Csendes éj: a béke és a remény szimbóluma – A híres dal története

–

A háború a hatalmasok játékszere, de a hétköznapi emberek nyomorából táplálkozik, halál, betegség és éhínség jár a nyomában.  A napóleoni háborúk több mint tizenöt éven keresztül tartottak, és letarolták szinte az egész európai kontinenst. A XXI. századból visszatekintve elképzelni is nehéz azokat az állapotokat, amelyek között a Salzburghoz közeli Oberndorf lakói éltek. Szinte nem volt olyan család, ahol ne gyászoltak volna valakit, vagy ne lett volna a házban hadirokkant, sebesült ember. A háborús adók teljesen kizsigerelték a népet, nem volt mit enni.

Ebben a kilátástalan helyzetben érkezett a faluba egy ifjú lelkész, Joseph Mohr, aki megpróbált lelket önteni az emberekbe a maga sajátos módján. Azonban felettese, Georg Heinrich Nöstler egy cseppet sem támogatta az ifjú pap újfajta módszereit. Be is vádolta a főhatóságoknál, hogy Mohr elhanyagolja templomi kötelességeit, vendéglőkbe jár, sőt: nőkkel viccelődik és kétértelmű dalokat énekel.  

Elképzelhető, hogy így volt, hisz a fiatal pap nem éppen jó családból származó úri fiú volt. A napóleoni háborúk idején is elég gyakran váltak a nők szexuális erőszak áldozatává – ez történhetett Mohr édesanyjával is, mert a kutatások szerint a fiú apja egy zsoldos volt, aki ugyan a nevére vette, de azután nem sokat törődött vele. Mivel más jelentkező nem akadt, a fiú keresztapja hivatalból Salzburg városának hóhérja lett, ám őt sem különösebben érdekelte Mohr sorsa. De szerencsére a salzburgi katedrális zenei vezetője, Johann Nepomuk Hiernle felismerte, hogy a kis Joseph istenáldotta zenei tehetség, és támogatta zenei képzését, tanulását, egészen a pappá szenteléséig. 

A Csendes éj

Mohr már 1816-ban megírta a verset, ami a Csendes éj szövege lett. Ebben a költeményben valójában Krisztus születésének bibliai történetét (Lk 2,1-20) meséli újra, lírai formában.

A szöveg megrendítő lehetett sokak számára, hiszen az emberek a háború közepette vágytak arra a talán soha vissza nem térő családi idillre, amit a vers bemutat, és arra az örömre, békére és reménységre is, amelynek ígéretét hordozza.  

1818 karácsonyi időszaka sem ígérkezett sokkal vidámabbnak, mint az előző évekéi, főleg, hogy a háborús veszteségek után elképesztő infláció zuhant a Habsburg Birodalom lakosaira. A nyomorúság, ezzel együtt pedig a sötét hangulat és reménytelenség sokak szívében kapott helyet a Szent Miklós templom gyülekezetének tagjai között. Mivel a kispap szívén viselte hívei sorsát, és a visszaemlékezések szerint egyébként is bizakodó, jókedvű ember volt, szerette volna, ha legalább szenteste reménység tölti el az embereket a templomban. 

Ekkor jutott eszébe a két évvel azelőtt írt verse, hogy milyen jó kis karácsonyi dalt lehetne belőle faragni. Mondjuk, kicsit későn, mert éppen egy nappal szenteste előtt kereste meg Franz Xaver Grubert, a gyülekezet kántortanítóját, hogy írjon zenét a szöveghez két szólistára és kórusra. A rövid határidő ellenére ezt Gruber meg is tette, és a karácsonyi misén elő is adták a szerzeményt.

Azonban a dal sehogyan sem illett bele a karácsonyi mise liturgiájába. A szöveget németül írta meg Mohr, és így is akarták előadni, hogy mindenki értse a templomban.

A XIX. század elején azonban a római katolikus liturgia még latinul folyt, így egy német nyelvű dalt lehetetlenségnek tűnt „beszúrni” a szent énekek közé. Ráadásul a dallam sem volt igazán szentséges, ugyanis az eredeti kotta szerint sokkal gyorsabb ritmusban kellett énekelni, mint ahogy manapság tesszük.

Így viszont az akkor kedvelt tánczenék dallamvilágát hozta. Hogy még több legyen a galiba, éppen akkor hibásodott meg az orgona. Az alkotók pedig ragaszkodtak a hangszeres kísérethez, ami adott estben nem jelenthetett mást, mint egy gitárt, ami megint csak profán hangszernek számított.

Ettől függetlenül a mise után előadták az éneket Mohr gitárkíséretével és tenorszólamával, a basszust pedig Gruber vitte. A gyülekezet hamar megtanulta a dallamot, így a refrént már közösen énekelték együtt.

Gyors siker

A dallam olyan fülbemászó volt, a szöveg pedig annyira szívmelengető, hogy már azon a karácsonyon gyorsan elterjedt a Salzburg környéki sóbányász családokban, és szájról szájra járt, olyannyira, hogy sokan népdalnak vélték. 

Carl Mauracher fügeni orgonaépítő is vélhetőleg Salzburg környéki népdalnak gondolta, amikor 1824–25-ben az oberndorfi orgona felújítása során megtalálta a kottákat, és magával vitte Tirolba, ahol szintén gyorsan népszerű karácsonyi dallá vált. 

Hasonlóan vélekedhettek a Strasser-testvérek is. Apjuk vándorkereskedőként járt szerte Németországban, és karácsony táján a gyerekei énekkel is kedveskedtek a vevőknek. Először 1831 karácsonyán énekelték a Csendes éjt, amit azután Ludwig Rainer családi énekegyüttese is felvett a repertoárjába. A Rainer-család fellépéseinek következtében jutott el a dal Párizsba, Amerikába, Szentpétervárra és még Törökországba is. A sikerről a szerzők valószínűleg nem is tudtak, mivel a dal alkotóinak neve hamar feledésbe merült, és csak 1920-ban sikerült a szerzők kilétét azonosítani.  

A béketeremtő dal mítosza 

A Csendes éj olyannyira fontos dallá vált kultúránkban, hogy a visszaemlékezések szerint az első világháború híres karácsonyi fegyverszünete és a katonák barátkozása is azzal kezdődött, hogy szenteste a német katonák elkezdték énekelni a Stille Nachtot, amire a britek a saját karácsonyi dalukkal válaszoltak. Hogy ez mennyire volt rivalizálás, ma már nem tudhatjuk, ám az bizonyos, hogy a Csendes éj ettől fogva nemcsak a karácsony, hanem a béke és a reménység szimbólumává vált. 

Források: stillenacht.at, elteonline.hu, stillenacht.at, austria.info

Kiemelt kép: Wikipedia

Miklya Luzsányi Mónika