Öt héttel ezelőtt búcsút intettünk egymásnak az irodában, és mindannyian önként vállalt karanténba vonultunk. Ennyi idő elteltével már én is látom, mennyire optimisták voltunk akkor, amikor azt gondoltuk sokan, hogy legfeljebb egy hónapig fog tartani.

Ez idő alatt rettentően megedződtünk – fekete öves digitális nindzsákká váltunk.

Sorra érkeznek olyan praktikus kérdések hozzám, hogy nincs-e valami jó applikációm, ami segíti a távmunkát, az online bankolást, ügyintézést, vagy hogy hogyan gondoskodhatunk digitálisan szeretteinkről a „távolból”, és hogyan segíthetünk másokon, ha szeretnénk. 

Ezekre keresve a választ összegyűjtöttem most nektek olyan offline és online okos szolgáltatásokat és inspiráló kezdeményezéseket, amik hasznosak lehetnek mindehhez. 

Hogyan segíthetek másokon?

A mi lakóközösségünknek a karantén kezdete óta van egy segítő fala, amolyan „nyugdíjas tinder”, ahol a segítőkész lakók megadhatják az elérhetőségüket, az idős, nyugdíjas lakók pedig tudják, hogy kit kell hívni, ha bevásárlást szeretnének, illetve minden egyéb ügyes-bajos dologgal. 

Nem csak fizikai segítségre lehet szükség, egészen egyszerű dolgokat is felajánlhattok egymásnak, például főtt ételt, vécépapírt, lisztet, cukrot. Mindent, amiből pánikszerűen feleslegesen sokat vásároltál. Ugyanígy ebben a nagy bezártságban a tudásunkat, tapasztalatunkat is felajánlhatjuk: jogi tanácsadás, pénzügyi tanácsadás, hogyan teremthetnek digitálisan kapcsolatot az unokáikkal, barátaikkal.

Mindannyian egy cipőben járunk, és próbálunk a lehető legjobban csökkenteni az anyagi terheinken. Az összefogás és az okos ötletek pedig rettentően sokat segíthetnek ebben. Ne csak az idősekre gondoljunk, nyújtsuk segítséget mindenkinek, akinek arra szüksége van. Vannak egyedülálló anyák, akik a gyerekeikkel ragadtak otthon, miközben két műszakban dolgoznak, míg mások elvesztették az állásukat, akadnak krónikus beteget otthon ápoló családok és olyanok is, amelyek már a válság előtt is rossz anyagi helyzetben voltak. Az élethez alapvető szükségleteket pedig mindenkinek meg kell oldania. 

De segíteni például azok is tudnak, akik nem tehetik meg, hogy kimozduljanak otthonról, tartva attól, hogy másokat megfertőznek, vagy maguk is veszélynek vannak kitéve.

Ha megengedheted magadnak, hogy hetente egyszer például online rendelj vacsorát, akkor azzal nemcsak kedvenc vendéglátósaid felszínen maradását támogatod, hanem a kistermelőket is.  

A koronavírus egyik nem várt hatása, hogy azok a termelők is elkezdtek láthatóvá válni, közösségbe tömörülni, digitalizálni magukat, akik eddig nem látták ennek szükségét. Országos szinten egyre több olyan webshop és online kezdeményezés indult, ami a kistermelők összefogását segíti. Friss zöldséget és gyümölcsöt nemcsak nagy áruházakból tudsz rendelni, hanem egyenesen a kistermelőktől. Ha rendszeresen jársz piacozni, és van zöldségesed, hentesed, érdeklődj náluk, milyen módon lehet házhoz szállítással rendelni. Azzal ugyanis, hogy rendíthetetlenül mindig ugyanannál a termelőnél vásárolsz, hozzájárulsz a kis családi vállalkozások túléléséhez. 

A civil összefogás egyik leginkább szívmelengető kezdeményezése az Etesd a dokit! Facebook-csoport, amelynek célja egészséges étellel segíteni a legkeményebb frontvonalban dolgozó, a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozókat. Ez a csoport egy olyan felület, ahol a kórházi dolgozók képviselői jelezhetik az igényeiket, azt, hogy mire van szükségük, és a csoport vezetői igyekeznek ezeket teljesíteni. Arról, hogy milyen felajánlásra van szükségük és te hogyan tudsz jól segíteni, itt tudsz érdeklődni. 

Hogy tegyem mindezt anélkül, hogy kimozdulnék otthonról?

A karanténozás nem olimpiai versenyszám ugyan, mégis, a hirtelen jött világjárvány sok szempontból versenyhelyzetet teremtett köztünk… és azé lett az utolsó vécépapír, csirke far-hát és kézfertőtlenítő gél, aki anyanyelvi szinten beszéli az online vásárlás és digitális ügyintézés nyelvét.

Y és Z generációsok, segítsetek a szomszédjaitoknak, családtagjaitoknak, hogyan könnyíthetik meg digitális eszközökkel az életüket.

A Simple by OTP alkalmazás erre például baromi jó (nem csak karantén idejére ajánlom). Az app letöltése után, egy helyen összpontosulnak, vásárlásaid és ügyeid: az ebédrendeléstől a csekkbefizetésen át autópályamatrica vásárlásig minden.

A Simple-fiókodat használhatod online vásárlások lebonyolítására is. Az appban tudsz rendelni Netpincérről vagy Bookline-ról, a Simple Pay fizetési rendszert pedig több mint nyolcezer webshop alkalmazza, például eDigital vagy MédiaMarkt vásárlást is tudsz ezen keresztül – az adatok újbóli megadása nélkül – intézni. Az app gyorsvásárlás funkciójával elég a képernyőn megjelenő QR-kódot beolvasni – és kész is a megrendelés.

Ha esetleg úgy adódik, hogy le kell menned a boltba és OTP-s Mastercard vagy Maestro bankkártyád van, regisztrálhatod az alkalmazáson keresztül a kártyádat bolti mobilfizetéshez. Ráadásul a mobiloddal így limit nélkül fizethetsz és a terminálhoz sem kell hozzáérned. Androidos és iOS alapú rendszerekben ez egyaránt megoldható, sőt ha más banknál vagy, virtuális Simple kártyát is igényelhetsz magadnak. Az Apple felhasználók a Wallet alkalmazáson keresztül is hozzáadhatják bankkártyájukat.

Halló, support? Segítsééég, elment a zinternet!

Ami elromolhat, az el is romlik, ilyenkor pedig… megyünk panaszt tenni. Jelen helyzetben extrém módon szükségünk van türelemre és kedvességre mind vásárlói, mind szolgáltatói oldalról.

A digitális teret és azt, hogy „van internet”, annyira magától értetődőnek vesszük, hogy sokszor megfeledkezünk arról, ezek mögött a szolgáltatások mögött is emberek dolgoznak. Az online kiválasztott zöldséget emberek teszik be a csomagunkba, és emberek hozzák házhoz, a család wifijét a távolból emberek intézik el, ahogy azt is, hogy  a megnövekedett távmunka miatt az online rendszerek bírják a terhelést.

Éppen ezért rajtuk is van picit a világ szeme, hiszen ők gondoskodnak mindannyiunk ellátásáról. Úgyhogy köszönet nekik innen is!

Mi, magyarok hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ha valami nem működik a házban, akkor személyesen intézzünk ügyet, személyesen tegyünk panaszt. Jelen felállásban ez most nem működik, és most még fokozottabban figyeljünk oda, hogy felkészültek, kedvesek és türelmesek legyünk egymással.  

Megtörténhet az (és velem meg is esett), hogy a túlterheltség miatt egyidejűleg a mobil- és az otthoni internet is akadozott.

A Google keresőbe sem tudtam beírni, „hogy mit kell tenni, ha…” – közben pedig leadásban voltam. Ebből a helyzetből az mentett ki, hogy a telefonomra korábban már telepítettem a szolgáltatóm applikációját, így felhívhattam a support vonalat.

A távmunkában előforduló minden eshetőségre segítséget kérhetsz a hazai nagy szolgáltatók alkalmazásán keresztül is, és információhoz is juthatsz.

Az alkalmazásokon keresztül ma már befizethetitek a számláitokat (vagy a távolból a szeretteitek számláját, ha regisztráljátok az ő adatait), folyamatosan csekkolhatjátok a telefonegyenlegeteket, megnézhetitek, van-e esetleg befizetetlen számlátok.

Baromi jó érzés volt, hogy online telefonos segítségen keresztül egy rettentő jó fej technikus csaj gyakorlatiasan, problémamegoldásra törekvő módon, lépésről lépésre végigvezetett azon, mit tegyek.

Egyszerűen nem lehet alábecsülni az emberi jóindulat és kedvesség erejét!

Plusz ötven pont a Griffendélnek!

Szőcs Lilla

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images