7 öntörvényű illusztrációs füzet, amely életet lehel a januárba
Megesett már veled is, hogy a város lüktető zaját hallgatva elvágyódtál egy nyugodtabb, békésebb, harmonikusabb helyre? Gondolkoztál már azon, hol van az a pont a mindennapokban, ahonnan már nincs visszaút? Vagy hogy milyen lenne egymással kombinálni furábbnál furább ízvilágokat? A következő művészek alkotásaikban ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jártak körül. Gyertek, és ismerjétek meg a zine-ek csodálatos világát! Szőcs Lilla írása.
–
Kezdetek kezdete
Kis példányszámú, ingyenes vagy olcsó, cenzúrázatlan amatőr kiadványokként a tengerentúlon a harmincas–negyvenes, Magyarországon jóval később, a hetvenes–nyolcvanas években, a punkmozgalmakkal együtt jelentek meg a fanzine-ek. A szó maga a fan (rajongó) és magazine (folyóirat) angol szavak szerelemgyereke: független, szabad alternatív kiadványt jelent, amelynek példányait rendszerint kézről kézre adogatják, többnyire az alkotótól magától lehet beszerezni, esetleg levelezőlistákon, klubokban terjed.
A cél nem a profitszerzés, hanem az eszmecsere, egy alternatív nyilvánosság megteremtése.
A legtöbb szubkultúra idővel megszülte saját fanzine-jeit, minden volt, amit csak el tudtok képzelni! Sportrajongók fanzine-je, koncertbeszámoló fanzine-ek, horror- és sci-fi-rajongók osztották meg gondolataikat saját füzetükben.
Ezek a kis füzetek mentesek voltak minden piaci és szakmai nyomásgyakorlástól, „ízlésdiktatúrától” – a függetlenség éltette őket minden ízükben.
Az alkotóknak nem kellett megfelelniük semmilyen esztétikai kívánalomnak, határidőnek, olvasói trendeknek, sem nyomdatechnikai szabálynak – kivéve persze, ha az általuk választott közlési forma ezt megkívánta, de akkor az alkotó önként hajtotta igába fejét.
Szamizdatoktól a fanzine-ekig
Az alternatív publikáció e formája a határtalan önkifejezés eszközét kínálta: bárki készíthetett fanzine-t, bármilyen témában és eszközzel (például rajz, kollázstechnika). Nem kíván szakértelmet, sem előképzettséget, pusztán kíváncsiságot, elszántságot és némi kreativitást.
A legszürkébb öltönyös hivatalnok is készíthetett zine-t, megosztva gondolatait a kapitalizmusról, sportról, punkzenéről, vagy a lét elviselhetetlen könnyűségéről.
Persze míg Amerikában ezt engedték (vagy csak így tűnt), addig a hetvenes évek Magyarországában ez rendszerellenes cselekedetnek számított.
A szamizdat lapokkal egyidejűleg jelentek meg itthon fanzine-ek is, a korai punk képviselőjeként. Magukba foglalva koncertkritikákat, filmajánlókat, zine-recenziókat és dalszövegfordításokat. Azaz: csupa olyan „kulturális lázítást”, amit az adott államapparátus nem tűrt volna meg.
A fanzine-ek a punkmozgalommal kéz a kézben jártak, a szocialista államok fiataljai megtalálták bennük azt a szabadságot, amivel lázadhattak az állami kontroll ellen. A koncertek, a zene, a röpirat pedig erősítette a közösségtudatot, az összetartozás érzését.
Mivel a kollázstechnika bizonyult a legolcsóbb eszköznek, sokan a korabeli nyomtatott sajtó lapjainak újrafelhasználásával, átrajzolásával tervezték meg füzeteiket. Így jött létre a fanzine-ekre oly jellemző, öntörvényű trash stílus, amire a mai zine-alkotók is visszautalnak néha kiadványaikban.
Új idők új zine-jei
A rendszerváltás utáni évtizedekben – lévén hogy már nem igazán volt mi ellen lázadni – egyre jobban elcsöndesedtek a lapok. A képzőművészet tovább élte a fanzine-ek világát, noha a lázadó, punk attitűd, a rendszerellenes felhang, a „fanatic” attitűd kikopott, az alkotók számára továbbra is fontos maradt az anyagi és szellemi függetlenség.
Egyre profibb nyomdatechnikával kísérleteztek (pontosabban: jutottak hozzá) és állítottak elő tematikus, sokszor számozott kiadványokat, amelyek akár a műtárgy státuszra is érdemesek. Így lett apránként a fanzine-ből zine, s vált a hazai művészvilág egyik kedvelt önkifejezési eszközévé.
Nemzetközi és hazai művészpiacokon, zine-börzéken (például az Ukmukfukk Zinefeszt), dizájnkönyvesboltokban (például ISBN könyv+galéria), és persze egyenesen az alkotón keresztül lehet őket elérni. A digitalizáció korában pedig már egyáltalán nem ritka, hogy online kiadványokkal is találkozni (sőt, egyre több oldal ad lehetőséget lapozgatható digitális kiadványok publikálására). Úgyhogy igazán széles a kínálat.
Az elmúlt évben a vírushelyzet megnehezítette az alternatív publikálás világát, de így is akadt érdekesség bőven. Elhoztam hát nektek néhányat tavalyról, ezekből inspirálódhattok.
Lajos Mari nyomában
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Balogh Boglárka és Hujber Áron Kis Piréz Receptkönyve igazi punk-gasztro zine-re sikeredett: kezdődik a fűszerek öntörvényű használatával, folytatódik a konyhai szabályok gátlástalan felrúgásával, kísérletezéssel vad, látszólag totálisan össze nem illő ízekkel.
Az eredmény mégis olyan jó, hogy csettintesz egyet örömödben.
„Ez a gyűjtés az efféle konyhai improvizáció néhány diadalt aratott fogását őrzi meg az utókornak” – írják a szerzők, akik a recepteket a baráti körükből gyűjtötték össze, mindent mehet bele felkiáltással. Olyan egzotikus ételekkel provokálják a közönséget, mint a pitypangszirup, a fűszeres haltöpörtyű, a csalános-komlóvéges pizza vagy az ázsiai arancini.
Egyedül a grafikai munkában szabálykövetők, abban viszont nagyon: csodaszép, 34 oldalas zine-jüket élvezet lapozgatni. Mire végigpörgeted, meggyőződsz arról, hogy ezeket az ételeket érdemes esetleg otthon is kipróbálni, talán legközelebb ki is fogjuk. Beszerezhető a Hokedli bárban, az ISBN könyv+galériában.
Egy csodálatos zine a madarakról
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Ave Aves egy antológia, amit a madarak iránti szeretet ihletett. Nem egy ornitológiai szakkönyv, de ornitológus olvasóink is határozottan imádni fogják.
A tematikában szabad kezet kaptak az alkotók, lehetett élő, kihalt vagy mitológiai madár a téma, annyi kikötés volt, hogy ne egy maguk által kitalált állatot rajzoljanak.
Tizenegy hazai alkotó rajzaiból mintegy ötvenoldalas zine született. Ragasztott, kemény táblás, szitázott borítóval, a belív riso technikával készült, három színnel nyomtatva. [A riso egy olyan nyomdatechnikai eljárás, amelynek nyomán összehasonlíthatatlanul szebb eredmény születik, mint bármely más széles körben könnyen elérhető nyomtatási technikával (jó, ér vitatkozni)]. És nem utolsósorban gazdaságosabb is (ezzel is ér vitatkozni). A Kis Piréz Receptkönyv is ezzel az eljárással készült.
A kiadványt a @BPZines adja ki, alkotók: Haránt Artúr, Sebesvári Soma, Sergio Menéndez, Tóth Luca, Koppányi Péter, Haránt Ervin, Fekete József, Stark Attila, Sárdi Katalin, Juhász Márk, Kozma Dávid.
Útkereső zine-ek
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A gasztronómia és az élővilág mellett lélektani kérdések is megmozgatták a fiatalokat. Sebesvári Soma Point of no return névre keresztelt zine-je egy filmes dramaturgiai fogalomra utal. „A klasszikusnak mondható filmszerkezeteknél – a hős útja modell szerint – ez az a pont, ahol a hős már nem fordulhat vissza, nem lehet semmi a régi innentől” – mondja Soma.
Húszoldalas zine-jében arra keresi a választ, hogy a mindennapi életben hol van az a pont, ahonnan nincs visszaút, ahol már nincs értelme várni.
A neonszínű illusztrációk szintén risóval készültek. A zine időzítése tökéletes a vírushelyzetben. És a központi kérdését napjában többször is felteszem magamnak.
Hogy mire jutott Soma, nem árulom el, szürreális illusztrációi nálam sokkal jobban elmesélik (Itt szerezheted be).
A mindennapi élet problémái sokakat megihlettek, köztük Dés Marcit is. Az alkotó nagyon vicces noteszrajzait most bárki kézbe veheti.
THE SON RAISES ON THE EAST című kötetének üvöltő betűi az arcunkba ordítják a hétköznapi élet nehézségeit, dilemmáit. Mindent, ami a kispolgári, hétköznapi élet témája és problémája: időjárás, evés, italozás és kommunikáció – ezen belül is főképp a kommunikációs zavarok, félreértések vannak fókuszban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Dés Marci groteszk és abszurd humorral mutatja be az általunk ismert világot, amitől egy pillanatra kellemesebb hellyé válik a karantén. Itt tudod beszerezni a zine-t.
Hasonló filozofikus témát jár körül Bodonyi Panni Csá, nye! néven futó zine-je, amiben egy pillanatra megáll az idő. A városi életből való pillanatnyi elvágyódást jeleníti meg egy csendesebb, harmonikusabb világba, egy olyan elképzelt tájba, ahol nem süketítenek meg minket a szirénázó autók, sem a tömegközlekedés zaja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Panni képriportja szavak nélkül, csak képekkel elbeszélve egy havas téli tájba viszi az olvasót – valami hasonlóra sokan vágyunk most…
A kiadványt a Deposit adja ki (itt tudod beszerezni).
Thury Lili – Kritikai pedagógiai zine
A következő két zine-t két külön csapat csinálta, a közös pont bennük Thury Lili tervezőgrafikus, aki vallja, hogy
a zine-eket pedagógiai eszközként is érdemes használni.
Lili és Zsámboki Miklós a rendszerváltással kapcsolatos vizuális foglalkozást tartott egy budapesti gimnázium diákjainak, majd a foglalkozás lezárásaképp a gyerekek egy közös zine-t készítettek.
A játékos történelemóra ilyen módon vezette fel a diákoknak az 1989 előtti és utáni nyomtatott sajtó típusait. A szamizdat lapok a forráskritika mellett a kor underground zenei és politikai plakátjainak vonatkozásában foglalkoztak az akkori vizuális nyelvvel, üzenetekkel.
Legvégül a kamaszok feladata az volt, hogy készítsenek interjúkat a szüleikkel a rendszerváltásról – akik amúgy akkoriban pont annyi idősek voltak, mint most a gyerekeik. Végül az volt a feladat, hogy fogalmazzák meg zine-ben a benyomásaikat arról, hogy mit jelent számukra a rendszerváltás.
Lány csopi-zine
Lili egy másik alkalommal a Csobánkán működő, roma integrációval foglalkozó Csodaműhely Egyesület munkájához csatlakozott. A zine Thury Lili, Donáth Anna Róza és Tóth Eszter közreműködésével jött létre.
Liliék létrehoztak egy csoportot, amelyben roma kamasz lányokkal a női identitással, roma identitással foglalkoztak.
„A kritikai pedagógiában – meséli Lili – fontos, hogy a kamaszok határozzák meg azt, hogy mivel foglalkozzunk elsősorban. Ennek tökéletes eszközévé vált az, hogy készítsenek egy zine-t, és azon keresztül fejezzék ki az érzéseiket.
Ami mindkét kamasz zine-nel kapcsolatos általános észrevétel, hogy
nagyon sok gyerekkel elhitetik gyerekkorban, hogy nem kreatívak és nem tudnak rajzolni, hogy az alkotás tevékenysége »nem mindennapi«. Pedig az” – mutatnak rá velősen az alkotók.
Olyannyira az, hogy a kezdeményezést a Ludwig Múzeum Art Transfer pályázatának különdíjával jutalmazták. Mindkét kiadványt a szerzőktől tudjátok beszerezni.
Ha kedvet kaptatok a zine-készítéshez, szeretnétek még több kiadványt látni, inspirálódni, olvassátok el legutóbbi beszámolónkat az Ukmukfukk Zinefesztről!
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.
Szőcs Lilla
