ahol dolgoztam. Sejtettem, hogy nehéz nap lesz, de amikor minden harmadik gyerek azt kéri, hogy jobban legyen, és hazamehessen karácsonyra, az szívszorító.”

Fiala Borcsa