4 izgalmas társasjátékot ajánlunk a fa alá – 1. rész

–

Utazás a múltba

Nem akarok nagy szavakat használni, de az Utazás a múltba közel van ahhoz, hogy a tökéletes családi társasjátéknak nevezzük. A játékban időutazók vagyunk, és az a célunk, hogy három nap alatt minél több múltbeli eseményt látogassunk meg, és ott különböző tapasztalatokat szerezzünk. Na de nem lehet csak úgy ugrálni az időben, kronológiai sorrendben kell haladnunk: az őskortól egészen a kilencvenes évek közepéig tudunk visszamenni az időben. Mindezt az éppen elérhető kártyák gyűjtögetésével tudjuk megtenni, ha pedig nem tudunk mit húzni, segítséget kérhetünk az őseinktől.

Az Utazás a múltba egy egyszerű szettgyűjtögetős játék, amiben az idővonalaink felállítása mellett különböző tapasztalatokat kell szereznünk úgy, hogy azokért minél több győzelmi pontot gyűjtsünk össze.

Egyszerű szabályokkal operál, mégis izgalmas döntéseket kell meghoznunk a játékban, mert nem jöhet ki mindig jól a lépés, ez esetben pedig fel kell mérni, mi éri meg nekünk a leginkább. Van benne némi szerencsefaktor a kártyák random előkerülése miatt, de ezt enyhíti egy táblázat, ami megmutatja, milyen évszámok találhatók az egyes napok paklijaiban.

Ráadásul lenyűgöző eszközkészlet áll rendelkezésünkre, minden jelölő, bábu és kártya gyönyörűen néz ki, jó érzés megfogni őket, és játszani velük. Amiért pedig azt mondom, ez a közel tökéletes családi játék: mindenki megtalálja benne a szórakozását. A modern társasjátékokban talán járatlan nagymama is könnyen be tud kapcsolódni az időrendi sorrend felállításába, és a 10 éves gyerek is élvezi pakolgatni a kártyákat és a jelölőket. Hatalmas plusz, hogy a kártyák hátulján található némi infó az adott eseményről, amit olvasgathatunk, amíg a másik játékos köre van, ráadásul van egyszemélyes játékmód, amivel akkor is tud játszani a gyerek (vagy felnőtt), ha más éppen nem ér rá. Igazi jolly joker tehát 1–4 fő részére, és a játékot 10 éves kortól ajánlják ugyan, de szerintem egy 8 éves is simán tud menni az élmennyel akár egy kis segítséggel. Mi hárman felnőttek nagyon élveztük, este pedig már Szabó Anna Eszter tízéves kisfia utazott vissza a múltba az anyukájával, aztán egyedül is, és azóta is gyakran előkerül náluk az Utazás a múltba, úgyhogy hasonló, időutazásra fogékony gyerekeknek és felnőtteknek szívből ajánlom.

Frenetikus forgatás

A Frenetikus forgatás igazi csemege azoknak, akik szeretik a kooperatív játékokat. Ahogy az a nevéből is sejthető, a feladat az, hogy leforgassunk egy 5 jelenetből álló filmet, a sikerhez pedig minden játékosra szükség van. Elképesztően hangulatos játék, amelyben valódi csapatmunkára van szükség ahhoz, hogy egy kiváló filmet forgassatok, vagy egy olyan mozit, ami annyira rossz, hogy már jó. Ha csak az átlagos szintet sikerül elérni, elvesztitek a játékot, aminek akkor is vége van, ha kifuttok a pénzből vagy az időből.

A Frenetikus forgatás egyik legnagyobb erénye, hogy igen realisztikusan hozza egy forgatás élményét: a WMN videós csapatának tagjaként első kézből tudom, hogy egy forgatáson, ami el tud romlani, az általában el is romlik, a problémákat pedig, nincs mese, meg kell oldani, mert fogy az idő (és a pénz). Nagyon feszített tehát a játékmenet, egyre kevesebb idő van abszolválni a feladatot, miközben a problémakártyák okán mindig van valami apróság, ami kisebb vagy nagyobb mértékben hátráltatja a csapatot. Ezért kell tehát a teljes összefogás, máshogy nem megy – mint egy valódi forgatáson.

Jó eredményt elérni tehát nem egyszerű, de a folyamatos feszített tempót oldja a játék humora.

Az ötletkártyák (amik segítenek kimászni a kulimászból) és a problémakártyák is állati viccesek – utóbbiból a kedvencem: a speciális effekteken dolgozó csapatról kiderült, hogy ők maguk is speciális effektek, úgyhogy a hozzájuk tartozó dobókockaoldalakat nem lehet használni.

Mindehhez hozzájön a zseniális illusztráció, a mókás szövegkönyvek és leforgatandó jelenetek. Igazán kettős érzést ad tehát a játék: folyamatosan nyomás alatt vagyunk, de közben állati jókat nevetünk – mint egy igazi forgatáson. Hozzátenném, mindkét alkalommal, amikor játszottunk vele, úgy éreztem a közepén, hogy „na, ez veszett fejsze nyele”, de a végére csak összehoztunk egy kiváló filmet, ami így duplán kielégítő érzés.

Nagyon tematikus játék tehát a Fergeteges forgatás, és igazi csemege a kooperatív játékok rajongóinak 11 éves kortól. A csapó alakú dobozért és filmtekercs alakú tárolóért külön pluszpont jár a készítőknek – hát mekkora ötlet már!

Eldorádó legendája

Na jó, kicsit csalok, mert ezt a játékot korábban már ajánlottam nektek, de csak érintőlegesen, és mivel az egyik kedvenc játékomról van szó, szerettem volna jobban kifejteni, hogy szerintem miért zseniális.

A játékban kalandorok vagyunk, akiknek az a céljuk, hogy elsőként jussanak be az arany városba, és övék legyen a kincs. Ehhez egy ütős csapatot kell verbuválnunk, amellyel könnyebben átvághatunk a sűrű dzsungelen, a mély tavakon és a bennszülöttek falvain hegyeket kerülgetve és barlangokat látogatva.

Igazi versenyzős, pakliépítős kalandjáték tehát az Eldorádó legendája, aminek egyik legnagyobb előnye, hogy szintezhető: a hatszögletű tereptáblákat ezerféleképpen tudjuk variálni aszerint, hogy könnyebb vagy nehezebb útvonalon szeretnénk haladni, a barlangokból megszerezhető segítségek pedig tovább színesítik az élményt. A másik ok, amiért az Eldorádó legendája az egyik kedvenc játékom, hogy minden játékosszámmal jól működik: 3-4 fővel izgalmas eszeveszett versenyfutás, teljesen megadja azt élményt, hogy rohanok, mint az őrült, hogy lehagyjam a többieket.

Ketten kicsit más a felállás, ekkor ugyanis mindketten két bábut irányítunk: így pedig az az élményem, hogy egy expedíciót vezetek, oda kell figyelnem az embereimre, mert hiába szalad előre az egyik, a kincs megszerzéséhez ketten kellenek.

Ha megtetszett a játék, vagy gyakorlott eldorádózó vagy, akkor szeretném a figyelmedbe ajánlani a kiegészítőket. Immár három érhető el: a Hősök és átkok, a Veszély a láthatáron és a Tűzokádók völgye. Az első, ahogy a nevéből is kitalálható, átkokkal teszi izgalmasabbá a játékot, valamint rettenthetetlen hősök segítenek át minket a nehézségeken; a második krokodilokkal teli mocsárral, feltárható szentélyekkel és segítőkész őslakosokkal toldja meg az alapjátékot; a harmadikban pedig sárkányokat irányíthatunk, hogy hátráltassuk az ellenfeleinket, ködös szakaszokon mászhatunk keresztül, és kincseket gyűjthetünk. Ezek a kiegészítők nemcsak izgalmas új elemeket hoznak be, de az egész játék világát kitágítják olyan elemekkel, amikkel minden valamirevaló dzsungeles kalandban találkozhatunk. Úgyhogy, ha szeretitek a versenyzős játékokat, 2-4 főnek 10 éves kortól nagy szeretettel ajánlom.

Stranger Things: Hellyel lefelé

Amikor bejelentették, hogy érkezik egy nagy volumenű, kooperatív társasjáték, amiben a Stranger Things történetének egy részét játszhatják végig a rajongók, nos, némileg szkeptikus voltam. Sok az olyan társasjáték, amit egy népszerű franchise nevével akarnak eladni, de a ráhúzott filmnek/sorozatnak nem sok köze van a kapott élményhez.

A padlóig koppant tehát az állam az első játék alkalmával, a Stranger Things: Hellyel lefelé ugyanis valóban egy Stranger Things-es társas.

A játék tökéletesen adja át a sorozat izgalmait és hangulatát (főleg, ha a háttérben beteszitek a sorozatban hallható számokat aláfestő zenének), és meggyőződésem, hogy más témával nem működne ilyen jól.

Látszik, hogy az alkotó ismeri a sorozatot, és arra építette rá a játékmenetet.

A Hellyel lefelében a sorozat egy-egy karakterének bőrébe bújhatunk, mindenkinek van egy egyedi képessége, és két játék közül választhatunk: a tábla egyik oldalán az első évad található, amiben meg kell mentenünk Willt, miközben üldöz minket a demogorgon és a laboros rossz emberek; a tábla másik oldalán pedig a második évad van, amiben meg kell mentenünk Willt, és be kell zárni a Hellyel lefelébe nyíló kaput, miközben demokutyák egész hada lohol utánunk, és a föld alatti csápok is egyre csak terjeszkednek. 

Noha a Stranger Things: Hellyel lefelé egy kooperatív játék, szívesen ajánlom azoknak is, akik nem annyira vannak oda a műfajért, mert bár a cél közös ebben a játékban, mindenki megvívhatja a maga harcait, megszerezheti a maga tárgyait és szövetségeseit. Tehát ad némi egyéni játékra teret, miközben minden, amit teszünk, a csapat érdekét szolgálja.

Fontos azonban, hogy ez nem egy könnyű játék: a szabályai egyszerűek és gyorsan tanulható, de a célunkat elérni igencsak nehéz.

Az első évad még hagyján, de a második emberpróbáló, és jelen van a szerencsefaktor is, de szerencsére nem mindig muszáj kockáztatni, néha lehet biztosra menni a siker érdekében. Mindez viszont remekül illik a tematikába: gyerekek vagyunk, akik egy náluk sokkal erősebb gonosszal néznek szembe. Mivel rendesen megizzaszt a játék, óriási a katarzis, ha nyerünk, és ez a nehézség garantálja a sokszori újra játszást, ahogy a karakterek sokfélesége is. Minket beszippantott, és annyira hozza a Stranger Things-élményt, hogy azóta elkezdtük újranézni a sorozatot, a sorozat nézése közben pedig megjön az ember kedve a játékhoz. Úgyhogy ez egy ördögi kör, amibe érdemes beszállni, nagyon szórakoztató élmény 2-4 főnek 12 éves kortól. Rajongóknak pedig kötelező!

Képek: WMN

Dián Dóri