A mi hétköznapi hálaadási ceremóniánk

A hálaadás ünnepének koncepciója tagadhatatlanul közel áll a szívemhez; hálát adni mindazért, amink van, számomra alázatra tanító gyakorlat, amely a hiány helyett a meglévő, sokszor természetesnek vett értékeink felé fordítja a figyelmet. Hiszen miért is vesszük készpénznek a barátokat, a csapból folyó vizet vagy a meleg ételt? A mi életünkben a hálaadás az akkor ötéves lányunk révén vált napi szintű rítussá. Jó pár éve két hónapot töltöttünk anyósoméknál, akik soha nem kezdenek étkezést asztali áldás nélkül. Az ottlétbe sűrített, hálával átitatott számtalan ima után kínai otthonunkban az egyik első estén a lányunk tette fel a számára teljesen logikus kérdést: ki mond ma este áldást? Mivel ez a férjemtől és tőlem is idegen lett volna, egy ideig tanakodtunk, hogyan lehet a lányunk igényét átforgatni mindhármunk számára elfogadható verzióvá. 

Innen indult el a mi esti rituálénk: mindenki elmeséli, hogy mi az, amiért aznap hálát érez. Lehet az pusztán az asztalon gőzölgő étel, egy szép napsütéses reggel, egy kedves gesztus, a lányomból pedig a hörcsöge, Taylor Swift, a LEGO-készlete, a házi szilvásgombóc, és az utóbbi időben a szempillafestéke is váltott már ki hálát.

Számomra két fontos hozadéka van ennek a pár perces befelé figyelésnek. A magától értetődőnek tartott dolgok kimondva megkapják fontosságukat. Az pedig csak hab a tortán, hogy a hála érzése pozitív energiákkal tölt fel.

Az amerikai hálaadás története

Az ünnep történetének legelfogadottabb verziója 1620-ig megy vissza. Ekkor indult az angliai Plymouth városából fedélzetén a vallásszabadság miatt kivándorló 102 fővel a Mayflower hajó. Hatvanhat nap alatt sikerült átszelniük az óceánt, ám jóval északabbra kötöttek ki a tervezettnél. A hideg tél, a skorbut és az éhezés miatt a hajón rekedtek fele életét vesztette. Az éhezést túlélő szerencséseket tavasszal az abenaki, a pawtuxet, és a wampanoag őslakos törzsek tagjai tanították meg növényt termeszteni, vadászni és halászni. Hálájuk jeleként a következő év novemberében William Bradford kormányzó háromnapos hálaadási ünnepre hívta meg az őslakosokat. 

Más történészek szerint a bevándorlók és az őslakosok közötti első hálaadás ünnepét Pedro Menéndez de Avilés spanyol felfedező szervezte 1565-ben, amelyre a timucua törzs tagjait hívta meg, miután legénységével szerencsésen földet ért a mai Florida területén. 1789-ben George Washington a függetlenségi háború sikeres lezárása és az alkotmány megszületése miatt kérte fel az amerikaiakat hálaadásra. Sarah Josepha Hale, a hálaadás anyjaként is aposztrofált író kampányt indított az ünnep nemzeti szintre emeléséért. Kérésének 1863-ban Abraham Lincoln tett eleget, és a véres polgárháború által megtépázott ország hivatalosan is kapott egy nemzeti ünnepet hálaadás céljára.

A történet cukormáz nélkül

Az elmúlt években egyre erősebb lett azok hangja, akik a történelmi valóságnak megfelelő sztorit követelik, amelyből nem tűnnek el az őslakosok egy kedélyesnek lefestett hálaadási ünnepségsorozattal.

A Massachusetts-i Plymouth Rockban 1970 óta tüntetnek az őslakosok hálaadás napján, amely számukra gyásznap.

David J. Silverman, a George Washington University történelemprofesszorának könyvéből, valamint a wampanoag törzs tagjaival és tudósaival folytatott beszélgetéseiből kiderül, hogy a telepesek és a törzs között közel sem volt olyan rózsaszín és felhőtlen viszony, mint ahogy azt a hálaadási vacsorával megpecsételt barátság története sugallja. 

Az egyre nagyobb számban érkező bevándorlók 1637-ben indián falvakat égettek porig, amely során 500 wampanoag férfi, nő és gyerek vesztette életét, majd évszázadokon át folytatódott a több tízezrek halálát okozó harc az őslakosok és az európai bevándorlók között. A Washington D.C.-ben működő Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeuma a teljes kép bemutatásához és iskolai érzékenyítéshez alkalmazható számos ötletet ismertet a honlapján. Ezzel együtt a hálaadás USA-szerte fontos családi ünnep maradt, és nem a szokásokban érezhető elsősorban változás, inkább abban, hogyan beszélnek róla a nyilvánosságban, a közösségekben. Silverman professzor célja szintén az, hogy hallgatói és olvasói megértsék:

az őslakosok történetének ismerete elengedhetetlen része annak, hogy mit is jelent amerikainak lenni. 

A hálaadás más kultúrákban

A hálaadást már az ókorban is gyakorolták a rómaiak, a görögök és az egyiptomiak, ahogy azt az amerikai őslakosok is tették. Napjainkban Kanadában október első hétfőjén ünneplik a hálaadást, míg Japánban az egykor a bőséges rizstermés feletti hála ünnepe mára november végi munka iránti hálaadássá alakult át. A Psychology Today magazin szerint nemcsak jó érzéssel tölt el a hálaadás, hanem a stresszér szabályozásáért felelős hipotalamuszt és az agy jutalomközpontjait is stimulálja.

Egy kísérletben azt találták, hogy azok, akik heti szinten vezettek hálanaplót, sokkal elégedettebbek voltak az életükkel, mint akik ezt kihagyták.

De ne csak a belső örömökre reflektáljunk hálaadáskor, hiszen másoknak is sokat jelent egy-egy köszönőüzenet, amelynek megírása gyakran nem tart pár percnél tovább.

Ezúton szeretném megköszönni pár évvel ezelőtti ideiglenes szerkesztőmnek, Gyárfás Dorkának azt a pár soros e-mailt, amit kéthetes közös munkánk után küldött nekem. A mai napig őrzöm a rossz napokra tartogatott, energetizáló e-mailjeim között. 

A mára gyökeret vert szokások

Az Egyesült Államokban november végén elfogyasztott 46 millió pulyka mellett van két szerencsés, amely elnöki kegyelemben részesül. Ebben az évben Minnesotában nevelkedő pulykákra esett a választás, amelyek a roppant elegáns Willard Intercontinental történelmi falai között fognak a kegyelmi ceremónián és sajtótájékoztatón részt venni, majd visszatérnek az ország legnagyobb pulykatenyésztő államába életük hátralévő részére. A show másik elmaradhatatlan eleme 1924 óta a Macy’s felvonulás. New York ikonikus épületei között közel négy kilométeren át haladnak a táncosokkal, énekesekkel és igazi show-elemekkel gazdagon megpakolt guruló színpadok. 

S hogy mi kerül az asztalra?

Nálunk a pulyka helyett csirke lesz a központban a húsevőknek. Anyósom kertjében és az idilli nebraskai dombok lejtőin időnként fel-feltűnik egy pulykacsalád, legutóbb nyolc bébipulyka bukkant elő a bokrok közül egy reggeli futásom során. Ez engem önmagában is elriaszt a húsfogyasztástól, így én majd vegán-flexitáriánus opciókkal járulok hozzá a kalóriabevitelhez – valószínűleg egy brokkolisalátával és grillezett kelbimbóval. Anyósomnál a pulyka mellé áfonyaszósz kerül, tejszínes temetési krumpli, gombakrémlevesben főtt zöldbab, cukorral gazdagon megszórt, sült édeskrumplipüré, és kukorica lesz a menü. A töltelék nem maradhat el, amit ő kenyérből és zellerből készít. Én pedig pár nap múlva texasi sógornőm, Lacee konyhájából jelentkezem majd az Instán.  

Trembácz Éva Zsuzsanna írásait Insta-oldalán és a honlapján is olvashatod.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Drazen Zigic

Trembácz Éva Zsuzsa