„A szeretet ünnepe bizonyos értelemben kapcsolati és párkapcsolati erőpróba is” – Szakértővel a hiteles karácsonyról

–

„Egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom”

Talán ez az egyik leggyakrabban elhangzó panasz az adventi időszak alatt. Nem véletlenül, hiszen a hosszú iskolai szünet, a munkahelyi zárások, a rengeteg venni-, tenni-, szervezni- és beszereznivaló, az egzisztenciális nyomás, a már-már kötelező karácsonyi fotózások, az összeillő pizsamák és az ünnepek alatti kötelező családi országjáró turné egyaránt megnehezítik a hangolódást. És van még valami, ami miatt az ünnepek egyre nehezebben teremtődnek meg a lélekben. 

Ez pedig nem más, mint hogy az emberek alapvetően túl sokat várnak az ünnepektől – 

mutat rá Patricia Riddell, a Reading Egyetem neuropszichológusa. Mint mondja, a várakozás öröme megemeli a dopamin- és oxitocinszintet, ami elősegíti a szeretet, a kapcsolódás és remény érzését. 

Csakhogy épp ez a probléma! Az agy ugyanis nem érzékeli a boldogság objektív mértékét, csak azt, hogy a tényleges boldogságérzet milyen viszonyban van a vágyott-remélt állapottal.  

Vagyis ha egy tökéletes adventben, hibátlan karácsonyban reménykedsz, az viszont elmarad, akkor elsősorban szomorú leszel – akkor is, ha valójában minden egész jól alakul. És mivel az évek múltával mind többször éled át ezt a csalódást, egyre kevésbé várod az ünnepet.

Krystine Batcho, a LeMoyne College pszichológiai professzorának kutatása kiegészíti Riddell elméletét: a karácsonyi várakozás örömének eltűnését elsősorban a nosztalgikus érzések jelenlétében látja. Mint mondja, egy kisgyermek még nincs tisztában a fizika, a tér és az idő alapvetéseivel, ezért bármi lehetségesnek tűnik a számára – és a szülők áldozatos munkájának köszönhetően ideális esetben az is.  

A felnőttkor azonban sokkal szürkébb: te csinálod a csodát. Neked kell kitalálnod, mi kerüljön az élménykalendáriumba, kiötölnöd az elf következő csínyét, és te vagy, akinek álmokat rebegnek a fülébe. Vagyis a mézeskalácsház-készítés, a Mikulásnak való levélírás és a csizmasuvickolás már nem feltétlenül öröm, és a karácsonyi vacsora sem terem varázsütésre az asztalon. 

A bennünk élő gyermek viszont továbbra is vágyja azt a korlátok, szabályok és szorongások nélküli ünnepet, amit már nem élhet át soha. 

Varázstalanodik az ünnep

Hasonló véleményen van dr. Kiss Dániel személyközpontú pszichológus, a pszichológiai tudományok doktora is. Mint mondja:

„Egy gyerek számára az ünnep jó értelemben vett projekciós felület is. Az életkor előrehaladtával azonban a szülői ígéretek és a gyerekkori fantáziák egyre nagyobb összetűzésbe kerülnek a családi realitással. Van ennek egy kulturális vetülete is: a karácsony azon ünnepek közé tartozik, melyet a legtöbb családban megtartanak, az átlagpopuláció nagyobbik része azonban már nem az eredeti jelentésében ünnepli azt.”

„Decemberben sokszoros terhelésnek vagyunk kitéve. Nyilván jelen van a munkahelyi és az egzisztenciális nyomás, emellett a készülődés terhe is ránk szakad. Emiatt aztán frusztráltan, kimerülten érkezünk meg az ünnepbe” – mondja a szakértő. – „Emellett kár volna tagadni, hogy

a szeretet ünnepe bizonyos értelemben kapcsolati és párkapcsolati erőpróba is.

Ennek oka, hogy év közben viszonylag kevés dedikált időt töltünk a szeretteinkkel, az ünnepek alatt viszont sokkal többet vagyunk együtt. Így a családi rendszerben meglévő, lappangó feszültségek könnyen teret nyernek.”

A legtöbb család életében akad egy s más a szőnyeg alatt, az ünnepek összezártsága pedig mindezt felszínre hozza. Ilyenkor jönnének jól az úgynevezett kijáratok, vagyis azok a kiskapuk, amelyek segítségével egy kis időre az élet valamely másik területére lehet váltani. Például el lehet menni futni, össze lehet jönni a barátnőkkel… Csakhogy az ünnepkör kínálta konvencionális keretek között mindez nem lehetséges, vagyis egy időre a feszültségekkel teli helyzetben ragad a család. 

„Az ünnepek számos határkérdést vetnek fel, melyeket célszerű tisztázni. Ki veszi az ajándékot, ki választja a fát, ki főz, kinél jövünk össze, ki hív meg kit, kikkel kell, illetve nem kell találkozni, muszáj-e fel s alá utazgatni az országon belül, hogy mindenkit felkeressünk? Csak néhány a legfontosabb kérdések közül, amikről beszélni kell – mondja a szakember.

„Különösen a fiatal felnőttek és a kisgyermekes családok esetében merül fel, hogy az ünnepek alatti időszak folyamatos jövés-menés. Mindenkit meg kell látogatni, mindenhol enni kell, mindenhol időt kell tölteni, így mindenre jut energia, csak éppen a kettesben vagy a mikrocsaládban eltöltött minőségi időre nem. De hát, ugye, »így szokás, meg ilyenkor legalább«…

Az autóban töltött félnapok, a kulturális muszájok és az elvárásoknak való megfelelés viszont megölik a meghittséget és ellehetetlenítik az ünnep valódi megélését.”

Nem éri meg elvárások mentén ünnepelni

Dr. Kiss Dániel szerint az a legjobb, ha mindenki úgy ünnepel, ahogy az a számára hiteles. Mint mondja, nem éri meg elvárások menténi dönteni az ünnepekről.

„A korábbi generációk érvrendszere az illem, de nekünk már nem kell követnünk ezt, hacsak nem akarjuk magunk is. Az én meglátásom az, hogy olyan emberekkel időt tölteni, akiket nem kedvelünk, vagy akiknek az év többi szakaszában nem keressük a társaságát, teljesen felesleges. Ez ugyanis nem illendőség, hanem hitelesség kérdése.

Ott lenni, ahol nem akarok: hiteltelenség. Azokkal lenni, akikkel nem akarok: hiteltelenség. Azt kell vizsgálnunk, mit akarunk az életünktől mi magunk” – mondja a pszichológus. 

„Egy kliensem nagy vágya például, hogy egy másik országban töltse a karácsonyt, de ez egyelőre csak fantázia számára. Nem azért, mert nem engedheti meg magának az utat. Hanem mert úgy érzi, karácsonykor meg kell látogatnia a családját. És ez a »kell« felülírja mindazt, amire vágyik. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy meghitt-e a szenteste, azt válaszolta: »nem az, de karácsony van, és együtt kell lenni«.”  

A materialista megközelítés és a konvencionális gondolkodás miatt ráadásul gyakran a már korábban bevált gyakorlatok lépnek életbe: dekorálás, ajándékvásárlás, csomagolás, sütés-főzés kifulladásig. Pedig az, amit a legtöbben hiányolnak, belül teremtődik meg, és pénzért nem megvásárolható. 

„Az önértékelésünk manapság egy kívülről feltöltött, mintsem belülről, autentikusan megalkotott és átélt identitás. Ez tükröződik abban is, ahogy ünneplünk: külső, sztereotipikus elemek segítségével próbáljuk meg teljessé tenni a karácsonyt Az ezekhez való ragaszkodásunk azonban elsősorban arra mutat rá, hogy nem igazán tudjuk, miként teremthetnénk meg az ünnepet ezek nélkül, önmagunkban” – mondja a szakértő. 

„Csakhogy az ünnepet nem lehet kívülről feltölteni. Ha csak a sztereotip elemekre figyelünk, de nem töltjük az időnket úgy és azokkal, ahogy és akikkel valóban szeretnénk, ha nincs valódi kapcsolódás és nincs minőségi idő, akkor az ünnepek alatt és után nem elégedettek leszünk, hanem csalódottak.” 

Ennek elkerülésére a szakember szerint az első és legfontosabb feladat, hogy a család tagjai őszintén beszéljenek arról, miről szól számukra az ünnep. Hiszen ha a karácsonyt nem a keresztényi értelemben köszöntik, akkor vajon mi az apropója a nagy banzájnak? A szeretetet ünnepét üli a család? (Akkor mit keresnek a szcenárióban a muszájok és a kellek?) Azért jön össze az egész társaság, mert ilyenkor mindenki ezt csinálja? (Akkor miért ne maradhatna otthon mindenki, aki arra vágyik?)

Dr. Kiss hangsúlyozza, hogy napjainkban a hagyományos keretek újraértelmezése és egyéni tartalommal való megtöltése kulcsfontosságú.

Így a karácsonyt, akárcsak az esküvőket, lazábban és bátrabban célszerű kezelni. Húsz éve még viszonylag egyértelmű volt, hogy az egybekeléshez polgári és/vagy templomi esküvőre van szükség. Ma azonban ceremóniamesterek, szertartásvezetők, ökumenikus istentiszteletek és egyéb alternatív megoldások is hozzáférhetők, hiszen minden pár szeretné élete nagy napját a kapcsolatnak megfelelő módon megélni. A karácsonyt pedig ugyanígy a sajátunkká formálhatjuk! 

„A karácsony magától értetődően különleges nap, de nem szükségszerűen tisztázott, hogy pontosan minek az ünnepe. Épp ezért lehet bármilyen és szólhat bármiről, csak az a fontos, hogy mindenki azt ünnepelje, amit szeretne” – mondja dr. Kiss. – „Persze, van egy mindannyiunk által ismert keret, de ha nem vagyunk vallásgyakorlók, valójában semmi sem köt minket hozzá a megszokáson kívül.

Ezért érdemes átnéznünk az ünnep egyes elemeit és eldöntenünk, hogy melyekhez ragaszkodunk és melyekre nincs semmi szükségünk. Semmit sem kötelező megtartani, így teljesen szabadok lehetünk! Ehhez azonban gondolkodni, beszélgetni kell, ez pedig időigényes folyamat, és akár konfliktusokhoz is vezethet.”

A szakember hangsúlyozza, hogy ha a nagy várakozás nem hozza magával mindazt, amit az ünneptől remélünk, karácsony után gyakran a szomorúság és a kiégés marad. Ennek elkerüléséhez pedig egyszerűen muszáj (volna) eldönteni, mi az, ami fontos, és azt tenni, amit valójában szeretnénk.

Ünnepi tippek egy kezdő újratervezőtől

Ami engem illet, az ajándékvásárlást már nyáron elkezdtem, a dekorációs terveim hónapokon át gyűlnek, és van, hogy éjszakákon át csomagolok, hogy minden tökéletes legyen. Bizony nemegyszer fordult elő, hogy amikor végre elérkezett az ünnep, míg a többiek ajándékokat bontogattak, én sírtam a karácsonyfa alatt.

Mert nekem az ünnep az együttlétről szól. Az ajándék arról, hogy figyelek a másikra, kilesem a kis titkait és megajándékozom valami olyannal, amire bár vágyik, sosem engedné meg magának. Mivel a környezetemben élők máshogy – nem rosszabbul, csak máshogy! – működnek, eltartott egy darabig, míg el tudtam fogadni, hogy sokféle ünnep, sokféle boldogság létezik.

Közben aztán az élethelyzetem is megváltozott, így rákényszerültem arra, hogy megtaláljam az ünnepben azt a jelentést, amivel békében, kiteljesedve tudok élni. Mondom, hogy nekem mely kérdések átgondolása segített! 

1. Miért másoktól várom, hogy megadják nekem azt, amire vágyom?

Évekig finom célzásokkal próbáltam rávezetni a többieket arra, mire vágyom. Aztán már nagyon direkt voltam. Egy időben konkrét cikkszámokkal és beszerzési helyekkel ellátott e-maileket küldtem – persze, teljesen bolond dolog, de hidd el, nagyon szerettem volna, ha egyszer végre átmegy az üzenet. Aztán beláttam, hogy teljes hülyeség minden évben remélni, hogy majd beesik a fa alá a tökéletes „meglepetés”. Szóval inkább megveszem magamnak.

2. Kit tekintek a családomnak?

Viszonylag egyértelmű, ki számít rokonnak. Ettől még nem biztos, hogy azok vannak legközelebb, akiknek ott kell lenniük – és ezzel nincs semmi baj. Jövőre például teljesen egyedül leszek karácsonykor, és úgy tervezem, hogy azokat a barátaimat, akik szintén egyedül ünnepelnek – például mert elváltak, a családjuk külföldön él, vagy nincs, akivel tölthetnék-töltenék a karácsonyt –, meghívom egy nagy közös batyus karácsonyra. Úgy is lehetünk egy család.  

3. Az általam tartott szokásokból melyek szólnak rólam és melyek a muszájról? 

Jézus is egy istállóban született, én pedig örömmel alkalmazom magamra ezt a frázist. Vagyis nem pucolok ablakot karácsony előtt és nem csinálok nagytakarítást. Nincs ünnepi abrosz és külön étkészlet, sem sokfogásos vacsora. Sőt, a fát sem az angyalok hozzák, és a gyerekeket se távolítom el, amíg beüt az ünnepi csillámpor. Helyette közösen díszítjük a fát, közben karácsonyi dalokat hallgatunk, forró csokit iszunk, és mindenki addig maradhat pizsamában, ameddig csak szeretne.

4. Kiket akarok megajándékozni valójában?

Sok nagyszerű ember vesz körül. Ők tartják bennem a lelket, hallgatják a nyűglődésemet, feltörölnek a padlóról, ha kell. Sok – nem kevésbé remek – ember van azonban az életemben, akik ugyan fontosak számomra, mégis leginkább azért vásárolok nekik ezt-azt, mert illik, vagy úgy érzem, sértő volna nem ajándékozni nekik. Idén azonban a kézzel – és gyerekekkel ­– készített képeslapok, illetve a házi gasztroajándékok mellett nem lesz más kötelező elem. 

5. Mi az, ami engem boldoggá tesz?

Nem a szép ruhák, nem az össznépi kajálások és még csak nem is az ajándékhegyek. Sokkal inkább a kandalló melege, egy jó könyv, egy pohár bor vagy a kedvenc filmem. És azok társasága, akikkel akkor is jól érzem magam, ha épp az agyamra mennek. Idén tehát fel-alá utazgatás helyett béke lesz… És remélem, senki sem sértődik meg (nagyon).

 

Források: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/ Aurélien Dockwiller 

Z. Kocsis Blanka