„Könnyű dolga volt a propagandának” – Kátya 10 éve harcol Ukrajna oldalán, elárulta, mi a túlélés kulcsa

–

Kátya több mint egy évtizede harcol Ukrajna oldalán. A fiatal nő Harkivból származik, az orosz határ melletti város identitásában és nyelvében is vegyes. A 2014-es kelet-ukrajnai háborúkor maga sem tudta eldönteni, mit gondoljon a konfliktusról, ezért a harcok lecsillapodás után úgy döntött, megnézi saját szemével Luhanszkot. Míg az orosz propaganda, amelynek édesapja is hitt, „felszabadításról” beszélt, Kátyát sokkolták a megszállt városban látottak, de nem is az összecsapások, hanem a stagnálás volt számára meghatározó: 

„Olyan volt, mintha harminc évet mentem volna vissza Harkivba. Olyannak tűnt a város, mintha a kilencvenes években ragadt volna” – fogalmazott. Ebből arra következtetett, hogy a régió sebezhetősége nemcsak katonai, hanem gazdasági és társadalmi is. „Könnyű dolga volt a propagandának. Ha az emberek elhiszik, hogy az élet jobb lesz, ráadásul ingyen, akkor szinte bármit elfogadnak” – mondta Kátya, akinek itt már egyértelművé vált, hogy az orosz fenyegetés valós.

Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy civil önkéntesekkel kezdjen felkészülni: árkokat ástak, majd fokozatosan egyre szervezettebb hálózattá váltak, fegyvereket szereztek és kiképzéseket tartottak. A 2022-es teljes körű invázió idején készen álltak – a háború kitörésének negyedik évfordulójára Sándor Anna írt az ukrajnai gyerekek helyzetéről –, egy harkivi lakásban 22-en gyűltek össze, és bár jogi státuszuk az elején rendezetlen volt, nem foglalkoztak vele. Az ellenőrző pontokon még papírok hiányában is magabiztosan keltek át.

Amikor meghallották, hogy az oroszok a városban vannak, egy fehér Ford Fiestával indultak el, ölükben három páncéltörő rakétával. Visszagondolva már maga is viccesnek találja az állapotokat. Végül 2022 májusának végére kaptak hivatalos papírokat, ezzel jogilag is a fegyveres erők részévé váltak. 

Kátya arra is kitér, hogy ha úgy képzeljük a háborút, mint ahogy a filmekben láttuk vagy ahogy történelemórán hallottunk róla, akkor nagyon rossz irányban keresgélünk. Sok civil úgy képzeli, hogy a hadseregbe kerülve valaki azonnal a frontvonalba jut, miközben a modern hadviselés jóval összetettebb:

„Harcolhatsz egy kávézóból is. Ülhetsz egy laptop mögött kávét szürcsölgetve, miközben egy drónt irányítasz.”

Ugyanakkor sokan nem tudnak erről a lehetőségről, épp ezért rengeteg ilyen betöltetlen pozíció akad. 

Szerinte nőként különben sem egyszerű a fronton – bár ő saját, már összeszokott csapatával lépett be a harcokba, így neki jobb volt a helyzete –, sokaknak a saját hadseregük sztereotípiáin is át kell küzdeniük magukat. Bár a belépő nők rendkívül motiváltak, sokszor nem csatlakozhatnak harci tevékenységekhez. A nők nagyobb arányú bevonása a harci feladatokba növelné a hatékonyságot – nemcsak az egyenlőség oldaláról, hanem műveleti szempontból is. Pedig a nők nagyobb arányú bevonása a harci feladatokba növelné a hatékonyságot a műveletek szempontjából is. 

„Sok harcoló nőt ismerek, akik nem engedik, hogy őrmesternél feljebb léptessék őket. Ott akarnak maradni a terepen, a csatákban”

– mondta el Kátya.

Bahmut

Harkiv ostroma után Kátya Bahmutba került. Bár a kommunikáció valamelyest javult, Kátya tapasztalatai szerint hatalmas volt a szervezetlenség, ami miatt baráti tűzesetek is kialakultak.

Épp e város miatt rengeteg kritika érte az ukrán hadvezetést, kívülről sokan feleslegesnek gondolták ennyi ideig tartani Bahmutot. Kátya azonban ezt máshogy élte meg, szerinte nem lett volna lehetetlen feladat, ugyanakkor az elégtelen létszám, az elégtelen felkészülés, a helyzetek félreértelmezése rengeteg áldozatot követelt. Ők tűztámogató csapatként és drónos felderítéssel vettek részt a harcokban. Feladatukat így írta le:

„Olyan volt, mint a hörcsögcsapkodós játék a vásárokban: találd meg, öld meg, kezdd elölről”

– foglalta össze Kátya, akinek egysége mai napig nem szenvedett halálos veszteséget. A túlélés kérdésében következetesen a racionalitást hangsúlyozza. Szerinte nem törvényszerű, hogy aki harcba kerül, meghal: „Egy közvetlen tűzharcban is lehetséges a túlélés.” Szerinte ennek kulcsa, hogy ki hogyan képes döntést hozni pánik helyett a rendelkezésre álló információk alapján, hogyan kommunikálnak, és ki bénul le a félelemtől.

Családokat szakít szét

A háború ugyanakkor nemcsak a fronton jelenik meg. Kátya családjában is törést okozott: évek óta nem beszél az apjával, aki oroszpárti nézeteket vall, akkor sem beszéltek, amikor gyerekkori otthonától mindössze 20 méterre becsapódott egy rakéta. A támadásban tízen meghaltak.  

A riport végére a hangsúly a háború hosszabb távú tanulságaira kerül. Kátya szerint Ukrajna időt nyert a védekezéssel, de kérdéses, mennyire tudta ezt kihasználni. Tapasztalata szerint a megszerzett tudás gyakran nem épül be rendszerszinten. Miközben ő maga már nagyon elfáradt, egy dolgot továbbra is kulcsfontosságúnak tart: a háború nemcsak a fronton dől el, hanem abban is, hogy a társadalom képes-e felismerni, „hogy mely veszélyek valósak, és melyek nem.”

Nagy Andi