Glow
Lagom
Glow
Lagom
Hogyan maradjunk épelméjűek egy széteső világban? – A WMN-Tagság első nyilvános podcastfelvétele
Al Ghaoui Hesna, D. Tóth Kriszta és Milanovich Domi a mentális egészségről
„A politika elbitorolta a szavainkat, és ezzel az érzéseinket is torzítja. A világ nevezéktana megváltozott: az olyan kifejezések, mint béke, háború, gyermekvédelem, már nem azt jelentik, amit. (...) Fogalmak remegtek meg bennünk, és ez is növeli a bizonytalanságérzetünket” – hallom D. Tóth Krisztát, a WMN alapítóját, kreatívigazgatóját. „Amikor a kontroll kicsúszik a kezünkből, olyan erőforrások is a felszínre jöhetnek, amikre nem is gondoltunk” – folytatja Al Ghaoui Hesna egykori haditudósító, rezilienciatréner. Én pedig ott ülök mellettük, hallgatom ezt a két nagyszerű újságírót, szemben pedig látom az ismerős arcokat – kollégákat, olvasókat –, és azt érzem, hogy a legjobb helyen vagyok. Egy biztonságos térben, ahol együtt ki tudunk tenni problémákat – amitől odabent, legalább erre az estére, mindenkinek egy kicsit könnyebb lesz. Milanovich Domi főszerkesztő ajánlja a WMN-Tagság első nyilvános podcastfelvételéről készült videót.
–
Képesek vagyunk még ítélkezőből megfigyelővé válni? Akár mások működéséről, akár a saját belső folyamatainkról van szó? Létezik még bennünk az énünknek egy magja, amely kíváncsisággal tud fordulni a nyomasztó élményeink felé is, és amiből kiindulva össze tudunk kapaszkodni másokkal? A WMN-Tagság első nyilvános podcastfelvételén erre tettünk kísérletet. Egy olyan teret hoztunk létre, amelyben minden megélést, problémát egyformán érvényesnek fogadtunk el, emlékezve arra, hogy az élet néha önmagában, pusztán emberi mivoltunknál fogva is nehéz. Hát még napjainkban.
De nem mindegy az sem, hogy erről a világról, és a tapasztalatainkról milyen történeteket mesélünk önmagunknak és egymásnak. D. Tóth Kriszta például megosztotta, hogy az egyik fájdalmas késő kamaszkori emléke hogyan árnyalódott benne felnőtt fejjel. Hogyan jött rá arra, hogy az emberben nagyon ellentétes érzelmek is megférnek egymás mellett, és ha merjük megélni a nehéz érzéseinket is, akkor azok engedni fognak a szorításukból. Al Ghaoui Hesna többek között arról beszélt, hogy
az agyunk a biztonságra lett finomhangolva, nem a boldogságra. Tehát sok esetben igenis akaraterőt, tudatos önkorlátozást igényel, hogy olyan dolgokat tegyünk, amik nem jönnének automatikusan, de amik jót tesznek nekünk.
A résztvevők el is árulták, kinek mi segít: melyik házimunka, szokás, mentális technika. Nagyokat nevettünk is.
Közben persze mindannyiunk életében kérdés: hogy mitől maradunk egyben? Vagy a változáshoz pont az kellene, hogy néha hagyjuk magunkat összeomlani? És azt el lehet-e érni, hogy ne kérgesedjünk meg? Vagy fogadjuk el, hogy a karcaink, a sebhelyeink is mi vagyunk? A remény és a kedvesség pedig valóban döntés kérdése? Hogyan sérülünk morálisan a rendszerben, és milyen pszichés, fizikai, anyagi ára van az ellenállásnak?
Bevallom, egyre inkább azok a beszélgetések maradnak meg bennem, amik nemcsak tartalmukban érdekesek, hanem jelenlétben is erősek.
Nem fogom például elfelejteni, ahogy Kriszta Fahidi Éva könyvéből olvassa fel azt a részt, amikor az író, holokauszttúlélő 85+-osan újra szerelmes lesz. Sem azt, ahogy Hesna az Edith Eva Egerrel készült interjúját eleveníti fel, amiben Eddie arról beszél, miért kérte meg a terapeutáját, hogy üljön a mellkasára.
Ezeket a pillanatokat a kamera javarészt megörökítette, és szerintem nagyon érdemes megnézni őket a lenti videónkban.
De ott vannak azok az élmények is, amik csak a helyszínen átélhetők szerzők és olvasók között. A haikuk, amiket együtt írtunk, a beszélgetések, amikben kapcsolódtunk, a mondatok, amiket váltottunk egymással, és amiket ki-ki visz magával tovább, hogy erőt meríthessen belőlük. Ezek azok a közösségi tapasztalatok, amikért érdemes eljönni, jelen lenni, kapcsolódni: várunk téged is a WMN-Tagságba.