„Gyerekcsere” a nyári szünetre – Praktikus tanácsok és lelki kérdések
Egy gyerek felneveléséhez egy falu kell – tartja a mondás, és szerintem a kisiskolás gyerekek dolgozó szülei ezt nyáron fokozottan így érzik. Sok gyereknevelési mítosz alapja a megszépítő messzeség, például a gyakran emlegetett „kulcsos” gyerekek csodás nyári szünete is ilyen szerintem, amikor a legenda szerint boldog és szabad életet éltek az egyedül hagyott gyerekek, bandákba verődve, kint a csodás friss levegőn. De közben a magányról, a nem építő unalomról, a bullyingról és a végtelen képernyőidőről nem beszélünk, pedig ezek is részei voltak ennek a csomagnak – és többek között ezek miatt sem opció ma már a kisgyerekek egyedül hagyása a nyári szünetben (meg gyerekvédelmileg sem oké egyáltalán, erről ITT írtunk bővebben). Így viszont hogyan lehet kalandos és anyagi csődtől mentes a szülők számára a mai világban egy kisgyerek nyara? Leginkább családi és szülők közti összefogással – ami azzal jár, hogy elengedjük a gyerekeinket más felnőttekkel, és mi is vigyázunk más gyerekeire. Tóth Flóra gondolatébresztője.
–
A nyári szünet nem csak megoldandó feladat
Szülői szemszögből persze sokszor leginkább az, és nem is a könnyű fajta, ezért vagyunk hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a gyerekeknek a nyári szünet pihenés, élménygyűjtés, izgalom – ideális esetben. De dolgozó szülőként ebben a 11 hétben én is inkább a kipipálandó tételeket látom, éppen ezért igyekszem ezt a részt is felvenni a listámra, hogy ne feledkezzek meg arról, ami nekik (is) fontos. Nem szeretnék úgy tenni, mintha mi extra nehéz helyzetben lennénk: rugalmasak a munkahelyeink (de azért kifejezetten sokat dolgozunk, és vannak kötött dolgok is), egy-két (napközis) tábor belefér anyagilag, sőt, lelkes nagyszülők is képben vannak, de mindenki dolgozik, éppen ezért az egész nyár egy logisztikai agyfasz (pardon).
Amikor éppen nincs tábor vagy többnapos nagyszülős program, akkor jönnek a baráti családok,
akiknél a motiváció sem mindig ugyanaz. Vannak, akik inkább a társasági élményt keresik, kevésbé a felügyeletet, mi általában munkára használjuk azokat a napokat, amikor a gyerekeink barátokkal vannak, és nem nálunk.
De ennek azért van egy lelki része is: el kell engedned a szemed fényét egy viszonylag idegen felnőttel
Amikor az ember először tesz ilyet, és az akkor még valószínűleg viszonylag pici babáját nagyszülőkre, rokonokra, bébiszitterre bízza, az tényleg nagy dolog. De mire a nyári szünet megoldandó ügy lesz, már átesünk pár ilyen élményen pedagógusokkal, táborvezetőkkel, szóval kevésbé szoktunk neki nagy feneket keríteni. Két dolog viszont szerintem nagyon fontos: ezt érdemes apránként felépíteni, először csak egy-két órás programokkal, és csakis olyan felnőttekkel belevágni, akikben te is és a gyereked is megbíztok. Az én egyik gyerekem például az utolsó pillanatig bizonytalan volt az első ilyen játszódélutánnál (még nem a nyári szünetben), hiába töltött már csomó időt más, leginkább rokon felnőttekkel. Nem vagyok szakember, de
szerintem ha van rá lehetőség, akkor hagyni kell a gyerekeket is dönteni ebben a kérdésben. Akkor is, ha nem úgy határoz, ahogy szerinted kellene.
Én akkor azt mondtam a lányomnak, hogy meggondolhatja magát, de szerintem bánni fogja. Végül ő maga mondta ki, hogy megy, és szuper élmény lett belőle, azóta pedig már sokkal bátrabb az ilyen ügyekben.
Róma meg a rómaiak
Mert ami a szuper ezekben a baráti vagy nem is feltétlenül baráti, hanem szülői sorsközösségi szerveződésekben, az a nehézség is: hogy kicsit mindenki másképp csinálja. Ez eleinte a gyerekeknek is szokatlan, később viszont pont ez az élmény benne: az egyik szülővel kirándulni mennek, a másik múzeumba viszi őket – mindenki a saját preferenciái szerint. De ha éppen nem csinálnak semmit, akkor is, három-négy-öt-hat kisgyerek sokkal jobban eljátszik, mint egy vagy két testvér (első kézből származó, nagyon élő tapasztalatom szerint). És persze azok a szülők, akik éppen soron vannak, általában igyekeznek kitenni magukért minden tekintetben, a gyerekek meg csak profitálnak ebből. (Azért nálunk el kellett magyarázni párszor, hogy XY-éknál sem minden hétköznap olyan szuper, mint amikor vendégeket fogadnak, ahogy nálunk sem. Gyerekeim reakciója: „kár”.) Persze jogos is, ha négy kisgyerekkel számolunk, akkor
egy programos nappal megnyersz három olyan napot, amikor nyafogó-unatkozó gyerekek nélkül dolgozhatsz, hiszen éppen más szolgáltatja a programot.
Mindenesetre én szülőként úgy vagyok vele, hogy ha máshol vannak a gyerekeim, akkor az ottani szabályok érvényesek rájuk, sosem határoznám meg, hogy mit ehetnek és tehetnek, (pláne, hogy pár kisgyerek étkezési hoppáréit összehozni eleve óriási kihívás). Szerintem pont ez a lényege annak, hogy
olyan szülőtárssal érdemes ilyenbe belevágni, akiben bízol annyira, hogy ne egy szabálykönyvvel add át a gyereked (nyilván allergia esetén más a helyzet).
Amikor nálunk vannak más gyerekek, a „mi” szabályainkról igyekszem kedvesen, de határozottan kommunikálni velük, legyen szó édességevésről vagy akármiről. Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy csábító szülőként sem lehet teljesen kivonulni a gyerekek játékából, sajnos megesnek vitás helyzetek, amikor muszáj közbelépni, mert a gyerekeknek sokszor nincs eszközük arra, hogy rendezzék a konfliktust.
Sok gyerek = sok felelősség?
Én teljes mértékben úgy élem meg, hogy a vendéggyerekek extra felelősséggel is járnak, és inkább mindenben óvatos vagyok, legyen szó közlekedésről vagy programválasztásról (strandra például nem mernék elindulni nagyobb gyerektársasággal). De a felelősség nyomasztó terhét azért igyekszem nem érzékeltetni a gyerekekkel. Amikor ez a cikk megjelenik, én éppen őrült vízibomba-gyártásban leszek, hogy az egyik lányom hozzánk érkező barátnőit egy óriási vízi csatával várjuk.
Arról leszoktam már, hogy az érkező gyerektársaság előtt kitakarítok,
a gyerekeket egyáltalán nem érdekli a lakás tisztasága, mire a szülők délután megérkeznek, addigra meg már akkor sem marad nyoma, ha reggel minden csillogott.
Ha még nem próbáltátok, így érdemes belevágni
Szerintem az első kör az, hogy megtudakolod a gyerekedtől, kiket hívna szívesen át vendégségbe. Aztán maximálod a létszámot/alkalom (szintén gyakorlati tapasztalat, hogy vannak gyerekek, akik tízig meg sem állnak). Utána pedig érdemes felvenni a kapcsolatot az érintett szülőkkel, és habitustól függően spontán módon vagy akár hónapokra előre elkezdeni a szervezkedést. Persze nagyon valószínű, hogy a nyári szünet alatt, amikor mindenki összevissza van, „csak” hat-nyolc találkozás jön össze, az is macerás szervezési munkákkal – csakhogy valószínűleg ez a hat-nyolc nap azok között lesz, amire a gyerekek emlékezni fognak a nyárból. Szerintem leginkább ezért érdemes belevágni.
Ti próbálkoztok ilyesmivel? Vagy hogyan oldjátok meg a nyári szünetet?
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Christopher Hopefitch
