Hazudunk a gyereknek, ha hagyjuk nyerni – Minden benne van ebben a könyvben, amit tudni akarsz a társasjátékokról

–

Könnyű rákapni a társasjátékok ízére. Azonban az már korántsem olyan egyszerű, hogy az ember megtalálja a neki való darabokat. Akkora a választék a modern társasjátékok között, hogy nehéz kiigazodni, segítség nélkül sok időt és energiát kell fektetni abba, hogy az illető ráleljen a neki való játékokra – ráadásul a legtöbben nem is igazán tudják megfogalmazni, milyet keresnek.

A szokásos válasz a kérdésre: jó játékkal szeretnének szórakozni – csakhogy mindenkinek más a jó.

Ahogy a filmek, könyvek, zenék esetében is szubjektív, hogy kinek mi tetszik, úgy a társasjátékokat tekintve is teljesen egyedi, hogy kit milyen játék mozgat meg, ki milyen típusú társasban találja meg, amit keres.

Nem lehetetlen vállalkozás nulláról egyedül felfedezni ezt a világot, de sokkal időigényesebb. Ezért is indították el Mit játsszunk? nevű YouTube-csatornájukat Győri-Nádai Réka és Győri Zoltán: népszerűsíteni akarták a hobbijukat, valamint segítséget adni azoknak, akik érdeklődnek a társasjátékok iránt, de nem tudják a bőség zavarában, merre induljanak.

Mára a csatornának több mint negyvenezer feliratkozója van, az alkotók pedig indítottak egy társasjátékos Facebook-csoportot is, szintén Mit játsszunk? néven, ahol ma már több mint huszonkilencezer ember oszthatja meg a tapasztalatait, beszélgethetnek és ajánlhatnak játékokat.

Az elmúlt hat évben akkorára nőtte ki magát a csatorna, hogy Réka és Zoli főállása lett a társasozás – csinálják a csatornát, társasjátékos rendezvényeket szerveznek, tréningeket, workshopokat tartanak, Zoli pedig tizennégy társasjátékot tervezett már: az ő munkája többek között a népszerű Igen? és a Spicy is.

Az „Inspiráció és tudás a modern társasjátékok birodalmából” kettejük sokéves tapasztalatának és összegyűjtött tudásának esszenciája, azonban mégsem egy társasjátékos tankönyv.

Természetesen tisztáznak benne alapfogalmakat, betekintést nyújtanak abba, milyen népszerű mechanizmusokra épülnek a társasok, bemutatják az éppen futó trendeket, és a társasjátékok jövője is szóba kerül. De ennél sokkal többről esik még szó: a játszás lelki oldala is nagy hangsúlyt kap a könyvben, külön fejezet van például arról, hogy miért nem szeret valaki játszani. Írnak arról is, mi mindenben segíthet, ha valaki játszik, milyen készségeink fejlődhetnek a társasjátékok által, milyen önismereti utat járhatunk be a segítségükkel, és egyes hétköznapi szituációkban miként lehet jelen a játék az életünkben.

Ezen túl pedig számos praktikus tanáccsal látják el az olvasót azzal kapcsolatban: hogyan válasszunk társasjátékot magunknak vagy másoknak, hogyan tudunk hatékonyan szabályt tanulni és tanítani, hogyan használhatjuk a játékot a munkánkban vagy a párkapcsolatainkban. És persze az az örök kérdés is külön fejezetet kapott: hagyjuk-e nyerni a gyereket.

Az is játszik, aki nem szeret játszani

Az egyik legérdekesebb része a könyvnek arról szól, hogy miért vannak még mindig igen sokan azok, akik azt állítják: nem szeretnek játszani.

Zoli azzal az állítással kezdi ezt a fejezetet, hogy „mindenki játszik”. Maximum nem vallja be magának, vagy nem ismeri fel, hogy amit éppen csinál, az játék.

Amikor valaki számolja az utcán a macskaköveket, amikor fogadást köt, keresztrejtvényt fejt vagy sudokuzik: játszik. Csak egyedül teszi ezt. A játék tehát az életünk minden részét átszövi, ám nem tudatosítjuk magunkban. A társasjáték pedig egy másik szintje ennek – az ugyanis, hogy az ember másokkal játszik, és engedi, hogy megismerjék a játékosi énjét, sokak komfortzónáján túl megy, ami mögött számos ok állhat. Lehet a bizalom hiánya, egy korábbi rossz élmény, az előítéletek, az adott társaság vagy a játék által meghatározott keretek is olyan tényezők lehetnek, amik miatt valaki úgy gondolja, nem szeret játszani.

De bármi is álljon annak hátterében, ha valaki elzárkózik a játéktól, az egyik legfontosabb üzenet, amit Zoli és Réka könyvéből magunkkal vihetünk: játszani sosem muszáj.

Amint ugyanis egy játékot játszani kell, megszűnik játéknak lenni az illető számára, és épp a lényege vész el a dolognak. 

A legjobb, amit játékostársként tehetünk, hogy hagyjuk: a mi játékunk által megszülessen az illetőben a vágy a részvételre – erőltetni viszont semmit nem szabad.

„Tudtok ajánlani egy jó játékot?”

A fenti mondat egy másik fejezet címe, egyben az a kérdés, amit a legtöbbet tesznek fel Rékának és Zolinak. Nem meglepő: jogos feltételezés, hogy két ember, akik ennyire benne vannak ebben a világban, ismerik a jó játékokat.

Csakhogy a jó játék fogalma relatív – Zoli ki is emeli a könyvben, hogy nem szereti használni, szerinte nem is lehet a társasokat a jó-rossz skálán elhelyezni. Mindenkinek más tetszik, és ha valakinek jó élményt ad egy játék, de mi rossznak tituláljuk, azzal azt az illetőt is minősítjük, akinek tetszik az adott játék. Az írók szerint érdemes inkább a „nekem tetszett-nekem nem tetszett” módon kategorizálni a játékokat.

De akkor hogyan válasszunk számunkra jó társast? Ebben is segítséget nyújtanak a szerzők egy csomó irányadó kérdéssel, például: mit várunk egy játéktól, milyen hosszú játékot szeretnénk, milyen téma mozgat meg minket, milyen eszközöket szeretnénk használni, milyen összetételű és életkorú társasággal ülnénk le játszani, milyen nehézségű játékot keresünk, és milyen játékok tetszettek korábban?

Teljesen más lesz a jó játék ugyanis egy szerelmespárnak, egy nagy baráti társaságnak, egy családnak, ahol a hétéves és a nagymama is az asztal körül ül, és azoknak, akik már évek óta játszanak, ezért komplex élményre vágynak.

Az egyik legnagyobb támpont abban, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő játékokat, a felsorolt hét társasjátékos típus. Ezek nem egzakt kategóriák, minden ember több típusba is beleillik, de néhány kifejezetten alkalmazható egy-egy személyre.

A társasjátékos típusok arról szólnak, ki milyen élményt keres egy játékban. Ha nehéz döntésekre és kiszámíthatóságra vágyunk, érdemes stratégiai játékot választani, ha pedig fontosabb az egymással való kapcsolódás számunkra, akkor valószínűleg a kommunikációs partijátékokat fogjuk élvezni.

Azonban nagyon fontos, hogy a puding próbája az evés: attól, hogy egy játék a leírása alapján jónak tűnik, nem biztos, hogy azt az élményt kapjuk tőle, amire vágytunk. Ezért ha lehetőségünk van rá, vásárlás előtt érdemes kipróbálni az adott játékot, hogy megbizonyosodjunk: épp arra van szükségünk.

Az ajándékozás azonban már keményebb dió. De a könyv azoknak is segítséget nyújt, akik nem tudnak alaposan utánajárni az ajándékozott preferenciáinak. Ajánlanak benne ugyanis 50 olyan játékot, ami sokak kedvence, és nem nagyon lehet mellényúlni velük (garancia persze semmire sincs).

Gyerekek és társasjáték: hagyjuk őket nyerni?

Az egyik legfontosabb fejezete a könyvnek arról a kérdésről szól, ami minden szülő fejében megfordult már, aki játszott a gyerekével: hagyjuk őt nyerni? Megosztó kérdés, de Réka álláspontja szerint nem jó út, ha engedékenyek vagyunk ebben a kérdésben, mert azzal hazudunk nekik. A társasjátékok egyik nagy előnye, hogy megtapasztaljunk egy, az életre is igaz helyzetet: nem lehet mindig nyerni. Ha valaki direkt elveszíti a gyereke elleni partit, akkor rövid távon örömet okoz ugyan vele, de egyben hazudik is a gyereknek, így az egész játék hazug eredménnyel zárul.

Réka inkább azt tanácsolja, tanítsuk meg veszíteni a gyereket, ami a későbbi élete során is hasznos képesség lesz számára, ehhez pedig több tanácsot, támpontot is ad.

(A Popfilter korábbi epizódjában Réka és Zoli voltak Csepelyi Adrienn vendégei, a beszélgetésben pedig arra is mondanak néhány hasznos tippet, hogyan lehet úgy előnyhöz juttatni a gyereket, hogy az mindenki számára hasznos és komfortos legyen. Az epizódot ITT tudod meghallgatni.)

Kezdőknek és haladóknak egyaránt

A könyv számos fejezete szól arról, hogyan tudunk úgy elkezdeni játszani, hogy az jó élmény legyen számunkra – segít eligazodni ebben a világban. 

De azoknak is sok újdonságot mond, akik már évek óta játszanak: a szerzők mesélnek a mechanizmusokról és a működésükről, az aktuális trendekről, kifejtik, hogy a megosztó játékok mitől azok, és különböző játékelméletekről is olvashatunk.

Nem véletlenül írtam a cikk elején, hogy Réka és Zoli munkásságának esszenciája ez a könyv: mindenki megtalálja benne, ami érdekli – akárcsak a videóik között.

A kötet számomra legfontosabb gondolatát pedig a végére hagytam:

Az utolsó előtti fejezetben a szerzők felsorolnak 10+1 okot, amiért remek dolog társasozni. A +1-et lőném le most nektek, ami így szól: „mert játszani jó”. Ez pedig az egész könyv mottója és egyben az összefoglalója is lehetne. Játsszatok, mert játszani jó!

Kiemelt képünket készítette: Kerepeczki Anna/ WMN

Dián Dóri